Niki vágya egy kis pónilovacska volt.
Mikor kérdeztük, mit is szeretne csinálni egy ilyen pici lóval, magától értetődő természetességgel mondta, hogy természetesen lovagolni fog rajta.

A kívánságot épp hogy kitettük honlapunkra, máris jelentkezett egy kedves támogató.
Hirtelen nem is értettük, honnan tudott rólunk. Elmondta, hogy a Facebookon hívták fel a figyelmét alapítványunkra.
Támogatónk egy pár nappal korábban lezárult játék keretében egy kis pónit ajánlott fel a nyertesnek. Amikor az egyik pályázótól megtudta, miről is szól a Csodalámpa, és hogy valaki vár egy kis csikóra, nem volt kérdéses számára, hogy Nikinek is segítsen.

Ezt az információt azonnal megosztotta FB oldalának olvasóival is, akik sokan együtt drukkoltak, hogy mielőbb lekerülhessen a lovacska Nikihez.

A lovacskát április 2-án, szombaton szállítottuk Hajdúszoboszlóról Csokonyavisontára. Nikinek egy bő héttel korábban küldtünk képet a póniról, mert úgy tudtuk, hogy még 5-6 napig biztosan a kórházban marad, lázas, stb. A kórházban Tündi nővér kinyomtatta a képet, Niki azzal aludt és másnapra elfújta valami a lázat... Olyan jól lett, hogy nyomban haza is mehetett.

Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű az út, hiszen a csikó még soha nem „ült” kocsiban és a távolság is jelentős. Emiatt legalább kétszer meg kell állnunk vele: járatni, itatni, etetni, és még át is kell szállnia egy második szállítójárműbe, mert a hosszú utat csak így tudtuk megszervezni...

/ 11

Kora reggel indultunk, és ahogy közelítettünk Hajdúszoboszló felé egyre izgatottabbak lettünk. Izgultunk, hogy fogad borzas lovacska, barátságos lesz-e, félni fog vagy sem, hogy bírja majd az utat.

Hajdúszoboszló mellett, a Silver majorban egy jókedvű, vidám kis paci várt ránk.
Igaz, kicsit félt, de amikor elkezdtük simogatni, hamar megnyugodott. Hosszan súgtuk neki, hogy ne féljen és legyen nyugodt, mert jó helyre kerül. Olyan volt, mintha megértette volna, hiszen Gödöllőig meg sem kellett állnunk, ott kicsit futkározott, evett-ivott és ismét útrakész volt.

Niki szüleit persze többször is felhívtuk út közben, mondtuk nekik, hogy úton vagyunk, de csak késő estére érünk hozzájuk.
Niki persze nem akart lefeküdni, azt mondta, hogy megvárja barátját. A várakozás hosszú volt, így azután csak elnyomta az álom, de amikor bekanyarodott az autó, kipattant szemecskékkel futott ki köszönteni Tűzgolyót vagy Szilast. (A név még nem biztos, pár nap türelmet kért Niki, amíg dönteni tud.)
Hogy ki volt izgatottabb – Niki, a lovacska vagy rokonsága, amikor a mikrobuszból kiszállt a lovacska, nehéz megmondani.

Az istálló rendbe téve, új vödröcskékkel várta új lakóját.
Nagy volt Niki öröme, de az egész családon látszott a meghatott boldogság. Friss szénát tettek a póni elé, amit az azonnal ropogtatni is kezdett, ivott az új vödröcskékből. Láthatóan tetszett az új otthona, az új kisgazdáról nem is beszélve.

Niki szülei boldogan bújtak ágyba, naivan remélve, hogy a hosszú nap után vasárnap sokáig alhatnak.
Niki persze máshogy gondolta, Kora reggel a kislány bőszen felrázta papáját, ráparancsolt, hogy „azonnal, ki az ágyból”, mert póniját etetni-itatni kell és persze lovagolni is szeretne, de azonnal.

Jó érzés tudni, hogy ilyen nagy örömet szereztünk ennek a kicsi lánynak és hisszük, hogy gyógyulása a pónin már nem fog múlni.