Beszámolók
Tamás már a házuk előtt várt, miután hosszas keresgélés után rátaláltunk.
Örömtöl sugárzó arccal segített becipelni a várva várt ajándékát, egy számítógépet. Elmondta, hogy majd idősebb testvére segítségével fogja összeszerelni, de akár egyedül is megtudná csinálni, hiszen a középiskolában informatikát tanul. Tele volt izgalommal ezért gyorsan el is búcsuztunk, hogy nekiláthasson ajándéka összerakásának és használatának.
Reméljük sok örömöd lesz benne, segít majd a tanulásban és önfeledt játékok, kizökkentenek a hétköznapokból. Kivánunk neked jó egészséget és hosszú tünet mentes időszakot a betegségedben.
kívánság-koordinátor
Pécs
Megkértem Vanessza anyukáját, hogy öltöztesse fel a kislányát és hozza ki az udvarra. Nagyon hamar elkészültek és már jöttek is, apuka is velük tartott.
Én kint vártam a piros csodával: a kis akkumulátoros autóval. Anya odavezette a kislány és beleültette a járgányba. Vanessza a meglepetéstől meg sem tudott szólalni.
Nagyon értette, hogy hogyan kell a pedált nyomni. Azonban a kormányzással még voltak kisebb problémák, mert hirtelen túl sokfelé kellett figyelnie, de aztán a szülök közreműködésével jól alakult a dolog. A kislány egyre csak mosolygott és haladt autójával.
Kicsi Vanessza kívánunk neked balesetmentes közlekedést és jó egészséget elképzelhetetlenül sokáig.
kívánság-koordinátor
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Vanessza nevében is köszönjük!
Tamáska egy olyan mobiltelefont kívánt, amit annak ellenére is tud használni, hogy nem lát.
A fiatalember tizenhatodik születésnapját ünnepelte február 16.-án, így az időzítés remekül sikerült.
Édesanyja, aki háromszor egy héten hozza-viszi Tamáskát Ceglédről Budapestre a művese állomásra alaposan felkészült az ünnepségre. Finom tortát hozott, amivel megvendégelt bennünket és a vese osztály dolgozóit is.
Tamás, amikor megkapta a csomagot először szerényen nem is akarta kibontani. Hamarosan hívta azonban testvérét, hogy szeretné megfogni a doboz tartalmát, majd azonnal kérte, hogy üzemeljék is be a szuper telefont.
Reméljük, hogy Tamás a telefonnal kicsit boldogabb lesz, és úgy fogja érezni, hogy neki is van végre egy olyan készüléke, amire bármelyik gyerek büszke lehetne.
Kívánság-koordinátorok
Budapest, 2008. február 15.
/ 3
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Tamás nevében is köszönjük!
Kriszti napja durcásan kezdődött, nem volt kedve ismét orvoshoz menni.
Édesanyja biztatta, higgye el, érdemes lesz felutazni Budapestre. A várakozás percei közben azonban meg érkezett a "Csodalámpa".
Kriszti megdöbbent a hatalmas csomag láttán, majd örömmel fedezte fel benne az áhított laptopot. A mosoly és az öröm határtalan volt aznap.
Remélem, sokat használod majd ezt a masinát, segít Neked a mielőbbi gyógyulásban.
Kívánság-koordinátor
Budapest, 2008.02.21.
A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Krisztina nevében is köszönjük!
Sent: Tuesday, February 26, 2008 11:50 AM
To: info@csodalampa.hu
Subject: ajándék átvétel
Kedves Csodalámpa Szervezők!
Hajnalka vagyok Pécsről a Gyermekkórházból és szeretném megköszönni a várva-várt mobil telefonomat, amit tegnap kaptam meg.
Nagy öröm ez számomra, mert régóta vágytam rá.
Kívánom, hogy még sok gyereknek szerezhessenek ilyen szép napot!
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Hajnalka nevében is köszönjük!
Sent: Monday, January 28, 2008 9:50 PM
To: osztermannatalia@gmail.com
Subject:
Importance: High
Kedves Csodalámpa!
Ezúton szeretném megköszönni, hogy teljesítették kívánságomat és megkaphattam amit legjobban szerettem volna egy laptopot.
A kívánságom teljesítésére pénteki napon került sor. Aznap délután asztalitenisz edzésre szerettem volna menni, de anyukám nem engedett el, emiatt én nehezteltem is rá egy kicsit. Nem értettem meg, hogy miért nem mehetek edzésre, hiszen pénteki nap volt így tanulnom nem kellett.
A Csodalámpa munkatársai, amikor megérkeztek, nem sejtettem, hogy hozzám jönnek és a kívánságomat fogják teljesíteni. Amikor átadták Natáliáék a laptopot nagy meglepetés és öröm volt számomra. Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy teljesült a kívánságom "ami idáig csak álom volt, az valósággá vált". Amióta megkaptam a laptopot csak azt használom,de nagyon vigyázok rá, hogy sokáig szép és jó legyen.
KÖSZÖNÖM A CSODALÁMPA ALAPÍTVÁNYNAK ÉS ÖNKÉNTESEINEK EZT A FELEJTHETETLEN NAPOT! TOVÁBBI SOK SIKERT KÍVÁNOK ÁLDOZATOS MUNKÁJUKHOZ ÉS KÍVÁNOM,HOGY SOK GYERMEKNEK LEGYEN RÉSZE HASONLÓ ÖRÖMÖKBEN A CSODALÁMPA ÁLTAL .
Balázs kérésére nem készültek fotók az átadásról.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2008.01.19.
Zsolt nagy pecás hírében áll és a kezelések alatt is csak egy témáról, a horgászatról lehetett vele mindig beszélni. Kívánsága tehát nem lehetett más, mint horgászfelszerelés kérése a Csodalámpától.
A vásárláskor kiderült, hogy folyóvízben ragadózó halakra szeretné leginkább kivetni a horgát. Az őssejtbeültetésen is átesett nagyfiúnak most meg kell erősödnie ahhoz, hogy a speciális ruhába és cipőbe ugorhasson és kiálljon a pecabottal a Kőrös partjára.
Reméljük mihamarabb finom halvacsorát tud édesanyja sütni-főzni a sok halból, amit Zsolt fogott.
Kívánság-koordinátorok
Szeged, 2008 Február
Zoli igazából utazni szeretett volna, de mivel a betegsége ebben meggátolja, ezért kívánsága egy laptop lett, amivel bebarangolhatja a világot.
Édesanyjával érkeztek az átadásra, és Zoli már sejtette, hogy vágya most fog teljesülni. Nagyon örült az ajándéknak és rögtön keresztkérdéseket tett fel nekem a géppel kapcsolatban. Sajnos mi, átadók nem nagyon értettünk hozzá, ezért inkább ő gyorsan kipróbálta. Nagyon elégedett volt új gépével.
Reméljük, segítségére lesz a világ felkutatásában otthon és a klinikán töltött idő alatt.
Kívánság-koordinátor
Szeged
Roland az utolsó sugártherápiás kezelésére érkezett. Már olyan gondolatai voltak az anyukája szerint, hogy talán nem is kapja meg a PSP-t, mert már lejárt az intenzív kezelése. Hiszen elvileg az a nap volt az utolsó.
Amikor látta, hogy ajándékkal a kezembe közelitek felé, nagyon izgatott lett. Azt kérdezte: Csak nem az ajándékom?
Meglepetésében először csak szorongatta a játékot, aztán kibontotta és kipróbálta. Nagyon elégedett volt. Azon gondolkodott rögtön utána, hogy a megtakarított pénzén milyen játékokat illetve kiegészítőket vegyen hazafelé valamelyik boltban. Közben pedig egyfolytában köszöngette.
Roland kívánunk neked jó egészséget és sok jó játékot az új PSP-vel. Talán sikerül elfelejtened néha a játék közben a sok harcot és megpróbáltatást amit a betegséged okozott és amiben te hősiesen viselkedtél.
kívánság-koordinátor
Pécs 2008.02.12
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Roland nevében is köszönjük!
Krisztián digitális fényképezőgépet kért a Csodalámpa Alapítványtól.
Kívánságát február 4-én tudtuk teljesíteni a Karolina úti kórház sebészetén, ahol Krisztián néhány nappal korábban műtéten esett át. A lábadozó fiatalembernek nagyon jó pillanatban jött a kívánság teljesítése és azonnal belemélyedt a fényképezőgép kezelésének elsajátításába. A beszélgetés közben köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítsége révén óhaja teljesült.
önkéntes, kívánság koordinátor
Budapest, 2008.02.04.
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Krisztián nevében is köszönjük!
Ferike vizsgálatra érkezett hozzánk. Amikor bevittük az ajándékot, egy számítógépet, még nem látta meg rögtön, mert éppen akkor segítették be a kocsijába.
Aztán a doktor néni az ajándék felé fordította. Ferike felkacagott és felhőtlen boldogság volt a szemében. Kicsit nehezen volt érthető a beszéde számomra,de azt értettem, hogy filmeket is szeretne nézni rajta és, hogy a tigrises képet is láthatja-e majd? Aztán csak kacagott és kacagott.
Mozgáskorlátozottsága miatt talán ezzel közelebb visszük a számára elérhetetlen, megközelithetetlen dolgokat, a világot. Anyukáján meghatottság és szintén a boldogság látszott.
Reméljük sok örömed lesz a számítógépben.
kívánság-koordinátor
Pécs 2008.02.13.
A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Ferenc nevében is köszönjük.
Ádám sokféle betegsége miatt most, 8 évesen kezd el beszélni tanulni... szüleivel és nővéreivel azonban így is megérteti magát. Kedvence Thomas, a gőzmozdony, és nem csoda, hogy ezt a játékot kérte a Csodalámpától.
Február 11-én a havi kontrollra kellett jönnie Budapestre, így szülei segítségével megszerveztük, hogy egy nappal előbb utazzank ide.
Közben persze folyt a szervez(ked)és, ugyanis az átadásra a Szamos Marcipán Royal Szálloda beli cukrászdáját szemeltük ki és persze rendeltünk egy Thomas formájú tortát is.
A kívánságot Mr. Marc Lavoie, az Amerikai Nemzetközi Iskola tanára teljesítette. Szándéka szerint kisfiával akarta átadni a jókora szatyornyi vonatmennyiséget, Benjamin azonban megbetegedett és sajnos nem tudott eljönni.
Szerencsére Ádámot ez sem zavarta. Szinte fejest ugrott a táskába és jó fél órán át csomagolta ki a rengeteg Thomas-os ajándékot: a mozdony-barátokat, síneket, tolltartót, kifestőt...
/ 8
A sok játék és a bontogatás örömében a Thomas marcipántorta egyszerűen nem is érdekelte. Sebaj, becsomagoltuk hogy majd otthon szüleivel együtt egye meg a finomságot.
Ádám nevében is köszönjük Marc Lavoie úrnak, hogy személyesen teljesítette a kívánságot, a Szamos Royal Café tulajdonosainak és személyzetének pedig a kedvességet és a sok finomságot.
Budapest 2008.02.10.
Bence kívánsága egy dobfelszerelés volt.
Bence édesanyjával megbeszéltük, hogyan legyen meglepetés az átadás, amelyre a debreceni Rocksuliban került sor. Nagyon örült a hatalmas dobfelszerelésnek Bence, amellyel reméljük, nem fogja a szomszédokat "kikergetni a házból", miközben gyakorol.
Kívánjuk, hogy játssz nagy élvezettel a hangszeren és leld benne nagyon sok örömödet!
Köszönjük a Hangszerarzenál (Vajda Péter /Sóder/) és az IBD Klub támogatását, amellyel a kívánság sikeres teljesítéséhez hozzájárultak!
kívánság-koordinátor
Debrecen
/ 4
Mivel a művésznő a fővárosban játszik és mostanában Budapest környékén koncertezik, nem tudjuk rövid időn belül megszervezni a személyes találkozót, de Halász Judit szívesen teljesítette a kérésünket és dedikálta két legutóbbi cd-jét Mónikának, amit gyorsan el is juttattunk Móninak a debreceni kórházba.
Mónika éppen szunyókált, amikor megérkezett a csomag, ami az ő kívánságát rejtette.
Amikor felkelt, óriási meglepetésben volt része. Először el sem akarta hinni, hogy tényleg teljesült a vágya. Nagy izgalommal bontotta ki a csomagot, és olvasta el a neki címzett levelet.
Nem sokkal később felcsendültek a mindenki által jól ismert Halász Judit dalok, és betöltötték a 4-es pavilon épületét...
Reméljük, hogy egyszer még együtt dúdoljuk őket élőben egy igazi Halász Judit koncerten.
Hálásan köszönjük a művésznőnek, hogy teljesítette ennek a kedves nagylánynak az álmát.
kívánság-koordinátorok
Debrecen, 2008. február 8.
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Mónika nevében is köszönjük!
Alig hiszem, hogy jobban izgulhattunk volna Ritával, mire eldöntöttük, hogy a játékboltban melyik az a szuper motor, amire Lacika vágyik - rendőrös is legyen, szép is legyen, és mindenben olyan legyen, amilyet egy 4 éves kisfiú megálmodott... még a játékbolt egyik férfi eladója szakvéleményét is kikértük (!), hogy férfiszemmel melyik lehet a legklasszabb a kínálatból.
Végül megvettük azt, amire mindketten előszőr ránéztünk, és másnap reggel már indultunk is Magyargécre, a kis nógrádi faluba, hogy átadhassuk kis tulajdonosának a hatalmas dobozt.
Apuka segítségével bejutottunk a csomaggal, mire Lacika előbátorodott, és elkerekedett szemmel nézte, mi ez az óriási csomag az előszobában. Amikor meglátta a dobozon a képet, elkerekedett szemmel, álmélkodva kiáltott fel: -Ez az enyém?!
/ 3
Az örömtől le-fel futkosott a doboz körül, amíg végre az ki nem nyílt, és az első kereket felkapva, és magához ölelve futott vele a konyhába. Komoly szerelési munka kezdődött, és amíg a papa és Rita értőn összeállította a csodajárgányt, megnéztük, mit is rejt a másik kis doboz: egy bukósisak lapult benne, amit Lacika azonnal fel is vett, és már le sem vette többet, büszkén mosolygott benne.
Végre összeállt a motor, és megkezdtük a matricák felragasztását közösen, hogy minél gyönyörűbb legyen. Lacika felpattant rá, és már száguldozott is a konyhában, majd szülei átterelték az előszobába, ahol kevesebb tárgy volt veszélyben, és nagyobb volt a tér.
Testvérével közösen is kipróbálták, és egyértelmű volt, hogy sikerült megtalálni azt a motort, amiről álmodott.
Amikor a matricák előkerültek, egymásra néztünk Ritával: ott lapult köztük a "Police" felirat is, ez a dobozról nem derült ki, ezt csak egy igazi dzsinn tudhatta.
Nagyon boldog családtól búcsúztunk el aznap. Köszönjük.
kivánság-koordinátorok
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. László nevében is köszönjük!
A Chou-Chou baba néhány ruhával és külön cumisüvegekkel egy óriási zacskóban érkezett a Bókay utcai klinikára. Dzsenifer mamájával megbeszéltük, ne árulja el, hogy visszük a babát, amiről már első beszélgetésünkkor, Dzsenifer áhítattal kérdezte, hogy "tényleg, megkapom?"
Ilyen vágyat nem lehetett sokáig nem teljesíteni... Szerencsére nagyon hamar ismét ott álltunk Dzsenifer ágyánál, aki amint meglátott minket, azt mondta: megálmodta, hogy ma megkapja a babát... na, ilyen, amikor valamit titokban akarunk tartani!
/ 5
Izgatottan bontotta ki a csomagot, és sikongatott örömében, hogy a Chou-chou baba beszélni is tud, éppúgy, mint a TV reklámban!
Ahogy kivettük a dobozból, boldogan ölelte magához, és mondta, hogy most már csak vele alszik, eteti, öltözteti, és csak ici-picit hallgathattuk meg, hogy hogyan tud beszélni, miket mond, nehogy az elem kimerüljön.
Reméljük, a baba segít majd, hogy Dzsenifer, akinek a tanárnénije épp aznap telefonált, hogy kitűnő lett a bizonyítványa, és osztályelső is, minél előbb felépüljön. Erre, úgy láttuk minden esélye megvan. Köszönjük!
kivánság-koordinátorok
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Dzseniffer nevében is köszönjük!
Azt nem igazán állíthatjuk, hogy Benjámin épp jó kedvében volt, amikor a Tűzoltó utcában találkoztunk, hogy átadjuk az éneklő-beszélő plüss kutyust, amit nagyon szeretett volna... Még a csomagot sem volt hajlandó kinyitni, és amikor meglátott minket, inkább elfordította a fejét - kezelésre érkeztek, és már bizony nagyon nehezen tűrte a megpróbáltatásokat...
De nem adtuk fel, kicsomagoltuk a kutyust, amit,amikor meglátott, elmosolyodott!
Először attól is elzárkózott, hogy megfogja, de láss csodát!...a kutyus ezt egyáltalán nem hagyta annyiban: ahogy a csomagoló papír lekerült róla, azonnal megszólalt: Énekeljünk!... és már dalra fakadt sebtiben - hát persze, hogy Benji azonnal magához ölelte.
Onnantól kezdve a kutyus egyfolytában beszélt, és énekelt Benji karjaiban, és reméljük, sikerült elfeledtetnie, hogy még ezt a (remélhetően) utolsó kezelést majd át kell még élniük, immár a kutyus is segíthetett.
kivánság-koordinátorok
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Benjámin nevében is köszönjük!
Balázs anyukájáékkal érkezett a híres, szegedi Virág cukrászdába megünnepelni a Csodalámpa segítségével 18. születésnapját. Először nem akart bejönni a cukrászdába, utána pedig nem akart közénk leülni, mivel nem tudta, hogy minek is kellett ide jönnie.
Végül csak sikerült meggyőznünk, hogy üljön le közénk és válasszon valamit a sok-sok sütemény közül. Megnyugodni látszott, amikor az üzletvezető kihozta Balázsnak a gyertyával díszített szülinapi tortát. Ekkor látszott először, hogy kezd feloldódni a körünkben.
/ 6
A torta után átadtuk laptopot, amit olyan szépen és jól sikerült becsomagolnunk, hogy Balázs ott a helyben nem is akarta felbontani...
Súlyából és méretéből viszont rögtön kitalálta, hogy mi is lett az Ő szülinapi ajándéka.
A mai napon jött dializáló kezelésre és büszkén, boldogan mutatta az ajándékát.
Ezúton is köszönjük Dr. Kapás Ferenc úr és a Virág cukrászda támogatását, hogy Balázzsal azt ehettünk és ihattunk, amit csak akartunk. Reméljük, sikerült emlékezetessé tennünk Balázs nagykorúvá válását.
Kívánságkoordinátor
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004