Beszámolók
A 4 éves Vajk álma igazi „fiús” kérés volt, egy fekete BMW beülős kisautót kért.
Hogy miért pont ezt a márkát? Játszótársa, rokona kedvencei a BMW autók, ezért hát ő is ilyenre vágyott - bár gyaníthatóan sem ő sem szülei nem gondolták, hogy "ennyire" ilyen lesz...
Amikor eljött a nagy nap, a kisfiú családjával érkezett Kimlére, ahol a Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület vezetője, Jakab Mihály úr klubtársaival és kedves támogatóinkkal adta át a csodajárgányt Vajknak a IV. Greiner Szigetközi Sárkányhajó Sport- és Gyermekfesztivál tapsoló közönsége előtt..
/ 3
A kezdeti elfogódottság után - elvégre csak úgy "fellépni" több száz ember előtt még egy felnőttnek is stresszes lett volna - igazi rally kezdődött a verseny helyszínén, a gyalogosok ide-oda ugrottak a gyönyörű autó és Vajk elöl.
Bízunk benne, hogy ez az ajándék hozzájárul a kisfiú mielőbbi gyógyulásához.
kívánság-koordinátor
Kimle, 2017. május 28.
A hároméves Zalánnal a Heim Pál Kórházban találkoztunk, mozgékony, beszédes kisfiú, aki nagyon várta az „ajit”, vagyis a Csodalámpa dzsinnjétől az ajándékát.
Kívánsága egy kerti játszótér volt, amit a Thomas Mann Gymnasium-Deutsche Schule Budapest diákjai jótékonysági sütivásár segítségével tudtak támogatni.
A kisfiú súlyos betegsége miatt szinte folyamatosan kórházi kezelésen volt, így az iskola képviselőivel nem tudott találkozni.
De megtudtuk, hogy az ajándéknak nagyon örült, meglepődött, amikor a kórházból haza érkezve az udvarukon egy gyönyörű kék csúszdás játszóteret „talált”.
kívánság-koordinátor
Dömsöd, 2017.05.20.
Lilikével tavasszal találkozott önkéntesünk a Tűzoltó utcai Klinikán, a kislánynak határozott kívánsága volt: íróasztal forgószékkel. Elmesélte nekünk, hamarosan új házba költöznek, ahol már saját szobája lesz. Mivel már nagylány, komolyan készül az iskolára: komoly íróasztalon szeretne rajzolni, festeni, írni.
Lilikét a támogató képviselőjével, Tanka Tündével és Makó Eszterrel költözésük után otthonukban kerestük fel, ahol büszkén mutatta meg új szobáját, benne az íróasztallal és a forgószékkel.
Meglepetések is előkerültek az ajándékzacskókból, füzet, ceruza toll és egy hatalmas maci. A kislány mindennek nagyon örült, hálás volt az ajándékokért.
kívánság-koordinátor
Érd, 2017. 05.22.
Álmos a testvéreivel együtt szeretett volna nyaralni, ami most végre valóra vált. Sikondán, az Ambient Hotelben töltöttek el néhány napot családjával.
A kellemes időjárásnak hála a napi program fürdés és kirándulás volt. Az egyik nap Pécsett jártak, megnézték a várost és az állatkertet is.
Álmos szeret biliárdozni, a szállodában volt alkalma ezt a játékot gyakorolni.
Az egész család nagyon jól érezte magát és feltöltődtek a pár napos nyaralás alatt. Köszönik a gondtalan együttlét lehetőségét, amit kedves támogatóink biztosítottak számukra.
/ 2
kívánság-koordinátorok
Sikonda, 2017.05.17.
Kedves Csodalámpa!
Engedjék meg, hogy Álmos és az egész család nevében megköszönjem ezt a szép, nyaralási segítséget Sikondán.
Gyermekemnek sikerült felejthetetlen élményt szerezniük.
Még egyszer hálás köszönettel, Álmos és az egész család nevében!
A hét éves Zoé nagyon szeretett volna a szobájába egy televíziót, hogy mesét nézhessen a hosszan tartó kórházi kezelések után. A kívánságot a Budapesti Értéktőzsde támogatta, képviselőikkel, Auguszt Ildikóval és Bozsik Balázzsal a Tűzoltó utcai klinikán látogattuk meg a kislányt, és megleptük a hőn áhított tévével.
Nagy volt Zoé öröme, bár először még elfogódottan nézett a látogatóira, de lassan feloldódott és boldogan köszönte meg egy kis mosoly kíséretében az ajándékát. Édesapja megígérte, otthon azonnal üzembe helyezi a készüléket…
Jó egészséget, gyors gyógyulást kívántunk, és azt, használja nagy örömmel az új “barátját.”
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017. május 16.
Sárának ugyanúgy kezdődött ez a nap is, mint már többször az elmúlt hónapokban: reggel kontroll vizsgálatra indultak édesanyjával Drégyelypalánkról a Tűzoltó utcába. A kislány szerencsére a gyógyulás útjára lépett, de súlyos betegséggel kellett/kell megküzdenie, amely komoly aggodalommal tölti el az egész családot. Természetes tehát, hogy a legfontosabb kívánságuk most a teljes gyógyulás. De emellett volt még egy vágya a kislánynak – szeretett volna egy okostelefont, amivel kicsit kitágul a világ, amin a hagyományos telefonos applikációkon túlmenően nem csak játszani lehet, de sok hasznos ismerettel is bővítheti tudását. Mert Sára nagyon érdeklődő, tele van tudásvággyal, nem véletlenül kitűnő tanuló, még betegsége ellenére is.
Egy informatikai cég munkahelyi kollektívája, dolgozói döntöttek úgy, hogy teljesítik Sára kívánságát és meglepik a hőn óhajtott okostelefonnal.
Sára nagyon örült az ajándéknak, rögtön kibontotta a csomagot és bátyja segítségével be is kapcsolták a készüléket. Használni majd otthon fogják, amikor belekerül a szükséges SIM kártya, de így is boldogan ismerkedett a telefon méreteivel, formájával. Édesanyja meghatottan nézte lánya örömét, megjegyezve, hogy ők még senkitől sem kaptak semmilyen támogatást, és köszönik ezt a lehetőséget, amely bizonyosan segíti Sára gyógyulását.
A cég képviselői mihamarabbi gyógyulást kívántak a kislánynak és két puszival gazdagabban, meg Sára boldog arcának látványával búcsúztak el a családtól.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017. május 11.
Dorina fészekhintát kért, egy speciális hintát, amiben fekve kényelmesen tud pihenni az udvaron. Reggel a mesteremberek elkezdték a hintaállvány összeállítását. 9 órára mi is megérkeztünk az adományozókkal. Hosszú ideig tartott a szerelés, addig Dorina elmondta, hogy Paul Simon & Gartfunkel, Michael Jakson és a The Animals-t szereti hallgatni. Kiderült, hogy 5 évesen a tabletjén már ír és olvas. Kezén szép kis karóra volt, régóta ismeri az órát is. Kis korától szereti a verseket és sokat szaval. Kedvenc meséje, amiben kérdéseket tesznek fel és ő tudja a válaszokat. Az adományozó házaspárral hosszú ideig beszélgetett, hogy mit szeret csinálni, mi érdekli.
Közben lassan elkészült a hinta és kimentünk az udvarra. Dorina őszinte nevetéssel örült, és köszönte az ajándékát. Ki sem akart szállni belőle, mikor eljöttünk még mindig hintázott. Egy igazi cserfes, okos, vidám kis hölgyet ismertünk meg, aki nagyon sokat fogja használni a hintáját.
kívánság-koordinátor
Királyegyháza, 2017. 05.04.
A hároméves Dominik egy örökmozgó kisfiú. Hosszú hónapokat töltött kórházban. Heteken át még a szobájából sem jöhetett ki, és még egy jó darabig nem mehet közösségbe, gyerekek közé.
Otthonában szép nagy az udvar, ahová már csak egy csúszda, hinta és mászófal hiányzott. S éppen ezekre vágyott a kis Domi.
A tavasz egyik szép napos délutánján Dominik vágya teljesült! Otthona kertjében felállítottuk a kert játszóteret! A kisfiú, ahogy meglátta az új építményt, boldogan vette birtokba a játékokat.
Dominik kívánságának teljesítésekor az FGSZ Miskolci Üzemét egyik munkatársuk, Nagy István úr képviselte.
kívánság-koordinátor
Harsány, 2017. május 5.
Csenge nem tudott róla, hogy aznap kapja meg az ajándékát, egy laptopot, amire régóta vágyott. Amikor megérkeztünk a támogatók képviselőjével, Ágnessel a kislány éppen a kanapén tévézett, és mivel háttal ült nekünk, alaposan meglepődött:
- A Csodalámpa? Juj, de jó, juj, de jó! - és ugrált örömében.
Óriási boldogság volt számára, hogy teljesült a kívánsága, szinte a föld fölött repdesett, annyira örült! És amikor meglátta, hogy a laptop fehér, majd azt is, hogy egy rózsaszínű hangfalat is kapott hozzá – ezt már nehezen lehetett volna tovább fokozni!
Csenge nagyon életvidám kislány, ámulatba ejtő hite van!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.04.30.
Bencét régóta ismerem, évekkel ezelőtt már kezelték a klinikán, amikor idén visszakerült, egy rémült nagyfiúval találkoztam. Nagyon jó tanuló, szorgalmas fiú, de igazából a számítógépes játékok az ő világa. Egy „profi” laptopot szeretett volna, amivel a nagy felbontású, szuper grafikájú játékokat lehet játszani.
Bence kívánságát az alapítvány gyorsan teljesítette. Amikor megérkezett a számítógép az osztályra, akkor Bence már több napja nem érezte jól magát. Inkább csak kedvtelenül feküdt, így nem volt kérdés, hogy rögtön átadjam neki a várva várt laptopot. Amikor a kórterembe lépve Bence meglátott, azt hitte tanulni fogunk. Tekintetéből éreztem, nem igazán lenne ereje hozzá, így inkább szótlanul megmutattam neki a csomagot. Láttam nem hiszi el, hogy teljesült a kívánsága.
Amikor elkezdte kicsomagolni a dobozt, azt mondta: „Ez pont az a gép, amit szerettem volna!” Szinte el sem hitte, hogy megkapta azt, amire vágyott. Az előtte gyenge és rosszkedvű Bence mosolygott, folyamatosan beszélt, miközben bekapcsolta a gépet. Még a klaviatúra is pirosan világított…
Nagyon szép pillanatok voltak, jó volt látni, hogy Bence szinte elfelejtette, hogy hol van, csak a laptopjába merülve bogarászta a használati utasítást.
kívánság-koordinátor
Pécs, 2017. 05.12.
Meglepetést vittünk….
A 8 éves Zétény Kalocsán arról álmodott, hogy a LEGO gyűjteményét bővítheti majd egy NINJAGO játékcsaládba tartozó csodahajóval, amit kiváló kézügyességének köszönhetően önmaga is össze tudna szerelni.
A család mindenhol kereste ezt a fajta legót, de nem jártak eredménnyel. A kisfiú segítségére a Csodalámpa Alapítvány sietett, gyógyulása érdekében meglepte egy ilyen csodahajóval, ami régi támogatónk, a LEGO Manufacturing Kft. adományaként érkezett Zétényhez.
Volt ám öröm, amikor egy áprilisi vasárnapon megérkeztem hozzájuk az ajándékkal. Megvallom, én is izgatott voltam, a kisfiú boldogsága gyorsan örömöt varázsolt a többszörös betegséggel küzdő család életébe. Azonnal hozzá kezdett a doboz kibontásához.
Jó egészséget és eredményest tanulást kívánva búcsúztam, megszépült a napunk a kisfiú öröme láttán. Végül kiderült, hogy Zétény nagyon jól focizik, szereti is, és amikor elbúcsúztam, megígérte, hogy focista lesz.
Így legyen, minden álma váljon valóra! Örülök, hogy segíthettünk, és örömet vittünk Zétény és a család életébe.
kívánság-koordinátor
Szeged, 2019.04.09.
Vivien 4 éves lesz a nyáron. 7 hónapos korában élet-halál között lebegett. Az édesanyja lehetett és vált a donorjává, így kétszer adott életet Viviennek. A megpróbáltatások után szerencsére már jól van a kislány, csak kontrollra járnak Budapestre, egy ilyen alkalommal szereztek tudomást a Csodalámpa tevékenységéről.
Alapítványunktól kerti játszóteret kért, és szerencsére hamarosan találtunk is segítőket Balogh Ottó köréből. Így vált Marika, Péter, Tamás, én és a jótékony futásainkra adományozók e kívánság támogatójává. Most tehát Tamás és én nem csak önkéntesként voltunk jelen!
Csodálatos érzés volt, nagyon nagy élmény! Vivien eleinte kicsit idegenkedett tőlünk, majd egy kis beszélgetés után feloldódott, váratlanul meglepetésünkre nagyon kedvesen megkínáltak azzal a süteménnyel, amihez előző nap Vivien keverte a habot! Ennél a pontnál Marikával a könnyeink is kicsordultak. Majd kb. 1,5 óra ott tartózkodás, beszélgetés és játszás után Vivien még a vadonatúj játszóterét is megosztotta velünk! Sőt, még trambulinozni is behívott! (A trambulin a családé volt, hiszen Vivient a szülei nem viszik még közösségbe.)
Búcsúzáskor még puszit is kaptam, illetve puszikat dobott nekünk, utánunk! Majd megkérdezte, hogy ugye, a játszóteret nem visszük el?
Mindannyian hálásak vagyunk, hogy az élmény részesei lehettünk! Hazahoztuk magunkkal Vivien boldogságát.
Köszönjük Dr. Modor Péternének és Dr. Modor Péternek, valamint Dr. Kiss Edit és Tóth Tamás jótékonysági futásait támogatók körének, kedves támogatóinknak az adományát és az alaszkai Iditarod szánhúzó kutyák versenyén egyedüli magyarként résztvevő Balogh Ottó úrnak, hogy Vivien álma is valóra válhatott!
kívánság-koordinátor
Nagykőrös, 2017.04.14.
A Gánton élő hat éves Ferike nagyon vágyott egy XBOX Kinect-re állatos játékokkal. A Heim Pál Kórházba kezelésre érkezett a szüleivel, reményeik szerint az utolsó kezelésre, amikor találkoztunk, az eredményekre vártak.
A kisfiú annyira izgult, amikor meglátta az X BOX dobozát, hogy még kis kezeit is tördelte, miközben az ajándék kicsomagolását nézte! Megható volt. Később felbátorodott, és besegített nekünk!
Köszönjük kedves támogatóinknak, a Duda és Csákó Ügyvédi Irodának adományát és az alaszkai Iditarod szánhúzó kutyák versenyén egyedüli magyarként résztvevő Balogh Ottó úrnak, hogy Ferike álma valóra válhatott!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.04.27.
2017.május 12-én reggel találkozott kis csodalámpás csapatunk , a 12 éves Kíra, a 10 éves Robi, a 11 éves Zoli és a 17 éves Gergő a repülőtéren, hogy elinduljon Párizsba az Euro Disney-be felfedezni a mesék világát .
Már a repülőút is nagy élmény volt azoknak a gyerekeknek , akik először utaztak így. Utána átszálltunk a 320 km-es sebességgel közlekedő TGV- re , ami 10 perc alatt repített bennünket Disneylandbe . A Sequoia Hotel hangulata, a kedves fogadtatás és vendéglátás, a gyerekeknek szervezett programjai szintén hozzájárultak társaságunk jókedvéhez. Naponta több alkalommal a szállodába látogatott Mickey egér , Goofy és a többi mesefigura, akikkel közös fotó készülhetett. Az utazás fáradalmait kipihenve az eső ellenére elindultunk a parkba , de a csodák felfedezése csak a további 2 napon történt, amikor a napsütéses időjárás is kedvezett a szabadtéri programoknak. A park szépsége, látványosságai felnőttet , gyereket egyaránt elvarázsoltak. A gyerekek reggeltől késő estig szórakoztak a csodák és mesék világában, kipróbálva a különböző attrakciókat. Utaztak kisvonaton , lövöldöztek űrlényekre ,vezettek Cadillacet, csónakban ülve megismerkedhettek sokszínű világunk lakóival és kultúrájával ,amit népviseletbe öltözött , éneklő , táncoló babák jelenítettek meg. Robi legnagyobb élménye az volt, amikor Darth Vader személyesen utasította a Birodalom hűséges szolgálatára. Kíra természetesen a mesebeli hercegnők világát , Csipkerózsika kastélyát kedvelte jobban. A csúcspontot a délutáni felvonulás jelentette, amikor a Walt Disney–filmek hősei , hercegek , királylányok , tündérek, kalózok, állatfigurák vonultak fel káprázatos jelmezekben , mesés járműveken , hintókon, sárkányon lovagolva, léghajón vagy kalózhajón ismert filmzenékre táncolva , énekelve. Este tűzijáték zárta a napot. Szerencsére vasárnap reggeli után délután 4-ig még a parkban szórakozhatott a kis csapat, hiszen a repülőgép csak este indult vissza.
Fáradtan , de csodálatos élményekkel gazdagabban jöttünk haza a mesék birodalmából, ahol a világ minden tájáról érkezett látogatók, gyerekek ,fiatalok és idősek együtt , egy „közös nyelvet beszélve”, a csodák és mesék nyelvét , vidáman és boldogan tölthetik el a szabadidejüket.
/ 4
kívánság-koordinátorok
Párizs, 2017-05-14.

Tamás 10 éves kisfiú, aki nagyon szereti a Nintendo játékokat, ezért a Csodalámpától egy Nintendo Switch játékgépet kért, amelyet mindig magánál tarthat, akár utazás közben is használhatja.
Kontrollra érkeztek egy csütörtöki napon, amikor megleptem az ajándékával. Alig várta, hogy otthon kibonthassa a nagy csomagot és játszhasson rajta, mivel a betegsége miatt most nem jár iskolába, lassabban telik az idő.
Leld benne örömöd Tamás!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2017. 04.13.
Az április 20-i nap ismét nagy örömet hozott egy kislány életében, mert ezen a napon teljesült a kívánsága. A négy éves Szonja egy emeletes Barbie-házat szeretett volna, olyat, amiben a babák lakhatnak, így mondta...
Lelkes fiatalokból álló csapat, egy munkahelyi kollektíva támogatta ezt a kívánságot. Az ajándékozáson Oláh Aranka és Horváth Tamás vett részt, egy Barbie babát adtak át Szonjának, mert a babaházat nagy terjedelme miatt nem lehetett a betegszobába felvinni, azt később Szonja édesapja vitte haza és szerelte össze.
A kislány öröme így is határtalan volt, mosolyogva köszönte meg az ajándékot, a Tündöklő Babaházat. Szonjának gyógyulást kívántunk és sok örömet az otthoni játékhoz!
kívánság-koordinátor
Budapest,2017. április 19.
Mi tényleg hiszünk abban, hogy amikor valóra váltjuk a gyerekek álmát, akkor ezzel az élménnyel segítünk nekik végig menni azon a hosszú és fájdalmas úton, ami a gyógyulásukig vezet. Ezt mondjuk, hisszük, de Péter megmutatta nekünk, ez valóban így is van. A 14 éves fiúnak nagyon határozott a célja: olimpikon akar lenni, s ezért mindent megtesz, erejével és hatalmas szorgalmával küzd minden nap, a Csodalámpától pedig egy komoly versenykajakot kért, amivel esélye lehet álmai megvalósítására. A teljesítéshez a Magyar Kajak-Kenu Szövetség gyors és sok-sok embert megmozgató segítsége kellett.
A csepeli Duna-parton lévő Kolonics György Vízisport Központban találkoztunk a csodalámpás fiúval, édesanyjával, edzőjével és a szövetség képviselőivel, majd egy kis ünnepi köszöntő után Peti példaképe, a háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó Kammerer Zoltán személyesen adhatta át a csodahajót. Peti két csodát élt meg egyszerre, megkaphatta álmai kajakját és nem is akárkitől, hanem egy igazi legendától. Percekig csak nézegette, simogatta a most már saját tulajdonú kajakot, s majd kibújt a bőréből, hogy minél előbb kipróbálhassa. Egy gyors átöltözés után a két fiú, az olimpikon Kammerer Zoltán és Peti, a jövő olimpikonja vízre száll, mi pedig részese lehettünk egy fantasztikus pillanatnak, egy igazi hajóbeavatásnak.
A vízre szállás pillanatairól készült videó ITT látható!
A mindenre elszánt kajakozó fiú 6 éves kora óta evez, ez élteti, a kemoterápiás kezelések között is folyamatosan edzett, amint kikerült a kórházból, iszonyú erővel készült a megmérettetésekre, legutóbb a korcsoportjában egy nemzetközi regattán 4. lett. Eddig kölcsön kért kajakkal versenyzett, mostantól saját hajón evez, remélhetően a csúcsokig.
Ehhez kívánunk teljes gyógyulást és sok-sok erőt Petinek!!!
/ 4
Budapest, 2017. május 10.
Kolonics György Vízisport Központ
A tizenegy éves Zoli súlyos betegsége miatt sok időt tölt kórházban, így a családja nagyon hiányzik neki. Olyan okostelefont szeretett volna, amin skypolni tud, és minden nap láthatja testvéreit, egyikük nemrég született.
Kedves támogatóink segítségével álma gyorsan valóra vált. Húsvét előtt megkapta az ajándékát a László Kórházban. A nővérkéktől azóta is hallottuk, öröme határtalan volt, nagyon sokat használta új telefonkészülékét.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.04.12.
Húsvét előtt teljesítettük a 3 éves Balázs kívánságát, aki egy játszóteret kért.
Kíváncsian figyelte érkezésünket. A kék csúszdával első pillantásra nagy lett a szerelem. Türelmetlenül nézte végig, ahogy felépítették a játszóteret, miközben élvezettel mászkált a földre fektetett csúszdán. Amint az összeállítással elkészültek, rögtön birtokba vette a hintát és a csúszdát. Boldogan, mosolyogva integetett a csúszda tetejéről.
Nagyon sok mosolygós lecsúszást kívánunk Balázsnak a jövőben!
Megköszöntem Virág Tibornak, a játszótérkészítőnek, hogy újra csatlakozhattam a kis csapatához, és együtt szállítottuk ki az ajándékot.
kívánság-koordinátor
Hajdúszoboszló, 2017.04.13.
Dávid álma az volt, hogy a Barcelona focicsapatának meccsét saját stadionjában, a Camp Nou-ban élőben láthassa…
Kedden korán reggel indult a repülőgép, így hajnali 4 óra körül taxi vitt minket ki a repülőtérre, ahol kicsit álmosan, de kalandokra várva találkoztunk. Mint már telefonon megtudtam, sem Dávid, sem az édesapja nem repült még soha életében, így önmagában ez is nagy öröm volt számukra.
Napsütéses délelőtt érkeztünk Barcelona repterére, metróval indultunk a hotelhoz, ahonnan csak saroknyira volt a „Camp Nou”.
Megbeszéltük, hogy az első nap kis pihenő után a focimúzeum és a stadionlátogatás következik majd. Belépve megcsodáltuk Messi aranylabdáit, az 5 BL és számtalan egyéb trófeát, relikviát, képet, videót, melyek mind a focitörténelem szerves részét képezik. Külön öröm volt számunkra magyarként Kubala László teljes alakos szobrát megtekinteni a stadion előtti téren, ahol természetesen fotózkodás is volt. A Camp Nou-t Európa legnagyobb focistadionjaként tartják számon. Láttuk az öltözőket, sajtószobát és még a stadion kápolnáját is. A végén kifelé a csapat ajándékboltjában is alaposan körbenéztünk…
Délután városnézés és a tenger megtekintése volt a program. Hasonlóan a repüléshez, sem Dávid, sem édesapja nem látott még soha tengert, így ez is nagy újdonság volt számukra.
A másnapi program délelőtt a Sagrada Família bazilika meglátogatása volt, amihez foghatót egyikőnk sem látott még soha életében. Szavakkal nem lehet leírni, a fotók többet mondanak, de aki teheti életében egyszer feltétlenül nézze meg. Nincs még egy hasonló templom a világon. Még nem hallottam emberről ,akit ne nyűgözött volna le! Külön érdekesség volt az altemplomban a kiállítás, ahol bepillantást nyerhettünk Gaudi életébe, az építkezés folyamatába és egyéb szakmai trükkökbe.
A focimeccs (Barcelona – Osasuna) csak este fél 8-kor kezdődött, így maradt időnk a városnézésre. Este 5 perc alatt már be is jutottunk a stadionba. Nagyon jó helyünk volt, elég közel a pályához, és mint később kiderült, szerencsésen fedett is, mert a meccs 20. percétől elkezdett esni az eső. A meccs kezdete előtt a nézőtér szemben lévő részén egy óriási molinót engedtek le, melyben megköszönték Messinek azt az 500 gólt, melyet a bajnoki mérkőzéseken lőtt. Aztán elkezdődött a várva várt nagy összecsapás.
Az első gólt természetesen Messi lőtte már a 20. perc előtt. Aztán gyorsan záporoztak a gólok, és a végeredmény 7:1 lett. A meccs végig nagyon látványos volt, de kb. az 5. gól után arról beszéltünk, hogy még egy vagy még kettő lesz. Kettő lett. A nagyon gólgazdag focimeccs után megvacsoráztunk, és a tegnapi naphoz képest még élménygazdagabban tértünk nyugovóra.
/ 5
A harmadik nap Barcelona másik nagy Gaudi nevezetességét tekintettük meg, a Güell – Parkot. Az egyetlen probléma az volt, hogy szinte egész nap esett az eső, de ettől függetlenül ez is nagy és egyedi élményt nyújtott. Dávid úgy döntött, hogy az eső ellenére délután egy másik parkot látogassunk meg, ahol egy sövényből készült labirintus található.
Másnap korán reggel kellett indultunk a repülőtérre, mely a jól bejáratott úton semmi problémát nem okozott. A gépünk visszafelé kicsit később indult, de addig is tudtunk nézelődni a repülőtér számtalan botjában. A visszaút is szerencsésen zajlott, egy boldog, vidám, élményekkel teli fiatalember érkezett vissza Budapestre!!
kívánság koordinátor
Barcelona, 2017. 04.28.
A 16 éves Márton meglepő kívánsággal fordult hozzánk, nevezetesen egy három húros (!) brácsát kért tőlünk.
Marci régóta játszik ezen a csodaszép hangszeren, klasszikus brácsát is tanul, de a szívének ez a különleges hangszer talán még kedvesebb.
Nem tudtuk, milyen ez a hangszer és főleg azt nem, milyen zenei stílushoz használják. Marci elmesélte, hogy ez a mezőségi népzenében használatos hangszer, és testvéreivel van egy együttesük, egyre többször lépnek fel hétvégeken. A speciális brácsa „egymagában” nem szól jól, elsősorban kísérőhangszer. Kiderült az is, hogy ilyet nem árulnak boltban, a hagyományos négyhúros brácsát kell egy ügyes hangszerésznek átalakítania...
Szerencsénkre megsúgta, hogy az országban melyik mester foglalkozik ennek az igen ritka hangszernek a készítésével, így hamarosan felkerestük Orsós Tamás urat, aki maga is zenész. Kiderült Tamás ismeri is a nagyfiút, és kis türelmet kért, amíg elkészíti a brácsát.
Marci nagyon várta, hogy teljesüljön a kívánsága, annál is inkább, mert időközben több kezelésen esett át.
A kórházba szinte mindig magával viszi "klasszikus" brácsáját, sokat zenél, a kis betegtársainak, orvosainak és a nővérek nagy örömére.
Szüleivel konspirálva, megkértük édesapját, hogy amennyiben Marci jól van, május 1-én jöjjenek el Balatonfüredre, ahol támogatóink szeretnék őt meglepni a hangszerrel.
Támogatóink hosszú jótékonysági bicikli túráról érkeztek a Hotel Füredhez, még ki sem fújták magukat...
Hogy ki volt elfogódottabb, nehéz megmondani, Marci alig merte kézbe venni a számára készített gyönyörű hangú remekművet. Orsós Tamás úr még a nevére is dedikálta...
A kívánságteljesítést követően Marci, testvére és édesapja csodaszép zenével köszönték meg ezt az igen ritka ajándékot.
Kedves Marci, reméljük, hogy sok örömet szerez neked a hangszer és azt is, hogy sokszor lesz alkalmunk a jövőben is gyönyörködni a zenédben.
Mielőbbi gyógyulást kívánunk!
/ 8
kívánság koordinátor
Balatonfüred, 2017.05.01.
A kis Tomi sajnos komoly szívbeteg és mióta kiderült, azóta nem sportolhatott intenzíven.
A műtéten szerencsésen túl van, az állapota folyamatosan javul, ezért a doktorbácsik már engedik neki, hogy fokozatosan elkezdjen sportolni.
Tomi sokáig titokban tartotta nagy álmát, de végül a Csodalámpa dzsinnjének megsúgta a kívánságát: rajong a futballért és régi vágya, hogy "menő" szabadidő felszerelésben rúghassa kedvenc csapattársaival a labdát.
A kamaszfiú kontrollvizsgálatra érkezett a kardiológiai intézetbe, majd a vizsgálatok után sportosan lépkedve elindultunk a belvárosi Váci utcai Adidas üzletbe, hogy végre valóra válhasson Tomi álma. Nagyon nehéz volt választani a sok szép, elegáns sportcipő közül, végül Tomi jó ízlését dicsérve megtaláltuk a komoly, fekete színű sportcipőt és a színben tökéletesen hozzá illő szabadidő együttest.
Mikor Tomi boldogságtól ragyogó arccal, a megvalósult álmot szorosan magához ölelve indult volna kifelé az üzletből, hozzá lépett a bolt kedves munkatársa és átadott Tominak egy ajándékcsomagot. A kisfiú tágra nyílt szemmel kezdte kicsomagolni az adidas Budapest Kft. külön ajándékát, egy komoly hátizsákot és egy szuper menő pólót.
Hűha... az örömtől csak ennyit tudott mondani a megszeppent fiúcska és annyira örült, hogy kérte, a készülő fotón legyen rajta a póló címkéje is, mert az is annyira dizájnos... súgta a fülembe boldogan mosolyogva..
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017. április 24.
Húsvét előtt sikerült megörvendeztetni Szabolcsot a régen áhított játékkal, egy kukásautóval.
Szép nagyméretű, narancssárga színű játékautót kapott. Ragyogó szemekkel bontotta ki a dobozából az ajándékot a kisfiú, és azonnal kipróbálta.
Tologatta, körbe nézegette, a külvilág megszűnt számára, önfeledt játékba kezdett. Fotók készítése sem volt egyszerű, hisz álladó mozgásban és elmélyültségben volt Szabolcs.
De hiszen ez volt a lényeg, hogy ő jól érezze magát! Úgy búcsúzhattam el, hogy meggyőződtem Szabolcs őszinte öröméről.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2017.04.08.
Korábbi bejegyzések
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004