Beszámolók
A 16 éves Annamari nagyon szereti LL Junior zenéjét, de egy különleges orvosi beavatkozás miatt azonban fél évig nem mehetett közösségbe, így koncertre sem.
December 7-én szüleivel együtt Ópályiból az első "szabad" útja arra a budapesti koncertre vezetett, ahol személyesen is találkozhatott kedvenc énekesével.
Az izgatottan várt beszélgetés után elkészült a régen áhított közös kép is, amit otthon minden barátnő irigykedve nézegethet.
LL Junior a koncert előtt még azt is vállalta, hogy bemutatja Annamarinak, mi zajlik a kulisszák mögött. Így az ópályi nagylány a táncosokkal és az énekesekkel is találkozhatott. A hangulat azonban csak fokozódott, hiszen az ismerkedés után egy több órás fergeteges koncerten vehetett részt Annamari.
Köszönjük LL Juniornak és Lakatos Norbert menedzsernek, hogy immár nem először segített alapítványunknak kívánságok teljesítésében.
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2007. december 7.
A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Annamária nevében is köszönjük!
Korábbi bejegyzések
- Vivien Eszter (8 éves, Tiszaföldvár)
- Anikó (5 éves, Hajdúsámson)
- Richárd (5 éves, Mátészalka)
- Mónika (10 éves, Kiskunmajsa)
- Attila (15 éves, Örményes)
- Annamária (16 éves, Ópályi)
- Gergely (16 éves, Budaörs)
- Richárd (14 éves, Poroszló)
- Barbara (16 éves, Budapest)
- Viktória (10 éves, Budapest)
- Réka (16 éves, Budapest)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004