Beszámolók


27.Május


Bogi izgatottan készülődött a ValMar együttessel való találkozóra és az azt követő koncertre, ahova szülei kíséretében érkezett. A bejárat előtt találkoztunk, ahonnan bevittek minket abba az épületbe, ahol a fiúk készülődtek. Kis várakozás után felmehettünk az emeletre, a nagy találkozó helyszínére. Marics Peti fogadott minket, kedvesen és barátságosan, majd megérkezett Valkusz Milán is. A kislány nagyon élvezte a beszélgetést a fiúkkal, elmondta nekik, hogy melyik a kedvenc ValMar dala.

Készültek közös fotók is, de aztán a fiúknak el kellett kezdeniük készülni a koncertre, így kedvesen elköszöntek tőlünk, majd Bogi és szülei megkapták a karszalagokat, amikkel be tudtak menni a koncertre. Bogi anyukája másnap azt mondta nekünk, kislánya nagyon boldog volt, örömmel mesélte otthon a családnak, hogy milyen nagy élményben volt része előző nap a koncerten és a találkozón.




Köszönjük magántámogatóinknak, hogy teljesíthettük Boglárka kívánságát!


Ludvig Mátyás
kívánság-koordinátor
Pápa, 2024.05.11.

Archívum



Belépés