Beszámolók
Dórának mostanáig nem volt saját mobilja, így anyukája régi készülékét kérte kölcsön, amikor több napot is a kórházban kellett töltenie. Érthető tehát a hatalmas boldogság, melyet a saját tulajdonú okostelefon jelent a kislány számára.


kívánság koordinátor
Debrecen, 2023. november 14.

Lujza középiskolába jár, ahol angol és német nyelvet tanul. Szeret repülni, a jövőben stewardessként szeretne dolgozni. Lujza nagyon szeret zenét hallgatni és kedvenc színe a piros.
A Csodalámpától egy piros mobiltelefon volt a kívánsága, hogy a kezelések alatt is tudja tartani a kapcsolatot az ikertestvérével és a barátnőivel. Ezen a mobiltelefonon persze a kedvenc zenéit is meghallgathatja.

kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.11.13.
Domi a szokásosnál is nagyobb izgalommal várta az őszi szünetet - ekkor ünnepelte 10. születésnapját és a szünetben teljesülhetett kívánsága is, sétarepülés Budapest felett.
Nagyon korán megérkezett családjával a budaörsi reptérre, így volt idő megcsodálni a hangárban sorakozó gépeket is. Az izgalom csak fokozódott, amikor meglátta a Fly4Less Kft. rá váró fekete helikopterét. A pilóta elmagyarázta, mi várható a repülés közben és már indulhattak is.
Domi családjával együtt csodálta meg Budapestet madártávlatból. Leszállás után csillogó szemmel mesélte, mennyi mindent látott és még egy felhőbe is berepültek!

Igazán felejthetetlen élményeket szereztek Dominak!

kívánság-koordinátor
Budaörs, 2023.11.04.
Csepke egy nagyon vidám kislány, aki tele van energiával. A kórházi kezelések idején is inkább azzal töltötte az idejét, hogy apukájával pingpongozott a kórház udvarán. Itt szerette meg ezt a sportot, és így jött az ötlet, hogy otthonra is egy kültéri pingpongasztalt kérjen.
Ez az asztal azonban nem csak a mozgás és a játék örömét adja meg neki, hanem kiváló lehetőség a közösségi életre is. A háló két oldala nagyon sok osztálytársat vár majd, és a családi partyk központi helye lesz, ahol már annyian lesznek, hogy forgózni is lehet!



kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.11.09.
Dávid nagyon szeretett volna egy saját játszóteret az udvarukba, ahol hintázhat, csúszdázhat, mászókázhat a testvéreivel, barátaival együtt.
A kisfiú álma hamarosan valóra vált, és a mai napon boldogan vette birtokba az áhított játszóteret.
Köszönjük a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. , a Sharity Adományszervező Alapítvány és magántámogatóink támogatását, mellyel teljesíthettük egy újabb beteg gyermek kívánságát!


kívánság-koordinátor
Tömörkény, 2023.11.14.
Petinek nagyon határozott kérése volt, amikor megkérdeztük tőle, hogy mi lenne a kívánsága: „jó lenne Gyurival találkozni a Teca kocsmájában és menni egy kört a faluban a kocsijával”. (Annak, aki nem tudja megsúgom: Gyuri vagyis Lengyel Tamás Jászai Mari-díjas színész, és a falu Teca kocsmájával pedig A mi kis falunk magyar sorozat forgatási helyszíne).
Amikor megtörtént a kapcsolatfelvétel és Tamás igent mondott a kívánságteljesítésre, onnantól fogva Petinek már minden napja izgalommal és várakozással telt el. Boldog volt és nagyon várta a találkozót. Egy nagyon kedves hölggyel - aki a forgatást és azon Tamást is menedzselte - elkezdtük keresni a megfelelő időpontot, amikor minden összeállt ahhoz, hogy Peti álma valóra váljon.
Végül egy csodás őszi napon Pilisszentléleken találkoztunk. Először Peti a kocsma jeleneteken segédkezhetett, foghatta a csapó táblát is, illetve nézhette a felvételeket. Megismerkedett kedvencével, Gyurival is. Majd addig, amíg a stáb átállt a művelődési ház jeleneteire, Gyuri beindította az autót, Peti bepattant mellé és mentek egy kört a faluban. Pont úgy, ahogy szerette volna. Később még maradhatott ő is és családja is a forgatás helyszínén, majd tele élményekkel mentek este haza.



kívánság-koordinátor
Pilisszentlélek, 2023.10.30.
Laura már középiskolás, kert- és parképítő szakra jár, de a kórházi kezelések miatt magántanuló. A Csodalámpától egy érintőceruzás tablet volt a kívánsága, hogy a rajzait és a terveit rögtön digitalizálni tudja. Komoly tervei vannak a rajzzal kapcsolatban, ebből a tantárgyból szeretne majd érettségizni.
Laura nagy-nagy örömmel vette át a kívánságát és azt is elárulta, hogy időnként történeteket is ír, erre is remekül tudja majd használni a tabletjét.


kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.11.09.
Jenő régóta vágyott egy mobiltelefonra, hogy a kórházi kezelések alatt is tarthassa a kapcsolatot a barátaival.
A Csodalámpa a kórházban lepte meg Jenőt a kívánságával, aki nagy örömmel vette át a telefonját és rögtön üzembe is helyezte.

kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.11.13.
Bogi egy 6 éves nagyon közvetlen, mosolygós és folyamatosan csevegő kislány. Minden csajossága ellenére igazi autómániás. A kívánsága nem is lehetett más a Csodalámpától, mint egy komplett parkolóház "csúszdával".
Nagyon sok boldog percet kívánunk a játékkal Bogi!
Köszönjük a Luminis Kft. és magántámogatóink segítségét, mellyel valóra válthattuk Boglárka kívánságát.!

kívánság-koordinátor
Abasár, 2023.11.12.
Zsanett kívánsága az volt a Csodalámpától, hogy a hosszú, kórházban töltött hónapok után szép környezetben, kényelemben pihenhessen néhány napot a családjával együtt.
Zsanett választása a Thermal Hotel Visegrád****superior szállodára esett, ahol ő és családja remekül érezte magát.

kívánság-koordinátor
Visegrád, 2023.10.21.

Zoli szabadidejében szeret focizni és biciklizni. Idén felvételizik, honvédelmi középiskolában szeretne továbbtanulni.
Nyolc évig Hollandiában élt a szüleivel, ahol mindennapos és természetes, hogy mindenki biciklivel közlekedik. Így nem meglepő, hogy a Csodalámpától egy MTB kerékpárt kért, amivel elkerekezik az iskoláig és szabadidejében is tekereghet vele.

kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.11.07.
Viki nagyon ügyes kezű kislány, szeret rajzolni és kézműveskedni. Sokat játszik a szabadban is: trambulinon ugrál, görkorizik és biciklizik.
Viki idén kezdte el az első osztályt, mint magántanuló és már nagyon szeretne igaziból iskolába járni.
A Csodalámpától egy íróasztal és a forgószék volt a kívánsága, hogy könnyebben menjen a felkészülés, a házi feladatok megírása és az otthoni gyakorlás.


kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.11.07.
Viktor egy mobiltelefont kért a Csodalámpától, hogy a kórházban, a kezelések alatt játszhasson és zenét hallgathasson rajta.
Viktor egyre izgatottabban bontogatta a kapott ajándékát. Mikor világossá vált számára, hogy mit rejt a csomag, örömmel kiáltott fel:
-„Az enyém!”
Magához szorította a régen várt új, csodaszép, kék telefonját. Épp illik a pólója színéhez. 🙂
kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.11.10.

Dominik nagyon szereti az autókat, így az volt a kívánsága a Csodalámpától, hogy egy Lamborghiniben szeretne utazni. A Kakucs ringen be tudott ülni egy csodálatosan szép zöld Lamborghinibe, és egy pilóta elvitte őt pár körre az autóval.
Miközben vártuk arra, hogy sorra kerüljünk, több autót is meg tudtunk csodálni, mint például egy Ferrarit, egy Mustangot, egy AMG Mercedest, és még sok más autót is. Dominiknak így még nagyobb volt az öröme.
Mielőbbi jobbulást kívánunk neked, kedves Dominik!
kívánság-koordinátor
Kakucs, 2023.10.28.


Zoli hosszú gondolkodási idő után döntötte el, hogy egy X-box játékgépet szeretne a Csodalámpa Alapítványtól.
Szorgalmas kisfiú, szépen tanul, végzi a 4. osztályt. Emellett nagyon szereti a videojátékokat, ebből is főként az autóversenyzőset.
Zoli vérvételre érkezett ma, és a váróteremben üldögélt. Nem is sejtette, hogy máris teljesülni fog a kívánsága.
Újra én lehettem az, aki mosolyt csalt egy beteg gyermek arcára, hisz átadtam neki a Csodalámpa ajándékát!
Óriási volt a meglepettség és az öröm!

kívánság-koordinátor
Pécs, 2023. november 06.
Lili egy kedves kamaszlány, aki szereti a zenét és a táncot. Kinézett magának egy modern franciaágyat különleges led világítással, és arról álmodozott, milyen jó lenne ez a szobájába. Az álom hamarosan valósággá vált, Lili pedig határtalanul boldog.
mellyel teljesíthettük Lili kívánságát!

kívánság-koordinátor
Orosháza, 2023 október 25.

Áron a kapuban várt bennünket amikor megérkeztünk. A barátságos nagyfiú boldogan újságolta, hogy megérkezett az ajándéka, a nagyon vágyott kerékpár. Még az nap ki is próbálta, azóta azzal jár iskolába is. Kicsit irigykedve nézi a többi gyerek, mesélte kérdésünkre szerényen. Ez egy Fat bike bringa, ami szó szerint mindenen átmegy, nem ismer akadályt, hóban, sárban, homokban is remekül elboldogul, szinte lehetetlen vele elakadni.
Áron betegsége ellenére is nagyon mozgékony és rendkívül jószívű, pozitív gondolkodású. Magántanuló, de mindig bemegy az iskolába, hegedül, néptáncol és úszik. Sokat segít szintén beteg édesanyjának is.
Reméljük, ez a bicaj egy egészen újfajta élményt nyújt Áronnak, ami által kitárul a világ, hiszen nem lesz olyan terep, ahol cserben hagyná gazdáját.

igazi nagy mosolyt varázsolni egy beteg gyermek arcára!

kívánság-koordinátorok
Baja, 2023.11.06.
Linett a gyerekszobáját szerette volna berendezni, így a Csodalámpa Alapítványtól ezt kérte. Édesanyjával hosszas keresgélés után találtunk olyan hercegnős rózsaszínű ágyat és szekrényt, amit Linett szeretett volna.
A Csodalámpa dzsinnje nagyon hamar otthonukba varázsolta a gyönyörű rózsaszín bútorokat. Az összeszerelés után Linett rögtön birtokba vette megújult szobácskáját, és igazi hercegnőnek érezte magát az új ágyában! Nagyon nagy volt az öröm!


kívánság-koordinátor
Dombóvár, 2023. október 17.
Tina nagyon szeret rajzolni és festeni, főleg pasztellkrétával, akril festékkel és ceruzával készít képeket. A Csodalámpától egy iPadet és hozzá egy érintőceruzát kért, mellyel rögtön digitalizálni is tudja az elkészült műveit.
Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. képviseletében, személyesen adta át Tinának a vágyott iPadet. Szó esett mindenféléről, iskoláról, családról és beszélgetésük közben Zsolt segített beüzemelni Tinának az új rajzeszközét.
Idézünk Tina köszönő leveléből:


kívánság-koordinátor
Budapest, 2023.10.10.
Fatima egy csendes, szerény, kedves kamaszlány. Cukrásznak tanul. Minden vágya az volt, hogy a szobájában legyen egy nagyobb ágy és egy új ruhásszekrény. Talált is a neten egy hálószoba szettet, ami nagyon megtetszett neki. Boldogan mutatta, hogy egy ilyennek ő nagyon -nagyon örülne.
Nem kellett sokat várni és a Csodalámpa Dzsinnje oda is varázsolta Fatima szobájába a várva várt ajándékot.Fatima kimondhatatlanul boldog volt, hogy álma valóra vált! A szájkendője alatt is látszott az arcán, hogy mennyire örül, hiszen szemeiben az öröm könnyei csillogtak.
Kedves Fatima!
Kívánjuk, hogy érezd magadat nagyon jól az újjávarázsolt szobádban, és gyógyulj meg minél hamarabb!
hogy segítségükkel egy újabb beteg gyermek kívánsága teljesülhetett!

Adorján László
kívánság-koordinátorok
Balaton, 2023. október 28.
Previous posts
- Zalán (4 éves, Hajdúszoboszló)
- Rikárdó (15 éves, Rudabánya)
- Martin (10 éves, Kalocsa)
- Gabriella (9 éves, Máriakéménd)
- Zsolt (9 éves, Kecskemét)
- Viktor Márk (14 éves, Jobbágyi)
- Rebeka Róza (12 éves, Ózd)
- Panna (11 éves, Debrecen)
- Noel (9 éves, Nyírbogdány)
- Krisztián (13 éves, Tiszaörs)
- Jakab (13 éves, Budapest)
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004