Vanessza vágya egy tablet volt. Kérdésünkre, miért is ez a kívánsága, azt válaszolta, hogy játszani szeretne vele, a kórházban sok társának van, akik kölcsönadják neki, ami jó móka.

Megérkezésemkor a nővérek azzal fogadtak, hogy igen csak rosszkedvű a kislány, remélik, hogy az ajándék majd felvidítja.
Amikor találkoztam vele, valóban szomorkásan feküdt a kereveten, azért azt megengedte, hogy leüljek mellé. Az első perctől kezdve úgy beszélgettünk, mintha sok éve ismernénk egymást, kérdeztem, mit gondol, ki vagyok. Mondta, hogy nem tudja.
Erre elmeséltem neki, hogy azt hallottam valakitől, hogy lenne egy nagy-nagy álma.

Nyomban huncut fény költözött a szemébe és azt súgta, hogy valóban lenne egy, amit a Csodalámpától kért. De már ekkor mosolygott.
Amikor elővettem az ajándékot a táskából és átadtam azzal a sok jókívánsággal, amit a Thomas Mann gimnázium diákjai, tanáraik és szüleik küldtek neki, odabújt hozzám és vidáman átölelt, majd szakavatottan bontogatta a csomagot.
A tablet természetsen rózsaszín volt, na nem olyan kislányos, hanem inkább nagylányos árnyalat.

Teljesen oda volt érte és csillogó szemmel mondott köszönetet. Én csak annyit kértem tőle, hogy ígérje meg nekünk, gyorsan meggyógyul és ha lehet, alkalomadtán megmutatja játékát a diákoknak is.

Kívánjuk, hogy a tablet sok örömet szerezzen Neked, Vanessza, és mielőbb légy újra pajtásaiddal.