Rudas András

Vivicittá Half Marathon
Vivicittá
2017.IV.09

Elmúltam 70 éves, több mint 40 éve vagyok házas, két felnőtt gyermekem és van egy unokám. Futópályafutásom kezdete éppen az unokám megérkezéséhez kapcsolódik. Tréfásan úgy is fogalmazhatok, hogy Rebeka unokám a felelős azért, hogy már idestova 8 éve a futás életformává, sőt szokássá vált az életemben. Amikor vártuk az unokám megszületését, úgy határoztam, hogy hosszú életet kell élnem, hogy táncolhassak az unokám/unokáim esküvőjén. Hát így kezdtem futni, de nulláról kezdve. Szó szerint számoltam a lépéseket, majd fokozatosan növeltem a távokat. Mintegy fél év kellett ahhoz, hogy folyamatosan körbefussam a Margitszigetet. Eszembe se jutott, hogy versenyeken vegyek részt, de egyszer csak 2008 őszén ott találtam magam a NIKE félmaraton rajtjánál és azóta is rendszeresen veszek részt versenyeken.
Sokféle lehetőség van arra, hogy sportolóként milyen ügy támogatását választjuk, és a Csodalámpát két emlékem kapcsán választom. Azt tudom, hogy egy kisgyermek számára a kórházi kezelés, a betegség, az anyutól-aputól való elszakadás nagyon rossz és ha ebben tudunk segíteni, az nagyon fontos a gyermekek és a családok számára. Két emlékem van ezzel kapcsolatban. Egészen kisgyermekként kórházba kerültem mandulaműtét okán és az apukám azért, hogy velem legyen, befeküdt a kórházba mellém és ő is kivetette a manduláját. Másik emlékem már apaként: a kisfiam (talán két éves volt) egy kisebb műtét miatt került kórházba és ezt a kis elszakadást egymástól mindnyájan nagyon keservesen éltük meg.
Talán ezért is érzem azt, hogyha az Alapítvány valamennyire is fel tudja oldani ezeknek a helyzeteknek a következményeit, akkor ez egy olyan ügy, amelyet jó szívvel és örömmel támogathatok.