Beszámolók


17thJune



Nóri 11 éves, nagyon eleven, belevaló és mosolygós kislány. A Csodalámpa Dzsinnjétől teleszkópos mountain bike kerékpárt kért.

Mikor megérkeztünk az ajándékkal, nagyon nagy volt az öröm – régóta vágyott egy olyan biciklire, ami alkalmas lehet akrobatikus elemek tanulására és gyakorlására. Anyukája elmondta, hogy Nóri, amikor felnő, majd profi parkour-os szeretne lenni. Nos, nincs afelől kétségünk, hogy ez így is lesz! Mázli, hogy az bringa mellé még egy sisak is dukált.

Gyors gyógyulást és sok-sok (balesetmentes) nyeregben töltött, élményekkel teli percet kívánunk!


Köszönjük a Slendy jótékony felhívás Csodabogarak tortaaukció szervezőjének, Ojtó Szabolcsnak és a rendezvény kapcsán az adományozó cégeknek, hogy összefogásukkal teljesülhetett Nóri álma.

Az adományozó cégek névsora megtekinthető az alábbi linken:

https://www.csodabogarak.com/Csodabogarak/Esemenyek/195


Katona Csenge – Havasi Máté
kívánság-koordinátorok
Kompolt, 2020. május 22.

17thJune



Milán tavaly nyáron sokat lubickolt a kertjükben lévő felfújható medencében, mindaddig, amíg az nyár végén tönkre nem ment. A kisfiú szomorú is volt, hogy az idén nem lesz medencéje.

Amikor tavasszal megtudta, hogy kívánhat a Csodalámpától, egyértelmű volt, hogy mit szeretne kérni. Nagy volt az öröm, amikor megérkezett az áhított medence, mely nem csak új, de nagyobb is, mint a régi volt.

Milán csak azt sajnálja, hogy az időjárás még nem teszi lehetővé, hogy kipróbálja, de egy-kettőre itt a nyár, és hamarosan csobbanhat új medencéjében.


Köszönjük a S&T Consulting Hungary Kft. ismételt támogatását, melynek segítségével egy újabb beteg kisgyermek álma válhatott valóra!


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.05.22.

17thJune


Az 5 éves Milán a legkisebb gyerek a családban. Testvéreivel szívesen játszik együtt.

Milán igazi mai kis srác, érdeklődését a szórakoztató elektronika köti le. Nagyon szeret TV-t nézni és imádja a kütyüket. Érdekli a telefon és a rajta lévő játékok. A számítógépek és a konzolok világa egyaránt jó kis időtöltést jelentenek számára. Így nem is kérdés, miért kért a Csodalámpától egy Xbox-ot.

Szerencsére most nem kellett hosszú időt töltenie a kórházban, ezért az ajándék bontására az otthonában került sor. Az igazi örömöt Milán számára az Xbox konzol mellett a kedvenc játéka, jelentette. A Minecraft, ahol kiélheti építési vágyát, ebben a végtelen kreatív világban, ahol a veszélyes mobok legyőzhetők, erőt adva Milánnak a gyógyuláshoz.



Köszönet Kiss Márk stylistnak, aki saját tervezésű maszkot adományozott az egészségügyben dolgozó orvosoknak, nővéreknek, illetve további elkészült 100 darab maszk eladásából az alapítványunkat támogatta, valamint a védőeszközöket megvásárló barátainak és Fekecs Katának (aki a maszkokat gyártotta), hiszen az ő összefogásukkal teljesülhetett Milán kívánsága.


Major Kriszti
kívánság-koordinátor
Tiszafüred, 2020. június 02.

17thJune



Miklós 18 éves, komoly fiatalember. Négy testvére van. Jelenleg felszolgálóként dolgozik, és szeretne tovább tanulni.

Szívesen tölti idejét filmnézéssel, egyik nagy kedvence a Transformers. Így nem meglepő, hogy a kívánsága a Csodalámpától egy olyan laptop, amin játszani is lehet és a tanulásban is nagy segítségére lenne. Miklós régi vágya már egy ilyen eszköz. A vírusos időszak nehézségei miatt kicsit távolinak tűnt számára, hogy valóra válhat a kívánsága.

De sikerült a meglepetés és az öröm se maradt el, amikor kiderült, hogy még sem olyan távoli és elérhetetlen ez az álom. Egyik napon megérkezett a csomag, férfias szűkszavúsággal és titkolt boldogsággal, csak ennyit mondott „köszönöm szépen a laptopot”. Biztosra vesszük, hogy azóta Miklós már egy zöld táskát is kapott hozzá, hiszen ez a kedvenc színe.


Köszönjük a Slendy jótékony felhívás Csodabogarak tortaaukció szervezőjének, Ojtó Szabolcsnak és a rendezvény kapcsán az adományozó cégeknek, hogy összefogásukkal teljesülhetett Miklós álma.

Az adományozó cégek névsora megtekinthető az alábbi linken:

https://www.csodabogarak.com/Csodabogarak/Esemenyek/195


Veres Erzsébet és Major Kriszti
kívánság-koordinátorok
Pápasalamon, 2020. július 02.

17thJune



Levente 15 éves, kedves és mosolygós fiú. Az alapítványtól egy pingpongasztalt kért, amit a család gyönyörű, Bükk-béli, hétvégi házában adtunk át.

Hiszen tavasztól őszig rengeteg időt töltenek ott, így ott van lehetőség igazán kihasználni a régóta vágyott sporteszközt. Levi elmondta, az utóbbi időszakban sokat tanult online, és jó egy kicsit kiszakadni a mindennapok bezártságából és virtualitásából. A pingpongasztal erre nagyon jó lehetőséget nyújt neki, meg is mutatta nekünk, milyen ügyesen tud adogatni.

Reméljük Levi, hogy sok örömöd leled majd az asztalban és mielőbbi felépülést kívánunk Neked!


Köszönjük a PannErgy Nyrt. támogatását, mellyel ismét csodát tettek!


Katona Csenge – Havasi Máté
kívánság-koordinátorok
Kompolt, 2020. május 22.


17thJune


A 4 éves kislány kedvence a Jégvarázs mese. Gyakran beöltözik Elzának, és énekel, táncol, ahogy azt a filmben látta. Álma egy Jégvarázs mintás gyerek franciaágy volt, melyet egy szép napon szobájába varázsolt a Csodalámpa dzsinnje. Hajnalka kimondhatatlanul boldog, és igyekszik minél több időt tölteni új ágya közelében: éjszaka kényelmes ágyként, napközben színpadként használja.

A kislány anyukája ezt mesélte nekünk:

„Hajnus nagyon szereti a csajos dolgokat, igazi kislány. Amikor először hallotta a Legyen hó című dalt, kijelentette, hogy ő szeretne köpenyt, kesztyűt, koronát, és úgy énekelni, ahogy a mesében.

Azóta csak arról beszélt, hogy milyen jó lenne egy új ágy, ami Jégvarázsos, mert a régit már kinőtte. Megkérdeztem, mit szólna, ha a Csodalámpától kérnénk egy ilyen ágyat. Természetesen igen volt a válasz.

Megmutattam neki a gyerekeket, akik már kaptak valamit, és azt kérdezte, hogy ők is sokat voltak kórházban, azért kaptak ajándékot? Hálásak vagyunk, hogy mosolyog a sok rossz után. Köszönjük szépen, hogy valóra váltották kislányunk álmát.”



A Csodalámpa Alapítvány nevében hálás köszönetünket fejezzük ki Sáhó Dánielnek nagylelkű támogatásáért, hiszen így közösen nagy örömet szerezhettünk Hajnalkának!


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Tószeg, 2020.05.27.

17thJune


Ervin már kinőtte futóbiciklijét, és különben is olyan „nagyfiús” bicajt szeretett volna, amilyen a bátyjának van.

A mosolygós, vidám kisfiú a Kardiológiai Intézetbe jött kontrollra, és nem is sejtette, hogy Budapestről egy csodaszép, új biciklivel tér majd haza. Alig bírta kivárni, hogy az ajándékot megmutassa testvérének, és együtt biciklizhessenek.


Köszönjük a Koliken Kft. támogatását, mellyel közösen nagy örömet szerezhettünk Ervinnek!


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.05.14.

17thJune



A 16 éves nagylány kívánsága egy trendi vezeték nélküli fülhallgató volt, mellyel élvezet a zenehallgatás, és melyet sétálás közben is kényelmesen használhat.

Már régóta vágyott rá, így sikerült különösen nagy örömet szereznünk neki ajándékunkkal.


Köszönjük a Batschka Stiftung és a Lurdy Ház támogatását, melynek segítségével valóra válhatott Enola kívánsága!


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Szentendre, 2020.05.29.

17thJune



Dániel jelenleg szakközépiskola gépészeti szakán tanul. Szeret időzni és játszani az online térben. Ahogy ő fogalmaz: „sajnos csak telefonon tudok játszani”.

Dani kívánsága a Csodalámpától egy Xbox konzol, az elmaradhatatlan FIFA 2020 játékkal. Valóban ezek a játékok sokkal élvezetesebb időtöltést biztosítanak a konzolokon, mint a telefonon. Érthető tehát a nagy vágyakozás. Az öröm is, amit okozott a csomag megérkezése. Dani régi vágya vált valóra. Így már egész kis szórakoztató központban érezheti magát, az izgalmas játék hevében. Mivel Dani azt is elárulta, hogy nagyon szereti a gazdálkodós játékot, ezért megleptük egy saját farmmal.

Dani éljen az egészséges vidéki élet, ahol szíved szerint gazdálkodhatsz és kedvedre építheted a saját farmodat, élvezheted egy kis falucska hangulatát.


Köszönjük a PannErgy Nyrt. segítségét, hogy támogatták Dani álmát!


Veres Erzsébet és Major Kriszti
kívánság-koordinátorok
Fábiánháza, 2020. június 03.

17thJune



Brendon nagyon szeretni való örökmozgó kisfiú, aki nagyon szeretett volna egy XBOX focis és legós játékot. A kórházban nem telt el nap, hogy a találkozásaink alkalmaival ne kérdezte volna meg, hogy mikor fog jönni a Csodalámpa Dzsinnje, aki elhozza neki az ajándékot.

A válaszom mindig az volt, hogy azt sajnos nem tudom. Eljött a várva várt nap, és egyszer csak megérkezett a Csodalámpa ajándéka. A kis örökmozgó nagyon meglepődött, amikor bevittem szobájába a nagy csomagot. Benne az XBOX konzollal. Beni nem mert a csomaghoz nyúlni akkor sem, amikor mondtam, hogy ez az ő ajándéka. Kértem, hogy segítsen kibontani a nagy dobozt, hogy megnézzük, mi van benne. Szemmel láthatólag nem hitte el, hogy valóban megérkezett, amire olyan nagyon vágyott.

Nézett rám, kicsit sírósan kicsit mosolyogva, de már fülig érő a szájjal a boldogságtól. Természetesen azonnal be kellett üzemelni a játékokat, hogy Brendon és kis betegtársai játszhassanak vele.


Köszönjük a Batschka Stiftung és a Lurdy Ház támogatását, melynek segítségével valóra válhatott egy örökmozgó kisfiú kívánsága!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2020. május 29.

17thJune



Áron mindene a foci. Azt kérte a Csodalámpától, hogy elmehessen az UEFA- Bajnokok Ligája egyik mérkőzésére. Sajnos a korona vírus ebben az évben átírta a külföldre utazás lehetőségét.

Így Áron egy okostelefonra változtatta a kívánságát. A soron következő kontrollvizsgálat alkalma igazán jó lehetőségnek bizonyult a teljesítésére. A kamasz fiú nagyon meglepődött, amikor megkapta az ajándékot, amit a Csodalámpa küldött számára.

Az, hogy erre pont Gyermeknap idején került sor, az már csak hab volt a tortán. Váratlan örömet okozott és mosolyt varázsolt a régen várt telefon. Csak idő kérdése volt, hogy Áron arcán látható meglepődöttséget a boldogság öröme és izgalma vegye át.


Köszönjük Martin Péter úr támogatását, segítségével valóra válhatott Áron kívánsága!


Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2020. május 29.

11thJune


Tibor komoly fiatalember, szereti az idegen nyelveket, jelenleg angolt tanul. Szabadidejében szívesen motorozik.

Saját bevallása szerint rajong a mobiltelefonokért, és folyamatosan nyomon követi az új telefonok megjelenését, specifikációit, az új fejlesztéseket. Kívánságát így fogalmazta meg, „nagy vágyam egy kozmosz szürke Samsung mobiltelefon, mert mindig szerettem volna egy csúcskategóriás készüléket a kedvenc telefon márkámból”

Ha a csúcskategóriásat nem is tudta a Csodalámpa teljesíteni, de egy éjfekete Samsung Galaxy S9 készülékkel meglepte Tibort, aki kedves soraival tudatta velünk mennyire örül az ajándéknak:


“Kedves Csodalámpa!

Ezúton szeretném megköszönni az Önöktől kapott Samsung Galaxy S9 mobiltelefont, tetszik, és nagyon örülök neki! Sok sikert kívánok a továbbiakban a munkájukhoz, hogy hozzám hasonlóan nagyon sok gyereknek tudjanak örömet szerezni!

Üdvözlettel:

Tibor

Köszönjük az American International School of Budapest diákjainak, tanárainak a támogatást, segítségükkel tudtuk meglepni Tibort!


Veres Erzsébet és Major Kriszti
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. június 05.

1stJune

Vajon kell-e jobb beszámoló, mint Roland kedves sorai?

"Tisztelt Csodalámpa Alapítvány!

Ma nagyon szuper napom van!

Reggel még izgultam, mert altatás előtt álltam. Szerencsére a beavatkozások rendben mentek, és jól ébredtem.

Ez már magában is nagy öröm, de rögtön ezután megjelent Zsuzsa néni a Csodalámpa Alapítványtól, akinek mindig nagyon örülök. Aztán megtörtént a csoda, elővette a hőn áhított iphone-t, amit nagyon szerettem volna megkapni.

Leírhatatlanul boldog vagyok és nagyon köszönöm a Csodalámpának, hogy hozzájárult, hogy ez a napom a lehető legszuperebb legyen.

További munkájukhoz minden jót kívánok!
Üdvözlettel: *****i Roland

Kedves Roland, mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk neked!

Roland nevében is köszönjük a Batschka Alapítvány és a Lurdy Ház támogatását



Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság koordinátor
Miskolc, 2020.05.27.

30thMay

Zoli kívánsága egy laptop volt. Többek között azért is, mert régi számítógépén már csak nehézkesen ment kedvenc focis játéka. Persze, a tanulás is élvezetesebb egy szép, új laptopon!

Határtalan volt a kisfiú öröme, amikor megérkezett hozzá a Csodalámpa ajándéka. Mi pedig boldogan olvastuk nekünk írt köszönő sorait:

„Kedves Csodalámpa Alapítvány!
Nagyon szépen köszönöm a laptopot, már régóta szerettem volna ilyet. Nagy hasznomra fog válni a továbbtanulásban is.
Nagyon hálás vagyok az Alapítványnak, hogy álmomat valóra váltották.
Zoli”

Kedves Zoli, használd örömmel a laptopot, és gyógyulj meg minél előbb!


Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft.támogatását, mellyel valóra válthattuk Zoli álmát.
Külön köszönjük a Lenovo Technology B.V. segítségét, hogy jelentős kedvezménnyel kaphattuk meg ezt a szuper gépet.



Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Alattyán, 2020. 05.12.

30thMay

Beni egy aranyos, vidám kisfiú, aki szeret sokat kint lenni a szabadban és játszani a friss levegőn. Szerencsére kertes házban laknak, így ez nem jelent problémát. Vágya az volt, ha a játékban elfárad, akkor se kelljen a házba bemenni lefeküdni, hanem egy kényelmes hintaágyban pihenhessen, aludhasson a jó levegőn.

Egy szép napon Beniék házához nagy csomagot szállítottak. A kisfiú arca felragyogott, amikor megtudta, hogy az ő ajándéka érkezett meg a Csodalámpától. Izgatottan vett részt a csomag kibontásában, majd ügyesen segített apukájának összeszerelni a hintaágyat. Amint készen lettek a nagy munkával, nyomban birtokba is vette az ágyat. Nagyon élvezte a hintázást, ki sem akart belőle szállni!

Köszönjük a Slendy pékség felhívására indított Csodabogarak jótékony tortaaukció szervezőjének, Ojtó Szabolcsnak és a rendezvény kapcsán az adományozó cégeknek, hogy összefogásukkal teljesülhetett Beni álma.

Kedves Beni, kívánunk Neked jó egészséget, teljen sok örömöd ajándékunkban!

Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Nagytarcsa, 2020. 05.22.

26thMay


Zsombinak nincs testvére, egyedüli gyermek, hobbija a fotózás. Van egy profi fényképezőgépe, ami valahogy mindig éppen nála van. Ezért nem is volt meglepő, hogy a Csodalámpától kért kívánság valahogy a fotózással kapcsolatos.

18. születésnapja után nem sokkal megérkezett a várt meglepetés: egy különleges objektív.

A kialakult vírus helyzet miatt a szüleivel megbeszéltem, hogy sajnos nem tudjuk kórházon belül megoldani az átadást.
Így hát kitaláltuk, hogy egy parkolóban találkozunk Zsomborral. Édesapja azt mondta neki, hogy csak találkozik ott valakivel...

Zsombi tudomásul vette, nem kérdezősködött. Még akkor sem sejtett semmit, amikor engem meglátott.
Nagyon örült, hatalmas volt a boldogság ott a parkolóban. Egészen véletlenül a fényképezőgépe is ott volt. Csinált is pár képet.

Nagyon szépen köszöni, hogy valóra váltották az egyik nagy álmát. Minden jót kíván a Csodalámpa csapatának és a kívánsága teljesítőjének. Remélem, ezzel elindul ennek a nagyszerű fiatalembernek a fotós karrierje, mert piszkosul ügyes, kreatív és hatalmas tehetség!

Zsombor nevében is hálásan köszönjük magántámogatóinknak, köztük a Mellow Mood Hotels segítségét!

Nagy Edina
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2020.05.14.


26thMay

Nóri szeret utazni, kirándulni, zenélni. Eredeti kívánsága a Csodalámpától külföldi utazást lett volna, amit a jelenlegi vírusos helyzet teljesen kilátástalanná tett számára.

Nóri 10 éve tanul komolyan gitározni. Így nem is csoda, hogy kívánságának "b" verziójaként egy elektromos gitárt választott. Amikor kiderült, hogy régi nagy vágya válhat valóra, Tanárjával egyeztetett, hogy milyen gitár lenne számára a legmegfelelőbb.

Egy csodaszép kékszínű Epiphone hangszerre esett a választás. Nagyon örült, hogy valóra válhat a nagy álom. Egy igazi elektromos gitár, amit egy nagyon kedves budapesti csapat indított útjára, személyes szívből jövő jókívánságuk kíséretében. Így vált Nóri egy boldog hangszer-tulajdonossá, akinek mostantól büszkesége, egy fantasztikus Les Paul gitár.

A Csodalámpa Alapítvány hálásan köszöni az S&T Consulting Hungary Kft. ismételt támogatását, mellyel valóra válhatott Nóri álma.
Külön köszönetünk a Mezzoforte Hangszeráruház Csámpai Károly vezette csapatának, hogy a hangszert kedvezményesen vásárolhattuk meg.



Bobkó Stella és Major Kriszti
kívánság-koordinátorok
Sárospatak, 2020.05.19.


26thMay

Amikor Diával beszélgettem, hogy mi a hobbija, mit szeret csinálni szabadidejében, milyen társasjátékai vannak otthon, s mit csináljunk a kórházi kezelései alatt, akkor Ő először megkérdezte tőlem, hogy nekem volt e Nintendóm?
Elmondtam, hogy nekem nem volt, de a fiamnak igen, és nagyon jókat játszottunk vele.

Na, és akkor jött Dia meséje, hogy a szüleinek is volt, s milyen jókat játszottak ők is a Lujis és Marióval. A kislány szemei ragyogtak a boldogságtól, ahogy mesélte szülei történetét. Dia azt is elmondta, hogy minden vágya az, hogy neki is legyen. A szülei játéka, már elromlott, most már biztosan nem is lehet ilyen úgymond retró Nintendót kapni. Dia arca elkomolyodott és a szája sírásra görbült. Így nem volt többé kérdés, hogy mi is legyen a Csodalámpás ajándéka.

Az egyik kezelés alkalmával Dia és apukája már épp hazafelé készülődött, amikor a postás hozott egy csomagot. Kértem a kislányt, hogy segítsen kibontani a csomagot. Ő nagyon szívesen kezdett segédkezni, s közben megkérdezte kié ez a csomag, s mi van benne?

Én mondtam, hogy akár az övé is lehet! Amikor meglátta a dobozban a Nintendót, szeme kikerekedett s egy pillanatra eláll a szava! Először el sem hitte, hogy tényleg az övé! Amikor felfogta, hogy valóban az ő kívánsága van a csomagban ugrándozni kezdetett, nagyokat sikongatott, és örömében elsírta magát! Nem csak ő, hanem mi is...

Gyereket ennyire örülni talán még sosem láttam életemben!

Köszönjük az S&T Consulting Hungary Kft. támogatását, így segítségükkel vidámságot vihettünk és óriási örömet okozhattunk Diának!

Tatárné Zsuzsi
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2020. május 11.


22ndMay



Tamás egy vidám természetű, sportot kedvelő nagyfiú, aki edzőként képzeli el jövőjét. Céljának megvalósítása érdekében szorgalmasan tanul, és természetesen sportol is, ahogy betegsége engedi.

Régóta vágyott egy profi kerékpárra, melyet városban és terepen is egyaránt használhat. Többszöri egyeztetés után egy igazán vagány mountain bike-ra esett választása.

A vírusveszély miatt sajnos személyesen nem láthattuk Tamás örömét, amint átveszi és kipróbálja új biciklijét, de telefonon elmondta, nagy boldogságot szereztünk neki, és hálásan köszöni alapítványunk és a támogató segítségét.

Tamás, jó sportolást, használd egészséggel az új kerékpárt!


Köszönjük a Hesse Trade Kft. támogatását, nagy örömet szereztek Tamásnak!


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Székesfehérvár, 2020.05.08.

22ndMay


Szabolcs egy komoly fiú, aki matematika-fizika-informatika emeltszintű képzésére jár, valamint versenyszerűen sakkozik. Kívánsága egy olyan számítógép volt, melyet a tanulásban és a sakkozásban is jól tud használni. Sokat egyeztettünk, kerestük a legjobb megoldást.

Végül Szabolcs megkapta az áhított számítógépet, mi pedig meghatódva olvastuk hozzánk írt levelét, mely minden kétséget kizárva arról tanúskodik, ajándékunkkal valóban nagy örömet szereztünk neki.

Íme, a nagyfiú levele:

„Kedves Csodalámpa!
Nagyon szépen köszönöm a számítógépet. Amikor szóltak a szüleim, hogy folyamatban van a kívánságom teljesítése, el sem hittem, hogy valóra fog válni. Most meg, amikor megkaptam, az örömöm leírhatatlan! Nagyon hálás vagyok az alapítványnak, hogy az álmomat valóra váltották!

Nagyon nagy hasznomra fog válni a tanulásban és a sakkozásban. A képek és a videók szerkesztésénél nagyon sokat fog segíteni a nagy sebesség. A játék élménye is nagyon sokat fog nőni ennek köszönhetően. Kívánok a munkájukhoz sok siker, jó egészséget és minél több támogatót!

Köszönöm szépen!
Szabolcs”

Kedves Szabolcs, kívánunk Neked jó egészséget, sok sikert a tanulásban és a sakkban!


Köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. ismételt támogatását!


Ratimorszky Beáta
kívánság-koordinátor
Mártély, 2020.05.15.

Archive



Log in