Beszámolók


3rdJanuary

Zsombort nagyon érdeklik az állatok, a természet, valamint a közlekedési eszközök: főképp az autók, versenyautók. Közvetlen, vidám, kedves és okos kisfiú, aki okosan és együttműködően viszi végig a "kezeléseket".

Amikor megkérdeztük, hogy ha lehetne egy kívánsága, ő mit kérne a Csodalámpa Alapítvány dzsinnjétől, a válasz szinte azonnal megszületett:
-"Egy autót szeretnék kérni!”

Sajnos az utóbbi hetekben a kisfiú nagyon sok időt töltött a kórházban, autója már otthon várta, hogy mikor jön haza kis gazdája. Szerencsére eljött az a nap is, a kisfiú boldogan vette birtokba új autóját, ami épp olyan volt, amit megálmodott.


Köszönjük a Mellow Mood Hotels támogatását!



Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2018.12.06.

Zsombor családjától az alábbi köszönőlevelet kaptuk:

T. Csodalámpa !

Ezúton is szeretném Önöknek megköszönni kisfiam, Zsombor ajándékát!

Mai napon késő délután értünk haza Budapestről a Szt. László Kórházból és hétfőn már mennünk is kell vissza oda őssejtgyűjtésre... A jövő hétre való lelki "felkészüléséhez" azt gondolom, hogy nagy-nagy segítséget nyújtott az ajándékba kapott elektromos kisautó által okozott örömérzet, boldogság.

Sugárzott az arca, mikor meglátta és alig várta, hogy apukája összeszerelje azt. Tisztelettel köszönjük ezúton is Önöknek / a Támogatónak, aki által ezt megkaphatta!

Üdvözlettel:

Lné D. Krisztina, Zsombi anyukája


3rdJanuary



Krisztián, mint korosztályából oly sokan, jogosítványra vágyott. Megkereste azt az autós iskolát, ami iskolájához és lakóhelyéhez is viszonylag közel van, és elkezdte a tanfolyamot.

Rekordgyorsasággal letette a KRESZ vizsgát, gratulálunk neki! Ha így halad, hamarosan a kezébe kapott friss jogosítvánnyal büszkélkedhet.

Kértük, feltétlenül tájékoztasson bennünket az eredményes gyakorlati vizsgáról, és a jogosítvány megszerzéséről.


Sok sikert kívánunk támogatónk, az Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola diákjai nevében is!

Köszönjük magántámogatóink segítségét!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2018.10.24.

3rdJanuary



Szinte megismétlődött a tavalyelőtti karácsony. Dzsinnek most is nagyon szép feladat jutott, az ajándékot, amit Dávid kívánt karácsonykor kellett eljuttatnia a kisfiúnak.

Dávid ágyban fekvő beteg. Számára a nagyvilágot a család és a laptopon látottak jelentik. Kicsi teste, mint egy babáé, de az esze, mint egy bölcs emberé. Hatalmas tudás lakik benne, szinte ő is egy kis computer.

Kérése egy új laptop volt, melyen az általa kedvelt játékok is lejátszhatók lennének. A kérést az édesapa munkatársaiból alakult sportkör teljesítette, titokban. Meglepetés volt az édesapa számára, hogy munkatársai a segítői is egyben.

Különleges ember Ő, nincs előtte lehetetlen, heti 3 alkalommal jár, a nagyszülőkkel felváltva, 50km-ről a kórházba a munkája után, s a kisfiúval marad, míg az el nem alszik, eteti, mosdatja, tornáztatja. Nagyon nagy türelme van hozzá, játszik a laptopon, hogy közben Dávid a szemével részese lehessen a játéknak. Dávid - szinte mint egy kis informatikus - érti a gép működését, számok, nevek, adatok számára nem jelentenek problémát. Apuka meg teljesít, nap, mint nap, két éve. Az ő életterük egy kórterem egyik ágya. Itt élik meg az apa-fia kapcsolatot, ami nem mindig könnyű, mert Dávid már egy kis kamasz, így kamaszokra jellemző viselkedést ő is produkálja.

Az átadáson a Nagykanizsai Posta munkatársai is részt vettek, mint adományozók. Velem együtt érdeklődve figyelték az eseményeket. Miután Csaba és az Apuka működőképessé tette a laptopot, Dávid kiválasztotta kedvenc játékát, ránk már nem volt szükség. Hisz a figyelem már az élményeké lett.

Elköszöntünk tőlük, és gondolatainkba merülve tértünk haza családjainkhoz. Dzsinnünk a sarokban ült láthatatlanul, és tudta, most rá már nincs szükség.

A csodát, mint megannyiszor a szülő veszi át és viszi tovább rendületlenül, mint ahogy Dávid apukája is.
Jön ha esik, ha fúj, ha fagy…
Jön, mert jönni kell, amíg lehet…




Köszönjük a Dunántúli Postás Sportegyesület támogatását!

Köszönjük Árkus Mónika és Sánta Csaba személyes jelenlétét a kívánságteljesítésen!


Varga Andrea
kívánság-koordinátor
Zalaegerszeg, 2018.12.20.

3rdJanuary



Beninek hétfőn újra jönnie kellett a kezelőorvosához. Vizsgálat, vérvétel, csupa macera. A nagyfiú egyáltalán nem tudott arról, hogy a mai napon egy új telefon boldog tulajdonosa lesz, édesanyjával titokban szervezkedtem.

Beszélgettünk, aztán egyszer csak előkerült a csodalámpás piros kis táska az ajándékával. Köszönömök áradatát kaptuk, annyira örült.

Csodás volt részese lenni ennek az újabb örömnek!


Köszönjük a BNP Paribas Magyarország és a sütivásáron résztvevő jótékony Csodabogarak támogatását!


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2018.12.10.

3rdJanuary


Áron legnagyobb örömére, a születésnapján kapta meg a rég óhajtott elektromos autóját. Mit is kérhetne egy komoly férfi hatévesen? Beülős elektromos autót!

Az édesanyával titokban szerveztük meg a látogatásom, igyekeztünk minél nagyobb meglepetést szerezni... sikerült.

A kisfiú öröme határtalan volt, boldogan csomagolta ki az előre összeszerelt ajándékot, és az autó működését azonnal ki is próbálta a szobában. Jó volt osztoznunk az örömében!


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde ismételt támogatását!


Dócziné Magdi
kívánság-koordinátor
Szeged, 2018.12.18.

3rdJanuary


Ádám kívánságteljesítése előtt törtük a fejünket, mit is cselekedjünk, hogy titokban maradjon az ajándékozás és nagy meglepetésben legyen része. Anyukájával füllentettünk egy jókorát: "A doktornő kéri, hogy jöjjön be hozzá..."

A meglepetés óriási volt, megszólalni sem tudott Ádám, amikor látta, hogy a doktornő sehol, de a kívánsága teljesül. Meghatódva vette a kezébe a nagy csomagot, ami a PlayStation 4 játékgépet rejtette.

Mi, akik jelen voltunk, hálásak vagyunk ezért az újabb élményért.


A kívánságteljesítést köszönjük hazai magántámogatóinknak, akik már többször segítettek nekünk életre szóló örömet szerezni, valamint kollégájuknak, Zoltánnak, hogy személyesen részt vett a kívánságteljesítésen!


Icsó Klára
kívánság-koordinátor
Veszprém, 2018.12.14.

27thDecember


Tibor betegsége ellenére nagyon élettel teli kisfiú. Gyönyörűen beszél angolul is, szeret játszani, mint minden gyerek. A kórházban találkoztunk, meglepetés volt, hogy hozom az ajándékát, egy csodás LEGO City személyszállító vonatot. Több legója is van, ez a mostani az eddigi legnagyobb.

Óriási örömmel bontotta a dobozt, nagy rutinnal kezdte az összeszerelést a használati utasítás szerint. Boldogan látta, hányféleképpen rakhatja össze az elemeket, sok idejét leköti majd.

Mivel közösségbe, iskolába a kezelések miatt még nem járhat, biztosan hozzájárul kedvenc tevékenysége a mielőbbi gyógyuláshoz.


Köszönjük a BNP Paribas Magyarország és a sütivásáron résztvevő jótékony Csodabogarak támogatását!


Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018. december 14.

27thDecember


Roland egy X BOX One X játékgépre vágyott, bár idén már nem rendelte őt vissza kórházi kontrollra az orvosa, de amint megtudták, hogy a támogató megvásárolta a gépet… semmi sem állíthatta meg őt / és édesanyját!/ hogy Budapestre jöjjenek.

Autóval Sárospatak nem is volt olyan hosszú idő, mint az a 15 perc, amit Rolandnak a WestEndben várnia kellett, hogy kívánsága teljesüljön! Arcán, minden mozdulatán látszott az izgalom…

Mégiscsak eltelt a várakozási idő, megérkeztek kedves támogatóink a Szintlépés Alapítvány részéről. Az ajándékot rejtő csomag percek alatt Roland kezébe került. A duzzadó táskából sorra kerültek elő az XBOX ONE mellett a játékprogramok és a tartozékok.

Roland képzeletben már játszott is, mihamarabb indult volna haza, hogy beüzemelje a frissen kapott játékot, most ezért volt izgatott.

Gyorsan elköszöntünk és jó utat kívántunk nekik!




Köszönjük a Szintlépés Alapítványnak az ismételt támogatást!

Nagymarosy Gábor
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.12.07.

27thDecember


A miskolci hároméves Milánka nagyon szereti az autókat. Különösen a piros színűeket! Amikor meglátta a neten, hogy kórházi kis barátnőjének, Cilikének milyen szép piros autót ajándékozott a Csodalámpa, ő is olyan szeretett volna kérni.

Mikulás napjának reggelén a gyerekek ámulva nézték, ahogy begördült a szép piros, zenélő, világítós akkumulátoros autó Milánka és Cilike kórházi szobájának ajtaján. Ugyanolyan, mint a Cilikéé. Cilike meg is kérdezte, hogyan kerül ide otthonról az ő autója. De hamar kiderült, hogy ez az autó egy másik, ez mostantól Miláné!

A kicsi fiú csillogó szemekkel, fülig érő szájjal vette birtokba az ő piros autóját. A kórházi osztály apraja-nagyja osztozott Milán és szülei örömében! Olyan jó volt látni, a két kicsit milyen aranyosan ül és játszik egymás mellett a piros autóban. Milán közölte, hogy az autóban ágyazzanak meg neki, mert ő abban fog aludni éjszaka.

Kedves Milán!
Kívánjuk, hogy legyen sok örömöd ajándékodban, és gyógyulj meg minél hamarabb!


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde ismételt támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018. december 6.

27thDecember


Bence kedvenc időtöltése a kerékpározás, amit legszívesebben együtt a barátaival végez. Így, amikor lehetőséget kapott arra, hogy a Csodalámpa Alapítványtól kérhet valamit, nem kellett sokat gondolkodnia, szinte azonnal rávágta, hogy egy új biciklit szeretne, így nem kellene olyan sűrűn kölcsön vennie az apukája járgányát.

Hogy milyen típusra vágyott, ezt is gyorsan elmondta nekem: egy fekete Mali Skorpio-ra.

Egy szegedi bicikliboltban találkoztunk, ahol már beüzemelték számára a megbeszélt modellt, amire nagy örömmel azonnal fel is pattant, és a búcsúzkodás után boldogan „kerekezett” haza.


Köszönjük a budapesti Szintlépés Alapítványnak, hogy hagyományt teremtve Bence kívánságát is teljesítette!!!


Dócziné Magdolna
kívánság-koordinátor
Szeged, 2018.12.07.

27thDecember


A hétéves törékeny kislány nagy izgalommal, ünnepélyesen felöltözve, koronával a fején várt bennünket. Apró ajándékot is készített az adományozó családnak. Megilletődötten, de nagyon nagy örömmel fogadta az előre összeszerelt babakonyhát. Eddigi élete során most kapta a legnagyobb ajándékát, és ráadásul egy hasonló korú lánytól…

Márton Mira ugyanis a saját születésnapjára nem ajándékot, hanem adományt kért családjától és barátaitól, mert egy beteg kisgyerek álmát szerette volna valóra váltani. A terv sikerült, hálás köszönet Mirának és családjának, akik összefogtak, segítettek a szükséges pénz összegyűjtésében.

Megható volt látni mindkettejük örömét, az adományozóét és a megajándékozottét! A két kislány gyorsan összebarátkozott és használatba vették az ajándékot, a gyönyörű babakonyhát.

A játék Alexandra számára nagy segítség lesz a gyógyulásban, mivel egyelőre még óvodába sem járhat az állapota miatt.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk Alexandrának, hogy még sok finomságot készítsen babakonyhájában a családjának.




Köszönjük a Márton család támogatását!


Benkóczy Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018. december 12.

19thDecember


Zalán két kezelés közötti kontrollvizsgálatra jött a GYEK-be, ez a nap is úgy indult, mint a többi. Nem is sejtette, milyen meglepetés vár rá, mert éppen ezen a napon érkezett meg a laptop, ami nagy vágya volt már Zalánnak.

A nagyfiú nagyon megörült nekem, amikor széles mosollyal az arcomon közelítettem felé, kezemben a dobozzal, s közöltem vele, hogy ez az az övé.

- S mi van benne? -kérdezte meglepődve.
- Bontsd ki!-válaszoltam.
- Csak, csak nem a laptop?-kérdezte csodálkozva.

És Zalán elkezdte kibontani a jól becsomagolt ajándékot. Olyan jó volt látni, hogy a vérvételtől kicsit megsápadt kamasz fiú arca egyre jobban pirospozsgássá vált, ahogy bontogatta és végül meglátta a csomag tartalmát.

-Nem hittem volna! -mondta elcsukló hangon!

Nagyon - nagyon örült neki, ez látszott rajta! Igazi férfias laptop, mondogatta, s mutatta meg az épp arra jövő nővéreknek, orvosoknak, akik osztoztak Zalán örömében.

Kívánjuk, hogy sok örömöd legyen ajándékodban, s gyógyulj meg minél hamarabb!


Köszönjük a Mellow Mood Hotels támogatását!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2018. december 9.

19thDecember


Rikárdó egy laptopot szeretett volna, sajnos sok időt tölt a kórházban, és fontos neki, hogy ne maradjon le a tanulásban. A laptop segítségével könnyebb lesz lépést tartani osztálytársaival.

A nagyfiú nagyon örült, mikor Ádám a BlackRock Budapest képviseletében átnyújtotta neki az ajándékot. Segített bekapcsolni és elindítani a gépet, de hamar kiderült, hogy Rikárdó elboldogul egyedült is.

Kedves Rikárdó, kívánunk mielőbbi gyógyulást neked, és hogy teljen nagyon sok örömed a szép új laptopodban.


Köszönjük a BlackRock Budapest ismételt támogatását!

Köszönjük Siska Ádámnak, hogy személyesen részt vett az ajándékozáson!


Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.11.29.

19thDecember


Regina egy laptopot szeretett volna, sajnos sok időt tölt a kórházban, és fontos számára, hogy tudja tartani a kapcsolatot családjával, barátaival, és iskolatársaival. Persze nem csak kapcsolattartásra fogja használni ezt a gépet, hanem tudja, a tanulásban is nagy segítségére lesz ez a masina…

A nagylány nagyon örült, mikor Ádám a BlackRock Budapest képviseletében átnyújtotta neki az ajándékot, és segített bekapcsolni és elindítani a gépet. Közben Regina mesélt magáról egy kicsit, egy bájos kamaszlányt ismertettünk meg a személyében. Gyorsan elszaladt az idő, és sajnos már indulnunk kellett.

Kedves Regina, kívánunk mielőbbi gyógyulást neked, és hogy teljen nagyon sok örömed a szép új laptopodban.


Köszönjük a BlackRock Budapest ismételt támogatását!

Köszönjük Siska Ádámnak, hogy személyesen részt vett az ajándékozáson!


Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.11.29.

19thDecember


Fotó: Szamosi András

Olivér már másodszor küzd a betegséggel, de hősiesen tűri a kezeléseket és azt tervezi, ha végre hazamehet, akkor a saját szobájában elhelyezett tévén olyan műsort néz majd, ami neki tetszik.

Amikor ehhez a kívánsághoz kerestünk támogatót, a Provident Pénzügyi Zrt. felajánlotta a segítséget és maga Szirmák Botond, a cég vezérigazgatója vállalta a kérés teljesítését. A kórházba nem ment egyedül, magával invitálta Szellő Istvánt, az RTL Klub híradó műsorvezetőjét. Ők ketten ugyanis a Marquard Média egyik rendezvényén a Csodalámpa Alapítvány jótékony nagyköveteiként a Csodalámpa mellett kampányoltak.

Kíváncsi tekintetek követték a két urat, amikor kezükben a nagy dobozzal, folyosóról folyosóra vitték Olivér szobájába az ajándékot. A nagyfiú is először meglepődött a híresség láttán, de azután, mintha régóta ismernék egymást, megbeszélték a legújabb műsorokat, értékelték a tévécsatornákat. Olivér elmesélte, milyen kezeléseket kap, már szeretne nagyon hazamenni és természetesen kipróbálni a televíziót. Szirmák Botond úr átadta a munkatársai jó kívánságait, ami most nagyon is ráfér Olivérre. Bár nagyon nehéz helyzeteket él át, de vidáman mesélt magáról.

Amikor minden fényképet elkészítettünk, akkor a nagypapa élettársát megkérdeztük, szeretne-e valamit ő is hozzátenni. A hölgy leült Olivér mellé és nagyon határozottan elmondta, hogy ezeknek a gyerekeknek, fiatalembereknek nagyon nagy szükségük van a megértésre, a türelemre, amit a szülőknek akkor is meg kell adniuk, ha már úgy érzik, hogy az erejükből erre nem telne. Mert a szeretet, az odafigyelés segít gyógyulni. Ezektől az igazán valódi és megható, egyben bölcs szavaktól szinte mindannyiunk szeme könnyes lett.

Kívánjuk Olivér, hogy mielőbb legyél túl a kezeléseken és kedvedre nézhesd a jobbnál jobb filmeket!




Köszönjük a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója, Szirmák Botond, a munkatársai és Szellő István támogatását, hogy az ajándék átadásával színesítették Oliver hétköznapjait.


Felkai Márta
Budapest, 2018. november 22.

19thDecember


Marci egy huncut fiúcska, nagyon szereti a meséket és számítógépes játékokat. Mikor először találkoztam vele, akkor is teljesen el volt varázsolva, ha jól emlékszem egy autós üldözés foglalta le anya számítógépén - mert saját kis tabletje akkor még nem volt... ez nem mehet így tovább, gondolta a nagy varázsló, hiszen "néha" anyának is szüksége van a saját gépére.

Mikor Marci megtudta, hogy bizony a csodalámpa dzsinnje tud varázsolni, huncut szemében látszott, hogy akkor hiszi el ezt igazán, ha neki is varázsol egy tabletet.

A Piros Iskola sok kis diákja közös erővel megsuhintotta a varázspálcát és az elegáns, természetesen fiús színben pompázó tablet máris úton volt Marcihoz. A diákok Balogh Attila tanár urat kérték meg, hogy adja át az ajándékot.

A kis Marci éppen egy Verdás filmet nézett, amikor megérkeztünk - természetesen anya laptopján - Balogh tanár úr azonnal be is kapcsolódott a mesébe és a két férfiember azonnal meg is vitatta a mese "eszmei mondanivalóját".

Aztán a tanár úr átadta Marcinak a dobozt, amiben a dzsinn ajándéka lapult. A kisfiú pillanatok alatt kezében tarthatta a gyönyörű tabletet, ami ezután csak és kizárólag az övé!
Teljesen elvarázsoltan ismerkedett az új csodával és biztos vagyok benne, most már ő is hiszi, hogy a dzsinn valóban tud varázsolni.

Hát így történnek a csodák pici Marci, kívánunk Neked mielőbbi teljes gyógyulást és nagyon sok örömöt a tablet használatában.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Piros Iskola tanulóinak, tanárainak és a szülőknek, hogy hagyományt teremtve, immár harmadik egymást követő évben ismét segítettek csodalámpás gyerekek álmainak a megvalósításában!


Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest,2018.12.07.

19thDecember



Emmácska nagyon szeret játszani, különösen az építőjátékok kötik le a figyelmét. Beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy nagyon szereti a lovakat és van egy olyan Playmobil építő, amivel nagyon szeretne játszani - egy hatalmas lovas farm, sok-sok lóval, csikóval, óriási karámmal.

Az álmok bizony hamar valóra válhatnak, ha sok kicsi dzsinn "felpattan a lovára" és megkeresi azt az óriás lovas farmot, amelyre a pici Emma oly nagyon vágyott.

Ezúttal a Piros Iskola diákjai addig szorgoskodtak,, amíg a hatalmas dobozba zárt lovasfarmot megtalálták és megbízták Balogh Attila tanár urat, hogy a nevükben adja át az ajándékot a pici lánynak.

Sajnos Emmácska közben felkerült az intenzív osztályra, de szerencsére az orvosok megengedték, hogy meglátogassuk és átadjuk neki a Playmobil építőt. A csöppség gyönyörű, hatalmas szemei kérdően néztek ránk, amikor beléptünk a kórterembe, és amikor a gyönyörűen becsomagolt dobozról kiderült, hogy valójában a megálmodott lovasfarm rejtőzik a papír alatt, csöpp kis kezével boldogan intett a doboz felé.

A játékot az ággyal szemben álló polcra helyeztük, hogy Emmácska mindig lássa új kis barátait. A csúnya csövektől hamarosan megszabadulva, Emmácska máris hozzá láthat a farm felépítéséhez, biztos, hogy nagyon gyorsan megépíti a karámot és a lovász fiúk segítségével gondoskodni fog a lovacskák, a kiscsikók etetéséről, tisztán tartja a helyüket, fésülgetheti a szőrüket, szeretgetheti őket épp úgy, mint amilyen szeretettel ajándékozták meg a kis hercegnőt a Piros Iskola diákjai.




Köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Piros Iskola tanulóinak, a szülőknek, hogy hagyományt teremtve, immár harmadik egymást követő évben ismét segítettek csodalámpás gyerekek álmának teljesítésében!


Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.12.07.

18thDecember


Nem mindennap találkozunk olyan nagylánnyal, aki rajong a Real Madridért és legnagyobb vágya, hogy a lánytestvérével végre X-BOX-csatát nyerjen. Roberta épp ilyen, szívesen tölti a szabad idejét a számítástechnikai játékok világában. Sajnos egy ideje kórházi kezelések miatt még iskolába sem mehet, s ráadásul a lakásuktól távol az egyik fővárosi gyermek-gyógyintézetben kellett jó néhány hetet eltöltenie.

Épp erre az időszakra esett a Fashion Street Superhero Mikulás rendezvény, amikor is a belvárosi divatutca épületeit különleges karácsonyi fénnyel világítják meg. A programot szervező cég minden évben egy csodalámpás gyermeket meghív, hogy vele közösen kapcsolják fel az ünnepi világítást. Mivel Roberta néhány órára már elmehetett sétálni a kórházon kívülre is, így megszerveztük, hogy ő lehessen az idei évben az, aki az ünnepi műsorban is szerepelhet.

Robertát dr. Balázs László, az Immobilia Zrt. vezérigazgatója köszöntötte és az érdeklődő közönség előtt a színpadon teljesítettük együtt a nagylány kívánságát. Átadtuk neki a PS4 gépet és két nagyon izgalmas játékot hozzá. Ezután közösen indítottuk el a káprázatos fényáradatot, mely az épületeken futott végig. A gyönyörűen megvilágított épületről egyszer csak egy puttonyos, nagyszakállú Télapó mászott le a gyerekek nagy örömére.

Roberta persze már nagylány, de azért egy Mikulás-csomagnak ő is nagyon örült. Ezután még meghallgattuk Harsányi Levente konferálásával a Fashion Street nagykövetét, Odettet, aki egy kisiskolásokból álló kórussal énekelt együtt néhány dalt. Még néhány fotót készítettünk az est sztárjaival, majd a gyorsan lehűlő levegő miatt elindultunk hazafelé. Illetve Roberta édesapjával és Ili főnővérrel még egy hosszú éjszakára a kórházba, hogy másnap már hazamehessen és végre kipróbálhassa a játékgépet.




Köszönjük a Fashion Street üzemeltetőjének, az Immobilia Zrt.-nek az ajándékot, mellyel valóra váltották Roberta álmát. Reméljük, hogy minél előbb jobban érzi magát és visszamehet tanulni az osztálytársaival közé.



Felkai Márta és Koczkáné Hovanyecz Ilona
Fashion Street Budapest, 2018. december 6.

18thDecember



Máté egy laptopot kért a Csodalámpától, mert betegsége miatt sokat van kórházban, és a laptop segítségével könnyebb lesz tartani a kapcsolatot a családtagokkal, barátokkal, iskolatársakkal. A laptop a tanulásban is nagy segítségére lesz.

Mátét a kórházban leptük meg, ahová felülvizsgálatra érkezett. Mint kiderült, aznap nagyon nem akart bejönni ide, de szülei azzal bíztatták, hogy hátha aznap fog megérkezni a Csodalámpa dzsinnje. És így is történt!

Máté kis arca felragyogott, amikor ügyeletes dzsinnjeink, Balogh Ottó úr és párja, odasétáltak hozzá és átnyújtották a mit sem sejtő kisfiúnak a nagy kartondobozt. Először megilletődötten nézegette, de a félénksége gyorsan elmúlt, és perceken belül elindította a gépet, és szóba jöhető jelszavakról értekezett anyukájával.

Hamarosan elbúcsúztunk, remélve, hogy ez a kontroll a lehető legrövidebb lesz, és Máté mihamarabb otthonában élvezheti ezt a csodálatos ajándékot.

Kedves Máté, kívánjuk, hogy teljen nagyon sok örömöd szép új laptopodban!


Köszönjük visszatérő támogatónk, Balogh Ottó úr ismételt segítségét!


Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.12.04.

18thDecember


Márk egy VR szemüveget kért a Csodalámpától, amit az otthoni PS játékgépéhez szeretne csatlakoztatni.

Márkot a kórházban kerestük fel egy borongós őszi este. Nagyon boldog volt, amikor átadtunk neki az ajándékát, és egyből fel is próbálta az újdonságnak számító szemüveget. Sajnos, használni kórházi körülmények között még nem tudta, arra majd csak otthon kerülhet sor.

Reméljük, nagyon sokat fog majd ezzel az eszközzel játszani. Szemein láttuk, hogy nagyon nagy örömet szereztünk ennek a fiatalembernek!

Kedves Márk, kívánunk mielőbbi gyógyulást neked, és hogy teljen nagyon sok örömed a VR szemüvegben.



Köszönjük az XpatLoop magántámogatóinknak, köztük a legnagyobb hazai xpat szervezet tagjainak és vezetőinek, hogy a Xpat Charity Party, 'Fireworks Night' rendezvényen gyűjtött adományok révén teljesülhetett Zsombor kívánsága.



Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2018.11.16.


Archive



Log in