Beszámolók
Léna kedvenc műsorvezetőjével, Ördög Nórával szeretett volna találkozni.
Édesanyja elmondása szerint a kórházi tartózkodások alatt mindig örömmel nézte a Gyerekkel vagyok c. műsort,
sokat jelentett neki az a pár önfeledt óra, ami elfeledtette vele a kezelések kellemetlen velejáróit.
Miután megkaptuk kívánságát, tudtuk, hogy Nóra biztosan nyitott lesz a találkozóra, nem csak az általa vezetett műsor miatt, hanem azért is, mert édesanyaként maga is átérzi, milyen sok lelkierőre és örömre van szükség a gyógyuláshoz.
Mindannyian izgatottan vártuk a találkozót, melyre Balatonakarattyán Nóráék „Nekem a Balaton” kávézójukban került sor. Léna és ő az első pillanattól kezdve úgy beszélgettek, mintha már régen ismernék egymást. Bámulatra méltó volt, ahogy Léna sorolta a műsor szereplőit, sőt a Dancing with the Stars műsorát is jól ismerte.
A hosszú beszélgetést csak a finom fagylalt és üdítő elfogyasztása miatti rövid szünet törte meg. Léna még kutyusát is megmutatta nekünk, aki "nagy kópé".
Igen megható pillanat volt, amikor Léna saját bekeretezett rajzát adta ajándékba Nórának. Nóra biztosította Lénát, hogy a rajz kitüntetett helyre kerül majd.
Búcsúzóul jókora ajándékcsomagot, egyebek mellett dedikált könyvet is kapott a kislány Nórától aki azt is megígérte, hogy kapcsolatban maradnak.
Majd 5000 teljesített kívánság után tudjuk és hisszük, hogy személyes a találkozó és Nóra kedvessége nagyban hozzájárul Léna a mielőbbi gyógyuláshoz.
kívánság-koordinátor
Balatonakarattya, 2023. július 25.
Lili dédelgetett vágya volt, hogy 15. születésnapját álmai szállodájában tölthesse a Balatonon családjával együtt.
A nagylány álma valóra vált, élményeiről pedig így számolt be:
"A 15. születésnapomat a Csodalámpa Alapítvány ajándékaként Balatonfüreden ünnepelhettem a Füred Hotelben szüleimmel és két testvéremmel együtt. Érkezésünkkor az Alapítvány munkatársa fogadott minket, elmesélte, hogy milyen látnivaló merre található. A hotelben egy nagyon szép lakosztályt kaptunk a 11. emeleten, a kilátás lenyűgöző volt, a Balaton és Tihanyi- félsziget tárult elénk. Négy felejthetetlen napot töltöttünk itt a legszebb nyári időben. Sokat pihentünk a wellness részlegen, fürödtünk a Balatonban, vizibicikliztünk, bowlingoztunk. Az ételek nagyon finomak, a pincérek nagyon kedvesek voltak. Esténként nagy sétákat tettünk a kikötőben, gyönyörködtünk a naplementében.
Köszönöm szépen a Csodalámpa Alapítványnak, hogy ilyen emlékezetessé tették a 15. születésnapomat! Családommal együtt nagyon hálásak vagyunk, hogy teljesült ez a kívánságom!"
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2023.július 16.
Zita nagyon kreatív nagylány, iparművészeti középiskolába jár, fő érdeklődési köre a festészet.
Kedvenc korszakai a szimbolizmus, expresszionizmus és a szürrealizmus. Zita már készül az ősszel nyíló saját kiállítására.
Szeretne jobban elmélyülni a művészettörténetben is. A fotózáshoz is nagyon vonzódik, a felmenői között is található fotóművész.
A Csodalámpától egy Olympus fényképezőgép volt a kívánsága, hogy - egyrészt a saját alkotásairól festményreferenciát készíthessen -, másrészt utazási során a mindennapi életről készíthessen pillanatfelvételeket.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.07.20.
Adél szeretett volna egy saját TV készüléket, mégpedig egy smart TV-t, amelyen nemcsak kedvenc műsorait nézheti, hanem kedvére szörfözhet is a világhálón.
Nagy örömmel vette át a Csodalámpa ajándékát, melyet rögtön beüzemeltünk, így Adél máris élvezheti saját TV-jét.
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2023.07.25.
Mirkó egy kedves, nagyon érdeklődő, sokoldalú kisfiú. Nagyon szeret múzeumba járni, eddig legjobban a Szépművészeti Múzeum és Zene Háza tetszett neki.
Mirkó szívesen sportol: úszik, lovagol és bicajozik.
A Csodalámpától egy Xbox volt a kívánsága, amin autó- és motorversenyes játékokkal szeretne
játszani.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.07.20.
Ákos kívánság a Csodalámpától az volt, hogy a családjával néhány napot tölthessen a Danubius Hotel Annabella***superior szállodában.
Az idő nem volt mindig napos, de Ákost így sem lehetett kicsábítani a Balatonból. A család számára nagyon kényelmes volt, hogy csak át kellett sétálni a szálloda strandjára.
Ákos nagy étvágyú gyerek, így nagyon elégedett volt a szálloda által kínált korlátlan fogyasztással és finom ételekkel. Ákosnak nagyon tetszett Balatonfüreden a kikötő és a Jókai Villa is.
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2023.06.16.
Tamara vágya egy balatoni hétvége volt egy elegáns szállodában, ahova magával vihette családját is.
Igazi nyári kánikulára lehetett számítani ezen a hétvégén, így Tamara sokat úszhatott a Balatonban, és még hajókázhatott is a tavon. A hétvége minden percét élvezte, alig akart hazamenni vasárnap.
Nagyon szép a szálloda, kényelmes a szoba, finomak az ételek, szuper a Balaton, amelynek vizében úgy érzem magam, mint egy hableány - foglalta össze élményeit a nagylány, aki a Danubius Hotel szállodalánc felajánlásával tölthetett el családjával együtt pár napot a balatonfüredi Danubius Hotel Marina szállodában.
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2023.07.22.
Késő délután találkoztunk Zarával és családjával a sárvári fürdő előcsarnokában.
Két kis fáradt, de csillogó szemű strandoló kislány jött felénk az anyukájuk kíséretében. A bemutatkozások után hamar feloldódtak, és boldogan mesélték, hogy már 2 kisfiú ismerősük is van az Ensana Hotelben, akikkel tegnap este vacsora után jót játszottak a hotel medencéjében. Már a 2. nap után tele voltak élménnyel. Az édesanyától megtudtuk, hogy a kis távolság miatt sportosan, gyalog (kb. 12 perc) járnak a fürdőbe. Zara elmesélte, hogy szeptembertől elkezdi az iskolát, ugyanabban az iskolában, ahová testvére jár.
Rövid beszélgetés után elbúcsúztunk, mert várt rájuk a finom vacsora, és az Ensana Hotelben folytatott esti strandolás.
A Danubius Hotel szállodalánc felajánlásával tölthetett el a kislány három éjszakát családjával együtt a Thermal Sárvár Health Spa Hotel-ben.
kívánság-koordinátorok
Sárvár, 2023.07.18.
Vencel szeretett volna néhány napot a családjával tölteni a Kolping Hotelben.
Az indulás előtti hetekben minden nap el kellett neki mondani, hogy hány nap van még hátra az utazásig.
Vencelnek igazából minden nagyon tetszett a szállodában: a játszótéren a körhinta, a csúszdázás, a gokartozás, a játszóház. Persze legjobban a fürdést élvezte, jó időben a kinti medencében, rossz időben, pedig a bentiben. A Balatonhoz partra is elmentek, hogy megnézzék a kacsákat.
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2023.06.23.
Uriel mostanában sokszor van kórházban és kevés időt tud a testvéreivel tölteni.
A Csodalámpától egy Xbox volt a kívánsága, hogy otthon a nagyobb testvéreivel együtt tudjanak játszani. Uriel nagyon szereti az autós játékokat, így biztosan felkerül az Xboxra egy-két autóversenyzős játék.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.07.13.
Márió egy nagyon kedves, illedelmes, közvetlen kisfiú. Az iskolában nagyon jó tanuló, sok barátja van.
A rehabilitáció miatt gyakran van távol, ezért a Csodalámpától egy Xiaomi mobiltelefon volt a kívánsága, mert nagyon szeretné tartani a kapcsolatot a barátaival és osztálytársaival.
kívánság-koordinátor
Kecskemét, 2023.07.14.
Hunor már sok időt töltött kórházban ebben az évben, távol a családjától.
A Csodalámpától az volt a kívánsága, hogy a családja néhány napot együtt tudjon tölteni a Balaton partján. A minden igényt kielégítő Club Tihany Resort (Hotel és Üdülőfalu) szálloda felülmúlta Hunor várakozását. Hunor és testvére egész nap fürödtek, ki sem szállva a vízből, hol a szálloda saját strandján, hol a kültéri- vagy a beltéri medencében. Nem csoda, hogy a nap végére teljesen elfáradtak.
Reméljük, hogy ez a néhány nap segített Hunornak és családjának, hogy kipihenten és feltöltődve térjenek vissza a mindennapokba.
kívánság-koordinátor
Tihany, 2023.06.22.
Benedek kívánsága egy XBox konzol volt, amelyhez kedvenc autóversenyzős játékát is megkapta.
Izgatottan csengettünk be: a lépcsőfeljáró tetején egy maszkos, megszeppent, de fürkésző és érdeklődő tekintetű fiúcska fogadott bennünket az édesanyja kíséretében.
A csomag átadását követően izgatottan várta, hogy közösen kibontsuk az ajándékot. A maszk mögötti kis arc egyre élénkebb lett, majd miután felajánlottuk, hogy segítünk beállítani a készüléket, megláttunk egy huncut mosolyt is a szemében.
Tekintete izgatottan tapadt a monitorra. Addig maradtunk, amíg sikerült mindent beállítani, csak apróbb és személyesebb (jelszóhoz, helyi wifihez kötött) beállítások maradtak az édesapára, akinek a hazaérkezésére már nem sokat kellett várnia Benedeknek.
A kisfiú megígérte, hogy a játék öröme ellenére időben lefekszik este, hiszen másnap vizsgálatra utazik.
kívánság-koordinátorok
Gyöngyösfalu, 2023.07.11.
Balázs kívánsága a Csodalámpától az volt, hogy a családjával eltölthessen néhány napot a Kolping Hotelben, hogy a kórházban töltött napok után újra közös programokban legyen részük.
Balázs és családja nagyon jól érezte magát, sikerült pihenniük és feltöltődniük ez alatt a néhány nap alatt.
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2023.06.23.
Léna vidám kislány, szeret óvodába járni, mesét hallgatni, verset mondani.
Kívánsága egy kerékpár volt, amely segíti őt a mozgásban.
Léna és családja Budapestre jöttek átvenni az ajándékot
A kislány boldogan pattant fel szép, rózsaszín biciklijére, amelyről azóta szinte le sem akar szállni.
hogy segítségükkel teljesíthettük Léna kívánságát!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.07.14.
Emma mosolygós, vidám kislány, aki az idei nyári szünetben saját kertjükben élvezheti a medence adta örömöket.
Már reggel teljes strandfelszerelésben várta, hogy megmutathassa nekem az úszó tudományát és a gyönyörű medencéjét, amit a Csodalámpa Alapítványtól kapott. Jó volt látni az örömét, hogy milyen boldogan lubickol a vízben.
Nem hiszik? Akkor nézzék meg ezt a rövid video-t.
Emmának egész nyárra boldog vizes élményeket kívánunk!
kívánság-koordinátor
Szeged, 2023.07.14.
Dorka régi vágya teljesült, amikor két fantasztikus napot tölthetett el a németországi Legoland-ban.
Élményeiről ő maga számol be:
"Amikor az álmok valóra válnak
Hosszú várakozás után elérkezett az indulás napja. Korán keltünk, hogy vonattal Budapestre utazzunk. Itt találkoztunk kedves kísérőinkkel, Péterrel és Csillával. Autóval vágtunk neki a több száz kilométeres útnak. Az utat megszakítva megálltunk Passauban. Itt finom ebédet kaptunk és rövid városnézésre indultunk, majd folytattuk utunkat.
Az esti órákban érkeztünk meg a szállásra, a Pension Wolfba. Nagyon kényelmes szobát kaptunk, kipihenhettük a fáradalmakat.
Másnap reggeli után indultunk Legolandba, ahová kétnapos jegyet kaptunk. Így volt időnk mindent megnézni és kipróbálni. A park hatalmas és rengeteg játék van benne. Kísérőink is velünk tartottak.
Mindkét nap nyitástól szinte zárásig bent voltunk.
Csak a bátorságunk szabott határt annak, hogy mit próbáltunk ki. Bár felültünk arra is (sárkányos hullámvasút), amire nem terveztünk. Hatalmas élményben volt részünk. Kedvencem egy kisebb hullámvasút és a parkot körbejáró kisvonat volt. Ezeket többször is kipróbáltuk.
Második nap a parkban lévő üzletekben is szétnéztünk és vásároltunk. A park kabaláját, a sárkányt is megkaptam.
Hosszú út után érkeztünk vissza Pestre, ahol búcsút vettünk Péteréktől és hazautaztunk vonattal.
Köszönet mindenkinek, aki segített, hogy az álom megvalósuljon: a Csodalámpa alapítvány minden munkatársának, támogatóinknak. Külön köszönet: Péternek és kedves feleségének, Csillának.
Dorka"
hogy segítségükkel megvalósíthattuk Dorka álmát!
kívánság-koordinátorok
Legoland, 2023.07.07.
Patrik nagyon szeret zenét hallgatni, filmeket nézni, így egy laptopot kért az alapítványunktól.
Otthonában leptük meg az ajándékkal, amit nagy örömmel vett használatba.
kívánság-koordinátor
Tiszaföldvár, 2023.07.15.
A Csodalámpa ismét a németországi Legolandban teljesített kívánságot, mellyel nagy örömet szereztünk Barnabásnak és családjának.
Alábbiakban közlünk néhány sort Barnabás élménybeszámolójából:
"Legolandban először a kis városokat látogattuk meg, de igazából csak kettő várost tudtunk akkor megnézni, mert megéheztünk. Ebéd után megnéztük a gyárat, aztán felültünk a sárkányos hullámvasútra. Ezután következett a kuka robotos játék – nekem legjobban ez a játék tetszett - ami ide-oda dobált minket. Erre többször is felültünk, majd voltunk a mythica hullámvasúton is.
Másnap még végig néztük a miniatűr városokat: a miniland elrejtett poénjait sokáig keresgéltük. A kilátó és a tekerős hullámvasút maradt ki végül. A másodiknap végére is jól elfáradtunk.
/ 5
Nagyon tetszett még, hogy mindenhol voltak elszórva Lego építmények, óriás figurák, állatok, életképek.
A testvéremmel az összegyűjtött pénzünkön vásároltunk Lego készleteket és nagy kínszenvedések árán megálltuk, hogy csak itthon bontsuk ki őket!
kívánság-koordinátor
Günzburg, 2023.07.01.
Patrik mostanában sok időt tölt a kórházban, épp ezért egy tabletet kért a Csodalámpától, hogy a kezelések alatt is nézhesse kedvenc meséit.
A Huawei tabletjére - persze a szülei segítségével - játékokat is le fog tölteni, amelyekkel bármikor játszhat majd.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.07.05.
Ákos egy vidám 18 éves, aki azzal ünnepelte a gyógyulását, hogy egy nyaralást kért az olasz tengerpartra, Bibionéba. Hihetetlen jókedvvel és energiával élvezte ki az üdülés minden óráját.
A korai kelés és a hosszú autóút ellenére is már az első napon fürödtünk a tengerben, vacsoráztunk egy olasz étteremben és még az éjszakába nyúlóan elgyalogoltunk Bibione jelképéhez, a világítótoronyhoz, ami egy jó 10 km-es túra. Ez a három tevékenység alapvetően meg is határozta a többi napját is.
Életében először fürdött tengerben, így majd minden nap volt strandos időtöltés, és többet lehetett látni a hullámok között, mint a parton. Kívánságának pedig egy lényeges eleme volt, hogy végig akarta kóstolni az olasz konyhát eredetiben.
/ 3
Különféle spagettik, gnocchik, tortellinik, raviolik, grillezett és rántott tengeri herkentyűk és halak, valamint az elmaradhatatlan pizzák minden mennyiségben és fajtában. Kellett is az energia, mert felfedezésre várt a környék is, így kirándultunk Caorléba, Portoguaro-ba, Gradoba, Udinébe és természetesen egy egész napot kapott Velence felfedezése, ahol nem csak a turisták által leglátogatottabb helyeket kerestük meg, hanem azokat az utcákat is bejártuk, ahová ritkán vetődik utazó.
Ilyen tempóban hamar elteltek a napok, de örök élmény maradt Ákos életében!
Grazie Lampada Miracolosa!
kívánság-koordinátor
Bibione, 2023.07.07.
Beni okos, értelmes kisfiú. Nagy álma volt egy laptop. Játszani és majdan, ha megkezdődik az iskola tanulni is szeretne a laptopon.
A szava is elállt, sőt még levegőt is alig vett, amikor tudatosult benne, hogy a saját laptopját tartja a kezében. Szája fülig ért örömében. Megható volt látni Beni határtalan örömét!
Kedves Beni!
Jó egészséget és sok sikert kívánunk iskolai tanulmányaidhoz!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.07.11.
Annát leginkább a sport érdekli, azon belül is a foci. Aktívan sportol is, az U14-es válogatott igazolt focistája.
Sajnos betegsége miatt most magántanuló, ezért kért a Csodalámpától egy laptopot, hogy segítségére legyen a tanulásban.
A kórházban töltött időben persze filmnézésre is használja majd a Lenovo laptopját, amelyen elsősorban a kedvenc sorozatait fogja megnézni.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.07.05.
Andris nagyon aktív fiú, szereti a mozgást, sokféle sportot kipróbált már: focizott, hokizott és karatézott. Elárulta, hogy felnőtt korában focista vagy kosaras szeretne lenni.
A Csodalámpától egy tablet volt a kívánsága, amin a kórházban is megnézheti a kedvenc filmjeit és persze játszhat a FIFA játékokkal is.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.07.12.
Panna kedvenc meséje a Rumini, és nagy álma volt, hogy ő is úgy hajózhasson, mint kedvenc mesehőse… és persze matróz szeretett volna lenni egy időre.
Egy igazi júliusi nyári nap délelőttje volt, amikor a kenesei Hotel Marina Port szálloda recepcióján találkoztam Pannával és családjával, valamint régi támogatónkkal, aki készen állt arra, hogy megvalósítsa a nagylány álmát és elvigye a családot egy pár órás vitorlás túrára.
Panna és húgocskája már nagyon izgatottak voltak, de még mielőtt felléptek volna a fedélzetre, még volt arra is egy kis idő, hogy kipróbálják a szálloda kertjében lévő gyermekjátszótér néhány eszközét.
Mivel a hotel felajánlott a család számára egy kétnapos ott tartózkodási lehetőséget, így a többi programra és a környék felfedezésére még bőven volt idő a vitorlázás után.
A lányok kíváncsian „vették birtokba” a hajót és néztek körbe kívül és belül. Egy kis előkészület után már ki is futott velük vitorlás.
/ 3
Reméljük nagy élményt tudtunk szerezni Pannának és családjának, és még hosszú időn keresztül fogják a szép balatoni emlékeket felidézni.
kívánság koordinátor
Kenese, 2023.07.07.
Balázs a zene terén „mindenevő”, mindenféle zenei stílust szeret hallgatni.
A Csodalámpától egy vezeték nélküli fül- és fejhallgató volt a kívánsága, hogy a kórházban töltött időben is teljes mértékben tudja élvezni a kedvenc zenéit, anélkül, hogy másokat zavarna vele.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.07.12.
Kriszti egy tabletet kért a Csodalámpától, hogy szabadidejében azon tudjon játszani. Édesanyjával telefon egyeztettünk, és amikor megérkeztem már nagy örömmel vártak a kapuban. Az ajándék kibontása közben kicsit beszélgettünk, és elmondta, hogy a Barbis játékok a kedvencei..., majd mosolyogva folytatta a kicsomagolást.
Legyen benne sok örömöd, Kriszti!
kívánság-koordinátor
Kaposvár, 2023.06.28.
Kevin kívánsága a Csodalámpától egy érintőképernyős laptop volt, mivel a betegsége miatt ezt a gépet könnyebb kezelnie.
Édesanyja szerint nagyon izgatottan várt minket, ahogy megtudta meglátogatjuk.
Egy mosolygós, jó kedélyű fiatalember fogadott minket. Fülig érő szájjal csomagolta ki a gépet a dobozából.
Elárulta, hogy nagyon szereti a számítógépes játékokat, emiatt lett ez a kívánsága. Azt is elárulta, hogy szeretni nagyon a meséket. Hosszú kórházi kezelések és ellenőrzések várnak majd rá.
Bízunk benne, hogy a laptop segít a kórházban töltött időben kikapcsolódni neki és segíti a további fejlődését, amit az elmúlt egy évben elért.
kívánság-koordinátor
Túrkeve, 2023.07.05.
Petra nagyon aktív fiatal. Versenyszerűen görkorcsolyázik, mellette nagyon sokat jelent neki az állatokkal való törődés. Állatorvosi aszisztensnek tanul, így nem is volt meglepő, hogy kívánsága a Csodalámpától az volt, hogy delfinekkel úszhasson.
Máltára repült a kis csapat, hogy Petra és egy másik gyermek álma valóra válhasson.
A reptérre szinte a görkoris edzőtáborból érkezett Petra és természetesen a korcsolya is vele volt a hátizsákjára rögzítve. Szerencsére nem volt gond és a repülőbe beengedték kedvenc tárgyát. VIP vendégként elsőként szállhattunk be a gépbe, ahol a lányok megnézték a pilótafülkét is. Először repült Petra, így rengeteg újdonság és izgalom volt az odaút.
Odaérkezve késő este Máltára, már csak egy tranzitra volt lehetőség a hotelig, de annál nagyobb örömmel foglaltuk el annak csodálatos szobáit.
Másnap volt a nagy nap, mikor is megvalósult a kívánság. A parkba érkezve néhány program közül tudtunk választani: megnéztük a papagáj bemutatót, etettünk madarakat, megcsodáltuk két delfin fantasztikus parádéját, majd átmentük egy külön medencéhez, ahol Petra, beöltözve speciális ruhába bemehetett a delfinhez a vízbe. Alighanem örökre szóló élmény volt neki. Az utazás alatt volt még lehetőség egy kis városnézésre, kirándulásra, illetve élvezni szállásunk fantasztikus kényelmét és szolgáltatásait. Még görkorcsolyázásra is akadt egy kis idő és terep.
Boldogan repült haza a fiatal lány. Bár nagyon későn ért otthonába, de valószínűleg ezt egy cseppet sem bánta.
hogy egy újabb álmot válthattunk valóra!
kívánság-koordinátor
Málta, 2023.06.24.
Kinga most végezte a 8. osztályt, vidám, kedves gyerek. Sokat betegeskedett az elmúlt időszakban, így szeretett volna kicsit kikapcsolni, pihenni.
Kívánsága tengerparti pihenés volt, lehetőleg repülővel utazva. Álma teljesült, Máltára repülhetett.
Már a repülőtéri indulás is különleges volt, VIP vendégként szállhatott be a gépbe és a pilótafülkébe is bemehetett.
Máltára érkezve örömmel foglalta el a hotel csodás, tengerre néző szobáját. Az ott töltött pár nap alatt kirándulást tett Málta fővárosába, Vallettába és egy csodás kis halászfaluba, Marsaxlokkba is.
A hotel medencéjében volt alkalma úszni, majd pihenhetett a napágyakon. Finom szállodai reggeli, esti vacsorák a közeli kis városban, igazi kikapcsolódás volt számára.
A ráadás egy élményúszás volt delfinnel, ami a helyi vízipark programjának részeként valósult meg. Speciális ruhába beöltözve mehetett be Kinga a medencébe, ahol a delfinnel találkozott. A víziparkban delfin show, papagáj bemutató is volt, így az a nap is csodás élményeket adott neki.
Késő éjszakai repülő út volt hazafelé, de remélhetőleg életre szóló élményekkel érkezett otthonába.
kívánság-koordinátor
Málta, 2023.06.24.
Zsoltika álma egy elegáns, beülős elektromos kisautó volt. Izgatottan várta ajándékát, és kimondhatatlanul boldog volt, amikor megérkezett a várva várt kisautó. Rögtön ki is próbálta, és olyan jól ment neki a vezetés, hogy már kis utasait is büszkén szállítja.
kívánság-koordinátor
Konyár, 2023. 06.19.
Zétény ugyan még csak hat és fél éves, de évek óta rajong a repülőkért. Két éven át kellett nagyon sűrűn kezelésekre járnia, amiben annyi öröme volt, hogy oda-vissza a reptér mellett mentek el. Ha állapota engedte, a reptéri parkot is meglátogatták. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy Zétény azonnal tudta, mit kíván a Csodalámpától: repülni szeretne.
Amennyiben lehet, a családjával együtt - és helikopterrel. A Fly4less Kft. támogatásával valóra válhatott kívánsága. Az egész család izgatottan érkezett, hiszen egyikük sem ült még helikopteren. Zéténynek ez volt az első repülése és a pilóta mellett foglalhatott helyet, ami külön örömet jelentett.
Csodás sétarepülésben volt részük Budapest felett, életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak. Örök emlék marad ez a délután!
kívánság-koordinátor
Budaörs, 2023.06.30.
Sára kívánsága egy csajos bicaj volt kis kosárral, csengővel, lámpával. A kislány szóhoz sem jutott a meglepetéstől, amikor megpillantotta ajándékát, amelyhez még egy csinos rózsaszín sisakot is kapott. Felpattant szép, új biciklijére és már tekert is.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2023. június 29.
Pisti több, komoly beavatkozáson is túlesett mostanában és jelenleg is kórházban van. A Csodalámpától egy laptop volt a kívánsága, amelyen játszhat kedvenc játékaival, pl. a Fortnite-tal és megnézheti rajta a kedvenc filmjeit: azokat, amelyekben sok az autósüldözéses jelenet.
Aznap, amikor meglátogattam őt, nem érezte jól magát, de amikor a kezébe vehette a Lenovo laptopját, mégis elmosolyodott.
hogy segítségükkel teljesíthettük Pisti kívánságát!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.06.27.
Csengének, a betegsége miatt többször kell kórházban töltenie néhány napot. Két dologgal üti el a várakozás idejét. Az egyik egy új hobbi, a horgolás. A másik a zenehallgatás.
A Csodalámpától épp ezért egy Samsung Galaxy fülhallgató volt a kívánsága, hogy ne zavarjon másokat, amíg ő a kedvenc együttesét, a Maneskint hallgatja.
segítségükkel egy újabb kívánságot valósíthattunk meg!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.06.27.
Attila speciális iskolába jár, ahol a tantárgyak nagy részét digitális eszközökön tanulják. A Csodalámpától egy laptop volt a kívánsága, hogy ezzel az eszközzel könnyebb legyen számára a tanulás.
Attila nem tudta, hogy mikor és hol fogja meg kapni a kívánságát, épp ezért, hatalmas volt az öröme, amikor pont a születésnapján vehette kezébe a Lenovo laptopját, amit - persze - hazaérve rögtön be is üzemelt.
amelynek köszönhetően teljesíthettük Attila kívánságát!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.06.30.
Korábbi bejegyzések
- Benjamin (18 éves, Pécs)
- Bence Csaba (3 éves, Nyírlugos)
- Bence (9 éves, Nyírábrány)
- Álmos (15 éves, Rákócziújfalu)
- Zsófia (3 éves, Kistarcsa)
- Sára (10 éves, Gyenesdiás)
- Fanni (17 éves, Lesencetomaj)
- Dominik Attila (13 éves, Tatabánya)
- Dávid Dejan (17 éves, Dunaújváros)
- Benedek (10 éves, Ács)
- Botond (13, Sopron)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004