Beszámolók


4thNovember

Réka az elmúlt évben nagyon súlyos nehézségeken ment keresztül. Balesete megviselte lelkileg, melyből sokszor nehéz újból pozitív gondolatokkal hozzáállni a napi élethez.

/ 2




A hosszú hónapok nehézségei után már otthonában, új szobájában leptük meg az éppen 18 évessé vált fiatalt. Kívánsága az volt az alapítványtól, hogy egy élményfestésben vehessen részt. Különösen értékes meglepetés, hiszen egy olyan kikapcsolódásról beszélünk, mely eltereli a figyelmünket a bajokról, a rossz dolgokról, ráadásul egy új énünket ismerjük meg az alkotás pár órája alatt. Így történt Rékával is, aki a kezdeti meglepődés után, nagyon profi módon állt hozzá a festéshez. A Piktortanoda tulajdonosa, Mulik Tünde ajánlotta fel a segítséget és ő maga személyesen, illetve egy kedves kolléganője adta az élményfestés lehetőségét és szakmai támogatását a fiatal lány kívánságának teljesülésében.

Réka csodás képet festett segítségükkel. A Csodalámpától kapott festőkészlettel pedig a későbbiekben is önfeledten alkothat majd.


Köszönjük magántámogatóink, köztük Mulik Tünde és kolleganője támogatását, melynek segítségével Réka kívánsága is teljesülhetett!


Szilvágyi Erzsébet
Mészáros Gabriella
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2020. október 30.

28thOctober


József Milán tudatos kiskamasz. Pontosan tudta, hogy Ő bizony laptopot szeretne kérni a Csodalámpától.

Semmi tétovázás, határozott elképzeléssel mesélte, mennyire szeret a neten nézelődni, és keresgélni. Szereti a játékokat is, meg persze a barátoknak is van már ilyen. Mikor megérkezett az ajándék, látszott nagyon örül. Igazán akkor kezdte csak elhinni, hogy teljesült egy vágya, mikor a csomag kibontásra került. Azonnal be kellett üzemelni. Persze, a fülig érő mosolyával nyugtázta, na, ugye mondtam én milyen klassz dolog ez.

Nem akartam a kedvét és lelkesedését elvenni azzal, hogy felhívom a figyelmét, hogy bizony ez a gyönyörű laptop a tanulásban is nagy segítségére lesz.


Köszönjük, hogy az adományozó FGSZ Földgázszállító Zrt. segített nekünk valóra váltani egy lelkes kiskamasz álmát!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2020. október 21.

22ndOctober


Kiarának nemrég eltört a régi telefonja, és ekkor elkezdte gyűjtögetni pénzét egy újra. Amikor meghallotta, hogy kívánhat valamit alapítványunktól, rögtön tudta, mit szeretne, mire lenne nagy szüksége.

Kívánsága hamarosan teljesült, és amikor kontrollra érkezett Budapestre, boldogságtól ragyogó arccal vette át az áhított okostelefont.


Köszönjük, hogy az adományozó FGSZ Földgázszállító Zrt. segített nekünk valóra váltani egy kedves kislány álmát!


Major Kriszti
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.10.12.

19thOctober

/ 5




Marci és testvére nagyon szeretnek együtt a szabadban játszani. Betegsége miatt sok időt kell a kórházban tölteni, de a két kezelés között mindig van egy kis itthon töltött idő, ilyenkor a barátokkal is szívesen játszik. Kedvence a hinta, csúszda és a falmászás. Marci nagyon türelmes kisfiú, amikor a kórházban megkérte a Csodalámpát, hogy kaphasson ajándékba egy játszóteret, alig múlt két éves. Most bizony, 2 nap múlva lesz a születésnapja. Így aztán mikor megérkezett az ajándék, és elkezdődött a játékok összeszerelése, nagyon nagy volt az öröme, mert ez majdnem egy születésnapi meglepetés lett.

Marci egy nagyon bájos gyerkőc, nagyszerű volt látni, ahogy elkezdte élvezni a kis játszóteret. A következő napokban valószínűleg egész nap kint játszanak majd a testvérével és a barátaival.

Köszönjük magántámogatónknak, hogy Marci kívánsága is teljesülhetett!


Video a kívánság teljesítéséről:

https://nlc.hu/lelek/20201027/csodalampa-alapitvany-beteg-gyerekek-alma/


Marci édesanyjától kaptuk az alábbi köszönő e-mailt:

Nagyon Hálásak vagyunk mindenért! Köszönünk mindent a Csodalámpa Alapítványnak.
Marci boldogsága határtalan.

Szívélyes üdvözlettel:

B..... Adrienn

Tatárné Zsuzsi
Szűcsné Almási Erika
Horvai András
kívánság-koordinátorok
Recsk, 2020. október 16.

17thOctober

Zoltán komoly megfontolt fiatalember. Régóta nagy álma volt, hogy megtanulhasson vezetni.



/ 2




Csodalámpától azt kérte ajándékba, hogy segítse őt a jogosítvány megszerzésében. Édesanyja támogató beleegyezésére kellett még egy kis időt várni, de ahogy lehetett elkezdte a tanulást. Nagy elszántsággal, örömmel, de annál több gyakorlással igyekszik a vizsgákon megfelelni.

Zoltán jelenleg túl van a sikeres elméleti KRESZ vizsgán, és már a forgalomban gyakorol. Amihez a Csodalámpa balesetmentes közlekedést és a mielőbbi jogosítvány megszerzését kívánja!


Köszönjük magántámogatóinknak, hogy Zoltán kívánsága is teljesülhetett!


Major Kriszti
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. október 05.

16thOctober

Tamás egy közvetlen, barátságos, szerény nagyfiú, aki a középiskolai tanulmányai befejezése után felsőoktatásban szeretne tovább tanulni.

A betegsége miatt sajnos sok időt fog tölteni a kórházban és szomorúan mesélte nekünk, hogy elromlott a laptopja. Így nem is volt kérdés mi legyen az a bizonyos kívánság a Csodalámpa Alapítványtól. Amikor megérkezett az ajándék és meglátta a kezünkben a dobozt, nagyon megörült és könnyek szöktek a szemébe. Álmában sem gondolta, hogy ilyen hamar teljesülni fog a kívánsága.


/ 2




Sokat fog segíteni Tamásnak ebben a nehéz helyzetben, a tanulásban és a családdal való kapcsolattartásban ez a laptop. Nagyon örülünk neki, hogy az alapítvány jóvoltából részesei lehettünk egy álom megvalósulásának!

Hálásan köszönjük az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. segítségét. Támogatásával óriási örömet okozhattunk Tamásnak!



upload:Beszamolok/MVM_Group.png


Szűcsné Almási Erika
Tatárné Zsuzsi
kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2020. október 13.

16thOctober

Kristóf elszánt fiatal, nagyon fegyelmezett úgy látom nem lesz baj és minden rendben lesz vele a kezelések alatt.

Betegsége kapcsán, mint a többi társa, ő sem tud iskolába járni, így azonnal felmerült a kérdés, hogyan tud haladni a tanulmányaival, hogyan fogja tartani barátaival a kapcsolatot. Kérése ezért egy olyan laptop volt, amivel nem lesz gond az internet elérés gyorsasága, és persze pihenésképpen a játékok használata.


/ 2




Ezzel a laptoppal már nincs akadálya, lehet beszélgetni az osztálytársakkal, bandázni a haverokkal természetesen kizárólag csak online.

Nagyon köszönjük a támogatást magántámogatóinknak, köztük az Eötvös József Gimnázium diákjainak, szüleiknek és tanáraiknak,
akiknek összefogásával Kristóf álma is valóra válhatott!



upload:Beszamolok/Eotvos_J.Gimi_Bp.png


Nagyné Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2020. október 15.

11thOctober

2020. július 24-e ugyanúgy kezdődött a hatéves pápai kisfiú, Bence számára, mint az azt megelőző napok. Nem sejthette, hogy szülei aznap délelőtt a Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra viszik, ahol a Csodalámpa Alapítvány segítségével egy régi vágyát fogják teljesíteni, pár órára ő is tűzoltó lehessen.


/ 9





Bence kishúgával, Dorkával gyakran játszik tűzoltósat, példaképeinek tekinti a tűz lovagjait, ezért kérte már korábban a Csodalámpától, hogy eltölthessen egy kis időt közöttük. A kívánság teljesítésével a koronavírus helyzet miatt pár hónapot várni kellett, de aztán eljött a várva várt nap.

A családot a tűzoltóságon Horváth Sándor tűzoltó alezredes, tűzoltóparancsnok és Csondor Henrietta tűzoltó hadnagy, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője fogadta.





Hogy Bence azonnal igazi tűzoltónak érezhesse magát, felpróbálhatott egy sisakot és egy bevetési ruhát is, amely most még egy kicsit nagynak bizonyult számára.
Először bejárták vele a tűzoltóság épületét, és miközben megnézték a parancsnoki irodát, az ügyeleti helyiséget, a pihenőszobákat, a közös étkezőt, a régi tűzoltó relikviákat. Kezdeti visszafogottsága ekkor már oldódni kezdett.
Később egy szerkocsi vezetőülésébe ült be, aztán a garázsból „kitolatott” egy modern, emelőkosaras gépjárművel. „Irányításával” a magasba emelkedett a mentőkosár, majd ő maga is beszállhatott és fentről szemlélhette meg Pápa látnivalóit.
Mire a célba fecskendőzésre került a sor, annyira feloldódott, hogy a vízsugárból jutott a szüleinek és a kívánság teljesítésében részt vevő tűzoltóknak is.

Búcsúzóul Horváth Sándor parancsnok úr sok-sok tűzoltós ajándékot adott át Bencének, aki hálás szívvel mondott köszönetet mindenkinek, aki a kívánsága teljesítésében részt vett. Nagyon boldog volt, hogy néhány órára ő is parancsnok lehetett.

Mi is köszönetet mondunk a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak és a
Pápai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságnak, valamint magántámogatóinknak, hogy segítettek megvalósítani Bence álmát.


Radics Zoltán
kívánság-koordinátor
Pápa, 2020. július 24.

7thOctober

Levente egy mozgékony gyerek, aki nagyon szereti a gyerektársaságot és mindenféle játékot velük. Imád bringázni és utazni.


upload:Beszamolok/4400_Levente_1.png



Az utóbbi időben egyre jobban leköti a telefon és az internet világa, ahol szívesen játszik és barangol. Kedvenc játéka a Minecraft. Így lett a nagy csodakívánság egy laptop. Levente, és jókedvű kutyája, Kóla már nagyon vártak minket ezen a borongós, őszi estén.


Levi nagy örömmel vette át az ajándékot, majd sietve beszaladt a házba, hogy egyből ki tudja azt próbálni. Reméljük, a játékon kívül a tanulásban is nagy segítség lesz ez a laptop!



Levente nevében is köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. támogatását!








Márkus Móni
kívánság koordinátor
Budakalász, 2020. szeptember 28.

6thOctober

Eszternek még betegsége előtt nagyon megtetszett egy fehér függő fotel. Az lett az álma.


/ 2




Azóta nagyon sok idő telt el, és a kishölgy szerencsére sokkal jobban érzi magát. Olyannyira, hogy már hazaengedik a hétvégékre. Álma azonban a kétszemélyes fehér függő fotelről megmaradt. Orvosai a kislány további gyógyulása szempontjából is javasolták ezt a fajta tevékenységet. A Csodalámpa Alapítvány boldogan teljesítette Eszter kívánságát. Mintha csak a nap is tudta volna, hogy ragyognia kell azon az őszi napon amikor megérkezik a nagyon várt ajándék. Gyönyörű volt az idő és nagy volt az öröm, amikor Eszterke és két testvére meglátták az udvaron felállított kis csodát. Azonnal birtokba vették a hintaágyat.


Jó volt látni, hogy mennyire szeretik egymást a testvérek, s milyen jól érzik magukat a hírtelen három személyessé vált hintafotelben.



Köszönjük a Ferro-Sped 2000 Kft. nagylelkű támogatását!



upload:Beszamolok/FerroSped_2000.png





Tatárné Csonka Zsuzsanna
Adorján László
kívánság koordinátorok
Parasznya, 2020. október 04.

1stOctober


Jázmin egy emeleteságyat kért a Csodalámpa Alapítványtól, hogy testvérével egy szobában aludhassanak. Kívánságához még hozzátette, annak örülne a legjobban, ha „Jégvarázsos” ágya lehetne, mivel ez a kedvenc meséje.
A kislány álmát maradéktalanul sikerült teljesítenünk, az áhított hercegnőmintás emeleteságy már szobájában áll, Jázmin pedig határtalanul boldog, hogy teljesült a vágya.

Köszönjük a Hesse Trade Kft. ismételt támogatását, segítségükkel
egy újabb beteg kisgyereknek szerezhettünk örömet!



Beregi Györgyi
kívánság-koordinátor
Perbál, 2020. 09.20.

28thSeptember

Nincs hitelesebb annál a gondolatnál, ami az ajándék átadásának pillanatában fogalmazódik meg. Ezeket a sorokat a Család juttatta el hozzánk annak a rajznak kíséretében, ami az Alapítvány részére készült sok-sok szeretettel Tomikától.


/ 5




Tisztelt Támogatónk és Csodalámpa Alapítvány!


Szívből köszönjük Tamás fiunk felé nyújtott támogatásukat. Kisfiam álma egy traktor ágy volt, amit az Önök segítségével most megkapott. Nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik támogatták anyagilag Tomika kívánságát! Egy álom vált valóra!


Hálás köszönettel: Miczák Tamás Milán és családja


upload:Beszamolok/4366_Tamas8.jpg




Köszönjük a Thermal Hotel Visegrád vendégeinek támogatását, melynek segítségével Tomika kívánsága is teljesülhetett!

upload:Beszamolok/THV.jpg





Benedekné Ferencsik Éva
kívánság koordinátor
Bodroghalom, 2020. szeptember 05.

26thSeptember

Dani egy nagyon kedves érzékeny kamasz fiú, akinek sajnos, mint kiderült kezelésre kell járnia hozzánk.



upload:Beszamolok/4394_Daniel.png


Nagyon ügyesen vette az akadályokat. Egyik nap beszélgettünk, szóba került mi is az a Csodalámpa. Próbáld ki Dani, ha megdörzsölöd, lehet, teljesíti egy kívánságodat. Nem lepődtem meg, mikor kiderült, hogy egy menő telefonra esett a választása. Már régóta nagy álma volt egy iPhone készülék.


Annyira izgatottan várta, hogy teljenek a napok, nem volt olyan, hogy meg ne kérdezte volna, mikor érkezik meg az ajándéka. Eljött ez a nap is és Dani boldogan vette át az elegáns Iphone készülékét.




Dániel nevében is köszönjük a Budapesti Értéktőzsde Zrt. támogatását!





Nagyné Éva
kívánság koordinátor
Debrecen, 2020. szeptember 25.


25thSeptember

Krisztina egy nagyon kedves, céltudatos kamaszlány. Erős elhatározása van a jövőjével kapcsolatban.


upload:Beszamolok/4396_Krisztina.png



Most nyolcadik osztályba, jár betegsége miatt jelenleg magántanuló. Tovább szeretne tanulni közép, majd felsőfokú iskolában. Az online oktatás elég nehezen ment számára, mert nem volt megfelelő eszköze. Most, mint magántanuló ismét ezzel a problémával küzd.
A Csodalámpától ezért egy tabletet kért, bízva abban, hogy az segítségére lesz a tanulásban.


Mikor megérkezett a nagyon várt tabletet egy szép púderszín tokkal, Krisztina nagyon örült az ajándéknak. Talán azért is, mert igazából nem számított rá, hogy az ő nagy álma valaha is valóra válhat!



Köszönjük, hogy az adományozó a FGSZ Földgázszállító Zrt. segített nekünk valóra váltani Krisztina álmát!

upload:Beszamolok/FGSZ.png

Tatárné Zsuzsi
kívánság koordinátor
Miskolc, 2020. szeptember 15.

25thSeptember

A 7 éves Kristóf egy vidám, mosolygós, kedves kisfiú. Nagyon szeretett volna egy saját tablet-et, amin játszhat és nézheti a meséket. Azért is, hogy így könnyebben teljen számára a kórházban töltött idő.


upload:Beszamolok/4397_Kristof.png



Mikor megérkezett az ajándék, Kristóf annyira meglepődött, hogy el se akarta hinni, hogy az övé az a tablet amit a kezemben tartok. Ahogy átvette, természetesen azonnal be is kellett üzemelni. Már töltötte is le a netről a szebbnél szebb meséket, és jobbnál jobb játékokat.



Kristóf boldog volt, széles mosollyal nyugtázta, hogy sikerült még a tokot is eltalálni, mert igazán kedvére való, amit kapott.




Köszönjük a Batschka Stiftung és a Lurdy ház támogatását, melynek segítségével valóra válhatott Kristóf kívánsága!






Tatárné Zsuzsi
kívánság koordinátor
Miskolc, 2020. szeptember 21.

25thSeptember


Dóri legszívesebben minden idejét a játszótéren töltené, de betegsége miatt jelenleg sajnos nem mehet gyerekek közé.

A kislányt nagyon boldoggá tettük a kertjükben felállított játszótérrel. El sem akarta hinni, hogy saját hintája, csúszdája, mászókája lett, melyet akkor használ, amikor csak akar. Él is a lehetőséggel, jó időben szinte egész nap a játszóterén van.

Sokat mozog a friss levegőn, le-föl a mászókán, csúszdán, majd pihenésképpen hintázik egyet. Az egészséges és örömteli időtöltés bizonyára sokat segít Dórinak a betegségből való mielőbbi felépülésben.




Hálásan köszönjük régi támogatónk, Mellow Mood Hotels segítségét, valamint magántámogatóinknak és a Fa-Bi-Ke Kerti Játékok és Kiegészítőknek, hogy hozzájárultak Dóri álmának megvalósításához.


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Gyula, 2020.08.23.


25thSeptember


Dani kívánsága egy elektromos terepjáró volt, melybe beleülhet, melyet ő vezethet, mellyel nagyfiúsan száguldozhat. Örömmel teljesítettük vágyát, de sajnos Dani még nem mehetett haza a kórházból, amikor ajándéka már megérkezett otthonába.

A kisfiút boldoggá tette már a tudat is, hogy odahaza várja őt a hőn áhított terepjáró. Biztosak vagyunk benne, hogy az örömteli várakozás könnyebbé tette számára a kórházban töltött napokat.

Végre elérkezett a várva várt pillanat! Daninak nagyon tetszett a jármű, hamar megtanulta vezetni, és azóta nem telik el úgy nap, hogy ne autókázna.




Nagyon köszönjük Herendi Gábor támogatónknak, hogy a születésnapjára meghívott barátai és vendégei összefogásával teljesülhetett Dani álma.


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.08.06.

22ndSeptember


Sára egy éve betegedett meg, azóta hihetetlen erővel, kitartással csinálja végig a kezeléseket, minden utasítást betart, nem panaszkodik, nem sír. Szerető családja mindig vele van, mindenben támogatják.

Sára álma az volt, hogy családjával elutazhasson egy hosszú hétvégére egy élményekben gazdag, pihentető helyre, ahol kicsit feledni tudják az elmúlt időszak megpróbáltatásokkal teli heteit, hónapjait.

Az alsópáhoki Kolping Hotelben már több „Csodalámpás” gyerek töltött felejthetetlen napokat, így biztosak voltunk benne, hogy Sárának és családjának is élvezetes kikapcsolódást nyújthatunk.

A három kislány (Sára a középső gyerek) és a szülők izgatottan készülődtek az augusztus utolsó napjaira szervezett nyaralásra. Már két napja élvezték a szálloda vendégszeretetét, amikor meglátogattam őket. A hotel előtt találkoztunk, a gyerekek vidáman szaladgáltak, felpattantak a fajátékokra, gyönyörködtek a szökőkútban. Szívet melengető volt látni, milyen önfeledten játszanak! Beszélgetni kezdtünk, és boldogan mesélték élményeiket, áradoztak Bobóországról, az érdekesebbnél érdekesebb programokról, a fürdőzésről, a finom ennivalókról, a gyönyörű helyről, a valóban családbarát szolgáltatásokról, és a szálloda vendégszeretetéről.

Búcsúzáskor ajándékot kaptam Sárától: egy mogyorót, a hotel előtti mogyorófa alól. „Ez nem akármilyen mogyoró, különleges fajta”- mondta, amikor átadta. Valóban különleges lehet, mint ez a kislány maga! Felemelő érzés volt látni Sára boldogságát, és örömet szerezni neki és családjának.




Köszönjük több éve visszatérő támogatónk, a Kolping Hotel Spa & Family Resort ismételt segítségét, és azt, hogy ilyen nagy szeretettel fogadták Sárát és családját!


Varga Andrea
kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2020.08.31.

22ndSeptember


Bencének tönkrement a régi trambulinja, így nem gondolkozott sokat azon, mit is kívánhatna a Csodalámpától. Nagyon szeretett volna egy új trambulint, hogy ismét nagyokat ugrándozhasson.

Nem kellett sokat várnia, hamarosan két nagy csomag érkezett otthonába, mely az áhított ajándék alkatrészeit rejti. Bence nagyon örül, és alig várja, hogy szülei összerakják az új trambulint, ő pedig újból kedvére ugrándozhasson rajta.




Köszönjük a Slendy jótékony felhívás Csodabogarak tortaaukció szervezőjének, Ojtó Szabolcsnak és a rendezvény kapcsán az adományozó cégeknek, hogy összefogásukkal teljesülhetett Bence álma.

Az adományozó cégek névsora megtekinthető az alábbi linken:

https://www.csodabogarak.com/Csodabogarak/Esemenyek/195


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Kaposvár, 2020. 07.30.

22ndSeptember


Alexandra kontrollra érkezett a Tűzoltó utcai klinikára. A vírushelyzet miatt csak a klinika előtt tudtunk találkozni, ahol a nagylány örömmel vette át várva-várt ajándékát.

Vágya egy okosóra volt, mely nemcsak egy divatos óraként működik, hanem a telefonnal összekapcsolva több okos funkció is használható vele.

Alexandra nagyon örült, és izgatottan várta, hogy hazaérjenek és beüzemelje az órát, felderítse azokat a bizonyos okos funkciókat.


Köszönjük a Firstmed-FMC Kft. ismételt támogatását, mely segítségével megvalósíthattuk Alexandra álmát!


Ratimorszky Bea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.09.14.

Archive



Log in