Beszámolók


1.Január
28.Július

upload:Beszamolok/4598_Viki.jpg


Viktória régóta szeretett volna egy telefont, amin tud zenét hallgatni és internetezni.

A Csodalámpától egy Apple iPhone készüléket kapott, amit a kórházi kezelése alatt adtunk át neki.

Reméljük, hogy ezzel a mobillal segíthettünk abban, hogy gyorsabban teljenek számára a kórházban töltött napok.



A támogatást köszönjük a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nek, valamint azon felhasználóiknak, akik most váltottak elektronikus vízdíjszámlára – segítségükkel teljesíthettük Viktória kívánságát!


Farkas Andrea és Ivády Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2021.06.21.

28.Július



Veronika egy mobiltelefont kért a Csodalámpától, amin a kezelések alatt, a kórházban töltött napokon, hívhatja a testvéreit, barátait.

Az egyik kezelés után, hazafelé tartva találkoztunk vele. Annyira meg volt illetődve, hogy csak nagy nehezen tudtuk lefotózni őt. Persze nagyon megörült a telefonnak és később már integetett nekünk az autóból.

Mielőbbi gyógyulást és kellemes nyarat kívánunk Veronikának!


Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. támogatását!


Farkas Andrea és Ivády Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2021.06.21.

28.Július



Tiffaninak egy laptop volt a kívánsága a Csodalámpa Alapítványtól.

Egy nyári napon látogattunk meg Tiffanit, aki nagyon örült a piros szatyorban lapuló laptopnak. Jó egészséget és szép nyarat kívánunk neki!


Köszönjük az Accor Services Magyarország Kft. támogatását, velük valóra válthattuk Tiffani kívánságát!


Tihanyi Sándor
kívánság-koordinátor
Dány, 2021.07.08.

28.Július


Pannának sok időt kell kórházban töltenie és a kezelések miatt sokáig nem mehet közösségbe. A Csodalámpától ezért egy saját játszóteret kért maga és a testvére számára.

Panna anyukájának köszönő sorai:

Kedves Csodalámpa Alapítvány!
A képeken Panna a kishúgával játszik a Csodalámpától kapott játszótéren - mindkettejük számára hatalmas öröm a sok bezárt nap után a szabadban hintázni, csúszdázni és a toronyban játszani.

Hálás szívvel gondolunk a Csodalámpa Alapítványra és támogatóira, hogy mindent megtesznek, hogy boldogságot és vidámságot csempésszenek súlyosan beteg gyerekek és családjaik életébe! ❤

Isten áldja Önöket, további csodákat és minden jót kívánunk,
Panna családja



Köszönjük magántámogatónknak, hogy segítségükkel megvalósíthattuk Panna kívánságát!


Dobó Gábor és Gárdos Erika
kívánság-koordinátorok
Vác, 2021.06.13.

24.Július

Csenge sok időt töltött már kórházban. Van egy kreatív hobbija, nagyon szeret rajzolni, festeni, nagyon sok tollrajzot is készített már.

Mivel még sokáig kell utókezelésekre járnia, ezért egy laptopot kért a Csodalámpától, hogy segítse őt az otthoni tanulásában.

Gyors felépülést és jó tanulást kívánunk Csengének!

Köszönjük a támogatást a Cisco Systems Magyarország Kft.-nek, mellyel valóra válthattuk Csenge kívánságát!


Márkus Mónika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.07.08.

23.Július

Mirjam együttműködő, kitartó, vicces és gyógyulni akaró lány.
Szeret biciklizni, szaladgálni, de sajnos a kórházban be kell érnie UNO partikkal…

A Csodalámpától egy tabletet kért, hogy játszhasson és filmeket nézhessen rajta. Miri már régóta izgatottan várta, mikor jön el a nap, amikor kezébe veheti a kívánsága tárgyát.

A kórházban sikerült meglepnünk őt két kezelés között. Mi is együtt örültünk Mirivel, örültünk, hogy fel tudtuk vidítani őt és egy kicsit talán kinyithattuk a világot a számára.

Mielőbbi, gyors gyógyulást kívánunk Mirinek!

Köszönjük szépen Mosolykának, azaz Holzleiter Fanninak, aki maga is egykor "csodalámpás" gyermek volt és kedves férjének, magántámogatóinknak, hogy együtt szerezhettünk örömet Mirjamnak!


Dr. Jenei Tiborné és Ivády Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2021.07.05.

22.Július


Lilla szeptembertől iskolába készül. Már nagyon várja az iskolakezdést.

A Csodalámpától egy íróasztalt és egy forgószéket kért. Egy igazán lányos színben, fehérben találtunk számára íróasztalt a szobájába. Lilla nagyon szeretni a cicákat. Ráadásként egy fehér cicás forgószékkel is megleptük.

Lilla boldogan vette birtokba új bútorait.


Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. támogatását, mellyel valóra válthattuk Lilla kívánságát!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Dunaalmás, 2021.06.22.

21.Július



Zoli nagyon jártas a digitális világban. Így nem meglepő, hogy egy Playstationt kért a Csodalámpától.

Mivel Zoli jelenleg kezelés alatt áll, ezért a kórházban tudtuk átadni a kívánságát, melyhez még plusz egy kontrollert is kapott, hogy a barátaival is tudjon játszani.

Zoli a kórteremben rögtön összeállította a gépet és ki is próbálta a FIFA és a NBA játékokat.

Reméljük, hogy ezzel a játékkal feledtetni tudtuk a kórházban töltött napok egyhangúságát!



Köszönjük az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája, valamint a CEPOL és az EIT (budapesti székhelyű Európai Uniós Ügynökségek) kollégáinak a támogatását!


Bagó György és Ivády Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2021.07.19.

15.Július


Martin és testvére már nagyon vártak bennünket. Anyukájukkal beszéltünk előző nap telefonon, hogy menni fogunk. Ő nem tudta titkolni örömét, és azonnal elmondta a fiúknak.
Amikor megérkeztünk, nagyon visszafogottan, várakozó tekintettel néztek ránk. Aztán előkerültek a várva várt okostelefonok. Mindketten mozgásukban nagyon korlátozottak, így a telefon segítségével könnyebb lesz a kapcsolattartás a barátaikkal, családtagjaikkal. Nagyon örültek, és Martin még a tolószékből is kiszállt egy kis segítséggel a fotózás idejére. Nem volt neki könnyű, de örömében úgy érezte, hogy ezt meg kell tenni.
Reméljük, ez az öröm sokáig kitart és erőt ad nekik a nehézségek leküzdéséhez.
Újból sikerült egy nagy mosolyt varázsolni beteg gyermekek és családjuk arcára!

Köszönjük magántámogatóinknak, hogy teljesülhetett Martin kívánsága!


Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Pettend, 2021. 07. 05.

15.Július


Liliána betegsége miatt magántanulóként tudta folytatni az iskolát, amihez egy régi, nehéz laptopot kapott kölcsön. Nagy vágya volt egy saját, könnyű laptop, amit bárhová el tud vinni magával, így bármikor tud tanulni, vagy szabadidejében filmet nézni, a barátaival chatelni.
A nagylányt otthonában leptük meg az ajándékkal. Hatalmas volt az öröm, amikor előhúztuk a gépet a piros csodalámpás szatyorból.
Kívánunk kellemes időtöltést, és reméljük, a laptop is hozzájárul majd jövőre a sikeres felvételihez!

Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását!


Ratimorszky Bea és Bakonyi Tamás
kívánság-koordinátorok
Sárbogárd, 2021. július 9.

15.Július


Kevin és testvére már nagyon vártak bennünket. Anyukájukkal beszéltünk előző nap telefonon, hogy menni fogunk. Ő nem tudta titkolni örömét, és azonnal elmondta a fiúknak.
Amikor megérkeztünk, nagyon visszafogottan, várakozó tekintettel néztek ránk. Aztán előkerültek a várva várt okostelefonok. Mindketten mozgásukban nagyon korlátozottak, így a telefon segítségével könnyebb lesz a kapcsolattartás a barátaikkal, családtagjaikkal.
Reméljük, ez az öröm sokáig kitart és erőt ad nekik a nehézségek leküzdéséhez.
Újból sikerült egy nagy mosolyt varázsolni beteg gyermekek és családjuk arcára!

Köszönjük magántámogatóinknak, hogy teljesülhetett Kevin kívánsága!


Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Pettend, 2021. 07. 05.

11.Július


Kristóf egy aranyos, csendes fiúcska. Kitűnő tanuló. Egy focicsapat leigazolt tagja.
Kristóf egy ideig nem fog tudni futballozni, ezért a Csodalámpától kért egy Nintendót Fifa 2021 –es játékkal, hogyha már ő nem rúghatja a labdát, akkor legalább a játékában focizhasson addig, amíg újra visszatér a csapatba.
Kristóf nem is sejtette milyen örömben lesz része, amikor benyitottam a szobájába. Ahogy előkerült a táskámból a kis csomag, Kristóf arca kipirult, nagy barna szemei tágra nyíltak, szája szinte a füléig ért az örömtől! Nagyon boldog volt, hogy megkapta a Nintendót a focis játékkal, s még egy ráadás játékot is küldött neki a Csodalámpa Dzsinnje!
Azonnal el is kezdte „beüzemelni” a játékot, s csakhamar el is kezdődött a focibajnokság!
Kedves Kristóf!
Kívánjuk, hogy gyógyulj meg minél hamarabb, és térj vissza a focicsapatodhoz, de addig is legyen sok örömöd ajándékodban!


Köszönjük a Schneider Electric ismételt támogatását!


Tatárné Zsuzsi
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2021. július 5


8.Július


Nándi egy örökmozgó kisgyerek, imád játszótérre menni. Betegsége miatt sajnos ez most nehézségekbe ütközött, de a Csodalámpa Dzsinnje egykettőre megoldotta a problémát: a kisfiú immár boldogan hintázik és csúszdázik saját játszóterén.
Anyukája köszönő sorai magukért beszélnek:
Kedves Alapítvány!
Szeretném megköszönni a közreműködésüket abban, hogy Nándi álma valóra vált, egy saját játszótér! 😃 Ezzel hatalmas örömöt okoztak neki!
Nándi imádja a játszóteret, a hinta a mindene, órákig le sem lehet venni róla, de csúszdázni is nagyon szeret.
Külön köszönet Horváth úrnak, aki ezt megvalósította!
Minden jót és további sok álom valóra váltását kívánjuk! 😊
Üdvözlettel *** Tünde



Köszönjük magántámogatóinknak, valamint az IPS-Gyermekszem Kft.-nek,
hogy segítségükkel teljesíthettük Nándi kívánságát!




Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Cegléd, 2021. június 30.

8.Július

Efrahim nagyon szereti az állatokat, van otthon egy pónija. Nagyon szeretett volna egy laptopot, amin tud tanulni, filmet nézni és játszani. A Csodalámpa Dzsinnje egy kontroll alkalmával tudta meglepni Efrahimot a kívánságával. Szemei és mosolya elárulják, hogy mekkora örömet tudtunk szerezni neki ezzel a laptoppal.


Köszönjük a The British International School Budapest diákjainak és magántámogatóinknak az adományokat, mellyel teljesíthettük Efrahim kívánságát!


Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.06. 23.

5.Július


Kitti éppen elkezdett óvodába járni, amikor megbetegedett, így csak pár napot lehetett gyerekek között. Persze, szomorkodott, de amikor lehetősége nyílt rá, hogy kívánjon valamit a Csodalámpától, azt kérte, legyen egy saját játszótere, ahova meghívhatja az ismerős gyerekeket, ahol kistestvérével is jókat játszhat.
Kitti vágya hamarosan teljesült, sőt külön meglepetésként kedvenc mesefigurái díszítik a játszótornyot. Egy biztos: ilyen játszótere csak neki van!


Köszönjük az E.ON Hungária Zrt. ismételt támogatását, valamint a Győri Játszótérnek az extra ajándékot!



Nagyné Szabó Éva és Gárdos Erika
kívánság-koordinátorok
Ajak, 2020.06.24.

2.Július



István régóta szeretett volna egy okos TV-t a szobájába, ezért ez volt a kívánsága a Csodalámpától.

A kórházban tudtuk átadni neki a TV készüléket, amin most már nagyképernyőn élvezheti a kedvenc filmjeit vagy akár a foci EB-t és még internetezhet is.


Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását!



Farkas Andrea és Ivády Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2021.06.02.

2.Július



Andor nagy focirajongó. A Csodalámpa Dzsinnjétől egy laptopot kért. Az egyik kontroll alkalmával, a kórházban tudtuk átadni neki a kívánságát.

Nagy örömmel mesélte, hogy sok-sok focis játékot fog rá letölteni, hogy a tanulás után ezekkel a játékokkal játszhasson.


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy teljesíthettük Andor kívánságát!


Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.05.27.

1.Július

A 14 éves nagylány szereti a kreatív tevékenységeket, szívesen rajzol, festeget. Kívánsága mégsem a hobbijához kapcsolódott: azt kérte, egy régi vágyát teljesítsük, szeretne egy iPad-et.
Békéscsabán, már a ház előtt vártak bennünket Bíborkáék, átadtuk az iPad-et, és adtunk egy kis segítséget a beüzemeléshez.
Másnap ezeket a kedves sorokat küldte nekünk anyukája: "Nagyon szépen köszönjük az iPad-et, örök hálánk érte! Út a gyógyulás felé! Nagyon örült neki Bibi, hasznát veszi."

Gyógyulást, egészséget, boldogságot kívánunk neked, Bíborka!


Köszönjük a S&T Consulting Hungary Kft. ismételt támogatását!


Dr. Kapás Ferenc
kívánság-koordinátor
Békéscsaba, 2021.06.25.

Archívum



Belépés