Attila kontrollra és a további kezelések megbeszélésére érkezett nagymamájával a SOTE II.sz. Gyermekklinikára. Belépve az orvosi szoba ajtaján letette hátizsákját. Akkor még nem gondolta, hogy a hátizsákban valami olyan kincset fog hazavinni, amiről ugyan sokat álmodott már, de igazából nem mert hinni benne, hogy álma valaha valóra is válhat: saját laptopot szeretett volna.

Mikor megmondtam neki, hogy a Csodalámpától jöttem, kezében kis kabaláját szorongatva, izgalomtól kipirosodott arccal kérdezte, hogy egyszer majd tényleg megvalósulhat-e az ő kérése. "Viccből" és az izgalom levezetéseként kértem, hogy képzeletben dörzsöljük meg erősen a meséből ismert csodalámpát, hátha akkor hamarabb teljesülhet a kívánsága.

Attila, kezében tartott kis kabalájáról teljesen megfeledkezve hatalmas, várakozástól csillogó szemeit félig lecsukva erősen dörzsölni kezdte tenyerét majd tekintetét rám emelte, utána pedig tágranyílt szemekkel meredt az elé "varázsolt" laptopra.

Örömében a nyakamba borulva köszönte meg az ajándékot, majd nagymamáját átölelve azt mondta:
"Tudom mama, hogy igazából nincsenek angyalok mert azok bennünk vannak, de azt is tudom, hogy a csodalámpások mégis angyalok."


Köszönjük neked Attila és megígérjük, hogy igazi angyalként fogunk vigyázni rád is ugyanúgy, mint minden kis csodalámpás gyermekre.

A laptop a adománya. Attila nevében is köszönjük!