Elérkezett a nagy nap, pontban éjfélkor indultunk Szegedről. Útközben Patrik százszor megkérdezte: mikor érünk már oda?
A maradék időben aludt.

Délután 2-kor megérkeztünk Zuljanába, nyaralásunk színhelyére. A hosszú út összetört bennünket, de a tenger látványa mindenre gyógyír volt. Szerencsésen megtaláltuk Cseh Attilát, a búvároktatót, aki megmutatta szállásunkat, és bemutatta a falut. Elfoglaltuk szállásunkat, majd első utunk a tengerhez vezetett.

Patrik szinte egész héten végig a vízben volt! Néhány percet a parton töltött, de azt is csak anyukája hosszas könyörgésére: Patrik gyere már ki a vízből, már lila a szád. Na ez a mondat elhangzott néhányszor a héten. Még jó, hogy négyen voltunk felnőttek, így is nehezen bírtuk az iramot Patrikkal. A vízben ugrálni, futni, Patrikot dobálni, labdázni...

A búvároktatóval gyorsan összebarátkozott. A merülés előtt már több mint egy órával mentünk Attilához búvárruhát próbálni. Mint mondta Attila, az előkészületek nagyon fontosak, hiszen attól függ a merülés sikere. Sőt a merülés után is vannak feladatok: ki kell mosni a ruhákat, rendbe kell tenni a felszerelést.
Vidám pillanatokat okozott, mikor Attila szó szerint belerázta Patrikot a ruhájába. Mikor Patrik fekete ládája már teli volt a merüléshez szükséges eszközökkel, indultunk a hajóhoz. A három hajóút közül a legemlékezetesebb az volt, amikor úgy hullámzott a tenger, hogy kétséges volt egyáltalán elindulunk-e. De a bátor hajóskaptánynak köszönhetően mégiscsak elindultunk, és élveztük ahogy ide-oda billegett a hajó. Erősen kellett kapaszkodnunk, nehogy kiessünk.

Elérkezett Patrik nagy pillanata: hátára tették a palackot és óvatosan ereszkedett be a tengerbe. Attila már nyújtotta is felé a kezét,erre megszólalt Patrik: Most ki fog kit? Izgatottan figyeltük, ahogy lassan eltűnnek a vízben. Még pár pillanatig láttuk őket, utána már csak sejtettük, hogy merre járhatnak. 20 perc után láttuk meg újra őket.

Miközben anyukája segített levenni a ruhát és szárazra dörgölte, Patrik boldogan mesélt. Hoztak egy hálót, kagylókkal, sünnel majd jó lesz emléknek. Patrik bármikor ránéz, majd emlékszik erre a csodás élményre. Attila mesélte: Patrik mindig egyre mélyebbre törekedett, ő meg nem győzte visszafogni. Patrik engedte ki a mellényt, Attila nem győzte felfújni. Mindig lefelé nézett, meg kellett kopogtatni a szemüvegét, hogy rá figyeljen. Minden határt átléptek: 7,2 m mélyre merültek!

A tengerben is készítettek fényképeket, hogy ezt a csodát velünk is meg tudják osztani. A második merülés már egészen más volt, mert már nem izgult senki. A harmadik merülésre csak apukája kísérte el, mert annyi búvár volt a hajón, hogy mi kiszorultunk. A parton maradtunk, és integettünk az egyre távolodó búvároknak.

Egy teljes napot töltöttünk el a tőlünk 80km-re fekvő Dubrovnikban. Sétáltunk a középkori hangulatot idéző várban, megnéztük a kikötőt, megkóstoltuk a helyi jellegzetes ételeket, italokat. Bár a város lenyűgöző volt, Patrik csak a tengerbe vágyott. Este 6-kor indultunk vissza, addigra már mindenki kellemesen elfáradt a nagy kirándulásban. A hét nagyon gyorsan elrepült, de az emléke örökre a szívünkbe ivódott.




Köszönjük a Csodalámpa Alapítványnak és Cseh Attilának ezt a felejthetetlen élményt!

/ 6