Bodacz Zsolt vagyok, aki felvállalta András kívánságának a megvalósítását, egy baráti társaság együttes közreműködésével.

A feleségemmel közösen vállaltuk, hogy megszervezzük András kívánságának a teljesítését.
Azért döntöttünk András kívánsága mellett, mert a kórházban és az otthoni lábadozásban a sporttól el volt zárva, és a mozgás élményét és örömét szerettük volna visszaadni neki.

Az ajándékot T. Attila barátommal közösen vittük el Andrásnak egy kora délután.

Megérkezésünkkor, András még nem tudott semmit, a szobájában játszott on-line a barátaival az interneten.
Az édesanya fogadott bennünket, és csak nehezen akarta elhinni, hogy valóra vált András álma, és itt van a kerékpár.

Míg kivettük a kocsiból és használatra kész állapotba hoztuk, addigra valamilyen égi sugallatra András előkerült a szobájából és boldogan vette tudomásul, hogy mi azért vagyunk ott, mert teljesítjük a kívánságát. Az első pillanatokban még hihetetlennek tűnt számára, hogy az udvaron látható kerékpár az övé, de mondtuk neki, hogy nyugodtan próbálja ki, milyen érzés rajta ülni, és hajtani.

Tudtam, hogy jó helyre került a masina, mert segít neki testének a megerősítésében, a lábizmainak a regenerálódásában. Ezek után hagytuk, hogy a barátaival hosszabb távon is kipróbálhassa a kerékpárt, elköszöntünk tőlük, és gyógyulást, valamint jó egészséget kívántunk neki.