Beszámolók
Flóra már majdnem 18 éves volt, amikor beérkezett hozzánk a kívánsága. Így már elég felnőtt volt ahhoz, hogy valami olyat kívánjon, ahová már akár önállóan is elmehet. Mindenképpen koncertre szeretett volna menni. Eredeti kívánsága helyett másban kellett gondolkoznunk, mert az énekes lemondta európai koncertjeit.
Így Flóra a SZIGET 2022 fesztiválra szeretett volna elmenni, ahol többek között egyik kedvenc bandáját, az Arctic Monkeys-t is láthatja. Támogatónk segítségével megkapta a jegyeket és húgával kettesben élvezhették a napot.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.08.15.

Domi egy felfújható masszázs medencét kért a Csodalámpától, hogy a kerekesszékéből kiszállva legyen mozgási lehetősége. Megosztjuk Domi anyukájának köszönő levelét:
Kedves Csodalámpa Alapítvány!
Nagy az öröm nálunk, mert megérkezett a várva várt masszázsmedence a nyár utolsó napjaiban! Domi már ki is próbálta, fantasztikus, azt mondja.
Valóban így van, mert 1-2 órás masszázsfürdőzés után érezhető feszes izomzatán a lazulás, olyan testtartásokra képes a vízben, mint például a térden való ülés, amit már régóta csak fájdalom mellett tudott megcsinálni talajon. Négykézlábon áll, egyedül feltérdel a vízben, lebeg a vízen, tornázik lábaival a víz alatt és büszkén mondogatja, mutatja nekem, hogy nézd anya ezt is meg azt is megtudom a vízben csinálni.
Egyszerűen szólva minden pillanatot élvez, szabadnak, felszabadultnak érzi magát! Boldogság tölti el, hogy a medencéje bármikor rendelkezésére áll, már most tervezi, hogy egy nehéz iskolai nap után is 'beugrik', ha kedve lesz hozzá! Ezúton is szeretné/nk mindenkinek megköszönni, hogy megvalósulhatott Domi álom kívánsága!
Kicsit részletezve, hálával köszönjük annak a 34 nagyvonalú közösségi adományozónak, kedves ismerőseimnek, ismerősök ismerőseinek stb., akik felajánlották adományukat Dominik medencéjére a Csodabogarak oldalán.
Nagyon szépen köszönjük a Csodalámpa Alapítvány segítségét, munkatársai közreműködését és a hiányzó fedezet megteremtésére a szponzori támogatást. Ismét jó látni egy gyermek határtalan örömét, gondtalan mosolyát nap mint nap!
Köszönjük, hogy részesei lehettünk egy csodának!
Szeretettel és köszönettel,
Katalin, Domi édesanyja
hogy segítségükkel valóra válthattuk Domi kívánságát!

kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.08.30.
Mi után vágyakozhat egy gyermek, míg a gyógyulásra vár egy kórházi szobában? Természetesen ki a szabad levegőre, a természetbe vágyik. Ez volt Dani vágya is, aki a Csodalámpa Dzsinnjétől egy játszóteret kért.
A gyönyörű környezetbe telepített játszótér, Dani és testvére kedvenc helye lett. Fészekhinta, csúszda, házikó, hinta szolgálja a szórakozásukat. Igazi kis gyerekparadicsom. Mi is segíthetné jobban ennek a kisfiúnak a testi-lelki gyógyulását?
Dani kevésbeszédű fiúcska, kissé szégyenlősen vállalkozott a fényképezésre. De azért mégis megmutatta nekem a birodalmát. Jó helyre került ez az ajándék kedves Dzsinn!


kívánság-koordinátor
Zalaegerszeg, 2022. 08.24.


Benett egy jó humorú, nagydumás, okos kisfiú, aki nagyon szeret játszani. A társasjátékokban és sakkban mindenkit megver a családja körében.
Örökmozgó gyerek lévén a szabadban is nagyon szeret játszani: rollerezni és görkorcsolyázni.
Ha rossz az idő, akkor pedig Ninjago rajzfilmeket néz, vagy kedvenceivel, a legóival játszik.
Büszkén mesélte, hogy ő egyedül össze tudja rakni a legóit, nem kell hozzá segítség.
A Csodalámpától 2 olyan Ninjago lego szett volt a kívánsága, amelyek még hiányoztak a készletéből.
Benett már alig várta, hogy összeállíthassa az új lego szettjeit.

mellyel egy újabb beteg kisgyerek vágya válhatott valóra!

kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.09.06.
Rozi nagy álma volt, hogy egyszer megnézhesse az athéni Akropoliszt.
Rozi és anyukája erre az útra elhozta a profi fényképezőjét és a távcsövét is, hogy megörökítse az élményt. Az első meglepetés a repülőtéri váróban érte a családot. A hangosbemondóban egyszer csak megszólították Rozit és Virágot, hogy még az utazóközönség előtt felszállhatnak a repülőre, ahol a személyzet fogadta őket. Hatalmas élmény volt Rozi számára, hogy a pilótafülkébe is beülhetett, találkozott a pilótákkal, és az apróbb előkészületekben is részt vett. Még egy repülő makettet is kapott ajándékba, amit a teljes személyzeti csapat aláírt.
A délelőtti órákban megérkeztünk Athénba, ahol a szállást elfoglalását követően, egy hosszabb sétára indultunk. Egy hangulatos, autentikus görög vendéglőben megebédeltünk, és a késő délutáni órában a városnéző busszal elindultunk megnézni Athén nevezetességeit. Rozi nagyon élvezte, hogy az emeletes busz tetején ülhetett, és rálátott a városra.
Másnap az Akropoliszt jártuk körbe, ami több mint 20 épület együttese és ahonnan ráláthattunk a Dionüszosz színházra is. A Parlament előtt megnéztük az őrségváltást, ami szigorú koreográfia szerint zajlik. Délután körülnéztünk az athéni bazárban is.
Az utolsó napot a tengerparton töltöttük, ahol Rozi önfeledten lubickolt a festői környezetben.
Idézet Rozi köszönőleveléből, melyet a Csodalámpa Alapítványnak írt:
"Kedves Csodalámpa! Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget hogy elmehettem Görögországba! Már amikor a pilótafülkéből kijöttem, akkor azt mondtam "ha most haza kéne menni már akkor is megérte".
Örökre szóló élmény volt ez a 3 nap. Ezekről még nem tanultam, de majd később jobban fogom értékelni, ha tudom mi történt ott 2500 éve! Mégegyszer nagyon köszönöm a lehetőséget, valamint Áchim Boglárkának, hogy elkísért! ❤️"


Lukéj Gabinak, Dr. Jenei Tibornénak és Hegyi Vilmosnak, hogy segítségükkel valóra válthattuk Rozi álmát.
Továbbá köszönjük a Marriott Hotel Budapest-nek, az ibis Styles Budapest Airport szállodának a szállásfoglaláshoz nyújtott szíves segítséget.




kívánság-koordinátor
Athén, 2022.08.29.
Zita régóta vágyott egy okosórára, ami persze van annyira elegáns is, hogy bárhol viselhesse.
A választása egy nőies Apple órára esett.
Kívánságával az egyik kezelés közben leptük meg Zitát, akinek ezzel „feldobtuk” a napját. Zita nagyon örült neki és rögtön elkezdett ismerkedni az új „szerkezettel”.
Show and Game Zrt-nek, hogy Zita vágyát teljesíthettük.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.07.19.

Rebeka nagyon szeretett volna egy laptopot, amelyet a gyakori kórházi kezelésekre és kontrollokra is magával vihet és amelyen megnézheti a kedvenc filmjeit.
Az egyik kontroll után szerezhettünk neki meglepetést egy Lenovo laptoppal, melyet hálás szívvel vett át a Csodalámpától.

kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.07.18.
Hanna most kezdi a tizedik osztályt a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikumi iskolában, ének és szolfézsszakon, de emellett már hetedik éve fuvolázik. A gyakorlások teljesen kitöltik idejét, és ahogy mondta, a zene már életének részévé vált. Nem csak örömet okoz, de a nehéz helyzeteken és a betegségen is segít túllendülni.
Mindemellett Hanna elkezdett apukájától gitározni tanulni. Kívánsága pedig egy saját gitár volt.
Kedves Hanna, sok-sok örömet a zenéléshez!

kívánság-koordinátor
Ajka, 2022. 08 30.
Egy tavaszi késő délután, egy cukrászdában ismerkedtünk meg a bájos, kedves, csendes Violettával és édesanyjával. Hosszasan beszélgettünk. Sokat meséltem nekik a Csodalámpa Alapítványról, s arról, hogy gondolkodjon Violetta azon, hogy lenne-e olyan álma, amit nagyon-nagyon szeretne, ha valóra válna.
És ekkor Violetta kinyílt, mint egy virág, s elkezdett csacsogni, amin édesanyja is meglepődött, hiszen kislánya nem igen szokott idegen ember előtt így megnyílni. Végül is kiderült, hogy mi is Violetta álma!
Violetta álmáról és álmának teljesítéséről olvassuk el Violetta és szüleinek levelét.
„Tisztelt Csodalámpa Alapítvány!
Köszönjük, hogy az Alapítvány által lehetőséget kapott kislányunk arra, hogy eljusson a Balatonhoz. Egy balatoni hotelben eltöltendő pár nap volt az egyik nagy vágya, de sajnos eddig nekünk nem volt rá lehetőségünk, hogy elvigyük őt oda.
Nagyon gyönyörű helyen kaptunk szállást Balatonfüreden a Hotel Annabellában. A szálloda csodaszép volt. Az elhelyezés, szállás, ellátás és kiszolgálás is kifogástalan volt! Nagyon jól érezte magát Violetta! Voltunk kirándulni Tihanyban és Siófokon, és sétahajóztunk a Balatonon. Egy életre szóló élmény volt mindnyájunknak, amit nagyon köszönünk!
Szeretnénk külön köszönetet mondani az alapítványtól Tatárné Csonka Zsuzsannának, aki nagyon kedvesen foglalkozott velünk, és segített Violetta kislányunk álmának megvalósulásában!
Boldogok vagyunk, hogy van egy ilyen nagyszerű alapítvány, ahol gondolnak arra, hogy teljesüljön a gyerekek álma!
Az Alapítvány minden munkatársának munkájához jó egészséget és sikereket kívánunk!
Tisztelettel: Violetta és szülei”
kívánság koordinátorok
Balatonfüred, 2022. augusztus 22-25

Réka szívesen hallgat musicaleket, az egyik kedvence a Vámpírok bálja, melyet már régóta szeretett volna színházban is látni.
A Csodalámpa Alapítványtól az volt a kívánsága, hogy abban a szereposztásban láthassa az előadást, amelyben Egyházi Géza a főszereplő, mivel Réka nagy rajongója.
A Pesti Színház előadására kapott jegyeket tőlünk Réka, mellyel nagy örömet szereztünk a nagylánynak.

kívánság-koordinátor
Budapest, 2022.08.25.
/ 5
Nóra álma egy wellness családi hétvége volt, mégpedig olyan helyen, ahol vannak medencék, csúszdák, vizi-és szárazföldi játékok, játszótér, gyerekprogramok, és elegáns étteremben finomakat lehet enni.
A Kolping Hotelben a kislány valamennyi kívánsága varázsütésszerűen teljesült. Az ott töltött időről beszéljenek a képek, és Nóra anyukájának kedves szavai:
"Nagyon szeretném Nóra nevében is megköszönni ezt a pár napot. Nagyon jól éreztük magunkat. A hely egyszerűen csodálatos. Nóra sírva hagyta el a szállodát, akkora örömet szereztek neki, illetve nekünk is. Köszönjük szépen. További jó munkát kívánunk Önöknek. Viktória"

kívánság-koordinátor
Alsópáhok, 2022.08.29.
Maja nemsokára iskolás lesz, bár sajnos az elmúlt fél évben betegsége miatt nem tudott óvodába járni. A Csodalámpa Alapítványtól egy játszóteret kért a házuk udvarába, hogy két nővérével együtt jókat játszhassanak.
A kislány jó időben szinte állandóan kint van: hol csúszdázik, hol hintázik. A csúszda feletti részen pedig a kormánnyal, és a távcsővel is sokat szokott játszani.
Kedves Maja, használd nagy örömmel játszóteredet!



kívánság-koordinátor
Kapoly, 2022.08.22.

Emese művészeti iskolába jár, leginkább a rajz és a zene érdekli. Kívánsága is érdeklődési köréhez kapcsolódott: álma egy elektromos gitár volt, amely hamarosan meg is érkezett a nagylányhoz.
Emese ügyesen játszik rajta, és szorgalmasan fejleszti zenei tudását. Biztos vagyok benne, hogy ez a gitár egy percig sem fog a sarokban porosodni!
kívánság-koordinátor
Kismarja, 2022.06.12.

Kisebb korában Beni már járt a Balatonnál, és nagyon élvezte, ezért a Csodalámpától is azt kívánta, hogy a családjával – szüleivel, valamint két testvérével, Olivérrel és Kevinnel – néhány napot legnagyobb tavunknál tölthessen. Hosszú, hatórás utat tettek meg otthonukból, a magyar–román határtól nem messze fekvő Vésztőről, de megérte.
Boldogan mesélték, hogy minden nap órákat fürödtek, csónakáztak, játszottak a vízben. A strandolások után pedig az egész családnak jólesett a pihenés a csendes balatonföldvári vendégházban. A rövid vakáció utolsó napján találkoztunk, másnap már indultak haza, ahol, amint azt megtudtuk Benitől, két tacskó kutyus várta haza őket, Szofi és Tappancs.
Kívánjuk, hogy a balatoni nyaralás emléke sokáig kísérje Benit és a szeretteit, és segítse őket a gyógyuláshoz vezető úton.
kívánság-koordinátorok
Balatonföldvár, 2022.08.15.
Ádám korábban már járt Egerben és nagyon szeretett volna újból néhány napot a városban tölteni a családjával.
A kisfiúnak nem csak az Egri vár tetszett nagyon, hanem a szűk kis utcák, a Dobó tér, a barokk műemlék épületek és a sok-sok játszótér városszerte.
Hatalmas élmény volt számára, hogy a Hotel Eger & Park szálloda jóvoltából pancsolhatott és játszhatott az Egri Termál-és Standfürdőben is.
kívánság-koordinátor
Eger, 2022. augusztus 13.
Balesete ellenére Evelin vagány lány maradt. Korábban imádott szörfözni, most pedig ki szerette volna próbálni a helikopterezést, amire a Balaton fölött került sor.
/ 4
A helikopter több mint 300 méterre repítette fel, ahol elé tárult a tó csodálatos panorámája. A pilóta a lakóhelyüket, Balatonföldvárt is megmutatta neki. Evelin nagyon élvezte ezt a kalandos utazást.

kívánság-koordinátor
Hajmáskér, 2022.08.04.
Ádám kívánsága egy biliárdasztal volt, mivel nagyon szeret mozogni, sportolni, de betegsége miatt lehetőségei korlátozottak.
A biliárdozás pedig a kedvence és ez pont annyi mozgással jár, hogy az nem megerőltető számára.
Alig várta, hogy megérkezzünk a támogatónkkal, hogy végre megmutathassa és megköszönje ajándékát.
/ 3
Anyukájával tartottak is egy bemutatót, ők napi szinten többször is játszanak. Gyakran a szomszéd kislánnyal is versenyeznek. Bennünket is meginvitált egy kis játszmára. Vidáman telt az idő, amíg ott voltunk.
Köszönjük mi is Ádámnak a nagyszerű bemutatót és a profi oktatást a biliárd szabályairól.
Búcsúzóul pedig nagyon szép rajzot kaptunk, amit ő készített számunkra.
Köszönjük a Groupama Biztosító támogatását, segítségükkel teljesíthettük Ádám kívánságát.

kívánság-koordinátor
Mohács, 2022.07.28.

Tudtam, hogy Beni régóta vágyott erre a sportcipőre, így örömmel siettem neki átadni a Csodalámpa ajándékát.
Boldogan bontotta ki a dobozt, és azonnal fel is próbálta álmai cipőjét. Aztán mesélni kezdett:
„Egy álmom vált valóra!
Videónézés közben láttam egy cipőről készített felvételt, bemutatták, hogy milyen kényelmes a viselése, jó tulajdonságait, kik is használják ezt a cipőt és miért választották ezt a fajtát.
Nekem is nagyon megtetszett ez a cipő, de ahogy egyre több videót néztem róla, tudtam, hogy nekem nem lehet ilyen, mert az én anyukám ezt nem tudja megvenni nekem.
Valami csoda történhetett, mert azt a kívánságot, amit nagyon szerettem volna, az elmúlt napban egy dobozból elővehettem és már ott helyben fel is vehettem.
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki a kívánságomhoz hozzásegített és csak annyit szeretnék még elmondani, hogy nagyon kényelmes a cipő, nagyon fogok rá vigyázni.”


kívánság-koordinátor
Veszprém, 2022.08.19.
Alex három éve várt kívánsága teljesítésére. Nagyon szereti a természetet és az élővilágot, ezért megkérdezte tőlünk, elvinnénk-e őt Norvégiába, ahol fjordokat láthatna és különleges élővilágot.
Mindez még a Covid miatti utazási korlátozások előtt történt, és azóta Alex sok megpróbáltatáson esett át, de türelmesen várt arra, hogy álma teljesülhessen.
Nagy izgalommal készültünk az útra, a szervezés kihívás volt a javából. A tündérien szép kisvárost, Bergent vettük célba, tudtuk, hogy innen naponta számtalan hajó indul útnak rövidebb és hosszabb fjordtúrára.
Az első meglepetés még Budapesten várta Alexet, ugyanis támogatónk, a Wizzair jóvoltából bemehetett a pilótafülkébe, körbejárhatta a gépet, és sok hasznos információt kapott a gép kapitányától, sőt kis ajándékot is kapott a gép teljes személyzetétől.
Ami Norvégiát illeti, mi a rengeteg lehetőség közül Mostraumen-t és Flam-ot látogattuk meg; az első túra szinte a vikingek korába repített minket, fantasztikusan magas, vízbe zuhanó hegyek és sziklák között hajóztunk, vízesések sokaságát láttuk, a második hajóúton pedig több kis faluban kikötve csodálhattuk meg a norvég táj szépségét és a színes "házikókat".
A világ egyik leghosszabb fjordja a Sognefjord, ezen hajóztunk hosszan, az út során azt is megtudtuk, hogy ez a világ legmélyebb fjordja, mintegy 400 méter mélységű. A táj hihetetlenül változatos volt, igen sok madár kísért utunkon, ami Alexnek plusz örömet szerzett, hiszen nagy madárrajongó.
/ 13
A hajózás közben lehetőségünk volt a kis Flam falut is körbejárni, sőt a hegyi patak vízében kavicsokat gyűjteni, sok szép fényképet készíteni a változatos tájról. A tiszta levegőt szinte harapni lehetett és mindaz a nyugalom, ami a hegyekből áradt hiszem, hogy sok erőt ad majd neki a gyógyuláshoz.
Rövid látogatásunk során lehetőségünk volt Bergenben kirándulni is, ugyanis a város egy öböl és több hegy között terül el. Kabinos felvonóval tettük meg a hegyre felvezető utat, innen pedig egy több órás gyalogtúra keretében élvezhettük a környező táj szépségét.
Biztos vagyok abban, hogy életre szóló élményt jelent Alexnek ez az út, erőt ad neki ahhoz, hogy mielőbb teljesen egészséges legyen.



kívánság kordinátor
Budapest 2022. augusztus 15.
Hanna most megy hetedikbe, jól megy neki a suli, a kedvence a matek és rajz, és kiválóan hegedül.
Mindig is érdekelte a repülés, de még soha nem tudta kipróbálni. Pedig még egy vetélkedőt is nyert, ahol a jutalom egy repülés lett volna, de sajnos akkor nem tudott elmenni. Ezért is választotta most a hőlégballonozást.
A felszállást hosszú és izgalmas előkészületek előzték meg, a megfelelő helyszín gondos kiválasztása a Balaton Felvidéken és a hatalmas ballon felállítása, ami egy nagyobb csapat munkája volt.
Végül a hőlégballon lassan felemelkedett és közel ezer méter magasra röpítette Hannát, ahol gyönyörködhetett az elé táruló panorámában. A leszállás is kalandos volt, de Hanna nagyon élvezte a repülés élményét.
Hannára még egy meglepetés várt a repülés előtt. Balogh-Baranyai Adrienn, a Csodalámpa szponzor Groupama képviselője egy általa készített játék figurával ajándékozta őt meg.
/ 8


Hannáéktól kaptuk ezt köszönetet és montázst:
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2022.augusztus 18.
Previous posts
- Boglárka (13, Kistarcsa)
- Zalán (4 éves, Hajdúszoboszló)
- Rikárdó (15 éves, Rudabánya)
- Martin (10 éves, Kalocsa)
- Gabriella (9 éves, Máriakéménd)
- Zsolt (9 éves, Kecskemét)
- Viktor Márk (14 éves, Jobbágyi)
- Rebeka Róza (12 éves, Ózd)
- Panna (11 éves, Debrecen)
- Noel (9 éves, Nyírbogdány)
- Krisztián (13 éves, Tiszaörs)
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004