Beszámolók
Beszámoló helyett következzen Vanda levele:
Kőszegi Judit
koordinátor
2006. december 17.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani Önöknek, hogy Dorina megkaphatta a hőn áhított Pihe Pony-ját.
Sajnos a mi anyagi lehetőségeink nem tették volna lehetővé, hogy egy ilyen játékot megvegyünk neki és nagyon-nagyon szépen köszönjük, hogy Önök ezt megtették helyettünk, nagyon nagy örömöt okozva ezzel.
Dorina azt kérte, hogy üzenjem meg, hogy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szépen köszöni a pónit.
Mégegyszer hálás köszönettel:
koordinátor

Ádám nagyon szereti használni a számítógépét és azt gondolom, ezzel a monitorral még élvezetesebb lesz a tanulás is és a játék is.
Sajnos az átadásra a kórházban került sor, de biztos vagyok benne, hogy így még nagyobb örömmel és lelkesedéssel készült haza, hogy végre beüzemelje és kipróbálja az új monitort!
Krekó Viktória
koordinátor
2007. jan 18.
Zolcsit két meglepetés is érte egyszerre: Nemcsak a hőn áhított PSP boldog tulajdonosa lett, hanem "médiasztár" is. A kívánságteljesítés közben ugyanis a Magyar Televízió stábja forgatott. Zolcsi derekasan helyt állt a kamera tüzében, s azóta boldogan játszik új PSP-jén.
Csinády Rita
régióvezető, Debrecen
2007. Január 16.
Karácsonnyal nem ért még véget Viktória számára a meglepetések sora.
Megkapta azt a biciklit, amire már nagyon vágyott. Sőt, az ajándékhoz sisak, könyök és térdvédő is tartozott! Most már jöhet a jó idő és mehet a bicaj!
Köszönet Németh Norbert Józsefnek a gyönyörű kerékpárért és a hozzá tartozó védőfelszerelésért.
2006.12.27.
Sebastian kezelése már véget ért és egy ellenőrzés alkalmával adtuk át neki a kért kisbiciklit.
Nagy meglepetés volt, mert a családból senki sem tudta, hogy lesz egy ilyen ajándék.
Sebike csak szemlesütve nézegette: most már saját bicaja lett, és nem kell a testvéreitől elkérni.
Köszönet magánadományozónknak a szép kerékpárért.
Lengyel Andrea
2007.01.08.
2007. január 10-én Kéri Lacit leptük meg a sebességváltós biciklivel.
Nagyon tetszett neki a kék-szürke színű bicaj. A kerekei bár kissé még laposak voltak, amíg a doktornőre várakoztak, volt ideje a Tisza-parton tenni vele pár kört a napsütésben.
Köszönet az adományozó Vajdáné Máté Beának a szép kerékpárért, illetve segítőnknek, Koczor Dórának, aki a szállítást biztosította.
Lengyel Andrea
2007.01.10.
Szeged,2007. február 8.
Ákos nagyon szeretett volna egy LCD monitort, mert az övé már régi, elavult. Sokat használja a számítógépet a tanuláshoz, ezért fontos neki, hogy jó legyen a képminőség és kímélje a szemét.
Még karácsony előtt történt, hogy sugárkezelésre jöttek a Pécsre. Anyukájával szövetkezve kitaláltuk, hogy azt mondja majd, hogy egy útiköltség papírért be kell jönni az osztályra.
Ákos mit sem sejtve türelmesen várakozott, amíg mi viziteltünk. Majd egyszer csak elé álltam a monitorral. Nagyon meglepődött, mert nem számított rá. Tekintete elárulta, hogy boldog és rohant volna vele haza azonnal, hogy kipróbálhassa az ajándékát.
Ákos beszélgetés közben is szorongatta a monitorát, és elmondta, hogy pont ilyet szeretett volna.
Kívánjuk, hogy legyen sok örömöd az ajándékban!
Bezdánné Végh Tünde
Pécs, 2006.12.18.
Virág kívánsága egy elektromos kismotor volt.
Az átadásra január végén került sor, egy kezelés után, amely után feküdnie kellett, és amely egy kicsit elkábította.
Szerencsére ez sem vette kedvét, mikor meglátta a hatalmas dobozt, amely a várva - várt ajándékot rejtette.
Mivel nem kelhetett ki az ágyból, segítettünk neki, hogy végre szemügyre vehesse újdonsült játékát!
Virág minden áron fel szeretett volna ülni a kismotorra, ezért betettük az ágyába, hogy kipróbálhassa!
Jó érzés volt látni, hogy mennyire örül!
Legszívesebben azonnal ki is próbálta volna, de sajnos ezt még nem lehetett.
Azért, hogy ne csak alkatrészeket lásson az ajándékból, az anyukája és egy ápoló segítségével elkezdték összeszerelni a motort.
Virág szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól!
Ezekért a pillanatokért éredemes segíteni, látva a gyerekek boldogságát!
Reméljük sok boldog pillanatot szereztünk ezzel Virágnak.
Kívánjuk,hogy sok örömét lelje benne, és ezzel egy kicsit elősegítettük gyógyulását!
koordinátorok
Szeged,2007. január 30.


Marcell PSP-t szeretett volna mivel betegsége gyakran köti ágyhoz, ezzel pedig ott is kiválóan lehet játszani.
Sajnos nem voltam jelen amikor megkapta az ajándékát. Kicsit visszahúzódó, de nagyon meglepett volt, elmondások szerint.
Másnap reggel találkoztunk és kérdeztem, hogy nem kapott �e valamit előző nap. Rögtön válaszolt, hogy de bizony. Azt kapta amire olyan nagyon vágyott. Csak azért nem játszik még vele, mert tölteni kell. Közben megérkezett anyukája a feltöltött játékkal. Marcell profi mozdulatokkal bekapcsolta és már játszott is. Játék közben folyamatosan magyarázott, hogy ez milyen szuper és hogy hogyan kell használni.
Elmondta azt is, hogy ez milyen nagyszerű dolog, mert lehet bővíteni és akkor újra és újra megújul. Már sorolta is, hogy milyen kiegészítőket szeretne karácsonyra. Aztán önfeledt játékba merült új PSP-jével, már nem is figyelt ránk, sem a környezetére.
Reméljük sok felejthetetlen órát játszol majd e játékkal!
Bezdánné Végh Tünde
Teljesítve: Pécs, 2006.12.17.
Eszti nagyon aranyos kislány. Ahogy bekerültek a kórházba és elkezdődött a kezelése, ő is gyógyítani akart mindenkit.
Csak egy baj volt, hogy nem volt hozzá orvosi táskája.
Innen adódott a kívánsága, ami teljesült is egy szirénázó mentővel együtt.
Huncut szemeivel, kíváncsian nézett ránk, mikor meglátott minket a nagy csomagokkal.
Örömében, mikor meglátta mit kapott majd kibújt a bőréből és folyamatosan beszélt, beszélt és kérdezett.
Mindannyian, akik körülvettük megkaptuk a napi szurinkat és gyógyszerünket, most már
Eszti doktor néni meg tud gyógyítani mindenkit.
2006.12.16.
Barnabás kívánsága egy kis színes televízió volt, hogy az ő is a szobájában tudjon TV-t nézni. Azt, hogy ez a kívánásga gyorsan tudott teljesülni, elsősorban egy nagyon kedves házaspárnak: Radácsy Évának és Farkasnak köszönhető, hiszen ők ajánlották fel a készüléket.
Sajnos a személyes találkozó nem jöhetett létre, mert Barnabás éppen olyan kezelést kapott, ami miatt teljesen steril körülmények között kellett lennie. Már eleve úgy készültünk Éva nénivel, hogy az ajándékot csak Barnabás édesapjának tudjuk majd átadni, így nagy volt az öröm, hogy az átadáskor - ha csak telefonon is - de tudott váltani néhány szót Éva néni és Barnabás.
Külön köszönet a Radácsy házaspárnak azért is, mert külön ajándékcsomaggal készültek Barnabás mellett a kórház többi kis betegének is.
Dobó Gábor
koordinátor
2006.12.10.
Anett minden vágya egy babaház volt. Nem is kellett sokat várnia, hogy beteljesüljön álma.
Az anyukájával az átadást megelőző héten egyeztettünk, hogy mikor lepjük meg Anettet.
Nehéz volt titokban tartani, mivel már régen mehettek volna haza, de meglepetés miatt még maradni kellett...
Akkor már nem volt titok többé, hogy a babaházat hozzák!
A szobában már türelmetlenül várt bennünket anyukájával, fülig érő mosollyal!
Rögtön ki is bontotta egy kis segítséggel az ajándékát. Előkerültek a babák, a ház, sok matricával, alkatrészekkel.
Ezután villámgyorsan vissza is csomagolta a házat, hogy minél hamarabb hazaérjen, hogy otthon összerakhassa és játszhasson vele.
Reméljük, Anett, hogy nagyon sokáig örömödet leled benne!
Jó egészséget kívánunk hozzá!
Zámbori Andrea és Illencsik Mária
koordinátorok
Szeged,2007. február 8.
Igazi meglepetéssel kezdődött az év Erzsinek a Madarász Kórházházban. Régóta vágyott egy laptopra: tanuláshoz, az unalmas kórházi kezelések eltöltéséhez.
Január 3-án teljesült az álma! Épp a lumbálás után volt, amikor a Csodalámpa "ott járt" - rögtön jobb lett a kedve... Mindannyian osztoztunk az örömében. Köszönjük!
Hné Szandtner Györgyi
2007.01.03.
Akik segítettek a kívánság teljesítésében:
Köszönjük!
Niki (14) álma egy számítógép volt, amelyen játszhat, tanulhat, internetezhet és e-mailezhet az ismerőseivel. Nagy volt az öröm, amikor az iskolából hazaérkező Niki mepillantotta az asztalon az új számítógépét. Azonnal 2 számítógépszakértő szomszédját is felhívta telefonon, hogy jöjjenek át segíteni a gép elindításában és megismerésében. Rövid percek alatt meg is érkeztek a szomszédok.
Niki elmesélte nagy álmát, miszerint felnőtt korában szociális munkásként szeretne a saját magáéhoz hasonló helyzetben lévő gyerekeken és felnőtteken segíteni, nekik támogatást nyújtani. Niki azt is elmesélte, hogy nagyon szép a hangja és egy színjátszó társulatba is jár minden héten.
Dudás Péter
koordinátor
2007.01.22.
Akik segítettek a kívánság teljesítésében:
Köszönjük!
Anita nagyon szereti a kutyákat, így először ezt kért a Csodalámpától is. Ám mivel már több is várja őt otthon, a szülei javaslatára újragondolta a kívánságát.
Otthon a testvérével osztozik egy számítógépen, de nagyon vágyott egy laptopra, ami a kórházban is a társa lehet.
Egy nagylelkű felajánlónak köszönhetően teljesíthettük a kívánságát. Anita szinte elhinni sem merte, hogy mostantól büszke laptop tulajdonos lett. Rögtön kipróbálta a masinát, felfedezte a játékprogramokat.
Mint mondta, mostantól mindig vele lesz a gép, ami még a kórházi tartózkodást is elviselhetőbbé teszi.
Flandera Tünde, Koósz Ágnes, Titkos Rita
Kívánságkoordinátorok
2007.01.14.
Akik segítettek a kívánság teljesítésében:
Köszönjük!
![]() | ![]() |
Benjámin (12) nagyon nagy vágya volt, hogy egyszer egy igazi csillagásszal találkozzon és beszélgessen a csillagászatról.
Ez az álma egy januári estén vált valósággá. Szerencsénkre gyönyörű tiszta volt az égbolt és sok csillagot meg tudtunk vizsgálni.
Horváth Márk, a Magyar Csillagász Egyesület csillagvizsgálójában fogadta Benjámint, és együtt vizsgálták egy hatalmas távcsövön keresztül az égboltot.
A 2 óra nagyon gyorsan elszállt, Benjámin folyamatosan bombázta kérdéseivel a csillagászt.
Az este végén Benjámin rengeteg megválaszolt kérdéssel, érdekes tapasztalattal, és egy igazi, csillagászok által dedikált, ismeretterjesztő anyaggal lett gazdagabb.
Dudás Péter
2007.01.15.
Éva már nagyon régóta szeretett volna egy számítógépet internet-hozzáféréssel.
Sokáig csak álom volt mindez számára....
....ám az Alapítvány Dzsinje gyorsan teljesítette Éva kérését. Így könnyebben tarthatja a kapcsolatot kis barátaival.
Az édesanyával leszerveztük a 'találkozót' a klinikán, amiről természetesen Éva, sőt még testvérei sem tudtak.
Az anyuka utólagos elmondása szerint Éva nagyon szomorú lett, amikor megtudta, hogy újra be kell mennie a kórházba.Testvérei pedig sírni kezdtek, mert nem akarták, hogy Éva ismét hosszú, fájdalmas napokat töltsön az intézményben.
A klinikára elkísérte testvére is.
Mikor belépett a szobába az arcán furcsa mosoly rajzolódott ki. Nem értette,hogy miért kell neki a játszószobába menni, ha ellenőrzésre jöttek.
Miután meglátta a hatalmas dobozt, amelyben a számítógép lapult széles mosollyal rohant a géphez és boldogan kérdezte,hogy: "az enyém?".
Azonnal ki csomagolta, körbenézte az újdonsült ajándékot és már izgatottan várta, hogy otthon összeszerelje valaki.
Az öröm még azzal fokozódott, hogy mindez karácsony előtt történt, így egyben ez egy karácsonyi kívánság is volt.
Reméljük sokáig örömét leli a számítógépben és az inetrnetben.
Tatár Ágnes és Illencsik Mária
Szeged,
2006.12.21.
Akik segítettek a kívánság teljesítésében:
Köszönjük!
Móni még csak második osztályos, de már most nagyon jó tanuló, de nem csak szépen ír és olvas, hanem imád tanulni és iskolába járni is! Minden vágya egy jó számítógép volt, hogy ez is segítse tanulmányaiban.
Bízom benne, hogy még szebbé tudtuk tenni a Karácsonyt azzal, hogy a számítógép is a karácsonyfa alatt lehetett és szerencsésnek érzem magam, mert nemcsak átadhattam a számítógépet Móninak, hanem köszönetképpen még egy nagyon szép rajzot is kaptam tőle.
Krekó Viktória
kívánságkoordinátor
2006.12.19.
Edina számítástechnikát tanul, de eddig a könyvtárba kellett járnia, hogyha iskolán kívül is gyakorolni szeretett volna. Ezentúl azonban ki sem kell lépnie a szobájából, hogy a tanultakat a gyakorlatban is kipróbálhassa.
Külön öröm volt számomra, hogy ezt a kívánságot én teljesíthettem, hiszen nagy megleptésemre, régi ismerőseimmel találkozhattam Edina és anyukája személyében. Azt gondolom, a számítógéppel mi okoztunk nagy-nagy örömet, a találkozással pedig én kaptam egy kis karácsonyi ajándékot, amit ezúton is köszönök.
Edina, használd egészséggel és ilyen töretlen jókedvvel, optimizmussal az új számítógépedet!
Krekó Viktória
kívánságkoordinátor
2006.12.21.
Previous posts
- Zalán (4 éves, Hajdúszoboszló)
- Rikárdó (15 éves, Rudabánya)
- Martin (10 éves, Kalocsa)
- Gabriella (9 éves, Máriakéménd)
- Zsolt (9 éves, Kecskemét)
- Viktor Márk (14 éves, Jobbágyi)
- Rebeka Róza (12 éves, Ózd)
- Panna (11 éves, Debrecen)
- Noel (9 éves, Nyírbogdány)
- Krisztián (13 éves, Tiszaörs)
- Jakab (13 éves, Budapest)
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004