Beszámolók
A Csodalámpa ismét mosolyt fakaszt!
Most a 17 éves Dzsenifer otthonába látogattunk el, hogy átadjuk az óhajtott játékot a PlayStationt. Az én korosztályom még kimondani is nehezen tudja (tisztelet a kivételnek), nemhogy tudná mi ez. De a mai gyerekek! Lehet, hogy már születéskor belül kódolódik a technika ismerete, használata. Dzseninek az ágy jelenti a világ közepét, hisz itt tölti minden percét, ugyanis 8 éves kora óta ágyban fekvő beteg. Mégsem szomorú. Jár hozzá gyógytornász, mellette áll egy szerető család és rengeteg barát, barátnő. Dzseni rajtuk keresztül éli meg, mi van kinn a világban, milyen szomorú, kegyetlen, de milyen szép is a világ.
Az internet és a telefon is mindig kéznél van, folyamatosan értesül mindenről, ami a barátaival történik, és ő is beszámol nekik saját kis életéről. Most a Csodalámpa Alapítvány által kapott PlayStation is része lesz az életének, elszórakozik vele, így gyorsabban is telik az idő. Szépen kisminkelve, igazi nagylány módjára várt minket, nagyon örült nekünk.
Beszélgettünk, hogy telnek napjai, édesanyja elmesélte kálváriájukat, amit én, mint egészségügyi dolgozó, mint édesanya, Csodalány, mindig fájó szívvel hallgatok. De a derű mégis jelen volt! Mosolyogtak, nevettek, viccelődtek, így nem tűnt drámainak az, ami pedig sajnos igenis drámai. Becsülendő és követendő a beteg gyerekeket nevelő szülők hozzáállása.
Biztos, csak így lehet, így érdemes! Most is azt mondom: Tanuljunk tőlük!
kívánság-koordinátor
Vasvár, 2014.03.08.
Tifani hosszú hónapokig gyógyult a Szent László Kórház Gyermek Osztályán. Kedvenc időtöltése a rajzfilmnézés volt. Egy kontrollvizsgálat alkalmával a Csodalámpa Dzsinnje meglepte őt egy DVD lejátszóval, s néhány
mesefilmmel. A kislány meglepődve vette át ajándékát. Boldog mosollyal az arcán bontotta ki a csomagot.
kívánság-koordinátor
Budapest,2014.március 05.
Máté 8 éves, két komoly műtéten már túl van, nemsokára következik a harmadik, emiatt magán- tanulóvá kellett válnia. Egy tabletet szeretett volna, hogy a kórházban töltött idő kicsit gyorsabban teljen. Játszhat és tanulhat is az eszköz segítségével.
A Tűzoltó utcai II. számú Gyermekklinika, Onkológiai Osztályán találkoztunk.
Máté mellett egy állványon készüléket láttunk és épp folyt a kezelése, így nem is nagyon tudott mozogni. Nagyon örült a tabletnek, türelmesen megvárta, míg be lett üzemelve. Kacagott és ficánkolt, amennyire a készülék engedte. A kedvenc játéka (mi más is lehetne!) az Angry Birds, ezért gyorsan le is töltöttük neki.
Sok időnk nem volt sajnos a kezelés miatt, ezért elbúcsúztunk, de átragadt ránk Máté öröméből. Máté intelligens, érdeklődő és derűs. Reméljük a jövőben is, a műtét és a kezelések ellenére is meg tudja őrizni a vidámságát.
Köszönjük Vándorné Ratimorszky Beáta Csodalámpa önkéntes segítségét, a szervezésben és a kórházban való kísérésben is.
/ 2
az adományozók képviselője
Budapest, 2014.02.24.
Zétény szeret játszani, és emellett van egy különleges "hobbija" is, a matematikai feladványok megoldása. A kórházban töltött hosszú idő alatt így általában vagy feladatlapokat töltött ki, vagy éppen másik szenvedélyének hódolt, X-boxal játszott. Mivel otthon nincs ilyen játéka, ezért a kívánság hamar megszületett, egy X-box, játékokkal!
Teltek a napok a kórházban, időközben Zétit megműtötték, és egy olyan kórterembe került, ahol nem volt X-box, így amikor elérkezett a nagy nap, az ajándék átadása, Zétény hihetetlenül boldog volt.
Nagy szakértelemmel rakta össze a gépet, majd elmélyült játékba
kezdett, de előtte nagyon kedvesen megköszönte a FirstMed Kft.képviselőjének azt, hogy kívánsága teljesülhetett.
CENTER
kívánság-koordinátor
2014.03.04.
Bence úgy tudta, hogy azon a kedden azért nem kell iskolába mennie, mert előző nap megsérült a keze.
Ebben a tudatban töltötte a napját, majd egyszer csak megérkezett hozzá kis csapatunk, hogy a hőn áhított táblagépet átadhassuk Bencének.
Egy igazi "nagydumás", belevaló kissrác fogadott bennünket, aki megilletődés nélkül bontogatta ajándékát, majd úgy üzemelte be a kicsomagolt tabletet, mint aki egész életében ezt csinálta.
A gépre hamarosan rákerült minden létfontosságú program: az Angry Birds összes része, illetve egy-két menő autós játék is.
/ 5
Kívánság koordinátorok
Terem, 2014.03.18.
Máté novemberben fordult alapítványunkhoz, hogy egy speciális kerékpárt szeretne, egy Rock Rider 6.3-t. Megtudtuk, hogy a nagyfiú szinte naponta biciklizik, szívesen megy föl a lakóhelyéhez közeli hegyekbe túrázni.
Vártuk a jobb időjárást, és kerestük a támogatót Máté kívánságához.
Mind a kettő „megérkezett”, így egy szép péntek délután a Decathlon Sportáruház parkolójába beszéltük meg a találkozót Mátéval, édesanyjával és Fülöp Anitával, a támogató Paradise Solution cég képviseletében.
Amikor önkéntesünk odagördítette a biciklit, széles mosoly jelent meg a fiú arcán… Éppen ilyenre vágyott!!
Mi pedig erre a mosolyra, erre az örömre vártunk!!
Az édesanya hazatérve boldogan hívott, Máté az utcában kerékpározik, és hamarosan távolabbi helyre indulnak, mert a gyerek és a bicikli elválaszthatatlan lett, igaz, közben besötétedett…
Az álom jó szándékú felnőttek összefogásával teljesülhetett egy különleges jótékonysági főzőest keretében. A Corinthia Hotel Budapest adott helyet a Kívánságkonyhának, ahol ezúttal a Paradise Solution Szolgáltató Kft. csapata főzött.
kíváság-koordinátorok
Budapest, 2014.03.14.
Ez a kívánság felkeltette az érdeklődését és rögtön szólt is alkalmi segítőinek, a BudapestiFazekas Mihály Gimnázium tanulóinak hogy találjanak ki valami nagyszerűt, hogy meglephessék Jázmint. Nem is kellett sokáig várni, és egy fantasztikus süteményvásár keretében sok-sok finom házi finomság árából előteremtődött az áhított hangszer.
A Tűzoltó utcai Gyermekkórházban tudtam átadni az ajándékot két fiatalember kíséretében, ahol éppen egy kezelésen volt Jázmin, akit azért egy kicsit sikerült meglepni. Megtudtuk, hogy tavaly szeptember óta tanul játszani a hangszeren, és jelenleg ő „Magyarország első és egyetlen ülve tanuló hegedűse” (legalábbis tudomásunk szerint). Azért kaptunk néhány fontos információt is a hegedűről, mint hangszerről, a vonóról és gyantázás rejtelmeiről. Ránk is fért, mert egyikünk sem ismeri igazán a hegedűt, mint zeneszerszámot. Egy igazi belevaló, kedves, nyitott lányt ismerhettünk meg, aki a betegségében is a jókedvet árasztja.
/ 3
Kívánság koordinátor
Budapest, 2014.március 19.
Alex a kamaszok sűrű programmal teli életét élte, rendszeresen sportolt, a betegsége ennek véget vetett és kórházi kezelések sora következett. Iskolába sem mehet még egy ideig, otthon egyedül próbálja a tanulásban követni a társait. A Csodalámpától éppen ezért egy laptopot kért, hogy annak segítségével tudjon lépést tartani az osztálytársaival.
Mint minden ajándék megvásárlásához, ehhez is támogatót kerestünk, s egy konferencia szervezői, szponzorai és résztvevői összefogásával sikerült megvásárolni az új laptopot. Alex szüleit arra kértük, jöjjenek el a konferenciára, hogy ott átadhassuk az ajándékot.
Az édesanya nagyon ügyesen eltitkolta a fia előtt, hova is jönnek, s miért. Így, amikor megérkeztek és beültek a hallgatóság közé, nagy meglepetésként érte Alexet, hogy a Csodalámpa kisfilmjét láthatja, majd a nevét hallhatja, amint kiszólítják a színpadra. Nemcsak meglepődött, de meg is hatódott és könnyeivel küszködve köszönte meg a teremben ülő sok-sok ember segítségét.
Budapest, 2014. március 13.
Corinthia Hotel Budapest: PWA – konferencia
- Versenyképesség, inspiráció, egyensúly
Egy valóban szép februári napon találkoztam Nikivel és családjával, hogy együtt elmenjünk az Európa 2000 Középiskolába, ahol a diákok egy óriási meglepetéssel várták a kislányt.
Mikor Nikit megkérdezte a Csodalámpa dzsinnje, hogy mit szeretne kérni tőle, a kislány csak annyit mondott, hogy nagyon szeret rajzfilmet nézni és a kedvence Scooby Doo. A szellem már tudta is hogy kihez kell fordulnia segítségért, néhány telefonhívás, és már készen is állt a fantasztikus terv.
Azon a napos téli délutánon Niki ugyan kicsit fáradtam, de nagyon kíváncsian tartott velem, amikor szüleivel együtt egy taxis túrára invitáltam avval, hogy az út végén igazi meglepetésben lesz része, és nemcsak neki, hanem bátyjának, Krisztiánnak is, aki elkísérte húgocskáját.
Az iskolában már nagyon vártak bennünket, a diákok ugyanolyan izgatottak voltak, mint a kis vendég és családja. Nem is húzták sokat az időt a fiatalok, és gyorsan átadásra kerültek az ajándékok. Először is egy hatalmas szatyor benne egy hordozható DVD lejátszóval, melyen bárhol és bármikor nézheti a kislány a meséit. Ezután egy fantasztikus párna, rajta kedvenc kutyájának képével, aki most már egész éjszaka vigyázza álmát és sok-sok rajzfilm, amit a diákok hoztak neki, hogy ő is örömet találjon bennük, ahogy régen ők is.
És ezután jött még az, ami az igazi „meglepi” volt. Az ügyes médiás diákok egy félóra alatt belevarázsolták Nikit és bátyját egy igazi Scobby Doo-s filmbe, hogy ezután bármikor láthassák saját magukat kedvencükkel együtt.
Egy gyors ebédre még volt idő, mielőtt hazaindult a vonat és az ajándékokkal megpakolt kicsi lány a családjával együtt egy felejthetetlen délutánnal a háta mögött fáradtan, de boldogan búcsúztak az iskola tanáraitól és diákjaitól.
Kívánjuk, hogy nagyon sokszor nézd meg a kedvenc filmed, és hozzon sok örömet neked az a sok rajzfilm!
/ 6
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. február 20.
Márk egy halk szavú, zárkózott kisfiú, aki nagyon nehezen nyílt meg és árulta el mi a titkos vágya, vajon mit is szeretne kapni a dzsinntől?
Végül többszöri beszélgetésünk után félénken a fülembe súgta: én egy "igazi" laptopot szeretnék, egy olyat, ami csak az enyém lenne, hogy sok fiús játékot játszhassak rajta és a barátaimmal levelezhessek, beszélgethessek, tarthassam a kapcsolatot a kórházból-mert nekem most még sokat kell kórházban lennem.
Nem hiszem, hogy létezik olyan dzsinn, amelyik egy ilyen szívhez szóló kérésnek ellent tudna állni! Márknak nem is kellett sokáig várnia, míg a titkos vágyából valóság lett. Támogatónk, a Magyar Nemzeti Bank "varázspálcája" gyorsan megtalálta a csodaszép laptopot és már vihettük is Márknak a megálmodott csodát a Tűzoltó utcai kórházba, ahova a kisfiú éppen kezelésre érkezett édesanyjával.
Márk hitte is - meg nem is, hogy a dzsinn teljesíteni fogja a kívánságát, de mikor meglátta Vankó Győző úr kezében a hatalmas dobozt, ámulatában meg sem tudott szólalni. Kis keze remegni kezdett és kérdőn tekintett édesanyjára, hogy most mi is történik valójában? Lehet, hogy tényleg létezik a dzsinn és most elhozta neki, amire oly nagyon vágyott?
Vankó úr kicsomagolta a gyönyörű, elegáns gépet , kedves mosolya és megnyugtató szavai valamennyire feloldották a kicsi Márk feszültségét, de a gépet egyszerűen nem merte kezébe venni, nehogy elmúljon a varázslat. Részemről külön hálával tartozom Vankó úrnak, amiért az MNB képviseletében személyesen megjelent az ajándék átadásánál - bevallom, én talán még most is csak a gép beüzemelésének kezdeti lépéseinél tartanék, ami biztosan elrontotta volna a pillanat varázsát, a gyermek határtalan örömét.
A profi fiatalember azonban percek alatt elővarázsolta az összes variációt ahhoz, hogy a kis Márknak ne legyen gondja a számára igazán fontos oldalak használatában - és tette mindezt olyan kedvesen és segítőkészen, hogy a gyámoltalan kisfiú arcán végre megjelent a boldogságot tükröző mosoly, sőt, kis ujjacskájával már gyengéden meg is merte érinteni az ő "igazi" laptopját.
Lassan búcsúzni kezdtünk a titkos álmok megvalósulásában továbbra már nem kételkedő kisfiútól, végül búcsúként és köszönetképpen Márk még igazán "fiúsan" kezet fogott Vankó úrral és halkan, szemeiben csupa hálával mégegyszer megköszönte a megvalósult álmot.
Kicsi Márk, kívánunk Neked mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok örömöt a laptop használatában!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. március 12.
Fédra és az Xbox története…
Újabb álom vált valóra a közelmúltban. Fédra kívánsága egy Xbox volt, természetesen Kinecttel.
Teljesen titokban érkeztünk meg egy péntek délután. A többes szám azért indokolt, mert egy jól összeszokott párosról beszélhetünk. Hiszen velem tartott Fett Gábor is, akivel már nem először tettünk kísérletet arra, hogy mosolyt csaljunk egy kisgyermek arcára. A küldetésünk most is sikerrel járt.
Fédrának elképzelése sem volt, hogy kik vagyunk és miért érkeztünk hozzá. Amikor kibontotta a csomagot, akkor már tudta, hogy miről van szó. Visszafogottan örült, de ez betudható a megilletődöttségnek. Magamról azt gondoltam, az Y generációtól nem komoly a lemaradásom technikai téren. Azonban az Xbox összeszerelése bebizonyította, hogy a jövő Fédráé. S valóban. Nélküle össze sem tudtuk volna szerelni.
Ezt követően játszottunk egy teniszmérkőzést, ahol ismét Fédra bizonyult jobbnak! Nekünk búcsúzni kellett, de éjszakába nyúló játékra kaptunk ígéretet. Mivel pénteki nap volt, biztosra veszem, hogy így volt… és így is lesz… Önfeledt játék, szabályok nélkül, hogy végtelen legyen…
kívánság-koordinátor
Székesfehérvár, 2014.02.28.
András 16 évesen nagyon vágyott egy laptopra, mivel régi asztali gépe már alig-alig működik. Anyukával kooperálva sikerült meglepetést szereznünk a nagyfiúnak!
Nem számított arra, hogy Budapesten a kellemetlen vérvételen és még kellemetlenebb kezelésen kívül valami kellemes is vár rá ezen a napon. Az aulában léptem hozzá, kezemben a becsomagolt ajándékkal.
Támogatónknak sikerült nagyon nagy örömet szerezni, Andris hálásan többször is elmondta, hogy mennyire örül, és milyen hasznos lesz számára ez a masina.
Reméljük, segíteni fogja a tanulásban és további tervei megvalósításában, saját szavai szerint, már benőtt a feje lágya, mindenképp komoly szakmát szeretne szerezni.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.03.03.
Szombat reggel esős időre ébredt Budapest városa. Imi a kocsiba várta apukáját, akinek „éppen dolga” volt a 3. kerületi Berguson biciklibolt környékén. Nem is sejthette, hogy a bolt belseje neki rejt még csodákat!
Miután mindenki megérkezett a bolthoz (támogatók és önkéntesek), Imivel bementünk a boltba. Csodálkozva kérdezte apukáját, hogy mit keresnek itt? Mondtuk neki, hogy forduljon meg és meglátja miért is vagyunk most itt. A sarokban már ott állt a hőn áhított vadonatúj zöld bicikli. Imi el sem akarta hinni, hogy ez az övé. Miután biztosítottuk róla, hogy ez az a bicikli, az ő részére lett idekészítve egyből fel is pattant rá és már a bolt belső területén nekiindult a tekerésnek.
Miután megvolt a bemelegítő kör, várt még rá egy újabb feladat. A bicaj ugyanis csak igazi csengővel lehet csak tökéletes. Egy hatalmas doboz állt rendelkezésre tele különböző színű, méretű és formájú csengőkkel. Imi a tesói és a támogató gyermekei egyből neki is láttak kiválogatni és kipróbálni mindegyiket, mellyel egy kisebbfajta csengőhangversenyt rendeztek benn.
Közben azt is megtudtuk, hogy Imi a Fradi csapatában focizik, éppen ezért a zöld biciklihez nem is választhatott mást, mint egy fehér csengőt, hogy kedvenc csapatának színe minden alkalommal vele legyen, ha felpattan a bicajra. Később, már az utcán is ment két kört Imi, csak hogy biztos legyen, jól működik a járgány. A lelkesedés annyira ragadós volt, hogy ott helyben megegyezett mindenki, hogy az esti program aznapra egy jó kiadós családi biciklizés lesz.
Kívánság-koordinátorok
Budapest, 2013.02.22.
Robi egy csendes, zárkózott fiatalember, nagy tervekkel. Kívánsága egy laptop volt.
Egy napsütéses szép februári péntek délután leptük meg őt az ajándékkal, a szervezkedésről ő nem tudott, megjelenésünk tényleg meglepetés volt számára.
Elmondta nekünk, hogy jelenleg autószerelőnek tanul, érettségire készül és majd informatika terén szeretne továbbtanulni, azzal szeretne foglalkozni. Ezért nagyon meghatódott, hogy kívánsága teljesült, mivel a családnak nincsen jelenleg semmiféle számítógépe.
Nagyon szépen rajzol, képeit megmutatta, tervei közt szerepel a számítógépes grafika és tervezés elsajátítása.
Tudom, hogy Robi álma, ez a laptop,- amit támogatónk a Földgázszállító Zrt. segítségével teljesíthettünk-, olyan helyre került, ahol a kihasználtsága 1000%-os lesz!
kívánság-koordinátor
Arnót, 2014.02.14.
Eljött a Valentin nap, és meglepetéssel sikerült kedveskednünk Szilvinek a Csodalámpa Alapítvány jóvoltából. Szilvi egész héten az általunk kölcsönkapott számítógépen tanult, és láttam már rajta, nagyon várja, mikor lesz meg a saját laptopja.
Azon a péntek délelőttön is éppen a gépet bújta, amikor Dórival beléptünk a kórterembe. Kamasz gyerek is ugyanúgy tud örülni egy meglepetésnek, mint kisebb társai. Szilvi sem volt másképp, csak csomagolta, nézte, nézett ránk, és köszönte…
kívánság-koordinátorok
Pécs, 2014.02.14.
Patrik 11 éves kisfiú, akit a betegsége egy időre elszakított barátaitól, iskolatársaitól, ezért nem is lehetett kérdéses, hogy mit kívánjon a Csodalámpa dzsinnjétől: egy laptopot, amellyel tarthatja a kapcsolatot a külvilággal a hosszadalmas kezelések ideje alatt.
Segítségünkre sietett adományozónk, a Magyar Nemzeti Bank, így február 26-án Patrik boldog laptop tulajdonos lett. A részleges kórházzárlat miatt végül is csak a folyosón kerülhetett sor az ajándékozásra, de a két talpig férfi, az NMB képviseletében Vankó Győző, és Patrik minden műszaki problémát megoldott, együtt beüzemelték a masinát.
Patrik széles mosollyal köszönte meg a hőn áhított laptopot. Kívánjuk, hogy mielőbb egészségesen kalandozzon az interneten, skypoljon barátaival.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.02.26.
Az ötéves Dávid a saját szobájába kérte a TV-t, mivel nagy meserajongó. Kedvencei a dínók, bármikor, bármennyi filmet képes lenne megnézni velük, persze, ha a felnőttek engedik.
A kórházi kezelések alatt leptük meg Őt, kicsomagoltuk aTV-t, majd jóleső érzéssel néztük a kisfiú örömét.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.02. 17.
Danit éppen komoly vizsgálatra várt, amikor megérkezett a várva várt csomag.
Még előtte sikerült átadnom az ajándék XBOX játékgépet.
A kisfiú nagyon örült neki.
Így még a fájdalmas beavatkozást is sikerült megszépíteni a számára.
kívánság-koordinátor
Debrecen 2014. március 6.
14 éves Csabika kívánságát kezelőorvosa, Elmont főorvosnő jelezte felénk. Ő és asszisztense, Magdi, szívén viselik a beteg gyerekek kérését,segítik munkánkat azzal,hogy jelzik felénk a kívánságkérésre jogosult gyermekeket.
Csabika egy laptopra vágyott, mivel betegsége tolószékhez köti. Számára a laptop hasznos időtöltés,megnézheti kedvenc filmjét, játékát és hallgathatja zenéit. Miután telefonon beszéltünk, attól fogva türelmetlenül várta,hogy kívánsága megvalósuljon. Szerencsére nem kellett sokat várnia, hamar teljesült a kérése.
Az ajándék átvételekor izgatottan vette birtokba a gépet. Pillanatok alatt megtanulta kezelni, kedvence a térképprogram. A játékba belefeledkezve rólunk már nem nagyon vett tudomást. Kicsit még beszélgettünk a szülőkkel, majd mikor elköszöntünk,ő már a Garfield filmet nézte az új laptopján.
/ 4
Önkéntesként szinte minden alkalommal azt tapasztalom, hogy az általunk megismert beteg kisgyermekek szülei derűsen tudnak mosolyogni. Talán,mert elfogadták,hogy a sors mit miért rájuk, vagy talán mert csak így lehet a gyermekek mellé állni. Nem tudom, de azt hiszem, tanulhatnánk tőlük!
kívánság-koordinátorok
Kehidakustány, 2014.02.22.
Szandi 5 éves, vese-transzplantációra vár. Nintendo wii-t kért a Csodalámpa Alapítványtól és már izgatottan várta, hogy kívánsága teljesüljön. Anyukája többször beszélt telefonon a csodalámpás munkatársakkal, és minden alkalommal sikeresen leszerelte a folyton kíváncsiskodó kislányát.
Így amikor a hatalmas dobozt meglátta Szandi a kezemben, fülig érő mosolya, ragyogó szemei önmagukért beszéltek. Nagyon megleptük!!
Két játékprogramot is kapott a Nintendo mellé. Lelkesen mesélt Nekem a benne szereplő mesehősökről és a játékról.
Anyukája elmondta, hogy hamarosan Pécsre utaznak egy műtét miatt, aztán várják, hogy végre megkaphassa apukája veséjét. Remélem, az ajándéknak köszönhetően a kórházi napok már nem lesznek olyan egyhangúak, és Szandi továbbra is olyan kedves mosolygós kislány marad, mint amilyennek megismertem.
kívánság-koordinátor
Szeged, 2014.02.24.
Korábbi bejegyzések
- Benjamin (18 éves, Pécs)
- Bence Csaba (3 éves, Nyírlugos)
- Bence (9 éves, Nyírábrány)
- Álmos (15 éves, Rákócziújfalu)
- Zsófia (3 éves, Kistarcsa)
- Sára (10 éves, Gyenesdiás)
- Fanni (17 éves, Lesencetomaj)
- Dominik Attila (13 éves, Tatabánya)
- Dávid Dejan (17 éves, Dunaújváros)
- Benedek (10 éves, Ács)
- Botond (13, Sopron)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004