Beszámolók
1.Január
31.Május
Ricsi nagyon sokáig volt az elmúlt időben klinikánk vendége… Szerencsére mostanra jó általános állapotba került, csak ellenőrzésre jött anyukájával, de mi megragadtuk az alkalmat, teljesítettük a kívánságát, megleptük egy síkképernyős Samsung televízióval.
Az amúgy vagány kisfiú nagy örömében mindenkinek egy-egy puszival is megköszönte a meglepetést. Az orvosi vizsgálat után a család a nagy csomaggal boldogan indult haza.
Nagy Andrea, Dóczi Tamásné és Túri Edit
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2018.05.23.
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2018.05.23.
31.Május
Imrének, a 7 éves kisfiúnak jól kezdődött a napja. Szülei jóvoltából egy kis budapesti kiruccanásra indult, úti céljuk egy Szent István parki játszótér és élménypark lett. Miközben Imre még gondtalanul szaladgált, vagy éppen csúszott a kötélen, a háta mögött begördült egy komoly kerékpár, amire a kisfiú már régóta vágyott.
Nagyon meglepődött, öröme határtalan volt, s természetesen a próbamenet rögtön megindult édesapja segítségével, majd pár perc múlva Imre, arcán kerek mosollyal, már egyedül rótta a köröket.
Sok ember összefogásával ismét sikerült egy kisgyermeknek örömet szereznünk: Paplovag, aki már korábban is teljesített egy „csodalámpás” kívánságot, ismét a segítségünkre sietett, a közösségi médiában kampányolt baráti és ismertségi körében annak érdekében, hogy Imi a nyáron már új biciklijén száguldozhasson... és a segítő szándék sikert eredményezett, ma átadtuk a kerékpárt.
Nagymarosy Gábor
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.05.26.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.05.26.
31.Május
Csenge 15 éves nagylány, aki súlyos betegséggel küzd, ezért gyakran kell kontroll vizsgálatra mennie a Bókay utcai Gyerekklinikára.
Kecskeméten lakik, édesanyja kísérte a vizsgálatra, aki nem árulta el neki, hogy Budapesten igazi meglepetés várja, csak annyit mondott Csengének, hogy szépen öltözzön fel. Így a kislány „gyanakodva nézett” ránk az üdvözléskor, vajon mit akarhatunk...
Annál nagyobb volt az öröme, amikor a gyönyörű fehér dobozt kezébe vehette. Sokáig a boldogságtól és könnyektől ki sem tudta bontani az ajándékot.
Az okosóra nagyon jól állt a pici, vékony csuklóján.
Lángh Zsófi
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.05.23.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.05.23.
30.Május
Kislány az autóban...
A földeáki kislány, az ötéves Zselyke szereti a babákat, az állatokat, de ajándékként egy hiper- szuper autóról álmodott, amely villanymotorral közlekedik, bele lehet ülni, indítani és vezetni, dudál, tolat, zenél, a lámpái pedig világítanak. Szóval ilyen egy igazi álomjáték fiúknak! De Zselyke is ilyet szeretett volna, a sok szép baba, állatos mesekönyvek és sok színes játék mellé, de igazi lányosat, rózsaszínűt!
Nagyon boldog volt, amikor a Földgázszállító Zrt. adományaként a Csodalámpa Alapítvány közreműködésével május 17-én begurult a szobájába egy gyönyörű rózsaszín-ezüst Ford Ranger szuperautó. Pont olyan, mint amelyről álmodott.
Az arca ragyogott és azonnal beleült a kocsiba, amely édesanyja segítségével el is indult. Az út az udvarra vezetett, ahol Zselyke hosszú ideig előre- hátra vezette ezt a szép autót, amely engedelmeskedett kis gazdájának.
És a szótlan kislányból mosolygó, boldogan csevegő, aranyos kis sofőr lett, aki önfeledten élvezte az ajándékot. Amikor elbúcsúztunk, boldogan integetett nekünk és örömmel kiabálta az autóból: KÖSZÖNÖM.
Örülök, hogy segíthettünk, és örömet vittünk Zselyke és a család életébe.
A kislány öröme bearanyozta a napunkat, a támogató képviselője, Paál György Kecskemétről utazott a helyszínre, mindketten reméltük, ez az ajándék is egy picit hozzájárul majd Zselyke gyógyulásához.
Dr. Márkusné Dr. Nász Julianna
kívánság-koordinátor
Földeák, 2018.05.17.
kívánság-koordinátor
Földeák, 2018.05.17.
30.Május
A "hatalmas képernyős" TV, több USB bemenetellel, amiről a 13 éves Jázmin álmodott, végre megérkezett a Tűzoltó utcai kórházba, éppen 1 nappal azelőtt, amikor sok-sok hónap kezelés után gyógyultnak nyilvánították, és hazaengedték a kórházból.
Abban a pillanatban, ahogy a TV-vel, a dzsinn képviselőjeként beléptünk a baba-mama részlegbe, Jázmin arcát elöntötte a mosoly, és mindaddig ott ragyogott, amíg haza nem ért.
Aztán otthon, a szobájában kezdődhetett újra, mert édesapja este már vitte is haza a TV-t, hogy mire Jázmin otthon lesz, ott lehessen a szobája falán, és üzemelhessen.
Jázmin határtalan derűje és pozitív szemlélete segítette a családot ebben a nagyon nehéz élethelyzetben, a betegség legyőzésében, amiért már 2 éve küzdenek, és hál' Istennek, sikerrel.
Tekintettel arra, hogy ősszel még további, korrekciós műtét vár Jázminra, biztosak vagyunk abban, hogy a gyors, végleges felépüléshez a nagy álom megvalósulása hozzájárul majd.
Csak így tovább, Jázmin, ekkora életszeretettel, kitartással és derűvel!
Flandera Tünde
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.05.23.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.05.23.
30.Május
Dávid családjával együtt komoly off-road-rajongó, évek óta részt vesznek a somogybabodi fesztiválon, hogy testközelből nézhessék, hogyan győzik le a sofőrök csodajárgányaikkal a brutális terepkörülményeket. A kórházi kezelés miatt idén sajnos elmarad a sátrazás, de egy-egy napra azért Dávid is szeretne ellátogatni a rendezvényre.
Addig is, amíg nem töltheti idejét barátaival kint a szabadban, fontosnak tartja, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjanak, ezért egy okostelefont kért a Csodalámpától.
Kívánsága egy szép májusi napon teljesült, izgatottan bontogatta ki csomagolásából a vadonatúj iPhone 6-ost, majd kis segítséggel rögtön nekilátott az adatok átmásolásának a régi telefonjáról.
Kedves Dávid! Jó volt látni a mosolyodat, kívánom, hogy lelj sok örömet az új telefonodban, és megerősödve mielőbb visszatérhess a megszokott tevékenységeidhez.
Lakatos Edina
kívánság-koordinátor
Siófok, 2018. május 16.
kívánság-koordinátor
Siófok, 2018. május 16.
30.Május
A 10 éves kunszentmiklósi kisfiú kívánságának teljesítésére az adományozó munkatársaival érkeztünk. Mivel az óriás trambulin az eredeti csomagolásban várt bennünket, így a támogató Schneider Electric képviselői, Marosvölgyi Teréz és Molnár Anita azonnal megoldották a helyzetet, hívták a kollégáikat, és rövidesen kaptunk a cégtől segítséget a szerelésre.
Barna nagyon izgatottan és érdeklődően segédkezett. Külön kis meglepetés is várt rá, a cég apró személyes ajándékkal is kedveskedett. A család nagyon értékeli, hogy egy helybeli cég nemes gesztusa segíti Barnát a gyógyulásban.
Sok közös ismerőst is találtak, jó hangulatban zajlott a trambulin szerelése, amit örömmel próbált ki az ifjú, teljes gyógyulásra kész tulajdonos.
Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Kunszentmiklós, 2018. május 9.
kívánság-koordinátor
Kunszentmiklós, 2018. május 9.
30.Május
Csodálatos, melegszívű kislánnyal volt alkalmam találkozni. Ő Anna Sára, aki már köszönés helyett is bújt és ölelt. Segítséggel, kicsit még bátortalanul, de boldogan használja a játszótér minden elemét.
Ez a játszótér telitalálat Anna mozgáskoordinációjának fejlesztéséhez. A szülők őszinte köszönettel fogadták az ajándékot.
Nagy Olga
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2018.05.04.
kívánság-koordinátor
Nyíregyháza, 2018.05.04.
„Kedves Csodalámpa Alapítvány!
Ma reggel izgatottan ébredtünk fel, hiszen tegnap kaptuk a jó hírt: miszerint ma érkezik kislányunk számára a CSODA.
Annácska különleges kislány: gyengénlátó, közlekedésben is segítségre szorul. Mindezek ellenére imád az udvaron játszani, motorozni, mászni, homokozni.
Így az udvari játszótérnek igazán hasznát veszi majd. Hiszen használata során mozgása koordináltabbá válik, egyensúlyérzéke fejlődik, szem – kéz, valamint kezek - lábak koordinációja is összerendezettebbé válik.
Ezúton szeretnénk megköszönni az udvari játszóteret a Csodalámpa Alapítványnak, a kivitelezőnek, a SZPONZORNAK, és valamennyi csodalámpás önkéntesnek, akik közreműködtek Annácska kívánságának teljesítésében.
Bár a szponzorral sajnos személyesen nem találkozhattunk, köszönjük szépen neki az önzetlen segítséget és hogy örömet szerzett egy különleges kislánynak és családjának.
Hálás köszönettel:……. Anna Sára és szülei"
29.Május
Zsombi imádja a traktorokat. És nemcsak imádja, de nagyon jól ismeri is őket, hisz gyakran segített nagypapájának a szántóföldeken. Addig is, míg újra felkapaszkodhat a papa mellé az anyósülésbe, szeretett volna egy saját John Deere-t.
Kívánsága egy nyáriasan meleg májusi napon teljesült, az édesapja által korábban már összeszerelt és gondosan elrejtett akkumulátoros, utánfutós csodamasinát anyukájával adtuk át neki. A találkozásunkkor még félénk fiúcska magabiztosan pattant be a kormány mögé, pillanatok alatt megtanulta vezetni az új, szuper járgányát, és boldogan furikázott körbe az udvarban, majd később a ház körül – eleinte egyesben, majd gyorsítva, előre és hátra, utánfutóval és anélkül. Ha olykor el is tűnt a szemünk elől, mindig hallottuk, merre jár, köszönhetően a műszerfalba beépített rádiónak.
Kedves Zsombor! Köszönöm, hogy osztozhattam az örömödben. Kívánom, hogy mielőbb újra a papával traktorozhass a határban. Addig is gyakorolj sokat a saját járgányoddal!
Lakatos Edina
kívánság-koordinátor
Sárszentlőrinc, 2018. május 09.
kívánság-koordinátor
Sárszentlőrinc, 2018. május 09.
29.Május
A 7 éves Tivadar egyéves családi állatkerti bérletet kért a Csodalámpától. Kívánsága május 5-kén teljesült, amikor találkoztunk az Állatkert főbejáratánál. Rögtön kiderült, hogy nem csak ő szereti nagyon az állatokat, hanem két bátyja is. Először az orángutánok játékos ugrálásában gyönyörködtünk, majd megnéztük édesanyja karjaiban Indigót, a négyhónapos gorilla bébit.
A zebracsikó és Arun, a kiselefánt megtekintése után indultunk a fóka- show-ra. Ekkor Leila, a fotós, is csatlakozott kis csapatunkhoz, aki remek képeket készített a látottakról. Tivadar kedvence a krokodil, ezért a vicces és látványos fóka-bemutató után elindultunk a krokodil-ház irányába. Útközben láttuk Szérijt és Bélijt,a jegesmedve testvérpárt és még sok érdekes és kedves állatot, amikre a fiúk kitörő örömmel reagáltak. Amikor megérkeztünk a krokodil-házhoz, Tivadar boldogsága határtalan volt.
A nagyszerű élmény után a Barlang Étteremben megebédeltünk és kifújtuk magunkat, hogy erőt merítsünk a további felfedezőúthoz. A kameruni kecskegidák nyugodtan tűrték a simogatást, a csíkos farkú makik boldogan ugráltak körülöttünk a faágakon. A délután végére mindenki elfáradt, de a kis Tivadar és fiútestvérei lelkesedése, kedvessége és öröme felejthetetlenné tette ezt a napfényes májusi szombatot.
Ugrai Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.05.05.
29.Május
A kis Rolandnak két kedvenc időtöltése van, rajong az elegáns autókért és az internetes játékokért - természetesen az autós játékokért.
Sajnos sok időt kell kórházban töltenie a kis "autóversenyzőnek", de mikor haza mehet, igyekszik minél több időt tölteni "őrült száguldozással", a világ legjobb versenyautóival száll ringbe a képernyőn.
Régi, titkos álma volt Rolinak, hogy a már meglévő Playstation játékgépéhez legyen neki egy igazi kormánykereke - váltóval, kuplung-fék-gázpedállal együtt... mert akkor aztán nincs ember, aki legyőzhet a játékokban - magyarázta huncut mosollyal a leendő kis világbajnok!
Akkor leptük meg Rolit a komoly ajándékkal, amikor hazafelé készülődött apával néhány napra. Éppen lovagias búcsút vett a fiatalember egyik kis szobatársnőjétől, mikor a fülébe súgtam, hogy a folyosón valami komoly meglepetés várja.
Amikor a huncut kisfiú meglátta a hatalmas dobozt, kis kezét összecsapta és csak annyit tudott mondani: te jó ég, ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el-majd a nyakamba borult és többször megköszönte az ajándékot.
Természetesen azonnal kibontottuk a csomagot, a kormánykereket az asztalra tette és csak ámult - bámult a csodálkozástól. Aztán teljesen megfeledkezve az agyonszurkált, beborogatott kis karjáról, felkapta a kormányt és bevitte a kórterembe, hogy boldog mosollyal megmutassa kis szobatársainak, micsoda kincset kapott a dzsinntől.
Roli teljesen belefáradt a nagy izgalomba, de azért annyi ereje még maradt, hogy kis ujjacskáját "fenyegetően" apa felé fordítva annyit mondjon: ezt én kaptam és csak akkor játszhatsz majd vele Te is, ha én megengedem... és nagyot nevetve odabújt apához jelezve, hogy máris indulhatnak haza, hiszen nagyon sok dolog vár rájuk otthon... azonnal meg kell kezdeni a beüzemelést, és aztán indulhat a verseny!
Kicsi Roland, kívánunk Neked mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok örömöt a vezetésben, de azért arra kérünk, ha az őrült száguldás közben hirtelen utadba kerülne egy dzsinn, taposs azonnal a fékre!
Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.május 09.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.május 09.
29.Május
Meseszép tájon, erdővel, virágokkal övezett úton jutottam el Törtelre, hogy az ott élő 10 éves Balogh Noémi kívánsága teljesülhessen.
A család elmondása szerint Noémi szívbetegséggel született és már többször műtötték, legutóbb a közelmúltban. Ahhoz, hogy a külvilággal és a barátaival napi kapcsolatban lehessen egy laptopot kért a dzsinntől.
A mosolygós, bájos lány nagy örömmel fogadta az ajándékot, boldogan bontogatta és alig várta, hogy kipróbálja.
Zsombori Erzsébet
kívánság-koordinátor
Törtel, 2018.05.13.
kívánság-koordinátor
Törtel, 2018.05.13.
29.Május
A Miskolcon lakó 3 éves Letti hosszú időt töltött már eddig is kórházban. Még a nyár folyamán is több hetet kell benn feküdnie, de amikor hazaengedik, a kicsi lányt nagyon szeret a szép nagy udvarukon játszani, hintázni a féléves kistestvérével. Az udvarukon csak egy hinta van, s Lettike kérése az volt, hogy két hintát, meg csúszdát szeretne kérni a Csodalámpa Dzsinnjétől a születésnapjára, hogy a kistestvérével együtt tudjon játszani. És a Dzsinn természetesen meghallgatta a kis Lettinek is a kérését, s az udvarukra varázsolta a piros csúszdát, a két hintát, s még egy mászófalat is.
A pici lány ámulva nézegette a nagy építményt. Nagy boldogan ki is próbált mindent. Nem győzött fel-le mászni a lépcsőn, a hintázni a hintákon és az apukája segítségével még a mászófalra is felmászott, és a piros csúszdát is kipróbálta. Mielőtt elbúcsúztam, azért megkérdezte:"- Ezeket éjszakára is itt hagyod?" S mikor elmondtam, hogy ezek már mindig itt maradnak az udvaron, megnyugodva kísért ki a kapuhoz.
Kedves Lettike, kívánjuk, hogy sok örömöd legyen születésnapi ajándékodban, és gyógyulj meg minél hamarabb!
Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018.05.11.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018.05.11.
29.Május
Bianka még óvodás, ősztől fog iskolába járni. Nagyon szeret a kertben játszani. Egy játszóteret kért a dzsinntől.
Kívánságát, ha nem is a születésnapján, de közel ahhoz tudtuk teljesíteni. Bianka nem tudta, hogy a kertben mi készül, ő a szobájában anyák napjára készült.
Volt meglepetés, amikor az udvaron meglátta a játszóteret, még a rózsaszínű csúszdát is elhozta a dzsinn! Zászló lengett a tornyon.
Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátor
Balf, 2018. május 4.
kívánság-koordinátor
Balf, 2018. május 4.
9.Május
Laura kicsi kora óta nagyon sok időt tölt kórházban, ahol általában unalmasan telik az idő…
Amikor megtudta, hogy lehet egy kérése a Csodalámpa dzsinnjéhez, nem is gondolkodott sokat, rávágta, hogy tabletet szeretne billentyűzettel. Amikor megkérdeztük, hogy miért a kis tabletre esett a választása, azt mondta, hogy könnyebb szállítani és az ágyban megtartani.
Meglepetésként április 5-én került sor a kívánságteljesítésre, így a „húsvéti nyuszi” még egy ajándékkal lepte meg Laurát.
Lengyel Andrea
kívánság-koordinátor
Szeged, 2018. 04.05.
kívánság-koordinátor
Szeged, 2018. 04.05.
9.Május
Gergő, mint korosztályából oly sokan, laptopra vágyott.
Amikor megkérdeztük, miért éppen ezt szeretné, megtudtuk, sok minden érdekli, szeretne szörfölni a neten, és internetes játékokkal játszani.
Az ajándékozás nagy örömet jelentett számára, így mi is együtt örültünk vele.
Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2018. 04.27.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2018. 04.27.
8.Május
Sanyika sajnos másodjára néz szembe a betegségével. Nagyon szereti a Verdák című mesét. Így nem volt kérdés számára, hogy valami verdásat szeretne.
Összedugtuk a fejünket, és végül megszületett a kívánság, egy Verdás ágy. Mára már meg is kapta az ágyat. Ami minden álmát felül múlja.
Szilágyi Krisztina
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2018. május 2.
8.Május
Erik 14 éves, súlyos betegsége miatt sok időt töltött a kórházban, így tabletre vágyott. A kívánságteljesítésre a nevelőszüleivel érkezett. Mivel a nagyfiút nem avatta be senki, így sikerült meglepetést szereznünk a számára.
Köszönjük Tóth Attila úrnak, az adományozó FGSZ Zrt. képviselőjének, hogy részt vett az átadáson.
Köszönjük Dr. Szabó Tamásnak, Erik kezelőorvosának, hogy segített egy beteg gyermek álmának megvalósulásában.
Szilágyi Krisztina
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2018. május 3.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2018. május 3.
8.Május
A kicsi Anna egy igazi művészlélek, nagyon szeret rajzolni és festeni. Amikor megtudta a pici lány, hogy a dzsinn teljesíti egy kívánságát, csillogó szemein azonnal látszott, hogy már tudja is, mit szeretne kapni a nagy varázslótól: nagyon sokféle színű festékkészletet és olyan sablonokat, amivel nagyon-nagyon szép képeket tud majd készíteni.
Annácska éppen túl volt egy kezelésen, anyukájával hazafelé készülődött, mikor megleptük az ajándékkal. A Csodalámpás táskából boldogan vette elő egymás után a kincseket, a komoly vízfesték készletet, az illatos és csillogó festékes tubusokat, mesefigurás, virágos és állatos sablonokat, és persze nem hiányozhatott a csinos kis festő köpeny sem.
A pici lányt teljesen elvarázsolta a sok ajándék, tapsolt örömében és a festő köpenyt igazi csajos mozdulattal azonnal maga elé próbálta, arcocskája teljesen kipirult az örömtől és miközben többször is megköszönte az ajándékot, gyönyörű szemeivel már ismét a kincsek felé fordult....alig várta, hogy művészi hajlamait kibontakoztathassa.
Ilyenkor illik csendben elbúcsúzni és hagyni,hogy mielőbb megszülethessen az évszázad mesterműve - így is történt, búcsút intve a kislánynak most már csak várnunk kell, hogy a kis művésznőből igazi nagy művésznő legyen - szívből kívánunk neki nagyon sok boldog, önfeledt időtöltést a festészet világában!
Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.április 16.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.április 16.
3.Május
Patrik egy nagyon aranyos kisfiú, akinek minden vágya egy Playstation volt. Gyakran mondogatta anyukájának, hogy milyen jó lenne egy ilyen masinával játszani. A kórházban gyorsan tudomásomra jutott a kívánsága, amit igyekeztünk is minél hamarabb teljesíteni.
Egy szép napon Patrik mit sem sejtve jött az esedékes kontroll vizsgálatra, meglepetésként átadtam neki a játékot. Amikor meglátta, nagyon boldog volt, a szeme csillogott.
Remélem sok örömöd lesz benne, jó szórakozást! Jó egészséget kívánok Neked!
Bobkó Stella
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2018.04.04.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2018.04.04.
3.Május
A 7 éves Nina egy cicát kért a Csodalámpától. De nem ám akármilyen cicát. Nina pontosan tudta, hogy egy félhosszú szőrű, bundás cicára vágyik, amelyik bújós, és lehet dögönyözni és tulajdonképpen a csokoládéjegyű birman tetszik neki.
Így hát nekiálltunk birman cicát keresni, ami nem is olyan egyszerű feladat, mint hamarosan kiderült, mert meglehetősen ritka fajta. De a szerencse hamarosan ránk mosolygott Bartos Ildikó személyében, aki a Lyrene Birman tenyészet tulajdonosa. A kiscicákra általában hosszú hónapokat kell várni, de egy véletlen folytán nála volt egy elérhető.
Gyors egyeztetés után felkerekedtünk Ninával és anyukájával, hogy meglátogassuk Ildikót és természetesen a cicát. A bemutatkozás nagyon jól sikerül, Nina rögtön beleszeretett a fehér „ plüsscicába”. Ezután egy hosszú hónapot kellett várnia, hogy végre megkaphassa az áhított cicát.
Drága Nina, kívánjuk, hogy teljen nagyon sok örömed Rocky-ban!
Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
2018.04.28.
kívánság-koordinátor
2018.04.28.
3.Május
Mónika hosszú, klinikán töltött napjai után érkezett a klinikára, mivel nem sejtette, hogy milyen meglepetésben lesz része.
A szegedi Csodabogarunk, támogatónk, Dr.Vizi-Simon Csilla várta Mónikát. Nagy volt a meghatódottság és az öröm a Huawei okostelefon ajándékozása után.
A nagylány remegő kezekkel bontotta ki a csomagolást és gyönyörködött új telefonjában. Ezen a napon a kívánságteljesítés minden résztvevője több lett valamivel, ki egy telefonnal ki egy jó érzéssel.
Különleges pillanatokat éltünk át!!
Nagy Andrea és Tatár Ágnes
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2018. április 03.
3.Május
A 15 éves Máté egy csendes, intelligens kamasz fiú! Nagyon ragaszkodik testvéréhez, és nagyon hiányoznak egymásnak főleg akkor, amikor Máté hosszabb ideig kórházban gyógyul.
A két testvér nagyon szeret PlayStation-on játszani. Természetesen megvan a kedvenc játékuk is. Ezért amikor megkérdeztem, hogy mit szeretne kapni a Csodalámpa dzsinnjétől percnyi habozás után, kicsit szégyenlősen leírta a kedvenc játékainak nevét, és a PS pontos típusát, melyet nagyon szeretne, s édesanyja biztosan nem tudná nekik megvenni.
És a dzsinn, mint már sokszor, most is meghallotta a kérést, és kis idő elteltével már a Miskolci GYEK-ben volt a nagy doboz, amiben a PS 4 RPO és a játékok lapultak.
Máté édesanyjával kontrollvizsgálatra érkezett a gyermekosztályra, mit sem sejtve, hogy milyen öröm vár majd rá a vizsgálat után. Már épp kifelé akartak menni az ajtón, amikor megszólítottam őket, s arra kértem, várjanak egy kicsit, mert szeretnék adni valamit Máténak.
S a szekrényből előkerült egy nagy doboz, amiben Máté ajándéka volt. A kamasz fiú arca egyre pirospozsgásabb lett az izgalomtól. Szeme csillogott az örömtől, miközben boldogan bontogatta a csomagot. S amikor meglátta a doboz tartalmát, odahajolt hozzám, és nagyon halkan a fülembe súgta, hogy „ Köszönöm!”.
Kedves Máté!
Kívánom, hogy nagyon sok örömötök legyen az ajándékodban, minél előbb gyógyulj meg!
Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018. április 09.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018. április 09.
3.Május
Gyöngyi nagyon szereti a zenét, így alapítványunktól egy balkezes, kezdő, klasszikus gitárt kért. A kívánságteljesítésre így emlékezik:
„Gyöngyi vagyok, egy csontvelővel transzplantált 14 és fél éves lány. Másfél hónapot töltöttem steril bokszban, most már otthonról járok hetente kétszer kontrollra. Óvodás korom óta tanulok zenélni. Először furulyáztam, majd klarinétoztam. Az Abonyi Kisfúvós Zenekar másodklarinétosa vagyok. Régi vágyam egy gitár, és hogy megtanuljak rajta játszani.
Egy kontrollos napomon a Démétér Házban egy hölgy látogató lepett meg. Nagyon megörültem, amikor kezében megpillantottam egy gitártokot. Azon töprengtem magamban, hogy vajon ez az én gitárom lesz? Miután megkaptam, izgatottan és óvatosan emeltem ki a tokjából a hangszert. Megcsodáltam elölről, hátulról.
Kitti kérésére lejátszottam az első akkordokat. Az ajándék átadása után hosszasan elbeszélgettünk a kórházban töltött időszakomról, terveimről. Kittivel gyorsan megtaláltuk a közös hangot, a vidám csevegésbe egy kórházi barátom édesanyja, a nagymamám és a tanáraim is bekapcsolódtak.”
Pallag Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.04.10.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.04.10.
3.Május
Gergő a kórházban azonnal tudta, hogy csúszdás kerti játszóteret szeretne. A téli 3-4 hónap gyorsan eltelt, a kisfiú nagy izgalommal fogadta a hírt, hogy hamarosan szerelik a mászókás, hintás csúszdát.
A nagy napon, miután felszerelték és átadtuk a játszóteret, azonnal kipróbálta testvérével együtt a kettős hintát, és azt mondta, hogy nagyon-nagyon boldog!
Az egész család hálás az adományozónak, reméljük, hozzájárultunk a kisfiú mielőbbi felgyógyulásához.
Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018. április 13.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018. április 13.
3.Május
A hároméves Csabesz egy igazán mozgékony kisfiú, aki a Csodalámpa Alapítványtól egy biciklit kért. A kitámasztó-kerékkel ellátott komoly bicikli alkalmas lesz arra, hogy a kisfiú jól megtanuljon kerékpározni, először kertjükben majd az utcán is biztonsággal használhatja.
A kívánságteljesítésre a Heim Pál Kórházban került sor, Csabi kezdeti zavara hamar elillant az ajándék kibontásakor. A bicikli átadása örömteli hangulatban zajlott, mely során a támogató képviselője, Krupa Zsófia,
az Új Európa Alapítvány kommunikációs munkatársa személyesen is megismerhette a család történetét. A képek önmagukért beszélnek.
Áchim Boglárka
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.04.18.
Korábbi bejegyzések
- Benjamin (18 éves, Pécs)
- Bence Csaba (3 éves, Nyírlugos)
- Bence (9 éves, Nyírábrány)
- Álmos (15 éves, Rákócziújfalu)
- Zsófia (3 éves, Kistarcsa)
- Sára (10 éves, Gyenesdiás)
- Fanni (17 éves, Lesencetomaj)
- Dominik Attila (13 éves, Tatabánya)
- Dávid Dejan (17 éves, Dunaújváros)
- Benedek (10 éves, Ács)
- Botond (13, Sopron)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004