Marci ma volt 11 éves. Négy hete jött ki a steril transzplantációs boxból és az volt az álma, hogy a szülinapján repülhessen.

Elkezdtük a szervezést. Valamennyi önkéntes beleadta minden tudását, ismeretségét, ötletét, mert a szervezéshez az idő nagyon szűkös volt.

Reggel még zuhogott itt Miskolcon az eső, de jól dolgozott a lelkész önkéntesünk, aki már csak hivatalból is jóban van az égiekkel.

Délután 4-re a reptéren volt a miskolci Csodalámpás önkéntes csapat színe java, csodalámpás trikót öltve, az ajándék repülős könyvvel, a szülinapi tortával, tetején a marcipán csodalámpával, tűzijátékkal és a 11.-es számmal.

Már csak Marcira és az édesapjára vártunk. Megérkeztek. Marci még akkor sem tudta, hogy repülni fog...

/ 8

Aztán elindultak, felszálltak, mi integettünk.
A repülő először a kórház felé vette útját, ahol Marci gyógyult, és a teraszon a nővérek serege integetett a repülőnek, amit ekkor már Marci egyedül is vezethetett.
Elrepültek Marciék házáig, ott az édesanyja és a testvérei integettek neki nagy lelkesen.

Visszaérve a reptérre, várta Marcit a szülinapi ének, a torta és a könyv...

Csak lassan jutott szóhoz, és csak annyit tudott mondani:

- Köszönöm! - de ebben az egy szóban s Marci csillogó szemében minden benne volt.