Beszámolók

Zoli kívánsága egy laptop volt. Ő most hetedikes és kedvenc tárgya az iskolában az informatika. Így aztán nem csoda, ha nagy magabiztossággal vállalkozott az új laptop önálló telepítésére, amivel még édesanyját is meglepte.
A másik kedvence az iskolában a testnevelés, különösen a focit szereti. Ronaldo és a portugál válogatott áll legközelebb a szívéhez. Mivel a kórházban történt a számítógép átadása, már nagyon várta, hogy hazamenjenek és élete első saját laptopját elindíthassa és felfedezhesse.
kívánság koordinátor
Győr, 2022.12.07.
Zalán érdeklődése igazán sokoldalú. Régóta zongorázik, néhány hónapja pedig gitározni tanul. Három éve rendszeresen lovagol, a várostól távol, erdők és szántóföldek közelében laknak, így a lovaglás is elérhető sport számára.
Mint nagyon sok hasonló korú fiú, ő is érdeklődik a számítástechnika iránt, tervei szerint informatikus lesz. A Csodalámpától egy videokártya volt a kívánsága, mivel ő maga szeretné megépíteni a saját számítógépét.
Nagyon nagy volt Zalán öröme, mikor az egyik kórházi kontroll után átadtuk neki a kívánt számítógép alkatrészt.
kívánság koordinátor
Budapest, 2022.12.01.
Milán vizsgálatra érkezett, ekkor vette át nagy örömmel a Csodalámpa ajándékát. A kisfiú sokat gondolkozott, mit kérjen, végül úgy döntött, egy okostelefon lenne a legjobb választás, mivel az bárhol nála lehet, és a telefonáláson túl számtalan hasznos funkcióval rendelkezik: lehet rajta játszani, filmet nézni, internetezni, fotózni, és így tovább.

kívánság-koordinátor
Pécs, 2022.12.02

Katalin egy nagyon csendes, kamaszlány. Az előtte álló hónapokban sok időt fog kórházban tölteni. A tanulást online szeretné megoldani, ezért minden vágya egy laptop volt.
Újabb találkozásunk alkalmával sikerült meglepni a Csodalámpa ajándékával. Csillogó szemekkel nézte a kezemben lévő kis fekete táskát, melyben a laptopja lapult. Amikor belekukucskált a táskába és megpillantotta a laptopot, csak annyit tudott kérdezni, hogy ez tényleg az övé-e? Mert igazából nem hitte volna, hogy meg is fogja kapni azt, amire annyira vágyott! Nagyon jó érzés volt látni, hogy Kati mosolyog, mert boldog!!
Kedves Kati! Kívánjuk, hogy legyen sok örömöd ajándékodban és gyógyulj meg minél hamarabb!
támogatásukkal teljesülhetett Katalin kívánsága!
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2022. november. 28.

Gergő nagycsaládban él, a kórházi kezelések után 6 testvére várja őt otthon. Sokat gondolkodott, hogy mit is kívánjon a Csodalámpától, végül egy Xboxra esett a választása és még 2 kontrollert is kért, hogy egyszerre több testvérével is tudjon játszani.
A kórházban tudtuk átadni Gergőnek a kívánságát, aki széles mosollyal várt minket.
Nagyon izgatott lett és alig várta, hogy hazamehessen és beüzemelhesse új játékát.
kívánság koordinátor
Budapest, 2022.11.24.

Dóránál kb. egy éve diagnosztizáltak egy ritka genetikai betegséget, ami miatt sok időt kell otthon töltenie. Bár már elkezdhette újra az iskolát, de továbbra is sokat kell pihennie.
A Csodalámpa Alapítvány önkéntese megkereste őt, hogy megtudja mire vágyik, mit szeretne, melyre Dóra határozott válasza egy okos TV volt, hogy a sok pihenéssel töltött otthoni idejét szórakoztatóbbá tehesse, mivel a szobájában nem volt saját televíziója. Természetesen meg is kapta!
Mire hozzájuk érkeztem, már a TV-nek megvolt a helye a szobában és leendő gazdája izgatottan várta az átadást. Nagyon nagy örömmel bontotta ki a csomagolásból és egy barátja segítségével be is üzemelték.
hogy segítségükkel Dóra kívánsága teljesülhetett!

kívánság koordinátor
Budapest, 2022.12.01.

Bence egy érintőképernyős laptopot kért a Csodalámpától, mert ugyan már újra járhat iskolába, de még nehezen megy neki a ceruza fogása.
A legszebb beszámoló talán Bence anyukájának köszönő sorai…
Kedves Csodalámpa csapata!
A napokban már több alkalommal emlegette és hatalmas izgalommal várta Beni a laptopot és most óriási az öröme, már nézegeti, ismerkedik vele. Apa már le is töltötte Beni kedvenc játékát, azóta játszik rajta.
Hálásan köszönjük a meglepetés ajándékot és a segítségüket!
Bence számára nagyon hasznos lesz az eszköz a tanulás több területén és a szórakozásában is egyaránt. Tervezgeti melyik kedvenc meséit, filmjeit fogja megnézni rajta. Természetesen minél több izgalmas és kreatív játékot is szeretne kipróbálni a gépen.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Örömökben Gazdag Boldog Új Esztendőt kívánunk, hálás szívvel gondolunk Bence kívánságának szponzorára és a Csodalámpa Alapítvány minden kedves munkatársára!
Mária, Bence anyukája
kívánság koordinátor
Szerencs, 2022.12.08.
Noel kívánsága egy saját játszótér volt. Betegségéből adódóan nehéz vele a közlekedés és körülményes a játékok használata is a köztereken. De így, hogy sajátja van, nem kell alkalmazkodnia senkihez. Ez óriási segítség neki is és anyukájának is. Ráadás jó hír, hogy az állapota folyamatosan javul. Biztosra veszem, hogy amikor az időjárás lehetővé teszi, egyetlen nap sem telik el hinta és csúszda nélkül. Nagyon jó helyre került ez a fantasztikus ajándék…

kívánság koordinátor
Szápár, 2022.11.27.
Beni egy nagyon súlyos balesetet élt túl, már egy ideje az intenzív osztályon kezelik.
Nagyon szereti a gépeket, szeret szerelni, autószerelőnek tanul.
Régi vágya volt egy távirányítású terepjáró.
Amíg arra várakozott, hogy a Csodalámpa elhozza neki a kórházba a kívánságát, addig áttanulmányozta a játék mechanizmusát és le is rajzolta a kívánságát.
Beni mosolya elárulja, hogy mekkora örömöt szereztünk neki ezen a délutánon.


kívánság koordinátor
Budapest, 2022.11.29.
Andor legújabb hobbija a horgászat. A kórházi kezelések miatt mostanában nem volt rá módja, hogy valamelyik vízpart mellett várja a kapást.
A Csodalámpa Alapítványtól az volt a kívánsága, hogy a családjával együtt horgászhasson a Balatonon. Még a nagy hidegek beállta előtt sikerült teljesíteni Andor kívánságát, a három nap alatt feltöltődött energiával és élményekkel az egész család.
A horgászáson kívül ellátogattak a Szigligeti várba és a Tapolcai tavasbarlangba is.


kívánság-koordinátor
Tapolca 2022.11.15.

Szandra egy tanyán él családjával. Kívánsága egy laptop volt, amin kedvére nézegetheti kedvenc műsorait, a természetfilmeket és meséket.

kívánság-koordinátor
Vasad, 2022.11.17.

Misike kívánsága egy tablet volt, melyen meséket nézhet és játszhat a kórházban töltött idők alatt is.
Kedves Misi! Használd örömmel az új táblagépedet!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2022.11.22.

A 15 éves Levente 2022. májusában szenvedett súlyos sérülést egy kirándulás során. Egy hónapig a Győrben ápolták, most már az egyik budapesti gyermekkórházba jár kezelésekre.
Az orvosok és ápolók lelkiismeretes munkájának, szülei odaadó támogatásának és persze saját akaraterejének köszönhetően Levente állapota folyamatosan javul. Sokat beszél, folytatja iskolai tanulmányait és próbál egyre többet önállóan mozogni.
Levente szerette volna felkeresni a győri kórházban azokat az orvosokat, ápolókat, akik átsegítették a baleset utáni első hetek nehézségein, hogy köszönetet mondjon nekik.
A Danubius Hotel szállodalánc felajánlásával tölthetett Levente szüleivel és testvérével három éjszakát a győri Rába Hotelben. Így tudta felkeresni a kórházat és kisebb sétákat tenni a városban, ahova szeretnének majd még visszatérni.
kívánság-koordinátor
Győr, 2022.11.21.
Bianka egy tündéri kicsi lány! Még tavaly megbeszéltük, hogy ha doktor nénije engedi, szeretne a szeretteivel eltölteni egy hosszú hétvégét egy csodás hotelben, ahol van minden szép és jó! Wellness, és játszó lehetőség, és különlegesen finom ételek. Találtunk egy igazán alkalmas hotelt. Ez a csodás Bambara Hotel Felsőtárkányban, ami Bius minden igényét ki fogja tudni elégíteni.
És eljött a várva várt nap, amikor is Bianka kívánsága teljesülhetett. Bianka és kis családja egy pénteki napon megérkezett a Bambara Hotelbe, ahol már várta őket a Wellness és minden finomság. Délután elfoglalták a gyönyörű szobájukat, és elindultak felfedezni a Hotel rejtett kincseit. A különlegesen finom vacsora végén megérkezett a kis torta is, aminek mindnyájan nagyon örültek!
Ezek után egészen vasárnap estig élvezhette a kis család - Biankával az élén, mert igazán megérdemelte - a Bambara Hotel vendégszeretetét.
/ 4


kívánság-koordinátorok
Felsőtárkány, 2022. november 18-20
Alfréd az ukrán-román határ közelében él családjával, és a jánkmajtisi általános iskola 5. osztályos magántanulója.Betegsége miatt sajnos nem járhat be az iskolába, sokat van otthon. Kedvenc időtöltése az internetes játékok és a tévénézés.
A Csodalámpa Alapítványtól egy okosTV-t kért, melyet boldogságtól sugárzó arccal vett át.
Kedves Alfréd, sok örömet és jó szórakozást kívánunk a szép új tévédhez!

kívánság-koordinátor
Jánkmajtis, 2022.11.25.
Nos, igen, Bendegúz már 12 éves.
Visegrádon, a Thermal Hotelben ünnepelte 12. születésnapját.
A szálloda halljában találkoztunk és beszélgettünk, ahol Nagy-Bándli Zsófia tolmácsolta a hotel vezetésének jókívánságait.
Bendegúz elmondta, hogy a wellness medencéit élvezi leginkább, de emellett szüleivel sokat kirándulnak a környéken.
A Csodalámpa egy csokitortával járult hozzá a szülinapos öröméhez - persze jó előre megkérdeztük Bendegúz édesanyját, hogy mi a fiú kedvence.

/ 2
kívánság-koordinátor
Visegrád, 2022. 11.14.

Noémit nagyon régóta ismerem. Találkozásainkkor mindig jókat játszottunk, kreatívkodtunk, és sokat nevettünk. Amikor kiderült, hogy Noémi is kívánhat valamit a Csodalámpától, akkor a kicsi lánynak sok minden megfordult a fejében. Hosszú idő telt el, amíg végre elmondta, mit is szeretne.
Újabb találkozásunk alkalmával ismét szeretettel üdvözöltük egymást, kölcsönösen beszámoltunk róla, hogy mi történt velünk azóta, amióta nem találkoztunk. Noémi elmondta, hogy nagyon jól érzi magát, és a doktor nénije is megdicsérte, hogy milyen jól néz ki. Ezért aztán Noémi nagyon boldog volt, s közölte, hogy igen jó napja van.
Ekkor elővettem a szatyrom mélyén lapuló dobozkát, amiben a Noémi laptopja volt. Elmondtam, neki, hogy meghozta a Dzsinn a Csodalámpa ajándékát, amit ezen az igazán jó napon szeretnék most átadni neki, hogy ettől még szebb legyen a napja!
Noémi szeme tágra nyílt, arca kipirosodott, szája szinte a füléig ért örömében. Azonnal ki is bontotta a csomagot, hogy láthassa milyen laptopot kapott. Örömében megölelt, úgy köszönte meg az ajándékot! Jó volt látni, mennyire boldog!
Kedves Noémi! Szívből kívánjuk, hogy sok örömöd legyen ajándékodban!

kívánság koordinátor
Miskolc, 2022. november 10.
Nem is tudjuk, ki volt izgatottabb, Málna, a 8 hetes törpe tacskó, vagy Marci, a leendő gazdi, mikor megérkeztünk a kiskutyával. A család már az utcán várt minket, hogy mielőbb megpillanthassák élőben is a kutyust.
Miután bementünk a lakásba, Málna rögtön körbe szaglászta az új családját, kipróbálta fekhelyét, majd a nagyfiú ölébe fészkelte magát, és többször is puszit adott az arcára. Marciék ámulva nézték, amikor Málna bemutatta, hogy tudja, mire való a kutyapelus. Gyorsan meg is jutalmazták őt ezért finom falatokkal.
Biztosak vagyunk benne, hogy Marci jó gazdája lesz Málnának, és sok kalandot fognak együtt átélni.



kívánság-koordinátorok
Budapest, 2022. november 4.

Mária nagyon szorgalmas, kedves kislány, aki mindig pozitív és mosolygós. Betegsége miatt nem járhat iskolába, magántanuló, de nagyon szeret tanulni.
A Csodalámpától egy Samsung mobiltelefon volt a kívánsága, melyen tarthatja a kapcsolatot a barátaival és volt osztálytársaival.
Nagy volt az öröm, amikor kibonthatta a csomagolásból a saját telefonját.


kívánság-koordinátor
Kiskunfélegyháza, 2022.11.05.
Bálint nagy barátja a természetnek, sokszor túrázik vagy biciklizik az erdőben, szereti megfigyelni az állatokat élőhelyükön.
Erdészeti iskolába jár, ezt a hivatást szeretné választani a jövőben.
Bálint súlyos balesetet szenvedett, amely során a természetjáró felszerelésének nyoma veszett.
A Csodalámpa Alapítványtól éppen ezért olyan felszerelést kért, ami pótolja az elveszett darabokat.
Nagy izgalommal várta, hogy átvehesse a hálózsákját, a szuper iránytűjét, a profi távcsövét, az összecsukható ásóját és a nélkülözhetetlen elsősegély csomagot.
Kívánjuk Bálint, hogy minél hamarabb visszatérhess a természetjáráshoz!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.11.08.
Previous posts
- Boglárka (13, Kistarcsa)
- Zalán (4 éves, Hajdúszoboszló)
- Rikárdó (15 éves, Rudabánya)
- Martin (10 éves, Kalocsa)
- Gabriella (9 éves, Máriakéménd)
- Zsolt (9 éves, Kecskemét)
- Viktor Márk (14 éves, Jobbágyi)
- Rebeka Róza (12 éves, Ózd)
- Panna (11 éves, Debrecen)
- Noel (9 éves, Nyírbogdány)
- Krisztián (13 éves, Tiszaörs)
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004