Beszámolók


11thJanuary



Noémi Berentén él szüleivel és a bátyával. Szerencsére nagyon vidám, optimista egyéniség. A betegségét is próbálja pozitívan elfogadni.

Noémi gimnáziumban tanul, jövőre fog ballagni és főiskolára szeretne menni. Színes egyénisége miatt nagyon szeretik a tanárai és a barátai. A lehetőség, hogy döntsön, mert kívánságát teljesíti alapítványunk, hirtelen nem is tűnt olyan egyszerűnek. Szerette volna átélni a tandemugrás élményét, de közben vágyott arra is, hogy jogosítványa legyen. Azt, hogy mégis mit, és hogy jól döntött, azt így fogalmazta meg:

„Kedves Alapítvány, szeretném megköszönni, hogy kívánságom lassan valósággá válik. KRESZ vizsgámat októberben megszereztem. Jelenleg vezetni járok, és már várom, hogy megszerezzem a jogosítványt. Ígérem, óvatosan fogok vezetni.”



Köszönet az Eötvös József Gimnázium diákjainak, szüleiknek és tanáraiknak, akiknek összefogásával Noémi álma is valóra válhatott!


Major Kriszti
kívánság-koordinátor
Berente, 2020. december 16.

Noémi édesanyjától az alábbi levelet kaptuk 2021. nyarán:
Szeretném Önökkel megosztani, hogy Noémi sikeres forgalmi vizsgát tett június 14-én, ami egybeesett a 18. születésnapjával. Nagyon ügyes volt, nulla hiba ponttal.
Még egyszer szeretném megköszönni a segítségüket és támogatásukat, mert ezzel a lányom egyik nagy vágya teljesülhetett.
Üdvözlettel : Sz.V, egy hálás édesanya


11thJanuary



Milán egy nagyon kedves nagyfiú, aki sajnos a betegsége miatt sokszor van otthon és a kórházban.

Ezért esett a választása egy Xboxra, amit december 24.-én egyben karácsonyi ajándékként át is tudtuk adni neki! Nagy volt az öröm, a játékok is tetszenek neki.

Kívánok Milán minden jót neked és egyben Boldog Új Évet!


Köszönjük, hogy az adományozó BNP Paribas Magyarországi Fióktelepe és BNP Paribas Cardif Biztosító Zrt. segített nekünk valóra váltani Milán álmát!


Nagyné Szabó Éva
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2020. december 24.

11thJanuary


Kálmán betegségéből kifolyólag speciális iskolába jár. Anyukájával és négy nagyobb testvérével élnek együtt.

A nagyfiú nagyon szereti a meséket. Több kedvence is van, de az állatos figurák kötik le igazán. Jégkorszak és a Madagaszkár, amit bármikor szívesen megnéz. Toplistán a dinoszauruszok szerepelnek. Anyukájától tudjuk, hogy jó kedve lesz a zenétől. Így alapítványunktól egy tabletet kértek ajándékba a nagyfiú számára. Kálmánka már nagyon várta az ajándékot. Izgalommal nézte, ahogy testvérei azonnal segítettek neki beüzemelni, és beállítani rajta a Youtube-ot, mivel főleg azon nézi a meséket és hallgatja a zenét.

A tablethez járt még egy dínós tok, aminek szintén nagy sikere volt. Természetesen az is azonnal használatba vették. Látszott, hogy a nagyfiú igazán örül az ajándékának.


„A Process Solutions csapata évek óta Önkéntes napok keretén belül, rendszeresen teljesíti beteg gyermekek kívánságait. Bár idén nem tudták megrendezni az eseményt személyesen, de szeretnének segíteni, ezért is jelentkeztek csodabogárnak."


Köszönjük a támogatást a Csodabogár jótékony sportolóként regisztrált Process Solutions Csapatának, mellyel örömet okozhattunk a kislegénynek!


Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2021. január 5.

11thJanuary


A gimnazista, állatbarát Csenge Sárospatakon lakik. Régi álma egy Maine Coon cica volt. Orvosai december végére engedélyezték, hogy Csenge megkaphassa a cicust.

A 2020. év azt hiszem utolsó Csodalámpás kívánság teljesítése valósult meg a kiscica átadásával. Tenyésztője Xénia boldogan adta oda Csengének a még félénk, de érdeklődő, kiscicát. Csenge boldogsága határtalan volt, amiért sok-sok hónap várakozás után végre ölében tarthatta saját cicáját. Boldogságáról mosolya mindent elárult!

Kedves Csenge!
Kívánjuk, hogy minél hamarabb gyógyulj meg, és sok örömöd legyen a kicsi cicád nevelgetésében,





Köszönjük Schultz Xénia nagylelkű támogatását!


Tatárné Zsuzsi és Adorján László
kívánság-koordinátorok
Sárospatak, 2020. december 27.

10thJanuary


Csenge gimnáziumi magántanuló, bátyja Szegeden egyetemista nővére pedig Budapesten él.
Nagyon szereti az állatokat.

Most is több kutyájuk van, de mindig is az igazi kedvenc a korábbi nápolyi masztiff kutyusa volt, akit nagyon szeretett, és azóta is hiányzik neki. A kezelések megpróbáltatásai megviselték Csengét. Hosszú és nehéz időszakon van túl. Mikor kérdezték, minek örülne, mit szeretne, ha lehetne egy kívánsága, semmi másra nem tudott gondolni, csak egy nápolyi masztiff kutyakölyökre.

Így történt, hogy az ünnepek előtti napon Csengét egy igazi karácsonyi ajándék várta a kórházból hazatérve. Igen, a régóta vágyott nápolyi masztiff kiskutya, akivel otthon majd sokat tud játszani, tudja tanítani, nevelgetni. Szerencsére egy nagyon kedves tenyésztőnél sikerült rátalálnunk erre az igazi különlegességre.

Csenge levélben mondott köszönetet az örömteli meglepetésért:

"Kedves Bea néni!

Nagyon szépen köszönöm a kiskutyát. Héra,ez lett a neve, elsőre megbarátkozott velem.
Nagyon szófogadó, kedves , játékos és szép is. Régóta szerettem volna már egy ilyen kutyát és most nagyon örülök neki. Próbálok sok időt vele tölteni, játszani, tanítgatni, nevelni. Már most sok örömet okozott és az egész család nagyon szereti. Köszönöm szépen. Csenge"


Köszönjük Illés Viktóriának, az Anile Montanaro kennel tulajdonosának
a kedvezményes árat és az ajándékba adott kiegészítőket.

Hálásan köszönjük az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. támogatását,
melynek segítségével sikerült megvalósítani Csenge álmát is.


Ratimorszky Bea
kívánság-koordinátor
Szolnok, 2020. december 23.

8thJanuary


Edina magántanuló és nagyon érdekli a számítástechnika, ezért kívánsága egy jó minőségű, gyors laptop volt. Betegsége miatt számára így nyílik meg a világ.
Nagyon örült, hogy vágya ilyen gyorsan teljesült, és viszonzásképpen ő is szeretett volna valakinek örömet szerezni, így elhatározta, hogy régi számítógépét felajánlja egy betegtársának, akinek szüksége van rá a tanuláshoz.





Köszönjük a Sky Marketing Kft. támogatását, segítségükkel teljesülhetett Edina kívánsága.







Nagy Andrea
kívánság-koordinátor
Szeged, 2021. január 05.

30thDecember

Azt hiszem, még egy fiatalember örömét sem tudja senki hitelesebben tolmácsolni, mint az Édesanya. Ez történt ebben az esetben is. Az alábbi kedves sorokat Máté anyukájának köszönjük.


„Kedves Csodalámpa!

Megérkezett karácsonyra a csodaszép kerékpár és kiegészítői, melyekkel Máténak egy nagy vágya teljesült. Nagyon örül az ajándéknak és bízom benne, hogy hamarosan sok-sok boldogan és egészségesen letekert kilométert fog vele megtenni.

/ 2






Ezúton szeretném megköszönni Önöknek, valamint Nagyné Szabó Évának a DEKK Gyermek hematológiai osztályán dolgozó kedves nővérkének, a Csodalámpa Alapítvány kuratóriumi tagjainak és annak a nagylelkű támogatónak, akinek segítségével ez az álom megvalósulhatott.
További jó egészséget kívánok!
Üdvözlettel: Kissné Szalai Erzsébet”


Köszönjük az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. segítségét.
Támogatásával óriási örömet okozhattunk Máténak!





Nagyné Éva
Major Kriszti
kívánság-koordinátorok
Bucsa, 2020. december 23.

28thDecember

Zoé még csak hat éves, de olyan nagy türelemmel, felnőttes komolysággal igyekszik megtenni mindent, hogy minél előbb meggyógyuljon.
Nagyon szeret babázni társasjátékokkal játszani, amihez mindig talál játszótársat, a négy tesó közül. Mégis a kis Zoé igazi vágya, egy saját Tab volt, amivel le tudja kötni az idejét a kezelések hosszú, és nehéz időszakában.

/ 2




Csaba kereste meg az Alapítványt, hogy Rékával együtt ők szeretnék teljesíteni a kislány kívánságát. Így aztán nem is csoda, hogy rekord gyorsasággal érkezett meg a kívánt ajándék, ráadásul egy komoly barát kíséretében. A nagy szatyrot egy Husky plüss kutya őrizte. Kislány szégyenlős mosollyal fogta kezében a nagy ajándékcsomagot, amiből kikandikált egy kedves kutyafej.

Sikerült a meglepetés és nagyon nagy volt az öröm, mert a kis Zoé a kedvenc meséit mostantól már a saját Tabján bármikor megnézheti, újdonsült barátja társaságában.


Zoé nevében is köszönjük magántámogatóink,Réka és Csaba segítségét!



Alagi Enikő
Alagi János
Major Kriszti
kívánság-koordinátorok
Nyírbogdány, 2020. december 18.

28thDecember

Sámuel szívátültetésen átesett nagyfiú. Négy testvérével és szüleivel él együtt. Kedvenc elfoglaltsága az építés. Nagyon-nagyon szeret legózni. Samu a kórházban, Dzsinnek írt levelében nem is merte, csak második opciónak megemlíteni, hogy óriási nagy vágya, a LEGO Star Wars Lázadó harci fregatt. Valójában ez az, aminek igazán nagyon tudna örülni.

/ 2



Nem csoda, hogy mikor kontrollra visszajöttek az osztályra, és kiderült megérkezett az ajándéka, alig akarta elhinni, hogy pont azt kapta meg, amire a legjobban vágyott.
Fantasztikus érzés volt látni a nagyfiú boldogságát. Mi itt a kórházban a gyerekek mellett dolgozók, látjuk az örömüket, és biztosak vagyunk abban, hogy ezek az önfeledt boldog pillanatok pirulakánt hatnak az egészségükre.


Köszönjük a Kia Motors Hungary Kft. támogatását!
Segítségükkel vált valóra Sámuel nagy álma.





Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. december 22.

27thDecember

Noel kívánságával valóban akadt némi gondja a Csodalámpa dzsinnjének, de ha egy dzsinn és sok jó ember összefog...
Olvassák inkább az ő sorait:


"From: ***** mailto : a****7@gmail.com
Sent: Sunday, December 27, 2020 6:48 AM
To: csodalampa@t-online.hu
Subject: Köszönet!

Kedves Csodalámpa!

Amikor megtudtam, hogy beteg vagyok nem csak én, de szüleim is nagyon kiborultak. Aztán jött egy lehetőség, hogy olyan dolgot kérhetek a Csodalámpától, ami talán segít, hogy meggyógyuljak. Sokat gondolkodtam rajta, hiszen el sem tudtam képzelni, hogy mi lehetne számomra az, ami a gyógyulás felé vezetne. Aztán láttam a tv-ben, hogy hamarosan megjelenik a Ps5 játékgép, ami számomra hatalmas ajándék lenne! Mivel mondták, hogy ezt elég nehéz lesz beszerezni és valószínűleg sokat is kell várni rá, mert az országban még nincs, de beszerzik, én arra gondoltam, hogy nem választok mást, hanem talán amire meggyógyulok, addigra megkapom.

Teltek a napok véget ért a kezelésem, szent este volt és a szobám előtt két nagyon kedves ember állt, kezükben egy hatalmas dobozzal. Nem tudtam, hogy kik Ők és mi van náluk, aztán hatalmas meglepetésemre elmondták, hogy a Csodalámpa Alapítványtól jöttek és szeretnének átadni egy csomagot és Boldog Karácsonyt Kívánni!

Én csak annyit tudtam kérdezni, hogy "ez az?".

Nagyon boldog voltam, hiszen nemcsak hogy véget ért a kezelésem, de az év legszebb ünnepén, olyan dolgot kaptam a Csodalámpától, amit álmodni sem mertem volna!

Köszönöm azoknak az embereknek, akik segítettek abban, hogy ez a kívánságom teljesüljön és mindent megtettek érte!
Köszönöm Csodalámpa, most már elhiszem, hogy vannak csodák, amik teljesülnek és vannak csodálatos emberek, akik ezeket a csodákat teljesítik!
Minden kis betegnek azt kívánom, hogy nekik is előbújjon a csodalámpából a kis Jin-jük és teljesítse a kívánságuk, hogy mielőbb meggyógyuljanak!

Köszönettel: ***** Noel"




Köszönjük támogatóinknak, Ildinek és Csongornak, hogy ekkora örömet okoztak Noelnek 2020. karácsonyán!


Simon Viktória és Sahel Al-Zoubi
kívánság-koordinátorok
Pécs, 2020. december 24.

23rdDecember

Levente olyan játékot szeretett volna, amely a kezelések és a gyógyulás hosszú ideje alatt kellemes időtöltést, jó szórakozást nyújt. Így esett választása egy Xbox-ra. Az ajándékot csillogó szemmel, boldogan vette át a kórház előtt.
Külön meglepetés volt számára, hogy az áhított készüléken kívül kedvenc játékait is megkapta hozzá, így ahogy hazaért, megkezdődhettek a nagy játék csaták.


Köszönjük a Laurel Kft. támogatását, segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánságát teljesíthettük.


Áchim Boglárka
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020.12.22.


22ndDecember


A nagylány kívánsága egy laptop volt, melyet nagy izgalommal vártak Tordason. Zoé egy kedves, ugyanakkor erős lány. Most értek véget a kezelések megpróbáltatásai, édesanyja elmondása alapján az orvosok is elismerően nyilatkoztak a lelki erejéről és kitartásáról, és én magam sem láttam a csüggedés vagy elkeseredettség szikráját sem a tekintetében.
Mivel eddig apukájával kellett a családi laptopon osztozkodnia, így mostantól az ajándéknak köszönhetően a tanulás is könnyebben és gördülékenyebben megy majd, és remélhetőleg ezek a mindennapos kis boldogság impulzusok a gyógyulásban is segítséget fognak jelenteni.

Zoé, használd egészséggel és örömmel szép, új laptopodat!


Köszönjük a Schneider Electric ismételt támogatását, mellyel nagy örömet szerezhettünk egy kedves nagylánynak!


Moldoványi Balázs
kívánság-koordinátor
Tordas, 2020.12.17.

22ndDecember

A Csodalámpa ismét teljesítette egy fiatal álmát!
Szabina vágya egy okostelefon volt, amivel a kórházi tartózkodás alatt is könnyedén tarthatja a kapcsolatot a külvilággal. Nagyon izgatott volt, amikor meglátta a Csodalámpás piros táskát, hiszen nem számított rá hogy ilyen hamar teljesül kívánsága. Nagyon tetszett neki a telefon, boldogan nézegette, és alig várta, hogy beüzemelhesse és használatba vehesse.


Köszönjük magántámogatónk segítségét, vele együtt
nagy örömet szerezhettünk Szabinának!



Áchim Boglárka
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. 12.21.


22ndDecember


Attila már régóta szeretett volna egy "komoly" Legót, mert a LEGO-k világát mindig is nagyon érdekesnek és kreatívnak találta.

Némi töprengés után egy LEGO Technic - Liebherr R 9800 Exkavátorra esett a választása - nagy élmény és kaland lesz számára ezt a bonyolult szerkezetet megépíteni, majd az elektronika segítségével életre kelteni ezt az életben hatalmas munkagépet.

Csillogó szemmel köszönte meg a gyönyörű ajándékot , hiszen nem is gondolta, hogy óhaja karácsonyra teljesülni fog....

Azt azonban ő sem és mi sem sejtettük előre, hogy az ő kívánsága számunkra is nagyon különleges lesz: ez lett a 4000. valóra vált álom a Csodalámpa 17 éves történetében!


Attila nevében is hálásan köszönjük magántámogatónk segítségét!



Nagy Andrea és Dóczi Tamásné
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2020. 12.22.


20thDecember


Lilient otthonában látogattam meg, ott adtam át neki az áhított laptopot. A kislány kedvenc időtöltése a zenehallgatás, filmnézés, melyhez mostantól saját gépe is lesz.
A szép, új laptop mellett megleptük őt kedvenc előadójának CD válogatásával is. Lilien igazán örült az ajándéknak, és izgatottan várta, hogy kipróbálhassa, milyen rajta zenét hallgatni, filmet nézni.


Köszönjük magántámogatóinknak, köztük Dr. Gönczi András úrnak, hogy segítségükkel
egy újabb beteg gyermek álmát válthattuk valóra.


Horvai András
kívánság-koordinátor
Dunavarsány, 2020. 12.14.


19thDecember

Zsadány, csillogó szemekkel és kíváncsisággal teli hét éves kislegény, aki elválaszthatatlan a testvéreitől.
Kívánsága a Csodalámpától egy tablet, amin együtt néznek majd mesét, mert hát a mese, az fontos része az életüknek.


/ 3




Mikor megérkezett az ajándék a családhoz, az öröm és izgatottság érzése hamar betöltötte a lakást. Zsadány boldogságát fokozta, mikor meglátta a tablet tokját. Nagyon szereti az állatokat, a kutyák a kedvencei. Természetes, hogy ehhez a szép táblagéphez egy kutyás tok is dukál.

Zsadány nem csak az örömében osztozik testvéreivel, hanem jó tesó módjára, a tablet használatában is. Jó szórakozást fiúk!


Köszönjük az MVÜK Zrt. vezetőségének és tagjainak segítségét,
akiknek támogatásával válhatott valóra ez a kívánság is!


Varga Ákos
Major Kriszti
kívánság-koordinátorok
Kalocsa, 2020. december 13.

19thDecember

Tamás még az ambuláns kontroll előtt az ajtómban állt és várakozott. Ő már sejtett valamit, de megbeszéltük, hogy ha mindennel végeznek, akkor megkeres.
Kontroll után a jó híreket megkoronázva átvette hőn áhított játék-konzolját, a hozzá tartozó játékokkal.

/ 2



Alig várta, hogy hazaérjenek és összeszerelés után használatba vegye és felavassa a kedvenc autós játékával.



Köszönjük a Batschka Stiftung támogatását,
melynek segítségével valóra válhatott egy újabb kívánság!



upload:Beszamolok/Lurdy.png


Veres Erzsébet
kívánság-koordinátor
Budapest, 2020. december 14.

19thDecember

Endre már nagyfiú, akinek a betegsége miatt sajátos világa van. Nem beszél, de, hogy mire van szüksége, ki tudhatná jobban, mint az, aki vele foglalkozik nap, mint nap.
Anyukája szeretne megadni minden lehetőséget Endre számára, amitől csak remélni lehet, hogy fia jobban létét segíti. A hintázás nagyon jó móka, és hogy fejlesztésre is lehet használni az maga a tökéletes megoldás. Egy otthoni játszótér felállítását kérte a Csodalámpától Endre, anyukája által.


/ 3




Nagyon hamar érkezett a segítség, magántámogatónk révén, így rekord gyorsasággal felépülhetett az otthoni játszótér, Endre és testvérei számára.
Azt az önfeledt örömöt nem is lehet szavakkal leírni, amikor a testvérek birtokba vették a játékteret, ami kifejezettem három hintával lett tervezve.


Endre nevében is köszönjük magántámogatónk segítségét,
aki nélkül ez a kívánság sem valósulhatott volna meg.


Tar Zoltán
Major Kriszti
kívánság-koordinátorok
Kisbér, 2020. december 16.

17thDecember

Zsolt Izrael 9 éves nagyfiú. Már most tudatosan szervezi az élet dolgait.

Nevelőanyukája azzal a kéréssel kereste meg a Csodalámpa Alapítványt, hogy nevelt fia kívánságát szeretné felénk tolmácsolni. Ami úgy hangzott, „Izrael vagyok, és nagyon szeretnék egy Tabot. Azt kérem még, hogy az ajándékot 2020.12.12-én 2 órakor kaphassam meg.” Mindezt olyan kedves határozottsággal, üzente, hogy eszünkbe se jutott kételkedni ennek fontosságában.

Mint kiderült, Zsolt születésnapjára készült a család. Meglepetés így ugyan nem volt, és az iskola miatt is vasárnapra kellett áttenni a találkozót, de ez akkor már nem volt probléma, amikor megérkezett az ajándék. Zsolt elegánsan, szépen, ünneplőbe öltözve nyitott ajtót, és szégyenlős mosollyal fogta kezében az ajándék tabletet, amihez még tokot is kapott.

Izrael nagyon szeret mesét nézni, ezt mostantól már a saját tabján bármikor megteheti.


Zsolt Izrael nevében is köszönjük magántámogatónk segítségét,
aki nélkül ez a kívánság sem valósulhatott volna meg ilyen gyorsan.


Alagi Enikő és Alagi János
kívánság-koordinátorok
Nyíregyháza, 2020. december 13.

17thDecember

Sára 9 éves, mindig mosolygós, sokat csacsogó, törékeny alkatú, de egy igazi HŐS pici lány. Nagyon szereti a természetet, az állatokat.

Legkedvesebb hobbyja a lovaglás. Ha nem tartózkodhat kint a szabadban, akkor mesefilmeket nézeget, és játszik a telefonján. Sára magántanuló. A tanuláshoz, no meg a mesefilmek nézéséhez, és netes játékok játszásához is kérte a Csodalámpa segítségét. Sára kérése egy laptop! Nem is kellett sokat várni, hogy megérkezzen Sárához a Csodalámpa ajándéka. A kislány izgatottan bontogatta a nagy dobozt, amiben a laptop lapult. Jó volt látni, milyen nagyon boldog, mennyire örül, hogy megkapta élete nagy álmát, egy saját, csajos, fehér laptopot.




Drága kicsi Sára!
Kívánjuk, hogy gyógyulj meg minél hamarabb, és sok - sok szép mesefilmet nézz meg ezen a tényleg gyönyörű laptopon.


Köszönjük a Groupama Biztosító és dolgozói támogatását!
Segítségükkel vált valóra Sára álma.



upload:Beszamolok/Groupama.jpg


Tatárné Zsuzsi
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2020. december 10.

Archive



Log in