Beszámolók


2.Január

A kívánság-teljesítést úgy sikerült megszerveznünk, hogy Tamást Vértessomlóról a szülei kontrollra hozták a kórház Ilka utcai részlegébe.

Az adományozó fiatal vállalkozó testvérpár pedig Hatvanból érkezett, hogy örömet szerezzen a kisfiúnak egy hordozható, minden igényt kielégítő DVD lejátszóval.

Tamás nagyon meghatódott a szívből jövő ajándéktól és a kiegészítő csodás Mikulás-csomagtól, rögtön segített az összeszerelésben (bár kis kezét még nehezen mozdítja). Nagyon boldog volt. Ennél jobban a fiatalemberek lepődtek meg, amikor Tamás átadta nekik az ő kis ajándékát köszönetképpen, egy bekeretezett, mosolygós fényképet.
Szép, felemelő pillanatok voltak.

Aztán még sokáig beszélgettünk, szó került híres emberekről is, mire Tamás kijelentette, hogy számára Róbert és Norbert már örökre híres ember.

A baj valamikor megtörtént, de amíg ilyen találkozások vannak, ez segíti a testi és lelki gyógyulást…




Benkóczy Márta és Magai Margit
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2009. december 2.

Köszönjük a Ro-No Plasztik Kft-nek a felajánlást és a részvételt az ajándék átadásában.



Archívum



Belépés