Beszámolók
A tavasz első sugarai vártak bennünket Gyúrón, ahol Noel kívánságát teljesítettük. A hat éves kisfiú egy kerti játszóteret kért a Csodalámpa Alapítványtól, és Édesanyja elmondása szerint nem is merte remélni, hogy ez ilyen hamar teljesülhet. Az összefogás azonban csodákra képes…
Mindannyian nagyon vártuk a pillanatot, amikor Noel – hazaérkezve az óvodából – először megpillantja saját játszóterét, majd rögtön birtokba is veszi azt.
Az élmény minden várakozásunkat felülmúlta. Egy nagyon eleven, vidám, közvetlen srácot ismertünk meg. Messziről sütött a szeméből a huncutság és az öröm, és majdnem egy órán keresztül folyamatosan hintázott.
/ 6
Fundamenta Személyi Bankár
Kedves Noel! Nőj nagyra, légy egészséges, hagyd magad mögött komisz betegségedet! Ezúton is továbbítjuk köszönetedet és örömödet, annak a több száz Személyi Bankárnak, akik megteremtették számodra ezt a nagy boldogságot.”
Fundamenta Személyi Bankár
kívánság-koordinátorok
Gyúró, 2015.04.09.
A telkibányai 8 éves Milán nagyon szeret kint játszani a szabadban. Nagy udvaruk van, ahová szeretett volna egy olyan játékot, amit a többi testvérével együtt tudna használni.
Ezért esett Milán választása a trambulinra.
Eljött a várva várt nap, amikor a Csodalámpa dzsinnje elhozta számára a trambulint, aminek Milán és testvérei is nagyon örültek!!!
/ 4
Kedves Milán!
Kívánjuk, hogy örömmel használd a trambulint !
Tatárné Csonka Zsuzsanna és Adorján László
kívánság-koordinátorok
Máté 16 éves fiatalember, akit Miskolcon a GYEK-ben kezelnek. Még hosszú ideig nem mehet közösségbe, ezért egyik kedvenc elfoglaltsága a televízió- nézés.
Ezért Máté kívánsága egy 80 cm-es Samsung LED televízió lett.
Mátét otthonában kerestük meg, hogy átadjuk neki a TV-t. Nagyon örült az ajándéknak, amit, azonnal be is üzemelt.
A televíziót átadta, és a beüzemelésben Máté segítségére volt az FGSZ Zrt. Miskolci Üzemének munkatársa, Orosz József Úr!
/ 3
Kedves Máté!
Örülünk, hogy örültél a televíziónak, és minél hamarabbi gyógyulást kívánunk!
Tatárné Csonka Zsuzsanna és Adorján László
kívánság-koordinátor
A soproni 12 éves Levente kortársaihoz hasonlóan szereti a “csúcs”telefonokat,ezért a kívánsága egy HTC One mini mobiltelefon volt.
Sikerült egy találkozót szervezni márc.27-re, amikor Levente szüleivel vizsgálatra jött a Tűzoltó utcai Klinikára.
Az átadáson részt vett az adományozó Firstmed-FMC Kft. képviselője, Zs.Tóth Andrea, aki átadta a mosolygó kisfiúnak a telefont.
Leventének kívántunk jó tanulást és mielőbbi teljes gyógyulást.
Dr.Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Ferike már műtét után van, gyógyulófélben. Minden szombat este nézi a pankrációt a tévében, harminc pankrátort ismer név szerint, sőt a kezelőorvosokat és a nővéreket is kiokosította már a műfajról.
Nem lehetett kérdés, mi Ferike kívánsága: szeretne élőben pankrációt nézni és pankrátorokkal találkozni. Igen ám, de hogyan? Szerencsére - először fennállása során - Budapestre látogatott a WWE élő showja.
A Csodalámpa megszervezte, hogy Ferike a szüleivel részt vehessen a show-n, a magyar és az amerikai szervezők pedig lehetővé tették, hogy a színfalak mögött személyesen beszélhessen egy valódi pankrátorral. Nagyon várta, ki lesz az, mert ez végig titok volt...
Aztán kiderült: Dolph Ziggler (akinek valódi neve Nemeth és a Wikipédia szerint magyar származású) beszélgetett vele.
Ferike száz kérdéssel készült, de a sztár társaságában kissé inába szállt a bátorsága... Persze így is beszélgettek 10 percet, készült közös fotó, aláírt poló és magazin.
Elfoglaltuk helyünket az Aréna nézőterén, hamarosan elkezdődött a show.
Ferike minden pankrátort ismert, végigszurkolta a két órát. Ahogy édesapja elárulta nekem: "Azt mondta reggel, apa, bárcsak sose érne véget a mai nap."
Műsor közben még egy különleges "ajándékot" is sikerült megszereznie: Roman Reigns mellettünk vonult be az küzdőtérre, és egy hajszála Ferike kezében maradt...
/ 4
Az utolsó, a főmeccs mindenki - így Ferike - szupersztár kedvence, John Cena és Rusev, az orosz hódító között zajlott. Tízezer ember ünnepelte felállva Cena bevonulását. Nagy harcban végül az amerikai Cena legyőzte az orosz Rusevet.
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2015. április 17.
Húsvét előtt volt szerencsém ismét találkozni Szabolccsal, akivel a kórházban találkoztunk korábban. A kisfiú egy okosórát szeretett volna, hogy könnyebben tudjon kommunikálni szüleivel, barátaival.
Amikor megérkeztem az ajándékával, Szabolcs nem emlékezett rám, ezért elkezdtünk újra barátkozni! Mikor kicsit feloldódott, elmondtam neki, hogy ki is vagyok, és mit hoztam neki!
A csomag átadása után azt először zavartan csak lerakta az asztalra, majd gyors mozdulatokkal mégis kivette az ajándékát és megcsodálta. Pillanatok múlva már működött is a csodálatos masina! Anyukája mindenben segítette.
Sokat beszélgettem Szabolccsal, akiben egy intelligens, barátságos fiút ismertem meg. Köszönjük, hogy teljesülhetett Szabolcs kívánsága.
kívánság-koordinátor
Pécs, 2015.04.04.
A 14 éves Feri, mint korosztályának legtöbb képviselője, szereti, és sokat használja is a számítógépet. Mivel betegsége okán sok időt tölt kórházban, laptopra esett a választása, kérése egy komoly fekete színű Lenovo gép lett.
Az ajándékozásra az alapítványunk irodájában került sor, ahová a nagyfiú édesanyjával érkezett. Kicsit szégyenlősen viselkedett a fényképező előtt, de azért sikerült 1-2 fotót készítenünk az átadás meghitt pillanatairól.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. 03.25.
A négyéves Bence egy beülős John Deere traktort kért utánfutóval, az eredetivel megegyező gyönyörű zöld színben. Kicsi kora óta vonzódik a traktorokhoz, ebből a fajtából több különböző méretű áll már a polcán, rendszeresen játszott is velük.
De beleülni azokba nem lehet, pedig az igazi traktoros meglovagolja a járművét.
Az ajándék igazi meglepetés volt a kisfiú számára, örömmel ki is próbálta az udvarukban, majd büszkén kimerészkedett az utcára is.
kívánság-koordinátor
2015.03.16.
Réka súlyos beteg, sok időt tölt kórházban, így kívánsága szinte természetes, hogy egy laptop lett. Éppen a folyosón várakozott édesapjával, amikor Andi, Reni és én hirtelen ott termettünk előtte. Nagyon meglepődött, mikor meglátott bennünket a csomaggal.
Boldog mosollyal vette át a Csodalámpa Alapítvány gyönyörű ajándékát. A tanulásban lesz leginkább segítségére, de néha a facebookra is bekukkant majd, mesélte.
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2015.03.24.
Norbi Nagyatádon él a szüleivel, Csurgón jár gimnáziumba, nagyon jó tanuló. A kedves, barátságos, jó humorú kamasz fiúnak konkrét elhatározása, hogy állatorvos szeretne lenni.
Két éve küzd a betegségével, és most egy nagyon komoly műtét előtt áll. A hosszú kórházi kezelések miatt kérte a laptopot, hogy ne maradjon le a tanulásban és a barátaival is folyamatosan beszélgethessen.
Előzetesen azt szerettük volna, ha a kamasz fiú eljön a PWA konferenciájára, ahol közösen teljesíthettük volna a kívánságát, de a műtétre felkészítés miatt erre nem kaptunk lehetőséget, így a kórházban adtuk át a laptopot Dóczy Vera önkéntesünk segítségével.
Köszönjük a PWA – Sikeres Nők Egyesülete - és a BCCH március 26-án, a Corinthia Hotel Budapestben megrendezett konferencia szervezőinek és a résztvevőinek, hogy anyagi hozzájárulásukkal valóra válhatott Norbi álma.
Budapest, 2015. március 26.
Gergőt Miskolcon a GYEK-ben kezelik.
Nagyon szeret számítógépen játszani, bent a kórházban betegtársaival és otthon a testvérével.
Számítógép és laptop van a családnak, ezért Gergő álma egy X BOX volt, mégpedig MINECRAFT játékkal.
Gergő vérvételre jött épp a kórházba, ahová testvére is elkísérte. Ekkor várt rá a nagy meglepetés, az X-BOX és a nagyon áhított játék.
A kisfiú el sem akarta hinni, hogy álma valóra vált! A boldogságtól kipirult arccal csomagolta ki ajándékát, és gyorsan vissza is pakolt mindent a dobozba, hogy minél hamarabb elindulhassanak hazafelé, és otthon kipróbálhassák a tesóval a játékot!
Kedves Gergő!
Kívánjuk, hogy sok kellemes időt tölts el a játékkal, s szívből örülünk, hogy részesei lehettünk örömödnek!
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2015.04.08.
Nem mindennapi kívánságteljesítésben lehetett részünk, amikor Gordon álmát nagyon sokan együtt teljesítettük...
Gordon nem is sejtette, miért megy hozzájuk kora reggel Kecskemétre 2 bácsi kamerával, meg egy néni mikrofonnal, de jó mókának ígérkezett.
Az is tetszett neki, hogy autóval Budapestre jöttek és a VII. kerületi rendőrkapitányságon megint csak sok néni és bácsi mutatott neki mindenféle rendőrautót, - motort, majd a bilincs és a gumibot is előkerült, persze csak mutatóban.
Az igazi öröm akkor következett, amikor a rendőrkapitány és a munkatársai egymás után ajándékokat hoztak: a gyerek méretére készített rendőrpólót, hozzá persze sapkát, a helyszínen lévő rendőrök által aláírt mesekönyvet és egy hatalmas LEGO-játékot.
Itt be is fejezhettük volna a napot, hiszen a kisfiú azonnal építeni, játszani szeretett volna.
/ 10
Mi azonban vele együtt folytattuk a programot, villogó rendőrautóba ülve, szirénázó rendőrmotorosok felvezetésével megérkeztünk a Madách térre, ahol már sokan vártak, kerékpárosok, gyalogosok, babakocsit toló nagymamák és Budapest rendőrfőkapitánya, aki tiszteletbeli rendőrré avatta Gordont.
Na, jó, ennyi felnőtt, rengeteg ajándék, hozzá cudar hideg a téren… s akkor Gordon felülhetett a régen áhított akkus rendőr motorra, melyet a Csodalámpától kapott.
Nehéz leírni azt az örömet, azt a vidámságot, melyet az arcán láttunk, hiszen az utolsó pillanatig nem tudta, ezért utazott ennyit, ezért vette körül nagyon sok mosolygós felnőtt, hogy a nap végén a kívánsága teljesülhessen.
Persze ez a nap nem csak Gordonnak volt nagy öröm, hanem nekünk felnőtteknek is, akik éppúgy izgultunk, hogy ezzel a sok ajándékkal, a boldogsággal segítsük a gyógyulását.
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki ajándékokkal lepte meg Gordont, s részt vett a nap szervezésében, dr. Kiss Szabolcs r. alezredesnek, a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének, Szilágyi Ferenc r. főhadnagy, alosztályvezetőjének és a VII. kerületi körzeti megbízottaknak.
Köszönjük Bucsek Gábor r. dandártábornoknak, Budapest Rendőrfőkapitányának, valamint a munkatársainak, a polgármesteri hivatalnak az engedélyekért, Bíró Bálintnak, aki összeszerelte a játékmotort, a Budapest Taxi társaságnak, hiszen vállalták Gordon és édesanyjának hazautaztatását, magántámogatóinknak és mindenképpen az aranyos bringásoknak és gyalogosoknak, akik eljöttek, azoknak, akik akartak, de nem tudtak, s azoknak is, akik gondoltak ránk, hogy ne ázzunk el aznap.
Vagyis mindenkinek, akinek fontos egy beteg gyermek gyógyulása.
Budapest, 2015. március 31.
Zsolt nagyon szeretett volna egy saját telefont, mivel sajnos sok időt kell kórházban töltenie. Testvéreivel, barátaival pedig csak édesanyja telefonján tudta a kapcsolatot tartani. A Csodalámpától ezért egy fehér mobiltelefont kért.
Az ajándék átadására a Tűzoltó utcai Klinikán került sor. Az utóbbi időben nagyon megkomolyodott Zsolti arca mosolyra derült, amikor meglátta a telefont. Rögtön ki is bontotta és beüzemelte a csodaszép készüléket.
Kívánunk Neked mielőbbi gyógyulást és vidám beszélgetéseket az új telefonodon!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.március 4.
Meglepődött, de nagyon örült az ajándéknak Józsika, amikor átadtam neki a kórház folyosóján a távirányítós helikoptert.
Vizsgálatokra jöttek édesanyjával, amikor találkoztunk. Elmondta, tudja, hogyan kell irányítani ezt a helikoptert, így már alig várja, hogy haza menjenek és a kertjükben kipróbálhassa. Tudja, hogy majd vigyáznia kell, a fák közé ne menjen.
Komoly érdeklődéssel vizsgálgatta az ajándékát. Hamarosan azonban menniük kellett vérvételre, így elköszöntünk.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.03.10.
Telesítettük Gergő kívánságát, ami egy okostelefon volt. A kisfiút jégkorong edzés után sikerült meglepni anyukája segítségével. Megilletődve vette át a telefont. Az ütőt is anyukájánál hagyva, a készülékkel a kezében futott átöltözni.
Sok sikert kívánunk a Gergőnek a későbbiekben is a jégkorongban.
kívánság-koordinátor
Debrecen,2015.03.09.
Kivételesen ragyogó, napsütéses délelőtt érkeztünk Hortra a támogatók képviselőjével, Kucsora Zsófiával, Hidegh Eszterrel és Farády Zsolttal.
Már vártak bennünket, de Áchim nem tudta pontosan, kik és miért érkeznek hozzájuk. Amíg édesapja elővette rejtekhelyéről az ajándékot, addig a fiatalember is megérkezett a nappaliba. Arcán nem látszott a meglepetés és az öröm, mivel még maszkot visel, de az alól dünnyögte, hogy tetszik neki a gyönyörű Kross Mountain Bike bicikli.
Lelkesedését azonnal be is bizonyította, mert azon nyomban ki is próbálta ajándékát, nagyon ügyesen kerékpározott az udvaron.
Kívánjuk, hogy sok-sok kilométert tegyél meg a bicajoddal, miközben egyre erősebb és egészségesebb leszel!
/ 4
kívánság-koordinátor
Hort, 2015.03.06.
Korábbi bejegyzések
- Benjamin (18 éves, Pécs)
- Bence Csaba (3 éves, Nyírlugos)
- Bence (9 éves, Nyírábrány)
- Álmos (15 éves, Rákócziújfalu)
- Zsófia (3 éves, Kistarcsa)
- Sára (10 éves, Gyenesdiás)
- Fanni (17 éves, Lesencetomaj)
- Dominik Attila (13 éves, Tatabánya)
- Dávid Dejan (17 éves, Dunaújváros)
- Benedek (10 éves, Ács)
- Botond (13, Sopron)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004