Beszámolók
Dani (12) éppen aludt amikor a Csodalámpa ajándékával megérkeztünk a klinikára.
Édesanyja is meglepődőtt, mert ő sem tudta, hogy aznap teljesül kisfia régi vágya. Az ebédlőben beszélgettünk, ahová egyszer csak belépett Dani. Csodálkozva nézett rám, amikor mondtam, hogy őt keresem, mert szeretnék neki átadni valamit, és az asztalon fekvő csomagra mutattam.
Dani arca kipirult, szemei csillogtak miközben bontogatta a csomagot.
Amikor meglátta a PSP-t az örömtől szinte megszólalni sem tudott.
Gyorsan összerakta és a ajándék cd-vel, amiről kiderült, hogy pontosan ilyet szerett volna már régen, el is merült a játékban.
Kívánunk Daninak mielőbbi gyógyulást és sok örömet.
Kőszegi Judit
koordinátor
2006.11.13.
Renáta nem is akárhogyan, hanem szórakoztató műsoruk felvétele közben, a kulisszák mögött-között akart találkozni kedvenceivel, az Irigy Hónaljmirigy zenekar tagjaival.
Az együttes korábban már teljesített Csodalámpás kívánságot, és menedzserük, Pite most is nyomban rendelkezésünkre állt.
Persze egy-egy forgatás körül sok bizonytalanság lehet a pontos időpontot és a helyszínt illetően, és a menedzser inkább azt ajánlotta, hogy a decemberi, Szilveszterre szánt műsor egyik forgatására vigyük el Renátát.
Renáta hétfőtől- péntekig a Budakeszin, az Országos Rehabilitációs Intézetben tanul, édesanyja (és az együttest szintén látni kívánó testvérei) Tatabányán laknak, így óriási segítséget jelentett Dobó Gábor úr felajánlása. Dobó úr nemcsak a tolókocsis Renátát szállította oda-vissza, hanem édesanyját és testvéreit is hazavitte az estébe nyúló forgatás után.
A "nagy találkozás" a TV2 stúdiójában jött létre.
Az együttes tagjai tudtak Renáta érkezéséről, és a feszes munka ellenére is bőven szántak időt a közös fotózásra és arra, hogy elbeszélgessenek Renátáékkal.
Renáta kérésére a dedikált képekből pedig jutott bőven intézetbeli társaknak és a nővéreknek is, bizonyítékul az Irigy Hónaljmiriggyel történt találkozásáról.
Köszönjük az Irigy Hónaljmirigy tagjainak, menedzserüknek, Pitének és Dobó úrnak, hogy segítségükkel teljesíthettük Renáta kívánságát.
Veress Kata
kívánságkoordinátor
2006.11.28.
A 15 éves Judit nagyon vágyott rá, hogy találkozhasson kedvenc együttesével, az Irigy Hónaljmiriggyel.
Az együttes a kívánság beérkezése utáni hetekben forgatta a szilveszteri műsorát.
Menedzserük - Pite - és a gyártásvezető végtelenül segítőkészek voltak, így a találkozás napja és időpontja adott volt: találkozó a forgatáson.
Nagyobb gondot okozott, hogy hogyan jut el Judit testvérével és édesanyjával vasárnap este 8 órára Budapestre, s vissza otthonukba, Mezőcsokonyára.
Ebben az SAP Kft. sietett a Csodalámpa - pontosabban Judit - segítségére. Felajánlották, hogy egyik munkatársuk, Vida Tamás úr gondoskodik a szállításról és oda-vissza kétszer is megteszi (az összesen közel 10 órás) utat, hogy Judit (éppen neve napján) találkozhasson kedvenceivel.
Judit szemmel láthatólag nagyon izgult, amikor a forgatás helyszínére, a TV2 épületéhez érkezett.
Ám a kezdeti zavar hamar odalett, mert az együttes tagjai (miközben felváltva készülődtek az újabb és újabb forgatási jelenetekre) olyan közvetlen természetességgel mentek oda Judithoz és beszélgettek vele, amely egy idő után elapasztotta a kislány zavarát.
Bár az egyes jeleneteket többször kellett felvenni, és sok ismétlést néztünk végig, Judit annyit kacagott, s olyan remekül szórakozott, hogy az eredetileg csak egy órásra tervezett látogatásból több órás ottlét lett.
Köszönet az Irigy Hónaljmirigy tagjainak, Pitének, hogy a fárasztó forgatás ellenére is tudtak törődni Judittal! A kívánságteljesítés pedig az SAP és munkatársuk, Vida Tamás úr segítsége nélkül nem sikerülhetett volna.
Veress Kata
kívánságkoordinátor
2006.12.10.
"Hosszan mentünk egyenesen Nagyaron, majd balra egy kis házikónál leparkoltunk" - pontosan, ahogy egy helybéli bácsika útbaigazított bennünket.
Dávid vasárnapi játszóházban volt, de hazatért, hogy átvegye ajándékát, egy gyermek kerti pancsolót.
Ezúton is szeretnénk megköszönni magánfelajánlónknak a segítséget!
Csinády Rita Veronika
régióvezető, Debrecen
2006.11.15.
Képriport
/ 5
Csaba és nagypapája társaságában november 18-án töltöttünk egy gyönyörű napot Sárváron, a termálfürdőben, ahol élményfürdő, sodrófolyosó, és sok-sok különlegesség várt ránk.
Csaba nagyon megszerette az ottani játszóházat is.
Reggel indultunk Kaposvárról, a hosszú utazást is kihasználtuk, hogy útközben megnézzük, ami Csabit érdekelte.
Láttuk a Balatont, ahol ő még csak egyszer járt korábban, felmentünk a zalaszentgróti Béke Sztúpa buddhista szentélybe, Keszthelyen a Festetics kastélyban a Kocsimúzeumot néztük meg, hazafelé pedig még vacsoráztunk is (meg autót is szereltünk, egy elromlott a fényszóró miatt, de ezzel együtt volt igazán kalandos a nap).
Köszönjük a sárvári fürdőnek, hogy felajánlották Csabának ezt a napot és nagy szeretettel fogadtak bennünket.
Csabi kívánságainak egy része még nem teljesült, hiszen egy nap kevés lett volna hozzá, remélem hasonlóan szép lesz tavasszal a folytatás is.
Varga Ákos
koordinátor
2006.11.18.
Szandi még épp iskolában volt, mikor megérkeztünk házuk elé Nyírcsaholyba.
Így összeállítva, betettük szobájába a hőn áhított számítógépet, hogy igazán nagy legyen a meglepetés, mikor hazaérkezik egy fárasztó hét péntek estéjén.
Csinády Rita Veronika
régióvezető, Debrecen
2006.11.15.
Képriport
/ 5
Éva nem mindennapi kívánsággal fordult Alapítványunkhoz.
Magyarország egyik legnépszerűbb tv-sorozata, a "Jóban, rosszban" forgatásán szeretett volna részt venni, és kérte, hogy a Pongrácz Barbarát alakító fiatal színésznővel, Mészáros Kittyvel beszélgethessen is egy kicsit.
A nagy találkozást november 30-ára szerveztük meg Budapesten.
Évi nagy izgalommal várta a forgatást. A stúdióban először a díszletekhez invitáltak minket, ahol elmagyarázták, hogyan zajlik egy-egy jelenet forgatása. Éva hamar bele kóstolhatott a színészek világába, ugyanis egy forgatás kellős közepébe csöppent, ahol kedvenc színésznője játszott.
Miután sikeresen felvették a jelenetet 'Barbara' egyből szárnyai alá vette Évát.
Rengeteget beszélgettek, megmutatta, hol is dolgozik, melyik a sminkszoba, hol az öltöző.
Ezután egy kellemes ebéd mellett beszélgettek, mintha már régóta ismerték volna egymást, talán azért, mert Éva és 'Barabara' is közvetlen, nyílt emberek.
Miután a két lány egyidős, volt közös témájuk bőven a divatról, a nyelvtanulásról és sok másról. Éva meglepetésére egy másik fiatal színésszel is kezet foghatott (Nemes Dávid, azaz Előd Álmos) és beszélgethetett.
Megszerveztük, hogy a média is jelen lehessen, így a Színes Bulvár Lap egyik munkatársa riportot készített velük, a cikk - Éva nagy örömére!- a másnapi számban már meg is jelent. (a cikk a sajtószobában olvasható)
A kellemes beszélgetést meg kellett szakítani, mert 'Barbarát' elszólította a kötelesség.
Éva és 'Barbara' telefonszámot cseréltek, és megbeszélték, hogy tartják majd a kapcsolatot.
Az igazi meglepetés azonban csak ezután következett...
Egy újabb jelenethez invitált vendéglátónk, amely a sorozat "kávézójában" zajlott. Itt sok fiatal statiszta ült, akik közé Évát és az anyukáját is behívták, hogy szerepeljenek a jelenetben
Éva csak úgy sugárzott, szemmel láthatóan jól érezte magát.
Úton hazafelé egymás szavába vágva beszéltünk az élményekről.
Köszönet a "Jóban rosszban" sorozat sajtómunkatársának és a szereplőknek, hogy egy életre szóló élményt szereztek Évinek.
Felkai Márta, Illencsik Mária és Tatár Ágnes
Budapest, Szeged
2006.11.30.
Dani 5 éves, és kívánsága egy elektromos kismotor volt.
Az Alapítvány Dzsinnje nem tételenkedett sokáig, hamar meghozta a várva várt ajándékot.
Mikor beléptünk a kórterembe, a kisfiú szaladt felénk és azonnal bírtokba vette a hatalmas dobozt. Nem várt sokáig, rögtön bontogatni kezdte.
"Jaj,de jó!", csak úgy sugárzott a boldogságtól. Az anyukája és a mi közös erővel elkezdtük összerakni a motort, de Dani meg sem várta,hogy rákerüljön a kormány, már rá is ült, mint a nagyok.
Ennél jobb dolgot nem kívánhat az ember magának, mint amikor látja az örömöt, az elégedettséget egy-egy kívánság teljesítése során! Kívánjuk,hogy használja egészséggel!
Seffer Zsuzsanna és Illencsik Mária
Szeged,
2006.12.11.
Valika, mikor délután megérkezett a Művelődési Házba, még nem sejtette, hogy az aznapi zenekari próba más lesz, mint máskor. Titokban már napok óta izgatottan készülődött mindenki, szerencsére Valika még a próbaterembe lépve sem sejtett semmit, annak ellenére, hogy számára ismeretlen arcokat is látott.
Talán még akkor sem sejtette, mit is keresünk itt, mikor bemutattuk Szepesi János klarinétművészt, aki egyébként korábban már koncertezett Madarason.
Nem csoda, hogy Valentina a meglepetéstől elsírta magát, mikor megkapta a régóta vágyott B klarinétot. A zenekar együtt örült Valikával és felszabadultan folytatta a próbát, Szepesi művész úr aktív közreműködésével.
Habár a Forma-1-es pilóta Alonsot sajnos nem tudtuk Valentinához elvinni /ez volt az eredeti kívánsága /, remélhetőleg a klarinét ugyan olyan nagy boldogságot jelent neki.
Hálásan köszönjük Szepesi János művész úrnak, hogy első szóra rendelkezésünkre állt e kívánság teljesítéséhez.
A kívánság teljesítésénél segítségünkre volt még a Rosé Hangszerüzlet (1065 Bp. Hajós u. 9) http://www.rose.hu
Ujfalusi Ildikó
2006.12.04.
![]() | ![]() |
![]() |
Képriport
/ 7
Sok fényképet készítettünk erről a délutánról, mert Csongor, aki egy lego vonatot kért a Csodalámpától, annyira boldog volt, hogy öröme minket is magával ragadott...
A Tűzoltó utcai kórházban teljesítettünk, a hatalmas, piros papírba csomagolt doboz láttán Csongor azonnal kibökte: "LEGO vonat van benne, elemes!"
Elképesztő gyorsasággal kibontotta, és hangosan sikongatni és ugrálni kezdett örömében (közben a kemoterápia piros zacsija csöpögött...) Elfeledkezve mindenről szinte röpdösött boldogságában, anyukája segítségével már rakta is össze a sineket - egy hatalmas pálya alakult ki, szuper villanymozdonnyal, vezetővel, alagút, daru, konténerek, még egy benzintöltőállomás is előkerült
- felsorolni sem lehet, mennyi kincset rejtett az óriás doboz...
Csongor örömét meghallva sorban jöttek be a doktornénik megcsodálni a kisvonatot, ami egyfolytában járt körbe, Csongor csak arra a pillanatra állította meg, amíg változtatott a szerelvényen.
Fergeteges öröm, kacagás lepte el a termet, olyan kiáradóan boldog volt Csongor, hogy aznap délután mindenki mosolygott a kórházban.
Köszönjük felajánlónknak, Norbinak, hogy egy 4 éves kisfiú most végtelenül boldog...
Flandera Tünde, Koósz Ágnes
kívánságkoordinátorok
2006.12.12.
Bianka nagyon vágyott egy hordozható DVD-re. Advent második hetének pénteki napja ugyanúgy kezdődött a klinikán, mint a többi, amelyek kezeléssel telnek. De délutánra sikerült mosolyt varázsolnunk kicsi arcocskájára. A kezdeti zavar után boldogan csomagolta ki kincsét és tanulta meg a használatát Viki segítségével - akinek már teljesült a kívánsága nyáron -. Még nagyobb volt az öröm, amikor meglátta a két meselemezt is.
Gyógyulj meg mielőbb Bianka!
Piacsek István
2006.12.08.
Alexandra középiskolás, ahol gépírást is tanul.
December elején nagy meglepetés érte, amikor a kontroll vizsgálat után még nem hazafelé vezetett az útjuk, hanem várta a meglepetés számítógép. Most már otthon is tud gyakorolni, és bízik abban , hogy hamarosan internet hozzáférésük is lesz.
Jó gyakorlást, jó egészséget Szandi!
Giákné B. Judit
2006.12.07.
Laura, annak ellenére, hogy már egy koncert alkalmával találkozott Lolával néhány percre, nagyon szeretett volna vele hosszabban beszélgetni.
A jó egy órás beszélgetés alatt sok mindent megtudhattunk Loláról, még néhány titkot is elárult...
A legnagyobb meglepetés azonban az volt, hogy még mindig emlékezett Lola Laurára és őrizte a koncert után kapott plüss állatot.
Ujfalusi Ildikó
2006.12.05.
Talán egy kicsit hihetetlen, hogy valaki 7 évesen vasúti terepasztalra vágyik, de ha Istvánkát hallgatjuk, hogy milyen lelkesedéssel beszél a vonatokról, már nem is csodálkozunk.
Istvánkával a kórházban találkoztunk, így csak a vonatot, épületeket és tartozékokat tudtuk átadni neki / a terepasztal már otthon várja! /. Olyan izgalommal és örömmel nézegette őket, hogy aznap még a tanulást is el kellett halasztani.
Ujfalusi Ildikó
2006.12.06.
A kívánság utóélete: (kattints ide!)
Viki élménybeszámolója:
Sent: Tuesday, August 08, 2006 12:29 PM
Élménybeszámoló a 2006-os Magyar nagydíjról és a Mai Casco futballmeccsről
Szerda reggel felkeltem már nagyon vártam az estét hogy láthassam a Magyar válogatottat és a Forma1-es pilótákat focizni. Aztán eljött az este és elfoglaltuk helyünket, már tényleg nagyon izgatottak voltunk, hogy elkezdődjön a focimeccs. Felkonferálták a Magyar válogatottat, illetve Forma-1-es pilótákat és elkezdődött a focimeccs, nagyon vártuk a végeredményt, hogy ki fog nyerni. A végeredmény 11: 8 lett a Forma1-es pilóták javára. Nagyon boldog voltam mikor nyertek, mert én nekik drukkoltam. Mikor kigurult a labda és Liuzzi futott érte nagyon örültem, hogy ilyen közelről láthattam és hogy integetett a közönségnek. Vége lett a meccsnek, kicsit elszomorodtam, hogy vége, mert nagyon élveztem és drukkoltam.
Másnap reggel kicsit későn keltem, és nagyon ideges voltam, hogy időben oda érjünk a megbeszélt helyre, de sikerült. Aznap volt a csütörtöki boxlátogatás, amire kimentünk apuval. Elég nagy volt a tömeg, de ennek ellenére nagyon élveztem, mert láthattam a kedvenc csapatomat a Mclaren-Mercedest. Ezzel elárultam, hogy a kedvenc pilótám Kimi Räikkönen már közel 2001-óta, vagyis 6 éve. A pénteki szabadedzésen Kimi volt az első, aminek nagyon örültem. Másnap reggel mikor felkeltem nagyon siettem, hogy időben kiérjünk a Hungaroringre ugyanis a szombati időmérő edzés nagyon izgalmas volt. Hallottam és a láttam az autókat olyan közelről, mint még soha és mikor Kimi megnyerte az időmérő edzést nagyon boldog voltam. Közel 45 percen keresztül követhettem végig az eseményeket a pálya széléről, aminek kifejezetten örültem. Nagyon jó helyen ültünk, nagyon közel, és az autók hangja valamint az autókat ilyen közelről látni nagy élmény volt számomra. Remélem még lesz alkalmam ilyen helyről látni az autókat és hallani az autók hangját, és hogy egyszer találkozhatom Kimi Räikkönennel személyesen is és elkérhetem tőle a sapkáját, és kezet foghatok vele.
Erre a pár napra egész életembe emlékezni fogok. Ezúton szeretném nagyon nagyon megköszönni a Csodalámpa Alapítványnak és a kezelő orvosomnak Dr. Mencz Zsuzsannának, hogy megengedték, és hogy eljuthattam 2006-ban a Magyar Nagydíjra.
Németh Viktória
Köszönetet mondunk a jegyekért a Magyar Telekomnak.
Viktória Kimi Raikönnen-nel szeretett volna találkozni, még a nyáron, azonban az idei Magyar Nagydíjon nem sikerült összehozni a találkozást. A McLaren szerencsére gondoskodott némi kárpótlásról...
Végre december 8-án, pénteken sikerült összehozni a találkozót Vikivel.
Mikor megtudta, hogy a McLaren Racing-től várja őt "valami", hat órát utazott csak azért, hogy kézbe vehesse a Kimi Raikkönen relikviákat.
Veronika kívánságát épp Mikuláskor tudtuk teljesíteni - ennek megfelően úgy véltük, legyen ez az este egy kicsit több, mint egy kívánságteljesítés. A barnahajú fodrászbaba - aminek igazi, fésülhető, süthető és mosható haja van hatalmas dobozban érkezett meg a Tűzoltó utcába, Veronika egészen kicsi kora óta fodrász szeretne lenni, és nagyon vágyott egy olyan fodrászbabára, amin már gyakorolhatja leendő szakmáját...
Amikor a doboz kinyílt, csak ennyit suttogott: "épp ilyet szerettem volna!". Simogatta a gyönyörű arcú baba fejét, és izgatottan nézegette a dobozban lapuló egyéb kincseket: többféle paróka, egy fej, amire a parókákat fel lehet rögzíteni, hogy a frizura elkészüljön, fésük, hajgumik, anyagokat, amikből fátyol, és egyéb hajdísz készülhet - hiszen tudtuk, hogy Veronika nagyon ügyes kezű, legutóbbi látogatásunkkor épp gyöngyöt fűzött, és megmutatta a már elkészült remekműveket is.
A csodalámpás "Mikulás" egy nagy puttonnyal is érkezett - az apró kincsek közül válogathatott Veronika is, és a kórház valamennyi osztályán az összes gyereknek jutott ajándék bőven. Hazafelé indultunk, amikor nagy meglepetés várt minket a folyosón:
Veronika állt ott az egyik gyönyörű parókában boldogan mosolyogva... A kórterembe bekukkantva... a mamák épp maguk közt próbálgatták a parókákat... Felejthetetlen Mikulásnap volt mindannyiunknak. Köszönjük!
Flandera Tünde, Titkos Rita, Kovács Judit
kívánság-koordinátorok
2006.12.06.
/ 3

2006. 12. 10-én átadtuk Juditnak a várva-várt számítógépet, melynek nagyon örült.
Hadházi Zsuzsa
koordinátor
2006.12.10.
Egy szerdai napon szólt Balázs anyukája, hogy hazaérkeztek a kórházból.
Így a többször elhalasztott ajándékátadásra még azon a napon sort kerítettünk Balázs nagy örömére és meglepetésére.
A család izgatottan bontogatta a számítógépet, amit lehetett még este, a többit pedig a szerelő segítségével a következő napon beüzemeltek.
A meghitt beszélgetésből kiderült, hogy Balázsnak a tanuláshoz is elengedhetetlenül szükséges a PC, mivel jelenleg magántanuló.
Kívánjuk, hogy minél gyorsabban találják meg azt a közlekedési módot, amivel naponta el tud jutni az iskolájába.
Reméljük, örömet szereztünk Balázsnak ezzel az új géppel!
2006.11.29.


Krisztina kérése - gitározni szeretne tanulni - első volt a maga nemében a Csodalámpa történetében.
Ismét bebizonyosodott, hogy soha nem lehet tudni mi mire jó: a '70-es évek elején a Vármegye utcában, a Belvárosi Zene Kht. Zeneiskolájában tanultam gitározni. Gondoltam, hátha létezik még az iskola és tanít hajdani tanárom...
A válasz szerencsére mindkét kérdésre IGEN, és miután tisztáztuk Elfi-vel, hogy Krisztina már nem picurka kislány, hanem rendes gitáron tud tanulni, vállalta is a tanítványt.
Krisztina szeptember óta szorgalmasan gyakorol, tanára szerint tehetséges és aranyos (tanusíthatom...).
Kívánom, hogy Krisztinek legalább annyi öröme teljen a gitározásban, mint nekem az elmúlt évek során.
alapító
Budapest, 2007.09.08.
A kívánságot a támogatéséval teljesítettük. Krisztina nevében is köszönjük!
Patrik kívánsága a számítógépéhez egy winchester, és játékok egy kedves támogatónk, István jóvoltából valósult meg. Hosszas szervezés előzte meg az átadást, mert bár az ajándék már megvolt, úgy tűnt, nem is olyan egyszerű átadni... aztán, persze csak sikerült. Patrik épp kijött a kezelőből, amikor rátaláltunk.. Gyorsan nyitotta a csomagot, és hosszas megbeszélésbe kezdtek támogatónkkal, a jövőt illető terveiről - ami, természertesen majdani számítógépes munka lesz és ennek egyik adaléka a kívánság. Mivel a mentő már szinte azonnal jött is értük, és vitte őket haza Keszthelyre, még aznap délután ki lehetett próbálni, mit is varázsolt a Csodalámpa...
Ezúton is köszönjük támogatónk segítségét ahhoz, hogy egy kisfiú álma teljesülhetett!
Flandera Tünde
kívánságkoordinátor
2006.11.16.
Previous posts
- Zalán (4 éves, Hajdúszoboszló)
- Rikárdó (15 éves, Rudabánya)
- Martin (10 éves, Kalocsa)
- Gabriella (9 éves, Máriakéménd)
- Zsolt (9 éves, Kecskemét)
- Viktor Márk (14 éves, Jobbágyi)
- Rebeka Róza (12 éves, Ózd)
- Panna (11 éves, Debrecen)
- Noel (9 éves, Nyírbogdány)
- Krisztián (13 éves, Tiszaörs)
- Jakab (13 éves, Budapest)
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004