Amikor Ronaldonak meséltem a csodalámpáról és megkérdeztem, mit szeretne, azonnal közölte
- biciklit! - arca pedig csakúgy ragyogott. Következő kérdése az volt - és mikor lesz? - Azt mondtam
várnunk kell és majd meglátjuk.
Pár héttel később rövid kezelésre érkezett, félt, szorongott. Mikor sejtelmesen mondtam, hogy talán ma lesz valami csoda, felcsillant a szeme és kicsit megfeledkezett félelméről. A vérvételt és a kezelést kivételesen sírás nélkül tűrte, aztán várt, de nem kérdezett csak mosolygott. Éppen ebédelt mikor megérkezett a kis kerékpár. Betoltuk az ebédlőbe ahol Róni és még néhány gyerek bámult a csillogó csodára, aztán rám nézett, leugrott a székéről, rápattant a kerékpárra és vidáman kacagva mondta, - AZ ENYÉM!!!! - Leszállt, simogatta, tologatta, fel-fel kacagva mondogatta, - AZ ÉN BICIKLIM!!! - Boldogsága átragadt környezetére és bizony könnyet csalt öröme szemünkbe, örömkönnyeket. A mentőbe hazafelé vele utazott új kerékpárja és szűnni nemakaró boldogsága.
Nagyon köszönjük csodalámpa!
Roninak, pedig kívánunk még sok örömöt, balesetmentes közlekedést az új biciklivel és gyógyulást a súlyos betegségéből!

B.Végh Tünde
kívánságkoordinátor
2006.03.08.