Beszámolók
/ 11
A Csodalámpa mindent felülmúló kívánságteljesítése Nizzaban
Szombat délután (04.14.) indult a gépünk a csodálatos francia városkába, Nice-be. A lányok eleinte tartottak a repüléstől, de félelmük nagyon hamar feloldódott. Sőt egyenesen élvezték a repülést. A röpke négy órás utazás után elfoglaltuk a szállást, és sétáltunk egyet a tengerparton.
A lányok már izgatottan várták a másnap reggelt… Lagon úr (Phoenix és Lizzie delfinek gondozója) szeretetteljesen várt minket. A lányokat beöltöztették pampalinis nadrágba (aki még emlékszik erre a mesére), és egy kézmosás után már mehettek is a vízbe. Megsimogathatták a delfineket, és ők vezethették le a reggeli edzésüket.
Bár a vélemények eltérőek a delfin bőréről, az érzés mégis nagyon felemelő minden a két leányzó számára.
- „Ez életem legszebb három napja!” – ismételte meg Trixi többször is a hétvége folyamán.
A delfinsimogatás után, megnézhettünk még egy delfinshowt, madárshowt, kardszárnyú delfin (orca) showt, fókashowt. Marineland területén sétálgatva megnéztük az akváriumokat, a cápákat, pingvineket, pelikánokat, simogattunk ráját… Lenyűgöző volt ez a kis tengeri oázis. A hatalmas telepen rengeteg állatot látttunk, és nagyon sok emléket gyűjtöttünk. Másnap még volt egy kis időnk sétálni a tengerparton és megnézni Nizzát.
Élményeink örökidőkre szólnak…
Tünde beszámolója
„Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, …jó volt!!!!! Most ültem először repülőn, először jártam külföldön és először láttam a tengert, hoztam is anyukáméknak egy fél liter tengervizet, hogy ők is megszagolhassák milyen. A repüléstől az elején tartottam egy kicsit, de nagyon tetszett végül is, kellemes volt a start és a landolás is. Nagyon tetszett, hogy a német pilóták mindig elmondták nekünk az út alatt a legfontosabb tudnivalókat, be és elköszöntek, udvariasak voltak.
Imádom a delfineket gyerekkorom óta, mindig az volt a vágyam, hogy egyszer élőben is láthassam. Mi mutattuk nekik a feladatot, hogy mit csináljanak, játszottunk velük, s meg is simogathattuk őket. Vezényeltünk és ők énekeltek, egy kézjelünkre kiugrottak a vízből. Én Lagon úrral voltam és Phoenixnek adtam az utasításokat. Közel fél órát voltunk mellettük, de tíz percnek tűnt. Egész nap tudtuk volna őket simizni, mert olyan kis selymes volt a bőrük.
Nagyon tetszett Marinelandon minden, de leginkább a simogatás után a delfin show ragadott meg, ahogy szaltóztak, labdáztak, vagy kiemelték a vízből az idomárukat.”
Trixi beszámolója
„Én is először ültem repülőn, amitől az elején nagyon féltem, de utána nagyon élveztem, olyan jó volt. Gondoltam is rá, hogy stewardess leszek. Először láttam a tengert is, olyan végtelen és nagyon kék, és nagyon sós. Szép volt, ahogy a hullámok kicsaptak a partra, és rengeteg kavicsot gyűjtöttem, és tengervizet is hoztam haza. A tengerparton ülve csak azt tudtam mondani, hogy biztos vagyok benne, hogy ez lesz életem legszebb három napja! És ez így is lett.
Nekem kicsit érdes volt tapintásra Lizzie, viszont a hasánál selymes volt a bőre. Annyira jó volt velük! Lizziet egész nap el tudtam volna simogatni. Selymes és kicsit érdes volt a bőre, a hasán pedig fehér és selymes. Nagyon aranyos és szófogadó volt. Bár mindig akkor kapott valami feladatot és úszott el, amikor én még simogatni szerettem volna. Benéztem a szájába is: kicsi fehér fogai voltak és valami nyelvszerű is volt ott. Annyira tetszett, hogy a kézjelünkre kiugrott a vízből, meg hogy a farkuszonyával tolva magát „pitizett”. Amúgy a műsorok közül is a palackorrú delfinshow tetszett a legjobban, főleg amikor átugrottak a karikán, és labdáztak a közönséggel. A madárshownál az tetszett, hogy közvetlenül a fejünk felett repültek el a különféle ragadozó madarak. A kardszárnyú delfin (orca) shownál pedig áttetsző volt a medence oldala, és láttuk, ahogy úszik az a hatalmas (6-7m) állat, és nyelvet nyújtott az idomárjára:) Meg kicsúszott a partra és a farkával integetett. Meg hason végig csúszott a medence szélén. És a show végén öt delfin ugrott ki egyszerre a vízből. Simogattam ráját is – csúszós volt mint egy hal, szerintem a delfin bőre simább volt.
Nice-ben nagyon tetszett, hogy mindenhol pálmafák voltak: a körforgalmaknál és a tengerparti sétányon is végestelen végig. Olyan jó volt minden.”
A lányok beszámolóit hazafelé a repülőn rögzítettem, szóval a legfrissebb élményeket olvashatták.
A lányok életének legszebb három napját köszönhetjük a Lufthansa légitársaságnak, a Hotel Pilotelnek, a nizzai Marineland dolgozóinak, és a cégnek, akik finanszírozták a kívánság teljesítését.
kívánságkoordinátor
Korábbi bejegyzések
- Balázs (6 éves, Tiszaderzs)
- Levente (5 éves, Kunhegyes)
- Sándor (16 éves, Gyomaendrőd)
- Bence (10 éves, Pécs)
- Vivien (3 éves, Győr)
- Beatrix (12 éves, Budapest) és Tünde (16 éves, Sáránd)
- Norbert (17 éves, Gyál)
- Georgina (17 éves, Körmend)
- Krisztián (12 éves, Algyő)
- Gellért (4 éves, Szeged)
- Bernadett (18 éves, Pári)
Archívum
- Tartalomjegyzék
- Toplista
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004