Beszámolók


15thJanuary



Máté mindene a zene, művészeti szakgimnáziumba jár, ének szakra. Zongorázni is tanul. A zenélés és zenehallgatás mellett a másik terület, amivel szeret szabadidejében foglalkozni: a digitális játékok.

A Csodalámpától egy számítógépes monitor volt a kívánsága, melyet már nagyon várt és egy széles mosoly kíséretében rögtön ki is próbált Máté.


Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Máté kívánságát.


Márkus Mónika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.12.27.

15thJanuary

Jázmin gyönyörűen rajzol és fest. Kitartással, szorgalommal éri el a saját maga által kitűzött célokat.
Nagy vágya volt a jogosítvány megszerzése, és terve megvalósításához kérte a Csodalámpa segítségét, hogy biztosítsuk számára a tanulás lehetőségét, a gépkocsivezetői tanfolyamon való részvételt. Mi pedig örömmel teljesítettük a nagylány kívánságát.


Ügyes vagy Jázmin, balesetmentes közlekedést kívánunk!


Köszönjük magántámogatóink, köztük a Thermal Hotel Visegrád vezetőségének és nagylelkű vendégeinek,
hogy ismét hozzájárultak egy álom megvalósításához!




Russayné Szabolcsik Ildikó és Gárdos Erika
kívánság-koordinátorok
Nagykanizsa, 2023. 01.22.

10thJanuary


December 23-án izgatottan vártuk a hírt arról, hogy vajon hazaengedik-e az orvosok Zoit karácsonyra. Szerettük volna ugyanis, hogy még az ünnepek előtt a karjaiba vehesse a fotó alapján korábban már kiválasztott kiskutyát, ami a szíve vágya volt. Nagy volt az örömünk, amikor a déli vizit után megtudtuk, hogy elindulhat haza az anyukájával, és útban Karádra megállnak Siófok-Kilitiben, hogy a tenyésztőnél átadhassuk neki a kis szálkásszőrű tacskót.
Norbi, a tenyésztő – két idősebb házőrző társaságában – szeretettel fogadott bennünket, és megmutatta a gazdára váró kiskutyákat. Amikor Zoiék is megérkeztek Kilitibe, bemutatkoztunk egymásnak, kicsit beszélgettünk, majd indultunk is a kutyusokhoz. Norbi javaslatára végül Zoi nem a fényképről kiszemelt kutyát, hanem egy kisebb, mindössze 10 hetes tacsit választott, aki érkezésünkkor két testvérével együtt kíváncsian kukucskált ki gombszemeivel az ólból. Amint Norbi Zoi kezébe adta a világos színű kiskölyköt, már láttuk, hogy ez bizony szerelem első látásra – a kislány féltőn ölelte magához, a tacsi pedig végtelen nyugalommal pihent a karjai közt.
Mint megtudtuk, Zoi már gyakorlott gazdi, korábban volt egy Lili nevű kutyája, akit nagy szeretettel nevelgetett.
Amíg mi elrendeztük a papírokat, Zoi az autóban ülve várta édesanyját, Fredi, a kutyus pedig a lábánál hevert egy rongyokkal bélelt cipősdobozban. A búcsúzásnál azonban már az ölében kucorgott a választottja, így indultak haza.
Kedves Zoi! Kívánjuk, hogy teljen nagyon sok örömed Frediben, és teljesüljön a vágyad, hogy a segítségével meggyógyulhass!





Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a budapesti Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola diákjainak, hogy valóra válthattuk a kislány álmát!


Lakatos Edina és Pradarics Tamás
kívánság-koordinátorok
Siófok-Kiliti, 2022.12.23.

10thJanuary

István kívánsága egy tablet volt, amely vele lehet a kórházi kezelések időszaka alatt is, amelyen meséket és filmeket nézhet, játszhat.
Ajándékának nagyon örült, hiszen a tablet használatával a kórházban töltött idő is gyorsabban telik majd.



Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjainak, tanárainak és szüleiknek, hogy teljesíthettük István kívánságát!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2022. december 20.

10thJanuary

Denisz kívánsága egy kis tablet volt.
Nagy izgalommal és kíváncsisággal bontotta ki az ajándékot és korához képest meglepő tudásról tett tanúbizonyságot a tablet működésével kapcsolatban. Már pontosan azt is tudta, hogy milyen játékokat fog letölteni rá.
Denisz idén kezdte az első osztályt és már egészen jól olvas, az írás is megy neki, de azért ott még elkel a segítség. Szeret a barátaival játszani és focit nézni, Messi a kedvence. Felnőtt korában repülőgép pilóta szeretne lenni.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a budapesti Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola diákjainak, hogy teljesíthettük a kisfiú kívánságát!




Horvai András
kívánság-koordinátor
Tura, 2022.12.12.

10thJanuary

A Baranya megyei kis településen Áronék házához a mai napon hatalmas csomag érkezett.
A nagy doboz pedig nem mást rejtett, mint azt az elektromos kisautót, amelyet Áron kívánt a Csodalámpa Alapítványtól.
A kisfiú mostantól ezzel a menő járgánnyal furikázhat kedvére mindenfelé.


Köszönjük a Corinthia Hotel Budapest nagylelkű vendégeinek és vezetőségének, hogy segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánságát teljesíthettük!


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Bükkösd, 2022.11.23.

9thJanuary

Tamara nagyon szereti a rajzfilmeket és a meséket.
A Csodalámpától egy lányos színű tablet volt a kívánsága, hogy a kórházban is nézhesse kedvenc meséit, a Bogyó és Babócát és a Peppa malacot.
Külön öröm számunkra, hogy még a karácsonyi ünnepek előtt meglephettük őt a kórházban.
Tamara már nagyon izgatottan várta, hogy mikor veheti a kezébe a rózsaszín-arany Samsung készüléket, de amikor már a kezébe vehette, akkor kicsit megszeppenve bontogatta ki a tabletjét.



Köszönjük a BetterMore Consulting Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Tamara kívánságát!


Farkas Andrea
kívánság koordinátor
Budapest, 2022.12.19.


9thJanuary


Noémi nagy álma vált valóra a mai napon. A mozgásában korlátozott gyermek vágya egy segítőkutya volt. Anyukájával együtt régóta nézegették, milyen lenne az a kutyus, amely megkönnyítené a kislány életét, segítségére lenne a mindennapokban. A témában jártasságot szerezve jutottak el tenyésztőhöz és kiképzőhöz, majd a Csodalámpa Alapítványhoz fordultak a végső nagy kéréssel: segítsünk Noéminek, hogy valóra válhasson álma, amit annyira szeretne.
Beindult a megvalósítás folyamata, és hamarosan sor kerülhetett a nagy találkozásra: a pár hónapos golden retriever megismerkedett kis gazdájával, aki kitörő lelkesedéssel, hatalmas örömmel fogadta új barátját.
"Nagyon egymásra vannak hangolva és nagyon nagy az öröm." - jellemezte az első találkozást a kislány anyukája.
A kutyus mostantól kb. 1.5 évig komoly kiképzésben részesül, hogy minél okosabb, ügyesebb segítőkutya váljon belőle. Gazdája pedig hivatalosan is Noémi lett, akinek örömteli éveket kívánunk Lucky, a segítőkutyus társaságában!


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Corinthia Hotel Budapest nagylelkű vendégeinek, vezetőségének,
hogy segítségükkel valóra válthattuk Noémi álmát!


Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Nyíracsád, 2022.december 20.

9thJanuary

Lilit otthonában látogattuk meg a Groupama Biztosító egyik kollégájával együtt, hogy átadhassuk neki kívánságát, az áhított iPhone-t.
Lili örömmel teli izgalommal várt minket, és boldogan vette át ajándékát.


Nem is maradtunk sokáig, mivel láttuk, hogy a nagylány alig várja, hogy beüzemelhesse új készülékét.
Lili, használd egészséggel!


Köszönjük a Groupama Biztosító ZRt. ismételt támogatását, segítségükkel egy újabb beteg gyermek arcára varázsolhattunk mosolyt!


Boris Péter
kívánság-koordinátor
Újszentmargita, 2022.12.21.

9thJanuary


Rikárdó egy Lenovo tabletet kért a Csodalámpa Alapítványtól. Külön kérése volt, hogy legyen hozzá billentyűzet és érintőceruza, mivel ezek segítségével jobban, ügyesebben tudná használni a készüléket.
Rikardó boldogan vette birtokba szép, új tabletjét, mely pontosan olyan volt, amilyennek elképzelte.


Köszönjük a Lenovo Technology B.V. ismételt támogatását, segítségükkel teljesíthettük a kisfiú kívánságát!


Fekete Monika
kívánság koordinátor
Szombathely, 2022. december 19.

5thJanuary

Milán kívánsága december elején érkezett el hozzánk. Vágya az volt, hogy karácsonykor egy menő piros kisautóval "száguldozhasson".
Sietve láttunk hozzá a szervezéshez, melynek eredményeként a kisfiú az ünnep előtt pár nappal birtokba vehette vadonatúj BMW-jét.

Milán, használd egészséggel szuper kisautódat!

Köszönjük a Henkel Magyarország Kft. támogatását, segítségükkel egy újabb beteg kisgyerek arcára varázsolhattunk mosolyt!


Nagyné Szabó Éva és Gárdos Erika
kívánság-koordinátorok
Szamosszeg, 2022.12.18.


5thJanuary


Máté izgatottan készült a 1,5 órás autóútra, melynek célja az volt, hogy Budapesten átvehesse ajándékát: azt a háromkerekű biciklit, amelyet betegsége ellenére ő is tud hajtani, és amellyel biztonságosan közlekedhet.

A kisfiúval és apukájával az üzlet előtt találkoztunk. Máté boldogan próbálta ki a bicajt, melyet először apukája tolt, de kicsit később már ő is tudta tekerni.

Sok örömöt kívánunk az új biciklihez!


Köszönjük a Hesse Trade Kft. támogatását, segítségükkel teljesíthettük Máté kívánságát!


Márkus Mónika
kívánság-koordinátor
Budapest 2022.12.22.

5thJanuary


Marci 15 éves kamasz fiú. Jól el lehet vele beszélgetni a világ nagy dolgairól, küzdősportokról, számítástechnikai eszközökről, telefonokról, internetes játékokról, és minden egyébről. A jövőben számítástechnikával szeretne foglalkozni.
Amikor megtudta, hogy ő is kérhet valamit a Csodalámpától, elgondolkodott rajta, hogy mi az, amit mástól nem kaphatna meg, csak az Alapítványtól. Hamar meg is fogalmazódott benne, hogy olyan laptopot szeretne kérni, amin lehet komoly játékokat játszani, és majdani tanulmányaihoz is jó szolgálatot tenne.

Sok hét várakozás után eljött a várva vár nap, amikor Marcinak átadható lett az, amire annyira vágyott! Így Marci végre boldog tulajdonosa lett egy Lenovo laptopnak, amit természetesen azonnal be is kapcsolt, és már telepítette is fel a jobbnál jobb programokat és játékokat.

Kedves Marci!
Kívánunk neked jó egészséget, s azt is, hogy töltsd jó kedvvel és hasznosan az idődet a Csodalámpa ajándékával!

Köszönjük a Corinthia Budapest nagylelkű vendégeinek, vezetőségének, valamint magántámogatóinknak,
hogy segítségükkel teljesíthettük Marci kívánságát!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2023.01.02.

Marcell kedves köszönlevelet írt nekünk:


5thJanuary


István - mint a hasonló korú fiúk - szereti a focit és egy floorball egyesületben is játszik.
A Csodalámpától egy PlayStation volt a kívánsága, mivel betegségéből adódóan mostanában nem járhat közösségbe és iskolába sem. Ezen a gépen viszont ikertestvérével sokszor tudnak majd együtt játszani.
Mielőbbi gyógyulást, és kellemes időtöltést kívánunk!






Köszönjük magántámogatóinknak, köztük Ludwig Klárának, Kálmán Zoltánnak és Bíró Istvánnak, hogy segítségükkel teljesíthettük István kívánságát!



Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022. december 30.


5thJanuary

Hanna laptopot kért a Csodalámpa Dzsinnjétől, amit örömmel vittünk el hozzá.
Hanna egy légies kislány, vidám, mosolygós. Tanulásához nagy segítség lesz számára a laptop, amit nagyon jól tud kezelni.

Kedves Dzsinn! Jó helyre küldted az ajándékot, meg lesz becsülve, sokáig emlegetik majd hálával a neved!



Köszönjük a Rossmann Magyarország Kft. ismételt támogatását!


Varga Andrea
kívánság-koordinátor
Zalaegerszeg, 2022.12.10

21stDecember


Zsombor gépészetet tanul, érdeklik a gépek, az autók.
Szeret sportolni is, a betegsége előtt rendszeresen úszott és focizott. A kosárlabda az egyik kedvenc sportja, bár ezt inkább csak nézni szokta.
Zsombornak különleges hobbija van, sportcipőket gyűjt. Főleg Nike és Adidas cipők vannak a gyűjteményében.
A Csodalámpához is egy különleges kéréssel fordult, egy nehezen beszerezhető Nike sportcipőt kért tőlünk.
Zsombor türelmesen várta az alkalmat, amikor végre kézbe vehette a kívánságát az egyik kórházi kontroll alkalmával.


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy teljesíthettük Zsombor kívánságát!


Ivády Éva
kívánság koordinátor
Budapest, 2022.12.21.

21stDecember


Zsolt mindene a sport, kórházba kerülése előtt az egyik egyesületben focizott. A jövőben edzőként szeretne dolgozni. A kórházban töltött hosszú hónapokat is hasznosan szeretné eltölteni, az angol nyelvvizsgájára szeretne felkészülni ez idő alatt.

A Csodalámpa Alapítványtól egy tablet volt a kívánsága, mellyen meghallgathatja az angol hanganyagot és teszteket is ki tud tölteni.

Reméljük, hogy a tablet igazán hasznos eszköz lesz Zsolt számára és sikeres vizsgát kívánunk neki!


Köszönjük a Cosmo Consult Kft. támogatását, mellyel teljesíthettük Zsolt kívánságát.


Áchim Boglárka és Ivády Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2022.12.19.

21stDecember


Noémi betegsége miatt már egy jó ideje nem járhat iskolába.
A Csodalámpától egy laptop volt a kívánsága.
A szép, új Lenovo laptop nagy segítség lesz számára abban, hogy ne maradjon le a tanulmányaiban.
Persze a kedvenc filmjeit is megnézi majd ezen a gépen.


Köszönjük magántámogatóink segítségét, mellyel teljesíthettük Noémi kívánságát.






Zsombori Erzsébet
kívánság koordinátor
Nagykőrös, 2022.12.17.

21stDecember


Lívia kérése egy digitalizáló tábla volt. Lívia nagyon szeret animációt készíteni és rajzolni, mivel továbbtanulását ilyen irányban tervezi, ezért kérte ezt a szép ajándékot.

Az ajándék átadására december 6.-án került sor a Fashion Streeten, ahol nagy meglepetésére nem csak támogatónk, hanem maga a Mikulás is ott volt. Mindenki csillogó szemmel nézte az utca fantasztikus díszítését, a csodálatos karácsonyfát, hallgatta a koncertet.

Hálásan köszönjük a Fashion Street és üzemeltetője, az Immobilia Zrt. vezetésének és munkatársainak a támogatást, melynek köszönhetően ismét nagy örömet szerezhettünk újabb "csodalámpás" gyerekeknek.



Ratimorszky Bea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022. december 6.

21stDecember



Linett egy cserfes kis „energiabomba”, akit szerencsére nem viseltek meg a kórházban töltött hónapok. Nagyon szereti a meséket, nemsokára iskolás lesz és ő is el tudja olvasni majd a Bogyó és Babócát. Rajzfilmeket is szívesen néz, a Mancs őrjárat az egyik kedvence.

A Csodalámpától különféle Mancs őrjáratos játék volt a kívánsága, melyet az egyik kórházi kontroll után adtuk át Linettnek. Hatalmas örömmel vette át a játszószőnyeget, a megfigyelő tornyot, a dominót és az autópályát.

Linett alig hitte el, hogy már most megkaphatja azokat a játékokat, amit már a Jézuskától is kért.


Köszönjük az Európa 2000 Gimnázium diákjainak, tanárainak és szülői munkaközösségének,
hogy segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánsága teljesülhetett!


Ivády Éva
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.12.19.

Archive



Log in