Beszámolók
Máté szeret kirándulni és focizni, ha rossz idő van, akkor szívesen játszik társasjátékokkal: Activityvel és a Gazdálkodj Okosan-nal. A suliban a legjobban a matekot és az informatikát kedveli.
A Csodalámpától egy laptop volt a kívánsága, ami nagy segítség lesz a számára, mert most online tud bekapcsolódni az iskolai tanulmányaiba.
mellyel teljesíthettük Máté kívánságát.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.10.09.
A kislány most ősszel kezdte volna az óvodát, de betegsége és a kezelések miatt egy ideig nem mehet közösségbe.
Kívánsága az volt, hogy legyen egy saját játszótere, ahol testvérével együtt kedvére hintázhat, csúszdázhat, mászókázhat.
kívánság-koordinátor
Tiszanagyfalu, 2024.10.15.
Laura már igen régóta „élvezi” a kórház vendégszeretetét. Minden helyet ismer, minden emeletet bejárt már, nem is egyszer. És már igen türelmetlenül várta Dzsinn megérkezését.
Nagyon szeretett volna egy okosórát, ami mindig vele lesz és mindent lehet rajta nézni és vele mérni. Nagyon örült mikor végre megkapta és nagy izgalommal várta apukája érkezését, aki segít neki még jobban elmélyedni az óra adta lehetőségekben.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.10.18.
Imi nagyon beszédes, jókedvű kisfiú, nagyon örült a szekrénynek. Stabil, biztonságos, nem tudja magára rántani. Sok ruhája és egyebek is belefértek, de még van benne hely bőven.
Középen a tükröt nagyon szereti, sokat játszik előtte, így már nem a szülők tükrös szekrénye a „céltábla”. Most lett komplett Imike szobája, a kisautót formázó kiságyát a sok játék mellett ez a szekrény egészíti ki.
hogy segítségükkel teljesíthettük Imre kívánságát!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.10.10.
Eszter sajnos meglehetősen sok időt tölt kórházban, így nagy segítségére lesz a tanulásban és a szabadidő eltöltésében is az érintőceruzás tablet, amely a kislány vágya volt. Kapott hozzá egy tokot is, amelynek külön örült.
egy újabb beteg gyermek kívánságát teljesíthettük!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.08.13
Dominik kívánsága a Csodalámpától egy laptop volt, ami a tanuláshoz nagy segítség lesz a számára.
Dominik már nagyon várta a laptopját, mivel már elkezdődött a tanév, aztán egy vasárnap délután kopogtattam az ajtójukon.
Sikerült meglepetést szerezni, nagyon-nagyon örült a gépnek. Használd örömmel! Jó egészséget kívánunk Dominik!
kívánság-koordinátor
Ajka, 2024.10.13.
A kisfiú az óvodából érkezett haza, amikor óriási meglepetés érte: udvarukon várta őt az áhított játszótér. Testvérével együtt azonnal birtokba vették a csúszdát, a hintát és a mászókát is. Arnold boldogsága határtalan.
hogy segítségükkel teljesíthettük a kisfiú kívánságát!
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2024.10.18.
Andrea szeret zenét hallgatni, kedvenc együttese a Halott Pénz. Kívánsága is ehhez kapcsolódott, a Halott Pénz koncertjére szeretett volna elmenni és találkozni az együttes tagjaival.
A Villányi Vörösbor Fesztiválon sikerült megszervezni a találkozót, amelyre a koncert előtt került sor.
Közös fénykép is készült, és Marsalkó Dávid még egy fotót is dedikált. Andrea boldog volt, nagyon jól érezte magát a koncerten.
nagy mosolyt varázsolni egy beteg gyermek arcára!
kívánság-koordinátor
Villány, 2024.10.04.
Levente nagyon sokat hallott - és tanult - már Rómáról, annak nevezetességeiről és persze a finom pizzáról és fagyiról. Nagyon szeretett volna ő is eljutni oda.
Levente nem ült még repülőn. Már a reptér is érdekes volt számára, de külön örömet szerzett, amikor a kapitány őt nevén köszöntötte a bemutatkozásakor. Ezt is felülmúlta, amikor a leszállás után még a pilótafülkébe is bemehetett, hála a Wizz Air légitársaság kedvességének.
Mivel Leventét elsősorban a Colosseum érdekelte, elsőnek afelé vettük az irányt. Fantasztikus érzés volt megpillantani ezt a csodálatos építményt! Ide másnap tudtunk bemenni, így tovább sétáltunk. Megnéztük a Circus Maximust, a Tevere felé menet Levente is bedugta kezét az "Igazság szájába" - és épségben húzta ki onnan! :-)
Egy kis pizzázás után eljutottunk a Szent Péter térre, ami lenyűgözte Leventét és csak ámulni tudott a Szent Péter Bazilika méretein is. Annyi volt a látnivaló, hogy fáradtságot szinte alig érzett, így este még megnéztük a Trevi-kutat és Spanyol lépcsőt is.
Második napunkat a Colosseum és a Forum Romanum teljes egészében kitöltötte - gyönyörű volt!
Harmadik napunkat a Piazza del Popolo-n kezdtük, átsétálva - immár napvilágnál - a Spanyol lépcsőhöz, a Trevi kúthoz, és megnéztük a Pantheont. A sok séta után Levente megérdemelt egy fagyit - nehéz volt a 150 íz közül választani! Felfrissülve megcsodáltuk a Piazza Navonát, sétáltunk a folyóparton, át a zsidó negyeden és a Largo di Torre Argentinánál megszámoltuk a cicákat.
Negyedik - és egyben utolsó - napunkon megnéztük a Santa Maggiore Bazilikát, majd kimentünk egy helyi zöldség- és halpiacra. Ezután még volt időnk felmenni a Vittorio Emanuele II emlékmű tetejére, ahonnan lélegzetelállító körpanoráma nyílik. Méltó búcsú volt ettől a gyönyörű várostól! Levente sok-sok élménnyel gazdagodott ezen az úton, az "örök város" e pár nap alatt is örök emlékeket szerzett.
kívánság-koordinátor
Róma 2024.10.05.
Málna egy nagyon aranyos kislány, aki legjobban babázni szeret akár egyedül, akár a két nővérével együtt. A Csodalámpától egy „pislogós” baba volt a kívánsága és hozzá egy babakocsi, amivel sétálni lehet vinni a Málna legújabb babáját, valamint egy komplett bababútor, amiben van etetőszék, kiságy és babafürdető is.
Málna alig hitte el, hogy ezt a sok mindent hazaviheti és persze a babát rögtön kibontotta a csomagolásból, hogy megnézhesse, hogy tényleg le tudja csukni a szemét.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.10.15.
Dávid rajongója a mezőgazdasági gépeknek és a vonatoknak, kedvenc időtöltése, hogy ezeket a gépeket vezesse. Nagy vágya, hogy mezőgazdasági gépész lehessen. Dávid a kórházi kezelése után otthon sportol, felpattan minden nap az elliptikus trénerre és a szobabiciklire.
A Csodalámpától egy okosóra volt a kívánsága, mely több olyan funkcióval is bír, ami segítség Dávid számára abban, hogy ellenőrizhesse az egészségi állapotát.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.10.15.
Ádám kívánsága a Csodalámpától egy PS5 játékkonzol volt. Egy álmot váltottunk valóra, ami Ádám nagy álma volt és nem is hitte, hogy ez teljesülhet amíg át nem adtuk részére a konzolt. Várakozással és csodálattal csomagolta ki a dobozt.
Az alapgépet és a tartozékait egyesével csomagolta ki és ölelte magához, minden pillanatát átélve annak a csodának, amivel az álma megvalósult. Elérzékenyülve ölelte meg újra és újra a játék konzolt. Édesanyjának segít az iskola után a házimunkában. Nagyon szereti az állatokat és a család sok kis állatot nevel. Az állatok ellátásában is sok segítséget nyújt az édesapjának.
Reméljük a játékkonzol segít kikapcsolódást nyújtani a kórházi kezelések és a tanulás között.
hogy segítségükkel teljesíthettük Ádám kívánságát!
kívánság-koordinátor
Újszász, 2024.10.09.
Márk pénteken érkezett kezelésre a kórházba. Mindig fél, amikor ide kell jönnie az osztályra. Ez a péntek azonban kivételes alkalom volt, ami oldotta a szorongását. Amikor megérkezett, még nem is sejtette, hogy ajándék várja.
Kicsit meglepődött, majd széles mosollyal bontotta a Csodalámpától kapott Lego dobozokat. Szinte el is felejtette a kezelések miatt érzett félelmét, sőt azt mondta "Most hetekig nem fogok félni, ha jönni kell! "
mely által ismét mosolyt varázsolhattunk egy beteg gyermek arcára!
kívánság-koordinátor
Pécs, szeptember 27.
Matyi szeret focizni, de sakkozni és pókerezni is szokott a nővérével.
A Csodalámpától egy Xboxhoz való kormányszett volt a kívánsága, hogy a kedvenc autóversenyes játékaival tudjon játszani. Természetesen az ikertestvérének is megengedi majd, hogy játsszon a gépen.
Jó szórakozást kívánunk Matyi!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.10.07.
Márkó nagyon szereti az autókat és a motorokat.
Sok időt kell mostanában kórházban töltenie, ezért egy tablet volt a kívánsága a Csodalámpától, hogy ezen megnézhesse kedvenc rajzfilmjét, a Hupikék Törpikéket és játszhasson autóversenyes játékokkal.
Jó szórakozást kívánunk Márkó!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.10.07.
Mi más is lehetne a kívánsága egy olyan fiatalnak, aki informatika-programozó szakon szeretne továbbtanulni, mint egy laptop?
Máté boldogan vette át a Csodalámpa ajándékát, és alig várta, hogy otthon nekiláthasson új eszközének installálásához.
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2024.08.15.
Hanna kívánsága a Csodalámpától egy iPad volt, mert a divattervező tanulmányaihoz nagy segítség lesz. A nagylány kedvenc színében, rózsaszínben is találtunk számára iPad-et.
Hanna nagy örömmel vette át várva várt kívánságát, Használatához sok örömöt és egészséget kívánunk!
kívánság-koordinátor
Esztergom, 2024.09.25.
Gyuszi aktív, mozgékony kisfiú. Szeret focizni és kosárlabdázni. Kívánsága a Csodalámpától egy mobiltelefon volt, hogy a kórházban is tartani tudja a kapcsolatot a testvéreivel és a barátaival.
Picit megszeppenve vette át az új telefonját, de nagyon örült, hogy ezentúl cseveghet és játszhat is a saját készülékén.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2024.09.27.
Ákos hobbija a természet, szereti az állatokat. Volt egy nagy álma: delfint simogatni, együtt úszni vele. El sem akarta hinni, hogy vágya hamarosan valóra válik. Pedig így történt. Egy szép szeptemberi napon a Wizz Air elröpített minket egy csodálatos szigetre, Máltára, ahol a fiú kívánsága maradéktalanul teljesült. Már a repülőút is nagy élményt jelentett Ákosnak, hiszen a kedves, mosolygós személyzettől ajándékot kapott, sőt, még a pilótafülkébe is látogatást tehetett.
Máltán az elegáns Corinthia Hotelben folytatódtak a csodák, ahol csokitortával és lufikkal várták őt, és ott tartózkodásunk alatt folyamatosan kitüntetett figyelemmel lesték kis vendégük minden kívánságát. Érkezésünket követő napra terveztük a találkozást a delfinnel, azonban teljesen váratlanul szakadni kezdett az eső, így ez a program átcsúszott a következő napra. Megvártuk, amíg eláll az ilyenkor errefelé nagyon is szokatlan eső, majd kirándultunk egy gyönyörű helyre, sőt a nap vége felé megmártóztunk a tengerben is.
Egy nappal később, de eljutottunk a Delfináriumba, ahol rengeteg érdekesség várt ránk, melyek közül Ákosnak legjobban a delfin show és a papagáj show tetszett, de a kis papagájokat is élvezettel etette tenyeréből. A nap csúcspontja természetesen a delfinnel való úszás volt, melyre a kisfiú annyira vágyott, és amely minden bizonnyal életre szóló élményt jelentett számára.
Utolsó napra beiktattunk még egy rövid strandolást, majd visszaindultunk Budapestre, magunkkal hozva a felejthetetlen élményeket.
/ 7
kívánság-koordinátor
Málta, 2024.szeptember 19-22.
Tökéletesen sikerült Hanna kívánságteljesítése! Pénteken kora reggel indultunk Berlinbe Ferihegyről, ahol a légitársaság munkatársa, egy kedves fiatalember segített a becsekkolásnál és a csomagok feladásánál. Hannát és a Csodalámpát külön üdvözölték a Wizz Air fedélzetén, sőt az út végén még a pilótafülkébe is beinvitáltak minket. Hanna ajándékba kapott egy kisrepülőt és egy aranyos kismackót is!
/ 4
Az igazi öröm, találkozás vasárnap várt rá – zseniálisan alakultak a teniszmeccsek a döntő napjára: Európa csapata csapott össze a Világválogatottal és úgy jött ki a lépés, hogy 4 meccset is láthattunk – vagyis több mint 10 óra teniszt nézhettünk élőben az Uber Arénában. Hanna elképesztően jól bírta és viselte az izgalmakat. A nap “közepén” pedig megtörtént a csoda, amiben eddig csak reménykedtünk, de biztosra nem tudtuk venni: Carlos Alcaraz-zal találkoztunk!!
A stadion öltözői szintjén vártunk rá, Carlos kijött hozzánk a folyosóra és nagyon kedvesen elbeszélgetett Hannával: adott autogramot és fotózhattunk is. Hanna három kérdéssel készült a találkozásra, a válaszokból pedig megtudtuk, hogy a fiatal teniszerő szeret más sportokat is kipróbálni, pl golfozni és ezen kívül videójátékokkal játszani. A harmadik kérdése/kérése azonban meglepő volt Hannának: “Az egyik teniszütődet esetleg nekem tudnád adni?” kérdezte. Alcaras szó nélkül megfordult, eltűnt, de pár másodperc múlva már át is nyújtotta az ütőjét!
Felemelő érzés volt látni Hanna örömét!
Kívánjuk ennek a nagyon kedves, mosolygós, nyitott és segítőkész kislánynak, hogy maradjon ilyen vidám és hogy minél többet teniszezzen – persze nem ezzel az ütővel fog gyakorolni – ez szobája falán lesz bekeretezve.
kívánság koordinátor
Berlin, 2024. szeptember 22.
Previous posts
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004