Beszámolók
Egy kellemes nyári napon az Fundamenta Személyi Bankár Áprili struktúrájának vezetősége úgy határozott, hogy a Csodalámpa Alapítvány segítségével teljesíti egy gyermek kívánságát.
A választás a 7 éves Elizára esett, aki egy kék színű Scott típusú kerékpárt kért Pindúr pandúrok matricákkal díszítve.
A kislány súlyos beteg, éppen egy 45 napos gyógyszeres kezelés előtt áll. Orvosai szerint eredményei egyre jobbak, és nagyon jók az esélyei a teljes gyógyulásra.
Az ajándék átadására két kollégámmal, Áprili Zsuzsával és Somogyi Lászlóval indultunk a budapesti Szent László Kórházba, ahol Elizát jelenleg is kezelik.
Elmondása alapján azért vágyott erre a biciklire, mert nagyon szereti a természetet, a közös családi kerékpártúrákat.
Nehéz leírni azt az örömet, amit a kislány arcán láttunk.
Nagy meglepetés érte, hisz legmerészebb álmaiban sem hitte, hogy kívánsága ilyen gyorsan teljesül majd.
Mi is kaptunk valamit. Tőle.
Utánozhatatlan az az érzés ugyanis, amit számunkra adott ez a néhány perc, Eliza szemének csillogása, a szülei meghatottsága, és a tudat, hogy mindezt mi okoztuk…
Ezt az érzést mindenkinek át kell élnie! Az Áprili struktúra vezetői körével elhatároztuk, hogy mostantól rendszeres támogatóként számíthat ránk a Csodalámpa Alapítvány egy-egy kívánság megvalósításában.
Fundamenta személyi bankárok
Bendgúz kívánságát egy csütörtöki napon teljesítettük.Támogatónk, Kőnig László úr vállalta, hogy munka után még autóba ülünk és elmegyünk a személyi számítógépért Sopronba, hogy még aznap át tudjuk adni az ajándékot.
Késő délután érkeztünk meg a családhoz, akik már vártak bennünket. Bendegúz csillogó szemei mindent elárultak, nagy volt az öröme, hiszen a gépet nem csak játékra, hanem tanuláshoz is használhatja. A szobájában nyomban elkezdte összeállítani a gépet.
Bendegúz súlyos betegsége alatt is kitűnő tanuló maradt, amihez külön gratulálunk!
Mielőbbi gyógyulást kívánunk Neked és azt, hogy sokáig tudd használni a számítógépet.
Ezúton is köszönjük Kőnig Lászlónak a szállításhoz nyújtott önzetlen segítségét és köszönjük a KPMG támogatását, amelynek révén egy újabb állmot tudtunk megvalósítani.
kívánság-koordinátor
Szombathely, 2012.06.28.
Tina ötéves kicsi lány, csapongó fantáziával, így önkéntesünk ahányszor csak találkozott vele a Tűzoltó utcai Klinikán, mindig újabb és újabb kívánságot hallott tőle.
Hagytunk időt a gondolkodásra, végül a kislány egy játszótér mellett döntött, mivel szívesen játszana házuk kertjében egy csúszdával és egy hintával.
A játék kiszállítására egy csütörtöki napon került sor. Tina szeme tágra nyílt, arcán a mosoly mindent elárult.
kívánság-koordinátor
2012.06.14.
Lucát Miskolcon kezelik, a GYEK-ben.
Csendes, szerény nagylány, akit nehéz dolog volt szóra bírni. Nagyon keveset kommunikált még a kórházi dolgozókkal is. De a szó, hogy Csodalámpa, és lehet egy kívánsága, az elgondolkodóvá tette.
Kevés idő elteltével csak elmondta, hogy szeretne egy laptopot kapni, de szerinte ez biztosan nehezen fog menni. Amikor látta, hogy másik kis betegtársához is ellátogat a Csodalámpa, és teljesíti a kívánságát, már bizakodóbb lett.
Eljött a várva-várt nap, amikor a Földgázszállító Zrt. képviseletében Dani Zoltán úr elhozta, és átadta Lucának a laptopot, amire már hosszú ideje vágyott. Luca szeme ragyogott az örömtől, s mikor kis időre levette a szájkendőt, az arcán is jobban látszott az öröm, s szája szegletében a mosoly.
Jó volt látni, mennyire örül.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2012. július 06.
A 3 éves Kristóf kérésére beülős "Verdás" autót kapott, melyet kiszállítottak a címükre, és a szülei eldugták a kocsit. Ugyanezen a napon mentem el hozzájuk, hogy az ünnepélyes átadást követően már használhassa a járművét.
Mint a fotók is tanúsítják, meg nem állt egy pillanatra sem, Kristóf szüntelen mozgásban megmutatkozó örömét a kissé elmosódott képek érzékeltetik. Csak az akkumulátor lemerülése vethetett véget az autózásnak még a szobában is.
Remélem, még sokáig fog ilyen jól menni ez a Verda, és a játékos közlekedésben segíteni Kristófnak.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012/6/27
Mi csodalámpások akkor vagyunk a legboldogabbak, ha valódi örömet tudunk szerezni a gyerekeknek. Ez sikerült is, amikor egy igazán forró júliusi napon – aznap a hőmérő 39 fokot mutatott - Nemcsák Károly igazgató úr meghívására a József Attila Színházban találkozhattunk a mosolygós Boglárkával és az édesanyjával.
A vendégek nem tudták, miért is hívták őket a nyár kellős közepén a színházba, de mivel Boglárka néptáncos, nemrégiben épp itt a színpadon lépett fel az osztálytársaival, így szinte ismerősként mutogatta nekünk a folyosón az öltözőket, bár a látogatás célját még mindig nem ismerte.
Majd nem sokkal később Nemcsák Károly igazgató úrnál az irodában egy kis felnőtt társaság várta, újságírók, fotósok, operatőrök és a színház külön kedves ajándéka, egy hatalmas finom torta, ugyanis Boglárka épp aznap lett 13 éves. Ott adtuk át közösen neki azt a nagy teljesítményű laptopot, melyet az alapítványtól kért. A kívánságát a József Attila Színház művészeivel együtt teljesítettük, ugyanis Gesztesi Károly vezetésével - aki már korábban teljesített egy csodalámpás kívánságot - a színészek pár hónappal korábban egy jótékonysági koncert bevételéből ajánlottak fel adományt az alapítvány számára. Boglárka láthatóan nagyon örült az ajándéknak, s mint elmesélte, nagy terve van, szépirodalmat szeretne írni, és ehhez van szüksége egy saját gépre.
Kívánjuk neked Boglárka, hogy még nagyon sok örömed legyen a táncban. Ha elkészült egy-egy írásod, küldd el nekünk, ígérjük, elolvassuk, még az is lehet, hogy színházi előadás lesz belőle.
Budapest, 2012. július 10.
/ 4
Zsófi 12 éves kislány a Csodalámpától Nikon fényképezőgépet kért és szerette volna, hogy lila színben kaphassa meg. A „Haver vagy” közösségi portál adományozóként jelentkezett, és június 28-án támogatóinkkal együtt elvittük Zsófiának a lila fényképezőgépet.
A kislány nagyon boldog volt, fülig ért a szája örömében, és azonnal a támogatók segítségével üzembe helyezte a fényképezőgépet, amellyel már képeket is készített.
Reméljük, Zsófinak segítségére lesz a fényképezőgép a gyógyulásában.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012. június 28.
Egy szép nyári estén egy masnival feldíszített Hello Kitty-s bicikli tartott egy szürke panelház bejárata felé, és a kapuban kíváncsian vizsgálgatta a névtáblákat. Kormányán egy hátizsákban sisakot, kulacsot és kesztyűt is hozott, hogy új kis ismerőse biztonságosan kezdhesse meg a kerekezést vele. Egyszer csak hirtelen felvillant a hátsó lámpája, mert észrevette a keresett nevet. Megvan! És már szólt a csengő.
Édesanya mosolyogva nyitotta ki az kaput a régen várt vendég előtt, aki lassan begurulva megállt az ajtó mellett, amely mögül izgatott kislányhang szűrődött ki.
Amint kitárult az ajtó, egy rózsaszín ruhába öltözött kislány nézett ki rajta:
–A bicikli!!- kiáltott fel.
És egy szempillantás alatt már nyeregbe ugorva, megindult a barátkozás Viki és „Kitty” között.
A parkba leérve ugyan akadt egy kis összezördülés a két fél között, mert a bicikli úgy gondolta, hogy szusszanna egy kicsit, és levetette magáról a kislányt, persze mindezt finoman, hogy ne okozzon neki sérülést, de azért jelezve, hogy egyelőre még ő az úr a háznál!
A kitartó Viki azonban szó nélkül ült fel újra rá, és evvel bebizonyította, hogy bizony jó lesz, ha új kis barátja kicsit észbe kap, és rájön hol is a helye.
Az elkövetkezendő fél órában teljesen összeforrt a kiscsapat, és néha már csak rózsaszín elmosódott foltot láttunk, ahogy elszáguldottak előttünk.
Kívánjuk, hogy nagyon sok boldog órát töltsön együtt Viki és „Kitty”!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012/6/27
Nagy örömmel töltött el, hogy Nikolett ajándékát én adhattam át, mivel a kislány a szülőfalumban, Jászjákóhalmán lakik. A nagyapjával együtt jártunk az általános iskolába.
A nagy eseményen ott volt az édesapa, a kislány öccse és a nagyszülők is. Nikolett alig akarta elhinni, hogy a számítógép most már örökre náluk marad, és nem csak mutatóba vittem.
Rögtön megkérte az édesapját, hogy okvetlenül még aznap állítsa össze. A gyerekek megmutatták a kertet, a kismalacokat, tyúkokat és a cicákat.
Megbeszéltük, ha ismét benn lesz a kórházban, meglátogatom. Sokáig és megilletődve integettek utánunk.
kívánság-koordinátor
Jászjákóhalma, 2012. 06.21.
Június 28-án ismét mosolyt csaltunk egy nagyfiú arcára. A 13 éves Máté egy laptopot kért a Csodalámpa dzsinnjétől, aminek az átadására a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán került sor.
Máténak fülig ért a szája, amikor megpillantott bennünket és a laptop táskát. Amikor kibontotta a csomagból a laptopot, csak annyit mondott először: „Azt a mindenit!” Kérésünkre elmondta, hogy pont ilyen színűt szeretetett volna.
A használatbavétel percek alatt megtörtént, és boldog mosollyal szorította magához a gépet ezzel a felkiáltással: „Ez most már az enyém!!”
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2012.06.28.
Dominik a júliusi szombat délelőttön már nagyon várta az előre beharangozott vendéget, aki egy hatalmas dobozzal érkezett meg. A doboz a kisfiú ajándékát rejtette, amely egy akkumulátoros, váltós kisautó volt.
Az ajándék kicsomagolása, összeszerelése és kipróbálása a kisfiúnak nagy izgalmat és nagy boldogságot jelentett. Dominik, mint egy igazi autóvezető rótta a köröket a játszótéren, amelyet fényképek is megörökítettek.
Dominiknak kívánjuk, hogy egészségben, boldogságban használja a kisautót!
kívánságkoordinátor
Tatabánya, 2012/7/7
Krisztián 14 éves nagyfiú, nagyon szereti a játékot, a korának megfelelő X BOX-ot kért a Csodalámpa Alapítványtól. Az ajándékozásra a Tűzoltó utcai Klinikán került sor, egy esedékes kontrollvizsgálat alkalmával.
A nagyfiú arcán öröm tükröződött, a kamaszok „szégyenlős” öröme…
Alig várta, hogy hazaérve beüzemelje a készüléket, amit azóta is boldogan használ.
kívánság-koorinátor
Budapest,2012.03.23.
Amikor megtudtam, hogy Rómában lesz a delfinúszás, két álmom is teljesült. Rómát látni és delfinekkel úszni. Nagyon izgatottan vártam az indulást. A reptérre érkezve megismerkedtünk a velünk utazókkal. Mindenki nagyon szimpatikus volt. A repülőn beszélgettünk, összebarátkoztunk.
Rómába kb. 9-kor érkeztünk meg, megkerestük a szállodát, gyorsan kipakoltunk. 10 óra körül találkoztunk a recepciónál és egy közeli étterembe mentünk. Nagyon finomakat ettünk, én például Calcone pizzát. Valami isteni volt! Éjfél felé feküdtünk le, nagyon fáradtan, de izgatottan.
Másnap, reggeli után elindultunk felfedezni a várost. Először a Colosseumot néztük meg, de mivel sokat kellett volna sétálni, én pedig nem nagyon bírtam a mankóval, ezért felszálltunk egy emeletes, nyitott városnéző buszra. Két kört is mentünk vele, közben Róma összes nevezetességét láttuk, mint például a Victor Emmanuell emlékművet, a Vatikánt, az Angyalvárat. A második kör után leszálltunk a Trevi-kútnál, ahol millió ember üldögélt. A mondának megfelelően mi is dobtunk be pénzt a kútba, így majd visszatérünk Rómába, remélem. Majd elsétáltunk a Spanyol lépcsőhöz. A felnőttek már nagyon fáradtak voltak, de a Fanni és én megmásztuk a kb.153 lépcsőt. Meg is számoltuk, de szerintem nem volt annyi, vagy csak rosszul számoltunk. Este ismét abba az étterembe mentünk, ahol előző este voltunk. Megismerkedtünk a tulajdonossal, akit Bobónak hívtak, és nagyon aranyos volt. Hozott nekünk előételt, minden volt rajta pl. sajtok, sonkák, kenyerek, zöldségek. Minden nagyon finom volt. Egész este a ránk váró delfinezésről beszéltünk, amire már nagyon vágytunk.
Másnap korán reggeliztünk, és indultunk volna delfinúszásra, amikor a Fanniék és a Melisszáék beszorultak a liftbe. Nem vártuk meg őket, mert a delfináriumba időpontra mentünk. Megérkeztünk kb. 1 óra alatt a Zoomarinba. A bejáratnál Ferrari találkozó volt, fergetegesek voltak az autók. Jó lett volna egy kört menni, de nem lehetett. Megkerestük a delfinúszás helyszínét. Mondtuk, hogy kicsit várjanak, mert még a többiek úton vannak. Addig mi megnéztünk egy tudományos filmet a delfinekről, kaptunk egy papucsot és egy hátizsákot. Végre megérkeztek a többiek is a „ liftes” kaland után. Kaptunk egy búvárruhát, amit fel kellett venni, majd kimentünk a medencéhez. Lefertőtlenítettük a lábunkat, mert csak így mehettünk be a medencébe.
Bemutatkoztunk az oktatónak és a delfinnek, akit Marco-nak hívtak. Megmutatták, hogy idomítják őket, hogy tanítják meg nekik a gyakorlatokat. A delfinnek az uszonyában 5 ujj található, kb. 45 km/óra sebességgel úsznak. Majd mindenkivel megtanított az oktató egy gyakorlatot, nekem a kezemet össze kellett csapnom, és akkor a delfin kiemelkedett a vízből és hátrafelé ment.
A végén mindenki megsimogathatta a kedvencét, leírhatatlan milyen érzés volt megérinteni a bőrüket, majd lefényképeztek minket. Volt egyéni fotó is Marco-val és csoportos is. Fantasztikus élmény volt, soha nem felejtem el. Majd megnéztünk egy delfin show-t és egy papagáj show-t. Ebédeltünk és folytattuk a programunkat. Fóka show, majd helyes fiúk ugráltak le a trambulinról. Találtunk egy vízicsúszdát és lecsúsztunk rajta. Nagyon király volt, pedig először nagyon féltem. Majd találtunk egy „polip” nevű játékot, amire végre minden gyerek fel tudott ülni. Gyorsan este lett, de még a kijáratnál a shopban mindenki kapott egy Zoomarin-os labdát. Nagyon örültünk neki. Nagyon fáradtan mentünk vissza a szállodába.
Másnap reggel korán keltünk, metróval elmentünk a Vatikánhoz. Reggel 7-kor még csak mi voltunk a Szent Péter Bazilikában. 8-kor nyitott a Bazilika kupolája, amit kb.583 lépcsőn kellett megmászni. Nekem mankóval csak az utolsó pár csigalépcső okozott nehézséget. Fentről gyönyörű látvány tárult elénk. Az egész Rómát madártávlatból láthattuk. Mire visszaértünk a térre, már meg sem lehetett mozdulni, annyian voltak a Vatikán főterén. Elsétáltunk az Angyalvárhoz, majd ettünk egy finom „római fagyit”, kicsit pihentük, majd tovább sétáltunk Róma belvárosában. Este már mindenki nagyon szomorú volt, mert másnap indultunk haza. Nagyon rossz érzés volt.
Mivel Fanni és Melissza még nem látta a tengert, ezért másnap reggel metróval odautaztunk. Ők nem tudták hova megyünk, engem kérdeztek egész úton, de én nem mondtam el. Mikor odaértünk, nagyon meghatódtak. Mindenki bement a vízbe, kagylókat gyűjtöttünk. Nagyon jót szórakoztunk, de sajnos indulni kellett a reptérre.
Az utolsó pillanatban becsekkoltunk, ettünk a Mc Donaldsban, majd mentünk a géphez. Addigra már mindenki felszállt, a gép négykor indult volna vissza, de mi késtünk, és ránk várt az egész gép. Nagyon izgalmas volt, hogy megvár-e minket, de megvárt. Jókat nevettünk. Mire Magyarországra érkeztünk, mindenki szomorú volt, hogy véget ért a „római vakáció” és el kell válnunk. Megbeszéltünk, hogy tartjuk a kapcsolatot és egymásnak jobbulást kívántunk.
Köszönöm a Csodalámpának, hogy ilyen fantasztikus élményben lehetett részünk.
Nagyon jó volt anyával pár napot eltölteni, velem volt a betegségem alatt is.
/ 5
a „delfinezős csapat” nevében
Róma, 2012.04.30.
Amikor megtudtam, hogy Rómában lesz a delfinúszás, két álmom is teljesült. Rómát látni és delfinekkel úszni. Nagyon izgatottan vártam az indulást. A reptérre érkezve megismerkedtünk a velünk utazókkal. Mindenki nagyon szimpatikus volt. A repülőn beszélgettünk, összebarátkoztunk.
Rómába kb. 9-kor érkeztünk meg, megkerestük a szállodát, gyorsan kipakoltunk. 10 óra körül találkoztunk a recepciónál és egy közeli étterembe mentünk. Nagyon finomakat ettünk, én például Calcone pizzát. Valami isteni volt! Éjfél felé feküdtünk le, nagyon fáradtan, de izgatottan.
Másnap, reggeli után elindultunk felfedezni a várost. Először a Colosseumot néztük meg, de mivel sokat kellett volna sétálni, én pedig nem nagyon bírtam a mankóval, ezért felszálltunk egy emeletes, nyitott városnéző buszra. Két kört is mentünk vele, közben Róma összes nevezetességét láttuk, mint például a Victor Emmanuell emlékművet, a Vatikánt, az Angyalvárat. A második kör után leszálltunk a Trevi-kútnál, ahol millió ember üldögélt. A mondának megfelelően mi is dobtunk be pénzt a kútba, így majd visszatérünk Rómába, remélem. Majd elsétáltunk a Spanyol lépcsőhöz. A felnőttek már nagyon fáradtak voltak, de a Fanni és én megmásztuk a kb.153 lépcsőt. Meg is számoltuk, de szerintem nem volt annyi, vagy csak rosszul számoltunk. Este ismét abba az étterembe mentünk, ahol előző este voltunk. Megismerkedtünk a tulajdonossal, akit Bobónak hívtak, és nagyon aranyos volt. Hozott nekünk előételt, minden volt rajta pl. sajtok, sonkák, kenyerek, zöldségek. Minden nagyon finom volt. Egész este a ránk váró delfinezésről beszéltünk, amire már nagyon vágytunk.
Másnap korán reggeliztünk, és indultunk volna delfinúszásra, amikor a Fanniék és a Melisszáék beszorultak a liftbe. Nem vártuk meg őket, mert a delfináriumba időpontra mentünk. Megérkeztünk kb. 1 óra alatt a Zoomarinba. A bejáratnál Ferrari találkozó volt, fergetegesek voltak az autók. Jó lett volna egy kört menni, de nem lehetett. Megkerestük a delfinúszás helyszínét. Mondtuk, hogy kicsit várjanak, mert még a többiek úton vannak. Addig mi megnéztünk egy tudományos filmet a delfinekről, kaptunk egy papucsot és egy hátizsákot. Végre megérkeztek a többiek is a „ liftes” kaland után. Kaptunk egy búvárruhát, amit fel kellett venni, majd kimentünk a medencéhez. Lefertőtlenítettük a lábunkat, mert csak így mehettünk be a medencébe.
Bemutatkoztunk az oktatónak és a delfinnek, akit Marco-nak hívtak. Megmutatták, hogy idomítják őket, hogy tanítják meg nekik a gyakorlatokat. A delfinnek az uszonyában 5 ujj található, kb. 45 km/óra sebességgel úsznak. Majd mindenkivel megtanított az oktató egy gyakorlatot, nekem a kezemet össze kellett csapnom, és akkor a delfin kiemelkedett a vízből és hátrafelé ment.
A végén mindenki megsimogathatta a kedvencét, leírhatatlan milyen érzés volt megérinteni a bőrüket, majd lefényképeztek minket. Volt egyéni fotó is Marco-val és csoportos is. Fantasztikus élmény volt, soha nem felejtem el. Majd megnéztünk egy delfin show-t és egy papagáj show-t. Ebédeltünk és folytattuk a programunkat. Fóka show, majd helyes fiúk ugráltak le a trambulinról. Találtunk egy vízicsúszdát és lecsúsztunk rajta. Nagyon király volt, pedig először nagyon féltem. Majd találtunk egy „polip” nevű játékot, amire végre minden gyerek fel tudott ülni. Gyorsan este lett, de még a kijáratnál a shopban mindenki kapott egy Zoomarin-os labdát. Nagyon örültünk neki. Nagyon fáradtan mentünk vissza a szállodába.
Másnap reggel korán keltünk, metróval elmentünk a Vatikánhoz. Reggel 7-kor még csak mi voltunk a Szent Péter Bazilikában. 8-kor nyitott a Bazilika kupolája, amit kb.583 lépcsőn kellett megmászni. Nekem mankóval csak az utolsó pár csigalépcső okozott nehézséget. Fentről gyönyörű látvány tárult elénk. Az egész Rómát madártávlatból láthattuk. Mire visszaértünk a térre, már meg sem lehetett mozdulni, annyian voltak a Vatikán főterén. Elsétáltunk az Angyalvárhoz, majd ettünk egy finom „római fagyit”, kicsit pihentük, majd tovább sétáltunk Róma belvárosában. Este már mindenki nagyon szomorú volt, mert másnap indultunk haza. Nagyon rossz érzés volt.
Mivel Fanni és Melissza még nem látta a tengert, ezért másnap reggel metróval odautaztunk. Ők nem tudták hova megyünk, engem kérdeztek egész úton, de én nem mondtam el. Mikor odaértünk, nagyon meghatódtak. Mindenki bement a vízbe, kagylókat gyűjtöttünk. Nagyon jót szórakoztunk, de sajnos indulni kellett a reptérre.
Az utolsó pillanatban becsekkoltunk, ettünk a Mc Donaldsban, majd mentünk a géphez. Addigra már mindenki felszállt, a gép négykor indult volna vissza, de mi késtünk, és ránk várt az egész gép. Nagyon izgalmas volt, hogy megvár-e minket, de megvárt. Jókat nevettünk. Mire Magyarországra érkeztünk, mindenki szomorú volt, hogy véget ért a „római vakáció” és el kell válnunk. Megbeszéltünk, hogy tartjuk a kapcsolatot és egymásnak jobbulást kívántunk.
Köszönöm a Csodalámpának, hogy ilyen fantasztikus élményben lehetett részünk.
Nagyon jó volt anyával pár napot eltölteni, velem volt a betegségem alatt is.
/ 5
a „delfinezős csapat” nevében
Róma, 2012.04.30.
Amikor megtudtam, hogy Rómában lesz a delfinúszás, két álmom is teljesült. Rómát látni és delfinekkel úszni. Nagyon izgatottan vártam az indulást. A reptérre érkezve megismerkedtünk a velünk utazókkal. Mindenki nagyon szimpatikus volt. A repülőn beszélgettünk, összebarátkoztunk.
Rómába kb. 9-kor érkeztünk meg, megkerestük a szállodát, gyorsan kipakoltunk. 10 óra körül találkoztunk a recepciónál és egy közeli étterembe mentünk. Nagyon finomakat ettünk, én például Calcone pizzát. Valami isteni volt! Éjfél felé feküdtünk le, nagyon fáradtan, de izgatottan.
Másnap, reggeli után elindultunk felfedezni a várost. Először a Colosseumot néztük meg, de mivel sokat kellett volna sétálni, én pedig nem nagyon bírtam a mankóval, ezért felszálltunk egy emeletes, nyitott városnéző buszra. Két kört is mentünk vele, közben Róma összes nevezetességét láttuk, mint például a Victor Emmanuell emlékművet, a Vatikánt, az Angyalvárat. A második kör után leszálltunk a Trevi-kútnál, ahol millió ember üldögélt. A mondának megfelelően mi is dobtunk be pénzt a kútba, így majd visszatérünk Rómába, remélem. Majd elsétáltunk a Spanyol lépcsőhöz. A felnőttek már nagyon fáradtak voltak, de a Fanni és én megmásztuk a kb.153 lépcsőt. Meg is számoltuk, de szerintem nem volt annyi, vagy csak rosszul számoltunk. Este ismét abba az étterembe mentünk, ahol előző este voltunk. Megismerkedtünk a tulajdonossal, akit Bobónak hívtak, és nagyon aranyos volt. Hozott nekünk előételt, minden volt rajta pl. sajtok, sonkák, kenyerek, zöldségek. Minden nagyon finom volt. Egész este a ránk váró delfinezésről beszéltünk, amire már nagyon vágytunk.
Másnap korán reggeliztünk, és indultunk volna delfinúszásra, amikor a Fanniék és a Melisszáék beszorultak a liftbe. Nem vártuk meg őket, mert a delfináriumba időpontra mentünk. Megérkeztünk kb. 1 óra alatt a Zoomarinba. A bejáratnál Ferrari találkozó volt, fergetegesek voltak az autók. Jó lett volna egy kört menni, de nem lehetett. Megkerestük a delfinúszás helyszínét. Mondtuk, hogy kicsit várjanak, mert még a többiek úton vannak. Addig mi megnéztünk egy tudományos filmet a delfinekről, kaptunk egy papucsot és egy hátizsákot. Végre megérkeztek a többiek is a „ liftes” kaland után. Kaptunk egy búvárruhát, amit fel kellett venni, majd kimentünk a medencéhez. Lefertőtlenítettük a lábunkat, mert csak így mehettünk be a medencébe.
Bemutatkoztunk az oktatónak és a delfinnek, akit Marco-nak hívtak. Megmutatták, hogy idomítják őket, hogy tanítják meg nekik a gyakorlatokat. A delfinnek az uszonyában 5 ujj található, kb. 45 km/óra sebességgel úsznak. Majd mindenkivel megtanított az oktató egy gyakorlatot, nekem a kezemet össze kellett csapnom, és akkor a delfin kiemelkedett a vízből és hátrafelé ment.
A végén mindenki megsimogathatta a kedvencét, leírhatatlan milyen érzés volt megérinteni a bőrüket, majd lefényképeztek minket. Volt egyéni fotó is Marco-val és csoportos is. Fantasztikus élmény volt, soha nem felejtem el. Majd megnéztünk egy delfin show-t és egy papagáj show-t. Ebédeltünk és folytattuk a programunkat. Fóka show, majd helyes fiúk ugráltak le a trambulinról. Találtunk egy vízicsúszdát és lecsúsztunk rajta. Nagyon király volt, pedig először nagyon féltem. Majd találtunk egy „polip” nevű játékot, amire végre minden gyerek fel tudott ülni. Gyorsan este lett, de még a kijáratnál a shopban mindenki kapott egy Zoomarin-os labdát. Nagyon örültünk neki. Nagyon fáradtan mentünk vissza a szállodába.
Másnap reggel korán keltünk, metróval elmentünk a Vatikánhoz. Reggel 7-kor még csak mi voltunk a Szent Péter Bazilikában. 8-kor nyitott a Bazilika kupolája, amit kb.583 lépcsőn kellett megmászni. Nekem mankóval csak az utolsó pár csigalépcső okozott nehézséget. Fentről gyönyörű látvány tárult elénk. Az egész Rómát madártávlatból láthattuk. Mire visszaértünk a térre, már meg sem lehetett mozdulni, annyian voltak a Vatikán főterén. Elsétáltunk az Angyalvárhoz, majd ettünk egy finom „római fagyit”, kicsit pihentük, majd tovább sétáltunk Róma belvárosában. Este már mindenki nagyon szomorú volt, mert másnap indultunk haza. Nagyon rossz érzés volt.
Mivel Fanni és Melissza még nem látta a tengert, ezért másnap reggel metróval odautaztunk. Ők nem tudták hova megyünk, engem kérdeztek egész úton, de én nem mondtam el. Mikor odaértünk, nagyon meghatódtak. Mindenki bement a vízbe, kagylókat gyűjtöttünk. Nagyon jót szórakoztunk, de sajnos indulni kellett a reptérre.
Az utolsó pillanatban becsekkoltunk, ettünk a Mc Donaldsban, majd mentünk a géphez. Addigra már mindenki felszállt, a gép négykor indult volna vissza, de mi késtünk, és ránk várt az egész gép. Nagyon izgalmas volt, hogy megvár-e minket, de megvárt. Jókat nevettünk. Mire Magyarországra érkeztünk, mindenki szomorú volt, hogy véget ért a „római vakáció” és el kell válnunk. Megbeszéltünk, hogy tartjuk a kapcsolatot és egymásnak jobbulást kívántunk.
Köszönöm a Csodalámpának, hogy ilyen fantasztikus élményben lehetett részünk.
Nagyon jó volt anyával pár napot eltölteni, velem volt a betegségem alatt is.
/ 5
a „delfinezős csapat” nevében
Róma, 2012.04.30.
Zsomborral először a kecskeméti önkéntesünk, Zsombori Erzsébet találkozott, hogy megismerje a kisfiút, felmérje a kívánságát. A jól sikerült délután alatt kiderült, hogy a fiúcska legnagyobb vágya, hogy nyaralhasson a családjával. Egyszer már jártak együtt szállodában, és ez örök emlék maradt a számára…
Mivel az ismerősöktől sok szépet hallottak „Bobóországról”, a család az alsópáhoki Kolping Hotelt vette célba, ahol csodálatos napokat töltöttek
Zsombor mindent kipróbált, amit csak lehetett, úszógumival még a nagymedencébe is bevitték szülei.
A képek magukért beszélnek, a mosolygós arc mindent elárul!!!
/ 3
kívánság-koordinátorok
2012.06.13.
Marika kicsi lányként nagyon szereti a meséket, a kórházban töltött hosszú napok alatt egy hordozható DVD lejátszó tudná leginkább lekötni a figyelmét.
Sikerül gyorsan beszereznünk az ajándékot, egy csütörtök este mentem be a kórházba a kicsi lányhoz.
Sajnos már aludt, így a mamára maradt a készülék beüzemelése.
Remélem, sikerül örömet szereznünk Marikának a mesékkel.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012.06.14.
A kis Zsanett vágya egy LCD TV volt, s a Csodalámpa –mint mindig- most is meghallotta, és teljesítette a kívánságot.
Esős hétfőre ébredtünk, de jóleső izgalommal vágtam hónom alá a kartondobozt, mely reményeink szerint olyasmit rejtett, aminek a kis Zsanett örülni fog. Kis keresgélés és esernyővel való hadakozás után sikerült megtalálni a rendelőt, ahol leendő kis TV tulajdonosunk addigra már túl volt az aznapi vizsgálatokon.
Amikor beléptem a váróba, Zsanett anyukáját könnyű volt megtalálni, de Zsanit, már nem annyira. Mint minden rendes gyerek, ő is éppen önfeledten játszott. Nem is egyedül, hanem másik gyerekek és Teri néni társaságában kedvenc táblajátéka körül csoportosulva mélyedtek bele a “fondorlatos stratégiák” világába.
Nem csoda hát, hogy elsőre a csukott barna doboz még anyukája felhívására sem keltette fel érdeklődését, inkább szaladt volna vissza társasozni. De azért amikor kinyitottuk, és elkezdtük elővenni belőle a kisebb darabokat, távirányítót, talpat, ezt-azt, s megkérdeztük, hogy vajon tudja-e, kié ez a TV, már semmi kétsége sem volt, s határozottan vágta rá: az övé!
Kicsit még mindig megilletődve köszönte meg, s már szaladt is vissza kis barátaihoz. A mi szerencsénkre is, hiszen mi is épp oly megilletődöttek voltunk, mint ő!
Arra azért még volt időnk, hogy Teri néni ölében egy fényképet készítsünk Zsaniról, s kis beszélgetés után, abban a reményben búcsúztam el a kislánytól s anyukától, no meg Teri nénitől, hogy sokáig fog menni a MiniMax a TV-készüléken!
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012.05.07.
A kis Zíyad sokáig gondolkodott mit is kérjen a dzsinntől. Sokat beszélgettünk és elárulta, hogy nagyon szeretné egyszer helikopterről megnézni Budapestet, de nem tud dönteni, mert igazából nagyon szereti a csokit és igencsak izgatja, vajon hogy is készül az a finom édesség, amiből szerinte sosem lehet eleget enni. Végül győzött az édesség iránti vágya és megsúgta a csodalámpa dzsinnjének, hogy szeretne egyszer a nővérével együtt "besurranni" egy igazi csokigyárba és megnézni hogyan is készül a finom kakaóból az a sokféle nyalánkság.
Hát egy ilyen kívánságra a dzsinn is megnyalta a száját és a sok érdekes látvány reményében azonnal hozzálátott a kívánság megszervezéséhez- gondolta, hátha majd ő is titokban beosonhat a kapun.
A dzsinn szorgos munkája eredményeként kerültünk a Bonbonetti Csokoládégyárba, amely Magyarország első számú édességgyártója - itt készül a híres Tibi csoki, a Cherry Queen konyakmeggy, a Franciadrazsé, Dunakavics, a Bonbonetti ostyák, pralinék és a sok-sok ízben gyártott finom Bonbonetti szaloncukor is.
A gyár kapujában két kedves hölgy, Marika és Krisztina fogadott bennünket, és míg felértünk a fogadószobába, az orrunk máris megtelt a csokoládé kellemes illatával. Krisztina röviden elmesélte a gyár történetét, ami bizony 1868-ra nyúlik vissza, amikor egy német cukrászmester, Stühmer Frigyes megalapította Magyarország első csokigyárát, amely ma már több mint 30 ezer tonna édességet gyárt évente.
Az érdekes bevezető után kedves kísérőnk, Szenczi Ferenc üzemvezető vezette végig kis csapatunkat a Csokoládé, Táblázó, Desszert és Drazsé üzemeken. Sok érdekeset mesélt Szenczi úr a gyártási folyamatokról, láthattuk a csoki massza előkészítését a hatalmas tartályokban, megtudhattuk mi a különbség a csoki massza és bevonó massza alapanyaga között, láthattuk az 1941 óta folyamatosan gyártási programban szereplő Tibi csoki táblázási folyamatát, a desszertek gyártását és csomagolását, sőt megnézhettük a "mennyei ízű" franciadrazsé fényesítésének érdekes mozzanatát is. Szenczi úr jóvoltából természetesen időközönként "ellenőrizhettük" az elkészült finomságok minőségét is és mire vége volt a látogatásnak, a kis Zíyad pocakjában intenzíven keveredtek a sima és az eperrel töltött tejcsoki, a franciadrazsé és az "isteni" kókuszos szaloncukor ízei.
Az izgalom és a sok élmény hatására Zíyad kicsit elfáradt a gyárlátogatás végére.
Elbúcsúztunk kedves vendéglátóinktól és kiérve a kapun, elárultuk neki, hogy a csodalámpa dzsinnje még egy meglepetéssel várja a csokigyár közelében lévő Bonbonetti Édességboltban. Miután a csokigyártás ifjú kis tudorának pocija már megtelt az apró kóstolgatásokkal, az Édességboltban szeretettel válogatott ajándék csokikat a kis Zíyad „szűkösebb” napokra tartogatja - hisz a nassolás mindig nagy élvezetet jelent számára.
Jó étvágyat kívánunk a nassoláshoz!
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2012.június 25.
Marci kívánsága egy XBox játékkonzol volt.
Támogatóinkkal és persze Marci édesanyjával nagy titokban szerveztük a kívánság teljesítését.
Ahogy Marci édesanyjától hallottuk, fia igen „nyitott” mindenféle új dologra, így szeme sem rezdült, amikor péntek délután főzőtanfolyamra indultak. Azon kicsit meglepődött, hogy a Budapest Marriott szállodában kell találkoznia velünk, de a csel sikerült, Marci gyanútlanul érkezett a szállodába.
Megérkezéskor finom üdítőkkel és sütivel, gyümölccsel fogadtuk, majd átmentünk a szálloda cukrászati üzemébe.
Itt Marci kötényt, szakácssapkát kapott - és még mindig nem gynakodott. A cukrászüzemben sok, sok kedves ismeretlen - kötényes, szákácssapkás - barát várt rá, akikkel együtt málnás vaníliakrémes rétest készített.
Ezután a szálloda teraszán - ki-ki egye meg, amit főzött felkiáltással - a vacsora elfogyasztására került sor.
A nagyfiú még mindig nem sejtett semmit, kedvesen beszélgetett a Fundamentás kollegákkal.
A délután fénypontjaként Bock Márton úr a Fundamenta-Lakáskassza képviseletében és Tamás József úr, a szálloda vezető chéfje átnyújtotta az XBoxot tartalmazó jókora csomagot Marcinak.
Nagyon meghatódott, mondta, hogy meg sem fordult a fejében, hogy még ajándékot is kap. A bontogatás után jóízűen látott a vacsorának, a sok finom falat elfogyasztása után megtudtuk, hogy betegsge előtt távfutónak készült - igazi közösségben.
Edzőtársai ugyanis futás közben "vettek egy kanyart" és rendszersen meglátogatták őt a kórházban. A kezelések ideje alatt persze nem szabad edzésre járnia, de remélhetőleg ősztől ismét részt vehet a versenyeken.
/ 8
Búcsúzóul Tamás József úr felajánlotta, hogy bármikor benézhet hozzá – talán egy-két finomság is leesik…
Marci meg is ígérte, hogy benéz, nekünk pedig azt, hogy Csodalámpás színekben fog futni. Ez ugyan még odébb van egy kicsit, de ez a hétvége amúgy is az XBox-é lesz.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2012.06.22.
