Beszámolók
Dominik egyik kedvenc tv-sorozata az Éjjel Nappal Budapest. Így hát nem volt meglepő, amikor azt kérte a Csodalámpától, szeretné megnézni a forgatás helyszínét, és minden vágya találkozni Lalival.
Mivel a család az ország keleti határán él, nagyon korán indultak, hogy a budapesti találkozóra idejében érkezzenek.
A sorozat stábja sok szeretettel fogadta Dominiket. Lali egyből szárnyai alá vette, és lelkesen körbekalauzolta a forgatás helyszínéül szolgáló hatalmas budai lakásban, miközben elmesélte, hogy hogyan készül a műsor. Dominik és szülei a találkozó végén emlékül ajándékot is kaptak; Lali a szereplők által aláírt sapkákkal lepte meg őket. A látogatás végén még arra is lehetőség nyílt, hogy belelessenek egy jelenet felvételébe is.
Az édesapa másnap azt mesélte nekünk, hazafelé az autóban és azóta is, Dominik folyamatosan csak mesél és mesél az élményeiről.
/ 3
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. június 5.
Csilla kívánsága egy laptop volt.
Péntek délutánra sikerült megszerveznünk a találkozót egy kellemes cukrászdában, ahol megtörtént az ajándékozás.
A kívánságteljesítésen a támogató cég képviseletében jelen volt Pesti Borbála is.
Csilla örömmel vette át a laptopot, amely nagyon sokat fog segíteni a tanulásban, a szórakozásban otthon és a kórházi kezelések ideje alatt is.
Testvérei tanácsára választotta ezt az ASUS gépet, és mivel egy fiatal "hölgyről" van szó, fehér színre vágyott!
/ 4
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. június 26.
A kicsi Vajk nagyon bágyadt volt a kezelésektől, mikor először beszélgettem vele.
Érdeklődtem, megkérdeztem tőle mivel szeret a legjobban játszani, erre aztán huncut szeme azonnal csillogni kezdett és teljes átéléssel elmondta, hogy nagyon-de nagyon szereti a számítógépes játékokat.
Hamar megtudtam, hogy volt neki egy kis játék tabletje, de sajnos elromlott és soha többet nem lehetett megjavítani.
Megkérdeztem, mit szólna hozzá, ha megsúgnánk a dzsinnek, hogy varázsoljon neki egy új tablet gépet. Vajk elmosolyodott és hangjában némi kétkedéssel csak annyit mondott: hát én tényleg nagyon szeretnék egy újat és akkor a sok-sok kezelés alatt biztos sosem unatkoznék itt a kórházban.
Kedves támogatónk, Szigetvári Bálint, fantasztikus gyorsasággal segített valóra váltani Vajk álmát.
Mikor megérkeztünk a Tűzoltó utcai Klinikára, a kisfiú a társalgóban ült és várta, hogy a csúnya infúziós kezelés végre véget érjen, a nagyon hosszúnak tűnő időt pedig azzal múlatta, hogy egy kölcsön gépen éppen kedvenc számítógépes játékába mélyedt bele. Mikor meglátott minket, először picit rosszkedvűen nézett ránk, hisz megzavartuk az izgalmas játékban, de mikor Bálint kezében meglátta a titokzatos dobozt, mégis úgy gondolta, hogy a játékot talán abba kéne hagyni, hisz valami nagyon izgalmas dolog van készülőben. A támogatónk, Bálint, kivett a dobozból egy gyönyörű, fekete, férfiasan komoly tabletet, két másodperc alatt
beüzemelte, ráhúzott egy elegáns védőtokot, átadta Vajknak és azt mondta: ez most már csak a tiéd kicsi Vajk, annyit játszol vele amennyit csak akarsz, és ha már annyi játékot töltöttél fel, hogy azt hinnéd több már nem fér a memóriára, ne búsulj, mert hoztam neked még egy kártyát,amivel további játékokat tölthetsz a gépedre.
Sokáig úgy tűnt, a kisfiú még mindig kételkedik benne, hogy ez a gyönyörű tablet most már csakis és kizárólag az övé, kicsit bátortalanul nézegette, forgatta a "csodát", inkább kikapcsolta nehogy lemerüljön, állandóan édesanyjára nézett megerősítést várva tőle, hogy az álma ma valóban valóra vált, és este, mikor az infúziós kezelés után haza mehet, magával viheti az ajándékot.
/ 3
Aztán szinte varázsütésre magához tért, és mosolyogva azt mondta: na ezzel a csodával rajtam kívül senki nem fog játszani, még a tesóm sem...., és erre a "végszóra" betoppant a társalgóba Vajk tesója, és a két testvér ettől a pillanattól kezdve teljesen belefeledkezett a gyönyörű ajándék minden apró titkának felfedezésébe.
Kicsi Vajk, kívánunk Neked mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok örömteli, játékos időtöltést a tablet társaságában.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.június 15.
Patrik hosszú kezeléseken van túl, kívánsága LEGO kamion lett, mivel a kisfiú nagyon szereti a járműveket mindent, aminek kereke van.
Nagyon meglepődött, amikor beállítottunk a nagy dobozzal.
Kíváncsi volt nagyon, vajon mit rejt a hatalmas csomag.
Miután ajándékát átadtuk, ő rögtön neki is látott a teherautó összerakásához.
Délután, amikor bekukkantottam Patrikhoz, már félig készen volt az autó…
/ 3
kívánság-koordinátor
Szeged, 2015. 06.08.
„Tűzoltó leszel, s katona….” Hogy melyik valósul meg Tomika életében most még nem tudhatjuk, hisz csak 4,5 éves, de az egyik nagy álma már most valóra vált.
Tűzoltós ágyat kért, melyet május utolsó hétvégéjén, a gyerek nap hétvégéjén adtunk át a számára.
Odaérkezésünkkor, Édesanyja elvitte sétálni a kis legényt, mi pedig nagy tempóban nekiláttunk az ágy összeszerelésének, és mire Tomika hazaért teljes pompájában várta a tűzpiros tűzoltó ágy.
Picit szégyenlősen indult a szobájába, azonban amint meglátta az ágyat, mosolyra derült és azonnal ki is próbálta. Leselkedett a szélvédőn át, forgatta a kormányt, majd elnyújtózott az ágyon, és elhitette velünk, hogy már alszik is, miközben a szempillái alól kilesve huncut mosolyra csúszott a szája.
Álmodj szépeket az új ágyadban, és kívánjuk, hogy az álmaid váljanak valóra.
/ 5
Fundamenta Személyi Bankár Észak-Dunántúli Régió munkatársai nevében
Tatabánya,2015.05.30.
Mikor Márkhoz megérkeztem, szülei már megkapták a csomagot, de jól elrejtették, hogy meglepetés legyen a kisfiú számára.
Mikor előkerült egy nagy, lapos kartondoboz, Márk már nagyon örült, de elsőre nem tudta kitalálni, hogy mi lehet ez. Amikor elkezdte kibontani, rögtön rájött, és nagy nevetésbe kezdett, melyet percekig nem is tudott abbahagyni.
Előkerült a bicikli, külön a pedálok és a nyereg!!
Édesapja ment a szerszámokért, és azonnal elkezdtük összeszerelni. A pedálon kívül a kormányt és az ülést kellett beállítani, és máris rá lehetett ülni.
Épp most kezdődik a nyár, így a legjobbkor kaptad.
Használd örömmel Márk!
/ 4
kívánság-koordinátor
Kaposvár, 2015. 06.12.
Barbara hosszú idő után, ezen a napon végre egy kis időre haza mehetett, ezért is örültünk, hogy Enders úr ilyen gyorsan lehetővé tette, hogy Barbara kívánsága valóra váljon.
Reggel találkoztunk a Ronald McDonald házban Barbarával és édesanyjával.
Barbara először félénken válaszolt a támogató úr kérdéseire, de fél óra múlva, már ő maga is megpróbált angolul válaszolni.
Megtudtuk, hogy Barbara milyen könyveket szeret olvasni, ezen mindenki jót nevetett,
hogy szívesen táncol és játszik videojátékokkal. Így aztán nagy volt a boldogság, mikor kibontotta a csomagot és meglátta az XBoxot, melyhez néhány játékot is csomagoltunk.
A meglepetések sora azonban még nem ért véget. Miután Enders úr megtudta, hogy busszal kell hazamenniük Zalaegerszegre, néhány perc alatt elintézte, hogy egy autó várja őket a ház előtt, amivel haza utazhatnak.
Reméljük, hogy Barbara hamarosan túl lesz a transzplantáción és ismét önfeledted élheti tovább mindennapjait családjával.
/ 6
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. június 12.
A 7 éves balmazújvárosi Kitti vágya 2015. június 2-án teljesült, amikor családjával együtt egy különleges születésnapi meglepetésben volt része. A Fővárosi Állatkert előtt találkoztunk 10 órakor és elindultunk felfedezni Kitti kedvenc állatait. A sétát az elefántoknál, a kislány kedvenceinél kezdtük, ahol Asha, a 2,5 éves kiselefánt bűvölte el a családot. A Szavanna-házban láttunk még zsiráfokat, zebrákat, orrszarvúkat. Ezután a nagymacskák felé vettük az utat, ahol egy fa oroszlánon ülve a testvérei sztárfotókat készítettek a boldog ünnepeltről.
A Madagaszkár-háznál a szabadon élő lemurok nevettették meg Kittit boldog hancúrozásukkal. Nagy öröm volt látni Kitti érdeklődését a „Kertészkedő állomáson”, ahol szakembernek tehette fel kérdéseit.
A születésnapi ebédet a Barlang étteremben fogyasztottuk el, ahol Kitti a kedvenc ételét választhatta. Nagy meglepetés volt számára az ebéd után tűzijátékkal és macifigurával érkező torta.
Délután a Holnemvolt Parkba sétáltunk át, ahol újabb látnivalók vártak bennünket, Kitti zoocsemegével megetette a kiskecskéket és játszott „Manófalván”, ahol nyuszik és tengeri malacok várják a gyerekeket.
Felnőtteket meghazudtoló kitartással, lelkesedéssel és óriási érdeklődéssel vett részt Kitti a fárasztó, de nagy élményt jelentő szülinapi programon.
Mindannyiunk számára nagy öröm volt osztozni Kitti boldogságában, aki a nap folyamán többször is megköszönte az élményt és a meglepetést.
/ 4
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2015. június 2.
A 4 éves Gyöngyvért Miskolcon a GYEK-ben kezelik.
Gyönyörű helyen laknak, az erdő alatt másik két ikertestvérével. Házukhoz közel nincs játszótér, ezért esett a kicsi lány választása egy csúszdára és 3 hintára. Így testvéreivel együtt tud majd játszani a kertjükben.
Nagy volt az öröm, amikor felállítottuk a hintákat és a lila színű csúszdát, amit a gyerekek azonnal birtokba is vettek.
/ 2
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2015. június 8.
A Csodalámpa a Földgázszállító jóvoltából ismét mosolyt varázsolt egy kisfiú arcára.
Daniék udvarára egy kéthintás, csúszdás udvari játszótér került. Miután szorgos kezek összeszerelték, mindenki várta Dani első csúszását! Testvérével együtt felment a toronyba, de bizony a lecsúszás elmaradt. Elvitte a "félsz"!
Ekkor a bátor Anyuka akcióba lépett! Lecsúszott! Dani ezt egy nagy nevetéssel nyugtázta, majd követte édesanyját!
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2015.05.22.
A kilencéves Zsolt betegségéből adódóan sok időt tölt otthonában, illetve kórházban, így egyik kedvenc elfoglaltsága a tévézés.
Éppen ezért szobájába SMART TV-t kért, amit otthonában tudtunk számára átadni.
Nagy örömet szereztük ennek a kedves kisfiúnak.
/ 2
adományozó képviselője
Csongrád, 2015. 03.15.
Kevin betegsége miatt sokat tartózkodik kórházban, ezért szeretett volna egy XBOX-ot amivel tud játszani.
Kívánsága rövid időn belül teljesült is. Kevint meglepetésként érte mikor meglátott minket, nem tudta, hogy kívánsága teljesülni fog aznap délután. Izgatottan bontotta ki a dobozt, öröme leírhatatlan volt. Mikor meglátta, hogy két játékot is kapott, még boldogabb lett.
Köszönjük a támogató cég képviselőjének, Kósa Tamásnak, hogy átadta és összeszerelte az XBOX-ot, így Kevin ki is tudta próbálni a játékot.
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2015. 05. 29.
Esztit Miskolcon a GYEK-ben gyógyítják, ezért sokat tartózkodik kórházban. Közösségbe sem igazán járhat.
Otthon hatalmas kertjük van, és nagyon szeret a szabadban játszani. Ezért is volt jó ölet a kerti játszótér kérése.
Meglepetés volt a kicsi lány számára, hogy az udvaron egyszer csak hipp-hopp ott volt egy hinta, csúszda meg egy váracska a hercegnők számára.
Meglepődésében szólni sem tudott az örömtől. Először csak bátortalanul nézegette a hintát, aztán amikor már benne ült, mosolyogva kérte, hogy magasabbra szeretne repülni, majd lassacskán a csúszdával is megbarátkozott.
Kedves kicsi Eszti!
Kívánjuk, hogy sokat játssz kint a kertben, és használd azokat a szép játékokat, amit a Csodalámpa Dzsinnje vitt el Neked.
/ 7
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2015. június 8.
A székesfehérvári Botond, kívánsága egy gyermek szobakerékpár volt.
A kívánság teljesítésekor Botond csillogó szemekkel, nagy örömmel, az elején egy kicsit félénkebben, de annál nagyobb izgalommal segített szüleivel együtt a szobakerékpár összeszerelésében.
A szobakerékpárt az üzembe helyezés után boldogan vette birtokba, és rögtön bele is tekerte az első métereket.
/ 3
Kívánjuk Botondnak, hogy betegsége elleni harcában is segítse őt ez az ajándék, hiszen a mozgás jót tesz neki!!
FGSZ Zrt. Kápolnásnyéki Földgázszállító Üzemének képviselője
Székesfehérvár, 2015. 05.13.
Dorka egy lelkes meserajongó kislány, aki nagyon szereti Bogyó és Babóca történeteit, a kedvence a bagoly doktor bácsi meséje. Állandó elfoglaltsága, hogy ezt a mesét elmondja a tabletjén lévő "cicájának" és az "visszameséli" neki a mesét.
Mivel Dorka nagyon sok időt tölt kórházban és sokat utazik, nagyon jó "társa "lesz ez a játékra alkalmas kicsi eszköz az egyedül töltött órákban. Előző tabletje , „kis barátja” összetört, ezért a Csodalámpa dzsinnjétől egy másikat kért.
Amint meglátta az ajándékát, hihetetlenül boldog lett és máris türelmetlenül kérte édesapját, hogy a lila cicát „rakja fel” neki.
- Melyik még a kedvenc meséd, Dorka?- kérdeztem tőle .
- Csak a Bogyó és Babóca, apa akkor felrakod a lila cicát a tabletre?- kérdezte ismét türelmetlenül.
„Kis barátja” azóta együtt van vele az intenzív osztályon…
Drukkolunk Neked, kicsi Dorka!
/ 3
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. 06.01.
A 12 éves hajdúböszörményi kislány kívánsága egy Cruiser kerékpár volt, már a kórházban is erről álmodozott.
A mai napon teljesítettük Tünde kívánságát, az ajándékot felajánló Antal Lászlóval elvittük számára a gyönyörű, eper színű bringát.
Mosolygós szemekkel nézte végig, amint anyukája bontogatja a becsomagolt kerékpárt. Azt mesélte, hogy az első útja a nagymamájához fog vezetni, hogy a kedvenc cicáit megnézhesse.
Gyógyulást kívánunk Tündének!
kívánság-koordinátor
Hajdúböszörmény, 2014 05.10.
Gábor egyik kedvenc TV műsora lombházakról szól, innen jött az ötlet a kívánsághoz! A Közép Európai Egyetem egy háromnapos Valentin napi gyűjtés eredményeképp valóra tudta váltani a Gábor által kívánt lombházat.
Azóta a kisfiú alig hajlandó kijönni házikójából.
Fantasztikus élmény volt diáktársainknak megismerni Gábort és anyukáját. Tele van energiával és jókedvvel, alig lehet tartani vele a tempót. Mindennél többet jelentett boldogságot szerezni neki és családjának.
szervezők
Budapest, 2015. 05.15.
Ádám rajong az elektronikus játékokért. Már első találkozásunk alkalmával profi szinten mesélt nekem a játékgépek használatának fortélyairól, a játék varázsáról, arca egészen kipirult a lelkesedéstől és végül elárulta, hogy ő nagyon szeretne egy X-BOX Kinect játékgépet kapni, hisz az maga a csoda. Huncutul mosolyogva rám nézett és kis kezecskéjét széttárva azt mondta: ha egy ilyen játékgépet tudna nekem a dzsinn varázsolni, az egy csoda lenne és én akkor komolyan hinni fogok a csodákban.
A jótékony dzsinn nem sokáig váratta Ádámot. Nagy volt a boldogság, mikor a dzsinn kérésére megjelentem a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán egy hatalmas csomaggal és "doktornéninek" beöltözve bekopogtam az elkülönítő szoba ajtaján.
Ádám ránézett a csomagra és fülig érő szájjal ennyit mondott: tényleg létezik csoda, a dzsinn meghallgatta a kérésemet és elküldte nekem álmaim játékgépét.
Nagy volt az izgalom, sorra kerültek elő a gép fontos tartozékai és miután én rendkívül járatlan vagyok a műszaki dolgokban, Ádám végtelen türelemmel magyarázta el nekem, hogy ezzel a csoda géppel micsoda versenyeket lehet játszani, persze ehhez nem csak a Kinect-re - azaz a gép szemére van szükség, hanem olyan játékokra is, mint amilyet Ádám szintén kapott a géphez. A játék stílusosan fiús, "természetesen" focis játék.
Sajnos Ádámnak még várnia kell legalább egy hetet, míg otthon végre legyőzheti az ellenfél csapatát a fociban, de apa megígérte neki, hogy mire hazaér, a gépet beüzemeli és kezdődhet a játék! Bizony a kis Ádámnak még sokáig nem szabad kimenni a szabadba focizni, de a mozgás nagyon kell és ez a komoly játékgép kiválóan alkalmas arra, hogy jól megdolgoztassa minden törékeny, gyermeki porcikáját..., megéri, hisz a győzelem minden tekintetben az övé lesz!
Kicsi Ádám, kívánunk Neked mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok boldog, játékos időtöltést.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.május 18.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004