Beszámolók
Orsolya szeretett volna egy új ágyat, ami nagyobb a réginél, így nemcsak szebb, hanem kényelmesebb is. Megtudtuk, mi a kislány kedvenc meséje, kedvenc színe, és a Csodalámpa dzsinnje ennek tükrében varázsolt hozzá ágyneműt, sőt még egy helyes játékbabát is, hogy az új ágy a lehető legbarátságosabb és legvidámabb legyen.
kívánság-koordinátorok
Kunmadaras, 2021. 03.05.
Emese már nagyon várta az érkezésünket. Egy laptopot kért a dzsinntől, nem is akármilyen laptopot, hanem igazi lányosat, fehér színűt.
Amikor megérkeztünk, nagy örömmel kezdte bontogatni a csomagot, amiben az ajándék lapult.
Bár a megilletődöttségtől nem nagyon tudott megszólalni, de az arca ragyogott az örömtől.
Kívánjuk Neked kedves Emese, hogy nagy hasznát vedd az új laptopodnak és sok örömöd teljen benne!
kívánság-koordinátor
Újfehértó, 2021.04.16.
Danika ismét megérkezett hozzánk, ahogy mostanában sok-sok reggel, hogy megnézzük, hogy áll a gyógyszerszintje és végleg otthonába tudjuk engedni. Ő még nem tudta, de édesanyjával már nagyon vártuk, hogy mindenen túl legyen és teljesülhessen a kívánsága. Dani nagy traktor mániás, nagyon-nagyon sok munkagépe van otthon, de ő egy igazi nagyra vágyott, amibe bele lehet ülni és dolgozni lehet vele. Aztán, miután mindennel végeztek, eljött a pillanat. Csodálkozva nézte a hatalmas dobozt, gondolkodott, vajon mi lehet benne???
Nagy öröm volt mikor meglátta, azonnal ki akarta bontani, de kértük, hogy legyen kicsit türelmes, amíg hazaérnek. Elmesélte, mi mindent fog csinálni, nagy gödröket fog ásni és lapátolja majd a homokot vele. Boldogan szállt be az autóba és hazáig vigyázta kis munkagépe útját.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021.04.27.
Anikó 14 éves serdülő lány, aki nevelőszülőknél él 4 társával együtt.
Ma tudta csak meg, hogy az alapítványtól megkapja a készüléket és már izgatottan várt.
A mobilnak nagy hasznát fogja venni az online oktatásban is, de természetesen szórakozásra, kikapcsolódásra is használja majd.
Jelen pillanatban a ballagás, az azzal járó fotózás, tablókészítés körül járnak a gondolatai, és izgatottan várja, melyik iskolába vették fel, hol tud majd továbbtanulni.
kívánság-koordinátor
Téglás, 2021. 04. 22.
A gyönyörű mosolyú nagylány egy telefont kért a dzsinntől.
Alexandra egy pici településen él az ország keleti csücskében, ezért jó sokat kellett autóznunk, mire megérkeztünk hozzá. Amikor odaértünk, nagy szeretettel fogadtak minket az anyukájával.
Egy szerény, kedves nagylányt ismerhettünk meg, aki nagyon örült az ajándék telefonnak.
Kedves Alexandra, kívánjuk Neked, hogy minden álmod teljesüljön és soha ne hervadjon le a mosoly az arcodról!
kívánság-koordinátor
Mándok, 2021.04.16
Kevin hosszú ideje van már a kórházban, így nagyon sok idő esett ki a iskolai tanulásból. A nagyfiú kívánsága a Csodalámpától egy laptop volt, hogy tudjon rajta tanulni és nem utolsósorban játszani és filmet nézni. A kedvenc számítógépes játékát azonnal le is töltöttük, hogy jókedvet és örömet varázsoljunk magunk köré. Estére pedig már ki is választotta, hogy melyik filmet szeretné megnézni. Alig várja, hogy otthon a testvéreinek is megmutathassa ajándékát és együtt játszhasson velük. Kevin nagyon szépen köszöni a Csodalámpának, hogy teljesítette a kívánságát, megkönnyítve ezzel a gyógyulását.
mosolyt varázsolnunk egy beteg gyermek arcára!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2021.04.08
Gergő egy négyéves kisfiú, aki nagyon szereti a meséket nézni, különösen a Verdákat. Építőkockákkal is szívesen játszik, gyöngyöt fűz, legózik. Mivel sokat tartózkodik kórházban az idejét legszívesebben a mesenézéssel tölti, ehhez nagy segítség lenne számára egy tablet. A kívánsága teljesült a Csodalámpa segítségével. Amikor meglátta a kezemben a becsomagolt ajándékot, csak mosolygott és simogatta a dobozt. El sem akarta hinni, hogy ez az övé és haza viheti. A tabletre azonnal feltelepítettük a kedvenc meséjét és néhány játékot. Így most már gyorsabban telik a kórházban az idő a kisfiú számára.
Gergő és édesanyja hálásan köszönik a Csodalámpának az ajándékot.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2021. 04.19.
Tamás egy aranyos hároméves kisfiú, akihez hétvégén érkezett meg a Csodalámpa "ajándékkosár"!
Nagyon örült a család a sokféle meglepetésnek, a fejlesztő játékoknak és a tabletnek. Tamás egyből nekiállt kipróbálni az építő játékokat, reméljük, testvéreivel is tud osztozkodni rajtuk!
Vidám játékos időtöltést kívánunk az egész családnak (és a két papagájnak is) :-)
kívánság-koordinátor
Pánd, 2021. március 27.
Mórnak meglepetés volt, hogy ezen a napon, még a kezelés megkezdése előtt megkapja a Csodalámpa Dzsinnjétől a várva várt Samsung Galaxy mobil telefont.
Mór igazi sportember. Versenyszerűen fut és kézilabdázik. Lazításként biciklizik és focizik a barátaival és a nővérével.
Elmesélte, hogy szabadidejében szeret számítógépes játékokkal is játszani, így erre a mobilra feltölti majd a Fortnite és Roblox játékokat is.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. április 14.
Liliána előtt édesanyja nem fedte fel érkezésem miértjét, ezért olyan végtelen meglepetést sikerült számára szerezni, hogy percekig szóhoz sem tudott jutni. Végtelenül boldog volt és szívből örült a laptopnak, hiszen a sajátja egy ideje már nem működött, így kedvenc játékával, a Minecraft-tal sem tudott azóta játszani.
Liliána a debreceni Dózsa György Általános Iskola 3. osztályos kitűnő tanulója. Kedvenc tantárgya a fogalmazás; szereti saját történeteit megírni. Felnőtt korában mégis inkább bankos szeretne lenni.
varázsolhattunk egy kedves kislány arcára!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.04.09.
Levi vagány, szókimondó kisfiú. Mindenre nyitott, a kórházban is szeret játszani, kézműveskedni. Ám, ami igazán érdekli, azok a dínók. Szinte mindent tud róluk. Hol éltek, mivel táplálkoztak, és még a nevüket is ismeri. Így várható volt, hogy a kívánsága is ebben a témakörben lesz.
Ezen a héten magába fordulva, egyedül játszott. Ám, amikor beléptünk a szobájába, és elhangzott a varázslatos mondat: " Szia Levi, ajándékot hoztunk neked!" kivirult, mosolygott.
"Nekem?"- kérdezte, mi pedig boldogan adtuk át a Csodalámpa Alapítvány által küldött Playstationt a hozzávaló DÍNÓS játékokkal. Hatalmas volt az öröm!
sikerült mosolyt csalni egy beteg gyermek arcára!
kívánság-koordinátor
Pécs, 2021.04.13
Klaudia nagyon boldog volt, amikor megkapta az új Dell laptopot. Ez volt az első laptopja életben, eddig csak a telefonját tudta használni a távoktatásban. A laptop így nagy segítségére lesz, hogy jobban tudjon részt venni az órákon.
Klaudia jól tanul, imád rajzolni és festeni, főleg tájképeket és virágokat. Elég jól tud már angolul és jövőre, ha minden jól megy, elkezd németül is tanulni. Mindehhez remekül fogja tudni használni az új laptopot.
kívánság-koordinátor
Gödöllő, 2021. április 12.
Dorina szeret kirándulni, és közben előszeretettel fotózza a természetet. Vágya egy komolyabb fényképezőgép volt, amelyet ki is nézett magának, mégpedig lila színben.
A Csodalámpa Alapítvány mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerekek kívánságai a legapróbb részletekig teljesüljenek, így természetesen egy csodaszép, lila fényképezőgép került elő a dobozból, melyért cserében a kislány fülig érő, örömteli mosollyal jutalmazott minket.
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2021.04.19.
Bálint szereti a természetet és a művészeteket. Nagy álma, hogy fotóművész legyen.
Megfontoltan választotta ki a kívánságát, gondosan tanulmányozta a műszaki paramétereket. A Csodalámpától egy Playstation 4 Pro konzolt kért.
A Dzsinn megajándékozta még egy kontrollerrel és játékokkal is, így most már együtt tudnak játszani a nővérével.
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2021. április 14.
Regina másfél éve szenvedett súlyos közlekedési balesetet, orvosi kezelése és rehabilitációja azóta is zajlik. Reginek lételeme a zene, saját együttese van, verseket ír, így a rehabilitációja során a legfőbb motiváló tényező a zene volt. Zenére történt a gyógytorna, a kiülés gyakorlása során pedig a fő cél az volt, hogy egy koncertnyi időt bírjon ülni. Kedvenc együttese a Tankcsapda. Természetes, hogy a zeneterapeutával az együttes számait énekelték.
A Csodalámpától pedig az a kívánsága, hogy találkozhasson a csapat tagjaival, online módon, de teljesült. Regi nagyon készült erre az eseményre, összeírta a kérdéseit, amelyek mind megválaszolásra kerültek. Az online találkozón nem a Tankcsapda tagjai zenéltek, hanem Regi énekelte az együttes dalait.
Hogy mekkora örömet szerzett az együttes Reginának, arra idézzük édesanyja levelét.
Kedves Címzettek!
Nagyon szépen köszönjük, hogy ez az online találkozó létrejöhetett, sokat lendített Reginán, nagyon örült, hogy meghallgatták és válaszoltak a kérdéseire. Üzeni, hogy szereti őket, hajrá Tankcsapda! Várja a koncertet a covid végén, addig dolgozik magán, mint a güzü.
Üdvözlettel: Orsolya (édesanya)
mellyel igazán nagy örömet szereztek Reginának!
kívánság-koordinátor
Budapest, március 20.
Hanna álma egy "nagylányos" szoba volt. Örömmel böngészte a bútorokat a neten, míg kiválasztotta a neki leginkább tetsző szekrénysort és íróasztalt. A Csodalámpa Alapítvány pedig örömmel szerezte be az áhított bútort, hogy a kislány szobája valóban olyan legyen, amilyennek ő maga megálmodta.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021. 04.07.
Lali már nagyon várta érkezésemet és vele együtt a tabletet is. Megszámolhatatlan alkalommal mondta el, hogy "Nézd anya, milyen szép!" Olyan boldogság sugárzott az arcáról, amit öröm volt nézni.
A tabletet elsősorban játékra és zenehallgatásra fogja használni, de megígérte, hogy tanuláshoz is elő fogja venni.
kívánság-koordinátor
Derecske, 2021. 04 16.
Atinának a tanuláshoz egyre többször lett volna szüksége nyomtatóra, így nem sokat gondolkozott azon, mit is kérjen a Csodalámpa Alapítványtól.
Megtudtuk azonban azt is, hogy a nagylány lelkes természetvédő, és régóta vágyik egy divatos, ugyanakkor kizárólag újrafelhasznált anyagokból készült piros hátizsákra.
Nagy volt az öröm és meglepetés, amikor a nyomtatóval együtt megkapta az áhított hátizsákot is.
segítségükkel válhatott valóra Atina vágya.
kívánság-koordinátor
Békés, 2021. 03 31.
Péter vizsgálatra érkezett a kórházba, ekkor adtam át neki a Csodalámpa Alapítvány ajándékát. A nagyfiú vágya egy laptop volt, melyet boldogan vett át. Jó szolgálatot tesz majd az új laptop az online tanulás idején, de persze a tanulás végén sem lesz kikapcsolva, hiszen ekkor kezdődik a szórakozás: szörfözés a neten, filmnézés, zenehallgatás, internetes játékok ....
Péter, sok örömöt az ajándékhoz!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.02.19.
Dorina nagyon kedves lány, mindenkit elbűvöl bájával.
Sajnos az élet úgy hozta, hogy egy betegség miatt voltak nagyon rossz pillanatai, de erős volt és kitartott. Szerencsére jól van és nagyon boldog, hogy teljesülhetett vágya, megkapta a régóta áhított iPhone-t.
A nagylány szeret fotózni, mely ezzel a készülékkel külön élvezet lesz számára.
Dorina, minden jót kívánunk Neked!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021. 03. 23.
Vanessza a betegsége miatt magántanulóként végzi az általános iskolát, így nagy segítségére lesz a tanulásban az új laptop, amelyet a Csodalámpa Alapítványtól kért. Persze a tanulás mellett jókat lehet majd rajta játszani, filmet nézni, internetezni is.
Tudtuk, hogy legjobban egy fehér színűnek örülne a nagylány, és valóban mosolygott a szeme, amikor kibontotta a dobozt, és meglátta a laptop színét.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021. február 18.
Noémi boldogan vette át a Csodalámpa Alapítvány ajándékát, hiszen már régóta szeretett volna egy Playstation-t. Annak külön örült, hogy megkapta hozzá kedvenc játékait is, mivel így azonnal kipróbálhatta az új szerkezetet és elmerülhetett a játék örömében.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. február 25.
A kisfiútól az alábbi rövid, de lényegretörő kérés érkezett Alapítványunkhoz:
"Kedves Csodalámpa! Szeretnék kérni egy kétszemélyes, piros tűzoltóautót. Ígérem, hogy jó leszek! Jankó"
Mi pedig megígértük neki, hogy rövid időn belül megérkezik hozzá álmai autója. Így is lett, pár nap múlva Jankó boldogan furikázhatott piros tűzoltóautójával.
kívánság-koordinátor
Pécs, 2021. 04.08.
A kisfiúnak eddig még nem volt telefonja, a kórházból is csak anyukája telefonján keresztül tudott beszélni a család többi tagjával.
A Csodalámpa Alapítvány sietve teljesítette Ferike vágyát, aki mostantól már saját telefonját használhatja! Persze nem csak telefonálni, de játszani, zenét hallgatni és filmet nézni is lehet rajta, mely nagyban megkönnyíti a kórházban töltött időszakot.
kívánság-koordinátorok
Pécs, 2021.04.07.
Gabriella egy mosolygós vidám lány, aki szabadidejében szeret zenét hallgatni. A Csodalámpától egy bluetooth hangszórót kért.
Az ajándék átadására egy napsütéses szombat délelőtt került sor. Nagyon örült az ajándéknak, alig várta, hogy kibontsa és zenét hallgasson rajta.
Sok örömet Gabriella a zenében!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021. 04.10.
Ferike a betegsége miatt jelenleg nem jár óvodába, otthon tölti napjait. Nagyon szeret kint lenni a szabadban, amint az idő engedi, megy ki az udvarra játszani. Szeret biciklizni, rollerezni, homokozni, hintázni. Udvarukból már csak egy trambulin hiányzott, melyet a kisfiú kérésére egy szép tavaszi napon odavarázsolt a Csodalámpa dzsinnje.
kívánság-koordinátor
Gégény, 2021.03.24.
Rozika azt kérte a Csodalámpától, varázsoljuk újjá a szobáját fiatalos, lányos bútorokkal. Kedvenc színe a fehér és a rózsaszín, így ennek megfelelően választottunk szekrényt, íróasztal és hozzá széket.
Sajnos a kislány még kórházban van, nem láthatta új bútorait. Most azt tervezgeti, hogyan fogja berendezni a szobáját, miket rak a szép tükrös szekrénybe és mik kerülnek az íróasztal fiókjaiba.
Rozika, mielőbb gyógyulj meg, és sok örömöd teljen újjávarázsolt szobádban!
kívánság-koordinátor
Szeged, 2021.03.23.
Zsófi nagyon kedves, jó modorú kislány, aki nagyon szeret sportolni: focizni és kosarazni. Számítástechnikai tagozatos osztályba jár.
A Csodalámpa Dzsinnjétől egy laptop volt a kívánsága. Elárulta, hogy az öltöztetős játékok a kedvencei az interneten, ezeket a játékokat le is fogja tölteni a gépre, hogy tanulás után játszhasson velük.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. április 06.
Rudi kívánsága egy mobiltelefon volt, mely mindig nála lehet, tarthatja vele a kapcsolatot a barátokkal, családtagokkal, játszhat rajta, zenét hallgathat, akár még filmet is nézhet.
A kisfiú vizsgálatra érkezett a klinikára. Nagy volt az öröm, amikor kiderült, ez alkalommal igazi meglepetés vár rá: megkapta az áhított mobiltelefont.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.02.25.
Janó laptopot kért a Csodalámpa Alapítványtól, melyet tanuláshoz és szórakozáshoz egyaránt használhat.
A kisfiú kontrollra érkezett a klinikára, amikor is átvehette várva várt ajándékát. Ragyogott a szeme az örömtől, és türelmetlenül várta, hogy végre elinduljanak hazafelé, hiszen mielőbb ki akarta próbálni új laptopját.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2021.02.25
A nagyfiú mostanában sokat van otthon, és kedvenc időtöltése a tévénézés. Mivel eddig kölcsönbe kapott készüléket használt, a Csodalámpa Alapítványtól egy mindentudó okos Tv-t kért.
Nem is gondolta, hogy kívánsága pár nap alatt teljesül, így nagy meglepetés érte, amikor megérkezett otthonába az ajándék. Botond nagyon boldog, hogy immár saját TV készülékén nézheti kedvenc műsorait, valamint szörfözhet a világhálón.
hatalmas örömet szerezhettünk egy kedves nagyfiúnak.
kívánság-koordinátor
Ózd, 2021.04.01.
Anna nagyon ügyes, kreatív nagylány. Kezdetben csak unaloműzésből kezdett varrogatni, de aztán egyre nagyobb örömet talált ebben a tevékenységben.
Egy profi varrógép volt a kívánsága Annának, mert a kreatív hobbyból már egy magasabb szintre szeretne lépni. A jövőben divattervezőként szeretne dolgozni, amihez szüksége lesz egy minőségi varrógépre.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. április 08.
Dzsinn nélküli átadás, avagy a Covid helyzet megálljt parancsol.
Sajnos a hideg tavasz és a járványhelyzet házainkba, szobáinkba zár bennünket. Megpróbálunk a lehető legkevesebbet kinn tartózkodni. Szinte csak a munkahely, bevásárlás és az otthon közt vezet az utunk.
Az iskolások az iskolapad helyett a tv és a számítógép előtt ülnek. Alex kívánsága is egy okostévé volt. Ő egy 17 éves, informatikát tanuló fiatalember. Szereti a számítógépes játékokat, főként a barátaival közös szórakozást.
Kívánságteljesítésében nem tudtunk személyesen részt venni, mivel jelen helyzetben nem szívesen megyünk be a lakásokba. Se mi ne veszélyeztessünk senkit, és minket se veszélyeztessenek. Vigyázzunk egymásra!
De az öröm így sem maradt el, Alex nagyon örült az ajándéknak. Csak a Dzsinn szomorkodott kissé, hogy nem lehetett jelen.
kívánság-koordinátor
Esztergályhorváti, 2021.03.18.
Liliána izgatottan várta a Húsvétot. Remélte, hogy a húsvéti nyuszi meglepi őt egy kis kölyök tacskóval. Biztos ami biztos, azért a Csodalámpa dzsinnjének is elmesélte a kívánságát, bízva abban, ketten együtt már biztosan teljesíteni fogják a vágyát. Mivel a dzsinnek nincsen lehetetlen, így Vaszkó Elek tenyésztő segítségével már az ünnepek előtt sikerült meglepnünk a kislányt.
Szerda délután érkeztünk meg hozzájuk a kutyussal. Liliána mit sem sejtve jött ki elénk. Nagy volt az öröm, amikor meglátta Elek kezében a kiskutyát. Szerelem volt első látásra a kutya és új gazdija közt, Kajla rögtön megpuszilgatta Liliánát. A hosszú út után igencsak megéhezett, megszomjazott Kajla, Liliána pedig gondos gazdájaként rögtön adott neki vizet és finom falatokat az ajándékba kapott tálkákban.
Kívánunk sok szép közös élményt Kajlával!
kívánság-koordinátorok
Gyál, 2021. március 31.
A 4 éves Szofi mozgékony, eleven, kislány, anyukája szerint cserfes, jól bánik a szavakkal. Igaz, ottlétünkkor, nem nagyon állt szóba velünk, a trambulin jobban érdekelte.
Szofi kívánsága egy nagy trambulin volt, ugyanis már két kisebbet elszaggattak, annyira szeretnek ugrálni testvérével együtt.
Betegségének - hála Isten - nyoma sem volt, de tudja mi történt, emlékszik rá. Sokszor játszik orvososat, hisz éĺő példa van előtte, saját kórházi kezelése.
Édesanyja szavaiban hatalmas hit és erő rejlett, míg történetüket mesélte. Tőle idéznék végszóként:
"Nevetnek a szülők, mert csak így lehet. Minden napot utolsónak kell megélni, úgy hogy akkor az boldog legyen mindenkinek. Ez a betegség egy kihívás volt számunkra, de az anya, aki hisz a gyógyulásban, csak az tudja elhitetni a gyermekkel is, hogy végig lehet csinálni, hogy sikerülni fog."
kívánság-koordinátor
Kerkabarabás, 2021.03.14.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004