Beszámolók
Egy tavaszi késő délután, egy cukrászdában ismerkedtünk meg a bájos, kedves, csendes Violettával és édesanyjával. Hosszasan beszélgettünk. Sokat meséltem nekik a Csodalámpa Alapítványról, s arról, hogy gondolkodjon Violetta azon, hogy lenne-e olyan álma, amit nagyon-nagyon szeretne, ha valóra válna.
És ekkor Violetta kinyílt, mint egy virág, s elkezdett csacsogni, amin édesanyja is meglepődött, hiszen kislánya nem igen szokott idegen ember előtt így megnyílni. Végül is kiderült, hogy mi is Violetta álma!
Violetta álmáról és álmának teljesítéséről olvassuk el Violetta és szüleinek levelét.
„Tisztelt Csodalámpa Alapítvány!
Köszönjük, hogy az Alapítvány által lehetőséget kapott kislányunk arra, hogy eljusson a Balatonhoz. Egy balatoni hotelben eltöltendő pár nap volt az egyik nagy vágya, de sajnos eddig nekünk nem volt rá lehetőségünk, hogy elvigyük őt oda.
Nagyon gyönyörű helyen kaptunk szállást Balatonfüreden a Hotel Annabellában. A szálloda csodaszép volt. Az elhelyezés, szállás, ellátás és kiszolgálás is kifogástalan volt! Nagyon jól érezte magát Violetta! Voltunk kirándulni Tihanyban és Siófokon, és sétahajóztunk a Balatonon. Egy életre szóló élmény volt mindnyájunknak, amit nagyon köszönünk!
Szeretnénk külön köszönetet mondani az alapítványtól Tatárné Csonka Zsuzsannának, aki nagyon kedvesen foglalkozott velünk, és segített Violetta kislányunk álmának megvalósulásában!
Boldogok vagyunk, hogy van egy ilyen nagyszerű alapítvány, ahol gondolnak arra, hogy teljesüljön a gyerekek álma!
Az Alapítvány minden munkatársának munkájához jó egészséget és sikereket kívánunk!
Tisztelettel: Violetta és szülei”
kívánság koordinátorok
Balatonfüred, 2022. augusztus 22-25
Réka szívesen hallgat musicaleket, az egyik kedvence a Vámpírok bálja, melyet már régóta szeretett volna színházban is látni.
A Csodalámpa Alapítványtól az volt a kívánsága, hogy abban a szereposztásban láthassa az előadást, amelyben Egyházi Géza a főszereplő, mivel Réka nagy rajongója.
A Pesti Színház előadására kapott jegyeket tőlünk Réka, mellyel nagy örömet szereztünk a nagylánynak.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.08.25.
/ 5
Nóra álma egy wellness családi hétvége volt, mégpedig olyan helyen, ahol vannak medencék, csúszdák, vizi-és szárazföldi játékok, játszótér, gyerekprogramok, és elegáns étteremben finomakat lehet enni.
A Kolping Hotelben a kislány valamennyi kívánsága varázsütésszerűen teljesült. Az ott töltött időről beszéljenek a képek, és Nóra anyukájának kedves szavai:
"Nagyon szeretném Nóra nevében is megköszönni ezt a pár napot. Nagyon jól éreztük magunkat. A hely egyszerűen csodálatos. Nóra sírva hagyta el a szállodát, akkora örömet szereztek neki, illetve nekünk is. Köszönjük szépen. További jó munkát kívánunk Önöknek. Viktória"
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2022.08.29.
Maja nemsokára iskolás lesz, bár sajnos az elmúlt fél évben betegsége miatt nem tudott óvodába járni. A Csodalámpa Alapítványtól egy játszóteret kért a házuk udvarába, hogy két nővérével együtt jókat játszhassanak.
A kislány jó időben szinte állandóan kint van: hol csúszdázik, hol hintázik. A csúszda feletti részen pedig a kormánnyal, és a távcsővel is sokat szokott játszani.
Kedves Maja, használd nagy örömmel játszóteredet!
kívánság-koordinátor
Kapoly, 2022.08.22.
Emese művészeti iskolába jár, leginkább a rajz és a zene érdekli. Kívánsága is érdeklődési köréhez kapcsolódott: álma egy elektromos gitár volt, amely hamarosan meg is érkezett a nagylányhoz.
Emese ügyesen játszik rajta, és szorgalmasan fejleszti zenei tudását. Biztos vagyok benne, hogy ez a gitár egy percig sem fog a sarokban porosodni!
kívánság-koordinátor
Kismarja, 2022.06.12.
Kisebb korában Beni már járt a Balatonnál, és nagyon élvezte, ezért a Csodalámpától is azt kívánta, hogy a családjával – szüleivel, valamint két testvérével, Olivérrel és Kevinnel – néhány napot legnagyobb tavunknál tölthessen. Hosszú, hatórás utat tettek meg otthonukból, a magyar–román határtól nem messze fekvő Vésztőről, de megérte.
Boldogan mesélték, hogy minden nap órákat fürödtek, csónakáztak, játszottak a vízben. A strandolások után pedig az egész családnak jólesett a pihenés a csendes balatonföldvári vendégházban. A rövid vakáció utolsó napján találkoztunk, másnap már indultak haza, ahol, amint azt megtudtuk Benitől, két tacskó kutyus várta haza őket, Szofi és Tappancs.
Kívánjuk, hogy a balatoni nyaralás emléke sokáig kísérje Benit és a szeretteit, és segítse őket a gyógyuláshoz vezető úton.
kívánság-koordinátorok
Balatonföldvár, 2022.08.15.
Ádám korábban már járt Egerben és nagyon szeretett volna újból néhány napot a városban tölteni a családjával.
A kisfiúnak nem csak az Egri vár tetszett nagyon, hanem a szűk kis utcák, a Dobó tér, a barokk műemlék épületek és a sok-sok játszótér városszerte.
Hatalmas élmény volt számára, hogy a Hotel Eger & Park szálloda jóvoltából pancsolhatott és játszhatott az Egri Termál-és Standfürdőben is.
kívánság-koordinátor
Eger, 2022. augusztus 13.
Balesete ellenére Evelin vagány lány maradt. Korábban imádott szörfözni, most pedig ki szerette volna próbálni a helikopterezést, amire a Balaton fölött került sor.
/ 4
A helikopter több mint 300 méterre repítette fel, ahol elé tárult a tó csodálatos panorámája. A pilóta a lakóhelyüket, Balatonföldvárt is megmutatta neki. Evelin nagyon élvezte ezt a kalandos utazást.
kívánság-koordinátor
Hajmáskér, 2022.08.04.
Ádám kívánsága egy biliárdasztal volt, mivel nagyon szeret mozogni, sportolni, de betegsége miatt lehetőségei korlátozottak.
A biliárdozás pedig a kedvence és ez pont annyi mozgással jár, hogy az nem megerőltető számára.
Alig várta, hogy megérkezzünk a támogatónkkal, hogy végre megmutathassa és megköszönje ajándékát.
/ 3
Anyukájával tartottak is egy bemutatót, ők napi szinten többször is játszanak. Gyakran a szomszéd kislánnyal is versenyeznek. Bennünket is meginvitált egy kis játszmára. Vidáman telt az idő, amíg ott voltunk.
Köszönjük mi is Ádámnak a nagyszerű bemutatót és a profi oktatást a biliárd szabályairól.
Búcsúzóul pedig nagyon szép rajzot kaptunk, amit ő készített számunkra.
Köszönjük a Groupama Biztosító támogatását, segítségükkel teljesíthettük Ádám kívánságát.
kívánság-koordinátor
Mohács, 2022.07.28.
Tudtam, hogy Beni régóta vágyott erre a sportcipőre, így örömmel siettem neki átadni a Csodalámpa ajándékát.
Boldogan bontotta ki a dobozt, és azonnal fel is próbálta álmai cipőjét. Aztán mesélni kezdett:
„Egy álmom vált valóra!
Videónézés közben láttam egy cipőről készített felvételt, bemutatták, hogy milyen kényelmes a viselése, jó tulajdonságait, kik is használják ezt a cipőt és miért választották ezt a fajtát.
Nekem is nagyon megtetszett ez a cipő, de ahogy egyre több videót néztem róla, tudtam, hogy nekem nem lehet ilyen, mert az én anyukám ezt nem tudja megvenni nekem.
Valami csoda történhetett, mert azt a kívánságot, amit nagyon szerettem volna, az elmúlt napban egy dobozból elővehettem és már ott helyben fel is vehettem.
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki a kívánságomhoz hozzásegített és csak annyit szeretnék még elmondani, hogy nagyon kényelmes a cipő, nagyon fogok rá vigyázni.”
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2022.08.19.
Alex három éve várt kívánsága teljesítésére. Nagyon szereti a természetet és az élővilágot, ezért megkérdezte tőlünk, elvinnénk-e őt Norvégiába, ahol fjordokat láthatna és különleges élővilágot.
Mindez még a Covid miatti utazási korlátozások előtt történt, és azóta Alex sok megpróbáltatáson esett át, de türelmesen várt arra, hogy álma teljesülhessen.
Nagy izgalommal készültünk az útra, a szervezés kihívás volt a javából. A tündérien szép kisvárost, Bergent vettük célba, tudtuk, hogy innen naponta számtalan hajó indul útnak rövidebb és hosszabb fjordtúrára.
Az első meglepetés még Budapesten várta Alexet, ugyanis támogatónk, a Wizzair jóvoltából bemehetett a pilótafülkébe, körbejárhatta a gépet, és sok hasznos információt kapott a gép kapitányától, sőt kis ajándékot is kapott a gép teljes személyzetétől.
Ami Norvégiát illeti, mi a rengeteg lehetőség közül Mostraumen-t és Flam-ot látogattuk meg; az első túra szinte a vikingek korába repített minket, fantasztikusan magas, vízbe zuhanó hegyek és sziklák között hajóztunk, vízesések sokaságát láttuk, a második hajóúton pedig több kis faluban kikötve csodálhattuk meg a norvég táj szépségét és a színes "házikókat".
A világ egyik leghosszabb fjordja a Sognefjord, ezen hajóztunk hosszan, az út során azt is megtudtuk, hogy ez a világ legmélyebb fjordja, mintegy 400 méter mélységű. A táj hihetetlenül változatos volt, igen sok madár kísért utunkon, ami Alexnek plusz örömet szerzett, hiszen nagy madárrajongó.
/ 13
A hajózás közben lehetőségünk volt a kis Flam falut is körbejárni, sőt a hegyi patak vízében kavicsokat gyűjteni, sok szép fényképet készíteni a változatos tájról. A tiszta levegőt szinte harapni lehetett és mindaz a nyugalom, ami a hegyekből áradt hiszem, hogy sok erőt ad majd neki a gyógyuláshoz.
Rövid látogatásunk során lehetőségünk volt Bergenben kirándulni is, ugyanis a város egy öböl és több hegy között terül el. Kabinos felvonóval tettük meg a hegyre felvezető utat, innen pedig egy több órás gyalogtúra keretében élvezhettük a környező táj szépségét.
Biztos vagyok abban, hogy életre szóló élményt jelent Alexnek ez az út, erőt ad neki ahhoz, hogy mielőbb teljesen egészséges legyen.
kívánság kordinátor
Budapest 2022. augusztus 15.
Hanna most megy hetedikbe, jól megy neki a suli, a kedvence a matek és rajz, és kiválóan hegedül.
Mindig is érdekelte a repülés, de még soha nem tudta kipróbálni. Pedig még egy vetélkedőt is nyert, ahol a jutalom egy repülés lett volna, de sajnos akkor nem tudott elmenni. Ezért is választotta most a hőlégballonozást.
A felszállást hosszú és izgalmas előkészületek előzték meg, a megfelelő helyszín gondos kiválasztása a Balaton Felvidéken és a hatalmas ballon felállítása, ami egy nagyobb csapat munkája volt.
Végül a hőlégballon lassan felemelkedett és közel ezer méter magasra röpítette Hannát, ahol gyönyörködhetett az elé táruló panorámában. A leszállás is kalandos volt, de Hanna nagyon élvezte a repülés élményét.
Hannára még egy meglepetés várt a repülés előtt. Balogh-Baranyai Adrienn, a Csodalámpa szponzor Groupama képviselője egy általa készített játék figurával ajándékozta őt meg.
/ 8
Hannáéktól kaptuk ezt köszönetet és montázst:
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2022.augusztus 18.
Talán sokan tudják, talán sokan nem, de van két vöröspanda a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Egészen mások, mint az óriáspandák, de egy-két dologban megegyeznek. Szeretnek lustálkodni és nagyon játékosak. Ezeket a kis állatokat szerette volna Panni megnézni, részt venni az etetésükön.
i>
Auróra és Bendegúz a látogatás napján a fa tetején lustálkodtak. Két gondozójuk étellel megpakolva érkezett a találkozóra. A bemutatkozás, megismerkedés után elkezdték őket lecsalogatni a fáról, de nem nagyon akartak megmozdulni. Amíg vártuk, hogy enni jöjjenek, addig Panni nagyon sok érdekességet megtudhatott az állatokról, történetükről - ámbár már ő maga is nagyon sokat tudott róluk - de az állatkert dolgozói sok hasznos és különleges információt osztottak meg az érdeklődő lánnyal.
Végül az egyik vöröspanda lemerészkedett és láthatta, ahogyan a gondozója kezéből elkezd eszegetni. Panni arcán látszott a boldogság a kis vöröspanda látványától.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.08.08.
Márk egy örökmozgó, eleven, mosolygós kisgyerek, akinek mindene a szabadban való mozgás. Ha teheti, focizik, motorozik, biciklizik és mászókázik.
Rajong a járművekért: autókért, vonatokért, ezért a Csodalámpától egy LEGO DUPLO vonatpálya volt a kívánsága, hogy a kedvenceivel játszhasson, ha rosszabbra fordul az időjárás.
mellyel egy újabb beteg kisgyerek vágya válhatott valóra!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.08.02.
A mai napon találkoztam Kevinnel és nevelőanyjával a családi házukban. Szeretettel fogadtak engem. Kevin már nagyon izgatott volt a kívánságteljesítés miatt. Egy életvidám és nagyon bátor 10 éves kisfiút ismerhettem meg.
Rengeteg műtéten esett át és sok időt tölt a kórházban. Ennek ellenére sok barátja van. Kedvenc tantárgya a testnevelés, imád mozogni. Szeret trambulinozni a gyerekekkel és fára mászni is. Nagyon szépen rajzol és színez. Sonicot rajzolja le a legtöbbször.
A telefonnak nagyon örült, hisz most már azon is tud videókat és meséket nézni vagy zenét hallgatni. Kedvenc meséje a SpongyaBob, melyet a telefonon is szeretne majd megnézni. Ezúton kívánunk sok-sok örömteli pillanatot az új telefonod használatához!
kívánság-koordinátor
Nyírmada, 2022.08.09.
Gergő régóta szeretett volna megtanulni vezetni, a KRESZ vizsgát már le is tette, amikor kívánságával a Csodalámpa Alapítványhoz fordult. Örömmel biztosítottuk a lehetőséget a tanulásra, de az már az ő ügyességén múlott, hogy ilyen hamar megszerezte a jogosítványt.
Ügyes voltál Gergő! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
kívánság-koordinátor
Siklós, 2022.07.22.
Bence egy személyközpontú alapítványi iskolába jár. Nagyon szeret iskolába járni, társai elfogadóak, és segítőkészek. Tanulmányi eredményei jók, szeret olvasni, írni.
A Csodalámpától egy mobiltelefon volt a kívánsága, amivel üzeneteket válthat a nagyszüleivel és a barátaival. Kedvenc játékát, a szókereső játékot is játszhatja majd ezen a XIAOMI telefonon.
kívánság-koordinátor
Dunaszentmiklós, 2022.08.08.
Annának volt egy régi tabletje, így pontosan tudta, milyen jókat lehet rajta játszani, meséket nézni. A régi szerkezet azonban nem működött jól, többet volt szervizben, mint a kislánynál. Nagyon szeretett volna egy új tabletet, amely megbízhatóan működik.
A Csodalámpa dzsinnje akcióba lépett, hogy a kislány mosolygós arccal, nagy örömmel mielőbb átvehesse szép, új tabletjét.
Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Anna kívánságát.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2022.08.05.
Adél vágya egy nagy medence volt, amit felállíthatnak kertjükben, és amelyben kedvére lubickolhat, hűsölhet a forró nyári napokon.
"De jó lenne, ha szülinapomon már fürödhetnék is a medencében" - óhajtotta a kislány pár nappal 7. születésnapja előtt. Igaz, nem hagyott nekünk túl sok időt, de mindent megtettünk a cél érdekében, így születésnapján Adél már boldogan úszkált saját medencéjében.
kívánság-koordinátorok
Kiskőrös, 2022.08.05.
Gábor nagy álma volt, hogy közelről lásson repülőt, hogy érezhesse láthassa azt a hatalmas méretet és tömeget, mely emberek millióit repíti a világ minden pontjára. Még sosem repült, de még a repülőtéren sem volt ez idáig. A repülés az állapota miatt sajnos most nem volt lehetséges, de ezt leszámítva olyan különleges vendégként járhatta be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, ahogyan nagyon keveseknek adatik meg. A Wizz Air légitársaság és az Aeropark Budapest munkatársai (Zima Nikoletta és Kránitz Balázs) olyan programot állítottak össze Gábornak, mely felejthetetlen élményt jelentett a számára. Megnézhetett egészen közelről egy éppen szolgálatban lévő repülőgépet, átmehetett a leszállópálya alatti titkos alagúton, majd részese lehetett a leszállópálya közelében 2 repülőgép leszállásában, ami kb. 40 méterrel a feje felett ereszkedett le a közeli kifutópályára.
A Wizz Air egyik nagyon kedves pilótája, Tóvári Attila is csatlakozott a programhoz, akitől nagyon sok érdekességet is megtudott a repülőkről. Ahogy a reptérről is- köszönhetően az Aeropark Budapest idegenvezetőjének. Igazi kuriózumokat, érdekes történeteket meséltek, melyeket csak nagyon kevés gyermek hallhat. Saját sofőrje is volt, az AMS egyik kedves kollégájának, Fehér Gábornak a személyében. Amikor már azt hitte, hogy vége a programnak, akkor jött még a meglepetés. Egyrészt a kifutópálya összes fényét felkapcsolták neki, másrészről pedig torta gyertyákkal, ajándékok és kedves dallal köszöntés várta őt, hiszen Gábor másnap töltötte be a 17. évét. Szerintem ettől klasszabb születésnapi ajándékot nem is kaphatott volna.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.07.29.
Barninak és Tominak ugyanaz volt a kívánsága, melyre mindketten két évet vártak nagyon kitartóan. Ezt az utazást együtt tettük meg a gyerekekkel és szüleikkel.
Már a várva várt indulás nagy napja előtt találkoztunk, mert repülőgépünk másnap nagyon korán indult és mindannyiunk Budapesttől több órányi autózásra lakik. Szerencsére lehetőségünk volt az estét a reptéri szállodában tölteni. Ott találkoztunk, megismertük egymást, és finom vacsoránk elfogyasztása közben egyeztettük a terveket, kérdéseket. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nagyon várjuk az indulást és a ránk váró sok élményt.
A korai indulásunkban segítségünkre volt két nagyon kedves fiatalember is, akik a WizzAir-nél dolgoznak. Elsőként Bence volt a segítségünkre, akivel már előző nap telefonon egyeztettük, hogy hol és mikor találkozunk. Ő végigvezetett minket az ellenőrzésen, csomagleadáson és egészen a repülőhöz vezető buszig kísérte kis csoportunkat.
A meglepetés még csak azután kezdődött, amikor a kapitány bemondta a repülőn Barni és Tomi nevét, hogy őket külön üdvözli a fedélzeten. Ezután egy szintén nagyon kedves és segítőkész steward, Zsombor külön beszélgetett a két fiúval, és mindegyiküknek átadott egy-egy ajándékot a repülő teljes személyzete nevében, egy mindenki által aláírt csomagolásban. Nagyon megható volt, még a szülők számára is. Azt sejtettük, hogy tudnak rólunk, de egyikünkben sem merült fel ilyen mértékű szíveslátás.
Az odaútról annyit kell még tudni, hogy Tomi, és az anyukája is először repültek életükben. Természetesen sikerült úgy intézni, hogy Tomi ablak mellett ülhessen, és mivel elől ültünk, a szárny sem zavart be a tökéletes kilátásba és a tiszta ég miatt a felhők sem.
Megérkeztünk Párizsba, ahol még egyikük sem járt, így mindenki érdeklődve ismerkedett a nevezetességekkel mielőtt továbbindultunk Disneylandbe. Különleges élményt jelentett megpillantani az Eiffel-tornyot.
Disneylandbe az RER-rel utaztunk, ami egyenesen a célhoz repített minket. Megérkezéskor először is a „vonatból” kiszállva próbáltuk felfogni a hely nagyságrendjét. Egy nagy téren értünk ki, ahonnan a Disney Village-ből (Disney falu) próbáltunk eljutni a szállásig. Láttuk, hogy nagyon közel van a híres, nagy cél bejárata, valamint a Disney Studióé is (amiről pár nappal az indulás előtt nem is tudtam, hogy létezik), de mi egyelőre nem arra vettük az irányt.
A sokadik meglepetés a szálloda volt, pontosabban 3 szálloda állt egy tó partján, amiből az egyikben volt a szállás, mely tengerészeti tematikával volt berendezve (a másik a New York és szuperhős, a 3. pedig, az erdő-medve-természet…).
Ismét egy gyors pihenő, és kora délután elérkezett a várva várt „csoda”…, beléptünk Disneylandbe. Ami ott várt minket, arról mindenkinek csak elképzelései és fantáziái voltak. Szavakkal nehéz leírni, hogy mi várja ott az embert. Egyrészt rengeteg ember, másrészt gyönyörű épületek, mint ahogy én elképzelem a 20-as évekbeli kisvárost az USA-ban, tematikusan elrendezett parkrészek (vadnyugat, Aladdin, mexikói, kalózos-sziklás, kislányos, kisgyerekes, Star Wars-os…), és az egész közepén a Disney kastély.
A gyerekek elsőként az első nagyobb hullámvasutat célozták meg…, és azután a következőt, és az azutánit, és közben az apróbb látványosságokat is megnéztük, de néhány óra múlva már mindenkinek megvolt a kedvenc hullámvasútja, látványossága, és beszédtémája. Külön hullámvasút volt a bányában, mini-gőzmozdonyon, az Indiana Jones, ami fejen is állt, a Karib tenger kalózaié vízen ment, és a föld alatt, de a leggyorsabb…, anyukák rémálma egyértelműen a Star Wars-é volt, ami majdnem végig sötétben ment…
Estére mindenki élményekkel telve és fáradtan fogyasztotta el a svédasztalos vacsorát, ami közben megbeszéltünk a következő napot. Az volt a terv, hogy másnap a Disney Studiót látogatjuk meg, ami kicsit kisebb, mint Disneyland, és ott a Marvel hősök kaptak helyet, természetesen majdnem mindegyikhez tartozott egy hullámvasút is. Voltunk még a Rémségek tornyában, ami egy szellemlakta hotel elromlott liftjében játszódott…, itt megtudtuk, mi az a szabadesés, és a súlytalanság, jónéhány súlyos másodpercben.
/ 17
Disneyland második estéjén mindenki eljött és megnézte az éjszakai show-t, ami este 11-kor van, minden nap. Mi arra jutottunk, hogy biztos azért ilyen későn, mert este 10-kor még bőven világos van. Az az élmény méltó lezárása bármilyen Disney napnak. A Disney figuráinak rövid történetét vetítették a kastélyra, amit szökőkút-játékkal és tűzijátékkal tettek mindenki számára felejthetetlenné, miközben természetesen végig mentek a filmzenék is.
Eljött a hazaút napja. Egy finom közös reggeli után megbeszéltük, hogy már mindenki ismeri a helyeket, útvonalakat, főbb látványosságokat, így ma külön megyünk arra a pár órára, ami még hátra volt a reptéri transzferbusz indulásáig. Volt, aki még egy utolsó nagy hullámvasútra vágyott, volt, aki a testvérének próbálta beszerezni Thor kalapácsát.
A hazaút rendben és gyorsan zajlott, már szinte mindenki rutinos repülő-utas volt és mindenki egyre többet gondolt arra, hogy milyen jó is lesz hazatérni és elmesélni a családnak ezt a hatalmas élményt, melyet szerintem nem is lehet ennyi idő alatt feldolgozni. Még nagyon sok idő után is mosolyt fog csalni az arcokra az emlékezés.
kívánság-koordinátor
Párizs, 2022.07.24.
Barninak és Tominak ugyanaz volt a kívánsága, melyre mindketten két évet vártak nagyon kitartóan. Ezt az utazást együtt tettük meg, a gyerekekkel és szüleikkel.
Már a várva várt indulás nagy napja előtt találkoztunk, mert repülőgépünk másnap nagyon korán indult és mindannyiunk Budapesttől több órányi autózásra lakik. Szerencsére lehetőségünk volt az estét a reptéri szállodában tölteni. Ott találkoztunk, megismertük egymást és finom vacsoránk elfogyasztása közben egyeztettük a terveket, kérdéseket. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nagyon várjuk az indulást, és a ránk váró sok élményt.
A korai indulásunkban segítségünkre volt két nagyon kedves fiatalember is, akik a WizzAir-nél dolgoznak. Elsőként Bence volt a segítségünkre, akivel már előző nap telefonon egyeztettük, hogy hol, és mikor találkozunk. Ő végigvezetett minket az ellenőrzésen, csomagleadáson és egészen a repülőhöz vezető buszig kísérte kis csoportunkat. A meglepetés még csak azután kezdődött, amikor a kapitány bemondta a repülőn Barni és Tomi nevét, hogy őket külön üdvözli a fedélzeten. Ezután egy szintén nagyon kedves és segítőkész steward, Zsombor külön beszélgetett a két fiúval, és mindegyiküknek átadott egy-egy ajándékot a repülő teljes személyzete nevében, egy mindenki által aláírt csomagolásban. Nagyon megható volt, még a szülők számára is. Azt sejtettük, hogy tudnak rólunk, de egyikünkben sem merült fel ilyen mértékű szíveslátás.
Az odaútról annyit kell még tudni, hogy Tomi, és az anyukája is először repültek életükben. Természetesen sikerült úgy intézni, hogy Tomi ablak mellett ülhessen, és mivel elől ültünk, a szárny sem zavart be a tökéletes kilátásba és a tiszta ég miatt a felhők sem.
Megérkeztünk Párizsba, ahol még egyikük sem járt, így mindenki érdeklődve ismerkedett a nevezetességekkel mielőtt továbbindultunk Disneylandbe. Különleges élményt jelentett megpillantani az Eiffel-tornyot.
Disneylandbe az RER-rel mentünk, ami egyenesen a célhoz repített minket. Megérkezéskor először is a „vonatból” kiszállva próbáltuk felfogni a hely nagyságrendjét. Egy nagy téren értünk ki, ahonnan a Disney Village-ből (Disney falu) próbáltunk eljutni a szállásig. Láttuk, hogy nagyon közel van a híres, nagy cél bejárata is és a Disney Studióé is (amiről pár nappal az indulás előtt nem is tudtam, hogy létezik), de mi egyelőre nem arra vettük az irányt.
A sokadik meglepetés a szálloda volt, pontosabban 3 szálloda állt egy tó partján, amiből az egyikben volt a szállás, mely tengerészeti tematikával volt berendezve (a másik a New York és szuperhős, a 3. pedig, az erdő-medve-természet…).
Ismét egy gyors pihenő, és kora délután elérkezett a várva várt „csoda”…, beléptünk Disneylandbe. Ami ott várt minket, arról mindenkinek csak elképzelései és fantáziái voltak. Szavakkal nehéz leírni, hogy mi várja ott az embert. Egyrészt rengeteg ember, másrészt gyönyörű épületek, mint ahogy én elképzelem a 20-as évekbeli kisvárost az USA-ban, tematikusan elrendezett parkrészek (vadnyugat, Aladdin, mexikói, kalózos-sziklás, kislányos, kisgyerekes, Star Wars-os…), és az egész közepén a Disney kastély.
/ 17
A gyerekek elsőként az első nagyobb hullámvasutat célozták meg…, és azután a következőt, és az azutánit, és közben az apróbb látványosságokat is megnéztük, de néhány óra múlva már mindenkinek megvolt a kedvenc hullámvasútja, látványossága, és beszédtémája. Külön hullámvasút volt a bányában, mini-gőzmozdonyon, az Indiana Jones, ami fejen is állt, a Karib tenger kalózaié vízen ment, és a föld alatt, de a leggyorsabb…, anyukák rémálma egyértelműen a Star Wars-é volt, ami majdnem végig sötétben ment…
Estére mindenki élményekkel telve és fáradtan fogyasztotta el a svédasztalos vacsorát, ami közben megbeszéltünk a következő napot. Az volt a terv, hogy másnap a Disney Studiót látogatjuk meg, ami kicsit kisebb, mint Disneyland, és ott a Marvel hősök kaptak helyet, és természetesen majdnem mindegyikhez tartozott egy hullámvasút is. Voltunk még a Rémségek tornyában, ami egy szellemlakta hotel elromlott liftjében játszódott…, itt megtudtuk, mi az a szabadesés, és a súlytalanság, jónéhány súlyos másodpercben.
Disneyland második estéjén mindenki eljött és megnézte az éjszakai show-t, ami este 11-kor van, minden nap. Mi arra jutottunk, hogy biztos azért ilyen későn, mert este 10-kor még bőven világos van. Az az élmény méltó lezárása bármilyen Disney napnak. A Disney figuráinak rövid történetét vetítették a kastélyra, amit szökőkút-játékkal és tűzijátékkal tettek mindenki számára felejthetetlenné, miközben természetesen végig mentek a filmzenék is.
Eljött a hazaút napja. Egy finom közös reggeli után megbeszéltük, hogy már mindenki ismeri a helyeket, útvonalakat, főbb látványosságokat, így ma külön megyünk arra a pár órára, ami még hátra volt a reptéri transzferbusz indulásáig. Volt, aki még egy utolsó nagy hullámvasútra vágyott, volt, aki a testvérének próbálta beszerezni Thor kalapácsát.
A hazaút rendben és gyorsan zajlott, már szinte mindenki rutinos repülő-utas volt és mindenki egyre többet gondolt arra, hogy milyen jó is lesz hazatérni és elmesélni a családnak ezt a hatalmas élményt, melyet szerintem nem is lehet ennyi idő alatt feldolgozni. Még nagyon sok idő után is mosolyt fog csalni az arcokra az emlékezés.
kívánság-koordinátor
Párizs, 2022.07.24.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004