Beszámolók


1.Január
31.Október



Milánt a betegség tolókocsiba kényszerítette, ezért nagyon beszűkült az a világ, amit el tud érni, ami örömet jelent számára. Nagy vágya volt egy laptop, amin filmeket tud nézni, zenéket letölteni és játékokat, amik változatosságot hoznak az életébe.

Október 3-án leptem meg Milánt a látogatással és adtam át az alapítvány ajándékát, egy laptopot.

Milán nagyon boldog volt, egyre csak azt kérdezgette, hogy ezzel tényleg tud filmeket nézni, meg zenét hallgatni? Már alig várja, hogy édesanyja segítségével feltegyék a szükséges programokat a gépre, és indulhasson nagy kalandja a virtuális világban.

Boldog mosolya sokáig elkísért a hazafelé vezető úton.


Köszönjük a Lenovo Technology B.V. támogatását!


Solti Judit
kívánság-koordinátor
Kál, 2017.10.03.

31.Október


Marcell egy felejthetetlen londoni hétvégén szerette volna megnézni élőben kedvenc játékosait, a Chelsea focicsapatot. Meglepetésünkre meghívást kaptunk a mérkőzés előtti gála ebédre, majd az izgalmas meccs következett. Nagy tétje volt ennek a találkozónk, de szerencsénkre 4:2-re nyert a csapat.

Következő nap Marci és kísérője részt vettek a stadionlátogatáson, benéztek a kulisszák mögé, végig járták az öltözőket, beültek az edzői székbe és közelről megnézték a pályát. Ezt követően ismerkedtünk a város nevezetességeivel, majd pedig a Hyde Parkot és környékét láttuk.

Hogy még emlékezetesebbé tegyük ezt az amúgy is emlékezetes hétvégét, utolsó közös vacsoránk a Hard Rock Cafe-ban volt Marci kérésére.

Remélem, hogy számodra is olyan emlékezetes marad ez a néhány nap, amilyen számunkra. Nagyon jó egészséget és sikerekben gazdag jövőt kívánunk!




Köszönjük a UniCreditbank Hungary Zrt. vezetőségének és munkatársainak támogatását.



Köszönjük a WIZZAIR segítségét, továbbá Szövérfi János és Barthos Zoltán uraknak, hogy Marcell még a mérkőzés előtti gálán is részt vehetett.


Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Takács Eszter és Beregi Georgina
kívánság-koordinátorok
London, 2017.10.24.

31.Október


A hároméves Petra betegsége miatt nem mehet közösségbe, de nagyon szeret csúszdázni és hintázni, ezért egy saját játszóteret kért a Csodalámpától.

A kislány nagyon várt minket, reggel már azt kérdezte édesanyjától, megjött-e a játszótér. Délután érkeztünk Virág úrral és segítőivel a családhoz. Petra érkezésünkkor aludt és az építés végére ébredt fel.

Megilletődve kapaszkodott anyukája nyakába és nagy szemekkel nézte végig az építés utolsó munkálatait. A hintába és a csúszdába is nagyon szégyenlősen ült bele, míg ott voltunk…

Bízunk benne sok-sok örömöt fog szerezni számára a hinta és a piros csúszda.

Gyógyulást kívánunk Petrának és sok mosolygós napot a játszótérrel.


Köszönet az Eötvös József Gimnázium diákjainak, akiknek összefogásával Petra álma is valóra válhatott! Nagyon köszönjük a "Séta a beteg gyermekek álmaiért!" rendezvény támogató cégeinek is támogatásukat, akiknek a segítsége nélkül nehezebben tudtuk volna megvalósítani Petra álmát!



Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Ficzere Edina
kívánság-koordinátor
Pocsaj, 2017.10.13.

31.Október



Jánoska sok-sok nehéz kezelésen van túl és bizony nehezen telik számára a kórházi időszak. Szereti a meséket, a természetfilmeket és az izgalmas autós-üldözős játékokat is. Így aztán szinte természetes volt, hogy a dzsinntől egy laptopot kért - hiszen az maga lenne a csoda számomra... mondta huncutul mosolyogva.
Csodák márpedig vannak, és szerencsére vannak olyan kedves, igazi csodatévő emberek is, akik a Csodalámpával együtt segítenek valóra váltani beteg gyermekek álmát.

Jánoska titkos álmát Gábriel Péter úr, régi kedves támogatónk segített megvalósítani. A kisfiút a kórházban leptük meg egy gyönyörű, hófehér laptoppal és a dzsinn még egy külön billentyűzettel is megajándékozta a boldogságtól szinte megszólalni sem tudó kiskamaszt. Aztán lassan oldódott a hangulat, Jánoska többször is megköszönte az ajándékot, de ha nem mondott volna semmit, örömtől csillogó szemei szavak nélkül is elárulták volna mérhetetlen boldogságát.

A kisfiút várta a doktor bácsi, így Gábriel úr és Jánoska hatalmas, igazi férfias kézfogással elbúcsúztak egymástól. Mikor támogatónk már elment, Jánoska még elárulta, hogy őt otthon egy igazi, élő őzike várja, akinek "véletlenül" Bambi a neve és amint hazaérnek anyával, azonnal meg fogja mutatni legkedvesebb barátjának, Bambinak a gyönyörű laptopot... és lehet, hogy majd levelet is írok neki - tette hozzá huncutul mosolyogva!

Jánoska, kívánunk Neked sok-sok örömteli időtöltést a laptop használatával.



Köszönjük Gábriel Péter úrnak, hogy ismét segített valóra váltani egy beteg gyermek álmát!


Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.október 17.

31.Október


A Budapesten élő 18 éves Dóri hosszú gondolkodás után úgy döntött, hogy a Csodalámpától egy hosszú hétvégét kér, amit szüleivel együtt tölthetne el a Bambara Hotelben.
Augusztus végén elérkezett Dóri kívánságteljesítésének ideje, s mi elindultunk, hogy találkozzunk Dórival és szüleivel, s Dóri kérésének támogatójával az Eger melletti Felsőtárkányban lévő Bambara Hotelba.

Mindnyájan nagyon vártuk már a találkozást! Szinte egy időben érkeztünk a hotel bejáratához.
Dóri ragyogott a boldogságtól. Szemében örömkönnyek csillogtak. Mosolyogva árulta el, hogy ők már elfoglalták a szobájukat, s végigjárták az egész hotelt, hogy nekünk is megmutassanak mindent.
Ámulva jártuk végig a csodálatos helységeket az afrikai stílusban épült hotelben. Minden varázslatosan szép volt.

Dóri és szülei elvittek bennünket a szálláshelyükre is. Szobájuk elképesztően szép és kényelmes volt! Természetesen itt is minden berendezés afrikai stílusban készült. Egy kellemes beszélgetés után a látottaktól feltöltődve indultunk haza.

Dóri beszámolóját olvasva, s élőben is látva a Bambara Hotelt megértettük, hogy Dóri mért választotta ezt a hotelt. Azt hiszem, hogy életre szóló élményben volt része.

De erről szóljon Dóri beszámolója:


„ A Csodalámpa Alapítványtól lehetőséget kaptam, hogy kívánjak valamit. Többszöri próbálkozás után végül egy hosszú hétvégét választottam. Két szálloda közül a Bükk lábánál elhelyezkedő Bambara Hotel mellett döntöttem.

Augusztus 17-én délután három óra körül érkeztünk meg a szállodához. Apa fölmérte a terepet, utána bejelentkeztünk, megkaptuk a szobakártyát. Az egész szálloda afrikai stílusban van berendezve, így a szobánk is, mely szerencsére akadálymentes volt. Ebben a pár napban felfedeztük a szállodát, így a Kroko Bárt, ahol nagyon finom koktélokat ittunk. A San Toro éttermet, ahol tradicionális afrikai fogások mellett más ételeket is megkóstolhattunk. A wellness részlegen a belső medencéket még én is kipróbáltam.

A szállodához tartozó Majomváros bungalóit éppen akkor adták át, amikor ott voltunk. Nekem a Majomvárosban a három kenguru tetszett, illetve a hotel egy fa köré épült, ahol négy szurikátának fantasztikus helyett alakítottak ki. Őket többször hosszasan nézegettem, sőt láttam az etetésüket is. Mi ritkán járunk az ország ezen részén, ezért elmentünk Egerbe, ahol megnéztük a várat és a Bazilikát. Szombaton Lillafüredre látogattunk el, már az oda vezető út is gyönyörű volt, mert Magyarország egyik legszebb panorámaútja vezet oda. Lillafüred nagyon szép város, most láttam először. Megnéztük a helyi nevezetességet, a felsőtárkányi szabadidő központot, mely egy gyönyörű tó köré épült. Sajnos az erdei kisvasutat nem tudtuk kipróbálni.

Nagyon gyorsan elrepült ez a pár nap. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogasson el a Bükkbe, és ha teheti, szálljon meg a Bambara Hotelban. Ha lehetőségünk lesz rá, akkor mi is visszatérünk még.

Nagyon szépen köszönöm a Csodalámpa Alapítvány összes dolgozójának, Zsuzsi néninek és Laci bácsinak és a támogatóknak, hogy lehetővé tették számomra, hogy egy életre szóló élményhez jussak.

Köszönettel és szeretettel: …… Dóri”





Köszönjük Ilyés Tamás támogatását!

Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Tatárné Csonka Zsuzsanna és Adorján László
kívánság-koordinátorok
Felsőtárkány, 2017. augusztus 18.

31.Október



Bálint a számítógépéhez kért új videókártyát. A nagyfiú nagyon komolyan foglalkozik a számítástechnikával, informatikusnak készül.

A felújított gép így a tanulását is segíti majd, de megtudtuk, mint korosztályából oly sokan játszani is szokott szabadidejében… az így bővített számítógéppel majd ez is nagyobb élményt jelent majd.


Köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását!

Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2017. október 05.


10.Október

Norisz kívánsága az volt, hogy láthassa a tengert. A Csodalámpa dzsinje ezért mozgósított mindent és mindenkit, hogy ez a kívánság valóra válhasson.

Egy péntek délutánon Norisszal és az Édesanyjával indultunk neki kalandos utunknak, Máltára. A repülés izgalmát átélve, a szállodai szoba elfoglalását követően első utunk a tengerpartra vezetett. Igaz, akkor már sötét volt, fürödni nem lehetett, de a hullámzó tengerbe első este belemártottuk a kezünket. Másnap reggel a máltai magyar csodacsapat két tagja Zsuzsa és Jani elvittek minket a Nemzeti Akváriumba, ahol sok izgalmas látnivaló van, de a legszuperebb egyértelműen a cápás, rájás nagy medence, aminek a belsejében át lehetett sétálni egy üvegfolyosón keresztül. Ezután a kirándulás után utunk egyből a tengerpartra vezetett, gyönyörű napsütéses időnk volt, így úszkáltunk a tengerben. Este a máltai csapat egy grillpartyt szervezett, ahol finomakat ettünk.
Vasárnap reggel volt az igazi izgalom, amikor is ellátogattunk Mediterranoe Marina Parkban, az ott élő magyar csapattal – Feri, Móni, Vitti, Zsuzsa, Jani -, ahol Norisz együtt úszhatott a delfinekkel, Vittivel együtt. A delfinúszást követően még megnéztünk egy fóka showt és egy delfin showt is, majd ismét a tengerparton fürödtünk egy nagyot.
Hétfőn későn délután indultunk vissza Budapestre, amikor már kicsit borongósabb idő volt. Természetesen Norisznak egy kis rossz idő nem szegte kedvét attól, hogy még utolsó napon is fürödjön a tengerben. Így hazautazás előtt még egy fürdés és homokvár építés volt a program.

Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom azt, hogy egy csodálatos, élményekkel teli hétvégét tölthetett ott Norisz. Nekem, mint a Csodalámpa önkéntes kísérőjének külön nagy öröm volt látni vasárnap este, ahogyan Norisz boldogan, ragyogóan ült a vacsoránál.

Kívánom Norisznak, hogy ez az utazás adjon egy olyan életreszóló élményt, ami segíti Őt gyógyulásában, és kívánom, hogy ragyogjon és mosolyogjon mindig úgy, ahogyan az utazásunk végén!

Az ott élő magyar csapatnak pedig még egyszer egy nagy köszönet, hogy ott voltak velünk a programokon, és ilyen szívvel-szeretettel fogadtak minket.



/ 4





Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank, a MagNet Magyar Közösségi Bank , valamint magántámogatóink segítségét, hogy sikerült Norisz álmát valóra váltani!



dr. Kiss Tímea
kívánság koordinátor
Málta, 2017. október 2.


Norisz e-mailben köszönte meg az utazást:

Kedves csodalámpa!

Először is szeretném megköszönni minden munkatársuknak, aki az utazásunk szervezésében részt vett. Dr. Kosztopulosz Nikolett doktornéninek akinek eszébe jutott, hogy"megdörzsölhessem a Csoda lámpát". Nem utolsó sorban Dr. Kiss Tímeának(Timinek), és a Máltán élő magyar családoknak, akik mindent megtettek, hogy ez a pár nap az életem legszebb napjai legyenek! Nagyon jól éreztük magunkat anyával együtt! A repülés nagy élmény volt! A szálloda kényelmes. A reggelinél alig tudtunk választani a gusztusos étkek közül. A tenger part? Felülmúlta a képzeletemet! A forró homok, a sós víz, a hullámok habjai, olyan vonzóak voltak,hogy még akkor is benne voltunk amikor borús volt az ég. Az aquarium-ban a rengeteg féle halak és a halak között úszkáló búvár is lenyűgözött. A delfinek voltak az üdülés csúcs potjai! Megsimogattam, úsztam közöttük, puszit adtam nekik! Soha nem felejtem el a bűrük tapintását! A pálmafák látványa is örök emlék lesz!


10.Október


A 11 éves Lora nagy vágya egy zongora volt. Már Szabadkán is zongorázni szeretett volna, de ott az oboa és a nagybőgő közül választhatott csak.

A hirtelen Magyarországra költözés, a sok izgalom és kezelés után hihetetlen öröm rajzolódott ki a kislány arcán, mikor otthonukba megérkezett a hőn áhított hangszer, vagyis egy zongora.

Szégyenlősen néhány hangot leütött rajta a kérésünkre. Búcsúzóul megígérte, hogy az első koncertjére meghív minket.




Köszönjük a MagNet Magyar Közösségi Bank támogatását!


Sulija Anikó és Piacsek István
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2017. 09.23.

10.Október


Fruzsina PS4 játékgépéhez kiegészítőket és új játékokat kért a Csodalámpától, amit kedves támogatóink segítségével tudtunk teljesíteni, akik így emlékeznek a kívánságteljesítésre:


„Ha segítesz másokon, az Téged is épít, többé, jobbá tesz! Nem tudsz úgy átvinni valakit a csónakodon a túlsó partra, hogy közben te magad is meg ne érkezz!”

Tudtam, hogy meg fog érinteni, és tudtam, hogy okkal. Sokszor érzem azt, hogy áldott vagyok, mert megvan mindenem. Amikor viszont az ember nem csak tudja, hanem szembesül is vele, az már olyan dolog, ami alól akkor sem vonhatom ki magam, ha akarom. Fruzsina egy csoda. Úgy, ahogyan a szülei is. Hallva a történetüket, csak arra tudtam koncentrálni, hogy ne sírjam el magam – ők igazi, hétköznapi HŐSÖK. Csupa nagybetűvel.

Felnőtt embereket meghazudtoló módon tűrni azokat a fájdalmakat, amikről mesélt a betegsége kapcsán, egészen megdöbbentő volt. Ugyan csak 8 éves, mégis felnézek Rá. Nagyon boldog volt, amikor egyszerre mondtuk Neki: „Milyen szép hajad lett! Nagyon csinos vagy! Nem is látszik, hogy beteg voltál!” Lehetett érezni, hogy nyomokat hagyott a lelkében. És persze, miért is ne lenne így. Amikor viszont kibontotta az ajándékot, amit kért (kontrollerek, és X BOX játékok), láttuk az arcán: most igazán boldog.

Elmesélték, hogy attól féltek a legjobban, hogy nem tudja Fruzsina elkezdeni az iskolát idén, mert olyan gyenge az immunrendszere, mint egy 1 éves kisgyereknek. Szerencsére viszont mégis be tudott ülni szeptember 1-én a várva-várt iskolapadba, és újra olyan lehet picit, mint a többi gyermek. Hálásan köszönöm az Édesanyjának és Fruzsinának, hogy megtisztelt minket a bizalmával, és elmesélte a történetüket, mert megint több lettem ez által én is: tanultam kitartást, hitet és akaratot.

Gyógyulj meg Fruzsi, nagyon drukkolunk Neked!

Csiszár-Szlamek Márta”





„Egy napos hétfői délutánon érkeztünk meg Esztergomba Fruzsináék háza elé. Nagyon izgatottan vártuk már, hogy megismerhessük ezt a kislányt, akinek kívánságát teljesíteni tudjuk. Már a kapuban vártak. Nagy mosoly volt a szülők arcán és nagy meglepődéssel fogadott minket Fruzsi, hiszen számára meglepetés volt a találkozó. Miután beinvitáltak otthonukba, ami már önmagában egy jóleső érzés, szívélyes fogattatásban volt részünk.

Beavattak kicsit az életükbe, és Fruzsina arca boldogsága fordult, miután ráébredt, ma teljesül a vágya. Elmesélte nekünk megható történetét, melybe beleborzongtunk mindannyian. Elismerésre méltó, hogy milyen alázattal viselte betegségét, és vette tudomásul, hogy Neki ezt meg kell élnie és túl kell rajta lennie. Érdekes szembesülni azzal, hogy mindenki életében mást jelent a „normális” szó, másak a mindennapi normák. Ezt megdöbbenten vettem tudomásul.

Rendkívüliek a gyermekek, ahogy Fruzsina is. Hiszek abban, hogy mindennek oka van, ami talán a kislányra is teljes mértékben igaz. Hisz furcsa érzés volt hallani, mikor azt mondta: „Nekem betegnek kellett lennem!” Ezt a terhet vette ő magára, de látszott rajta ma már örömmel telnek napjai.

Ehhez volt egy cseppnyi támogatás az ajándék, amivel segíthettük Őt kilépni a mindennapi mókuskerékből. A játékokkal, melyekkel játszat ezután, átléphet egy-egy másik világba, ahogy nem csak általunk elismert hős lehet, hanem akár ő is annak érezheti magát mikor megment egy virtuális világot, vagy éppen egy versenysorozat kupáját tarthatja virtuálisan kezében.

Örülök, hogy könnyebbé, élménydúsabbá tehettük ennek a gyönyörű kislánynak a mindennapjait. Jó egészséget és gyógyulást kívánok Neki.

Tóth Csaba Barnabás "






Köszönjük a Fundamenta Lakáskassza Szakértői Üzletág észak- és dél-dunántúli kollégáinak a támogatását!


Szerencsés Tamás
kívánság-koordinátor
Esztergom, 2017.09.25.

10.Október


A 11 éves Éva nagyon boldog volt, amikor teljesült nagy álma, a klinikai benn fekvése alatt megkapta a laptopot. Nem ismeretlen a számítógép kezelése számára, hiszen az iskolában tanítják a használatát.

Eddig a szomszédba járt számítógépezni, de most a szülei megígérték, mivel van gépe, a netet is beköttetik. Ennek azért is örül, mert az iskolában akadnak olyan feladatok, amihez az internetről levett anyagból tud segítséget kapni.

Éva elmondása szerint még a fehér színét is eltaláltuk a laptopnak, mert álmában ilyenre vágyott.


Köszönjük a Fertő-tó futáson Csodabogárként részt vevő MIX TEAM tagjainak, hogy jótékony sportolásuk kapcsán összegyűjtött adományukból, valamint magántámogatóink segítségével teljesülhetett Éva álma.

Dóczi Tamásné
kívánság-koordinátor
Szeged, 2017.10.04

10.Október



Csabi egy SONY PlayStation 4 konzolt kért a Csodalámpától. A dzsinn hamarosan elő is varázsolta a csodamasinát, már csak abban kellett besegítenem, hogy az minél előbb el is jusson kis gazdájához.

Ilyen gyorsan még soha nem szerveztem meg ajándék átadását. Nagyon sietnünk kellett, mert Csabit sajnos csak egyetlen napra engedték haza a kórházból, hogy találkozhasson apukájával és testvérével, aztán másnap már mennie kellett vissza.

Édesanyjával megbeszéltük a találkozót és egy óra múlva már Csabi a kezében is szorongatta a hatalmas dobozt. Nagyon meglepődött, mert az összeesküvésről semmit sem tudott. Boldogan bontogatta az ajándékát és biztos vagyok benne, hogy délután már hatalmas játékcsatákat vívtak a testvérével.

Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Csabi, és kívánom, hogy gyógyulj meg olyan hamar, amilyen hamar valóra válthattuk az álmodat!


Köszönjük a Magyar Nemzeti Bank támogatását!


Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Nádudvar, 2017.09.21.

6.Október


A négyéves Zsófi nagyon szeret csúszdázni és hintázni. Sokat mesélt arról, hogy „régen, amikor még kicsi volt”, az édesanyja elvitte őt a játszótérre, s ott ő mennyire jól érezte magát. De most egy jó ideig, amíg kórházba kell járnia, és még utána sem mehet a játszótérre.

Ezért olyan nagyon boldog lenne, ha neki lehetne saját játszótere egy piros csúszdával, és két hintával, hogy a testvére is tudjon hintázni. És Csodalámpa Dzsinnje teljesítette Zsófika kívánságát.

Egy napsütéses őszi délután a család udvarára felállítottuk a tornyos, piros csúszdás, két hintás, színes mászófallal ellátott fa játszóteret. Amikor a kicsi lány megpillantotta a nagy építményt, szóhoz sem tudott jutni. Először csak nézegette, körbe sétálta a csúszdát és a hintákat. Óvatosan felmászott a toronyba, s aztán villámgyorsan lecsúszott a csúszdán. Ezt többször is megismételte, de már vidáman, boldogan, mosolygósan. Aztán birtokba vette a hintát is és ki sem akart szállni belőle.

Jó volt boldognak látni Zsófikát !




Köszönjük a Prime Rate Kft. támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
és Adorján László
kívánság-koordinátorok
Nemesbikk, 2017. szeptember 28.

6.Október


Egy kis faluból érkezett a Csodalámpa postájára a következő kívánság: „Szeretnék Paplovaggal találkozni.” Először nem is tudtuk, hol, miképp találjuk meg - ha egyáltalán élő személy – Paplovagot. Természetesen egy kis keresgélés az interneten és a közösségi médiában pillanatok alatt megadta a választ, már csak egy kapcsolatfelvételre volt szükség, amelyben segítségünkre volt Németh Beatrix, az InGame pub tulajdonosa. Erre a szórakozóhelyre, a virtuális valóságot megteremtő játékterembe ugyanis azok a fiatal baráti társaságok járnak, akik közösen szereznének playstationnel, nintendóval vagy éppen VR-programokkal játszani.

Itt találkoztam vasárnap délelőtt Kevinnel, akit édesanyja és a nagypapája kísért el a hosszú és izgalmasnak ígérkező útra. Az aprócska kisfiú a betegsége miatt gyakran hiányzik az iskolából, sokat ül a számítógépe előtt, s így talált rá Paplovagra, aki a közösségi hálón keresztül élő közvetítésben halad végig a programokon és elemzi a játékokat. Vendéglátóink a pubban szeretettel fogadtak, beszélgettünk, amikor is belépett az ajtón egy nagyon barátságos fiatalember, Fehérvári Ottó, alias Paplovag.

Gyakran kérdezik tőlünk, nehéz-e lelekileg a beteg gyerekek kívánságait teljesíteni, akkor ezekért a pillanatokért mondjuk, mindent megér: Kevin szeme kikerekedett, szája tényleg szabályosan tátva maradt, s majd pár perc döbbenet után átölelte a kedvencét és hosszú percekig zokogott!!!! Ettől természetesen mindannyian meghatódtunk. Aztán egy kis idő elteltével már folyt belőle a szó, jól felkészült riporterként faggatta Paplovagot, mikor kezdte, miért, hogy jutott eszébe a nappalijából élőben közvetíti a játékát, mi a kedvenc programja, majd mesélt a saját eredményeiről, a játékhőseiről. Nemsokára a két fiú közösen indult harcba az ellenséggel. Még órákig lett volna miről beszélni, játszani, de indulni kellett haza, még el kellett végezni otthon a mindennapi rutinkezeléseket.

További sikereket kívánunk a matematikai versenyeken, ahol Kevin eddig is kiváló eredményekkel képviselte az iskoláját.


/ 3




Köszönjük az InGame Esport Lounge tulajdonosainak és Paplovagnak, hogy összefogásukkal közösen valóra válthattuk Kevin nagy álmát, aki még egy sapkával, egéralátéttel teli HP-táskát is kapott ajándékba a vendéglátóinktól.

Felkai Márta
Budapest, 2017. szeptember 10.

1.Október



Dorka kerti hintát és csúszdát kért a Csodalámpától.

Nagy érdeklődéssel nézte a mesteremberek munkáját. Még a csúszdát szerelték, de ő már beleült a hintába. Mikor megérkeztem akkor is a hintában ült, és mosolygott. Kérte, hogy jó magasra lökjem.

Testvérével egyszerre is tudja majd használni, mert két hinta van a játszótérhez. Nyáron melegben a csúszda, vízi csúszdává alakítható így több funkciója is van.

A kislány állandó mosolygásával, ragyogó arcával köszönte meg ezt a csodálatos ajándékot. Megint nagyon jó helyre került az adomány, és újból sikerült állandó mosolyt varázsolni egy beteg gyermek arcára!

Köszönjük a MagNet Magyar Közösségi Bank támogatását!



Szabó László
Kívánság-koordinátor
Kalaznó, 2017. 09. 24.



Archívum



Belépés