Beszámolók


30.Április

A tavasz első sugarai vártak bennünket Gyúrón, ahol Noel kívánságát teljesítettük. A hat éves kisfiú egy kerti játszóteret kért a Csodalámpa Alapítványtól, és Édesanyja elmondása szerint nem is merte remélni, hogy ez ilyen hamar teljesülhet. Az összefogás azonban csodákra képes…

Mindannyian nagyon vártuk a pillanatot, amikor Noel – hazaérkezve az óvodából – először megpillantja saját játszóterét, majd rögtön birtokba is veszi azt.
Az élmény minden várakozásunkat felülmúlta. Egy nagyon eleven, vidám, közvetlen srácot ismertünk meg. Messziről sütött a szeméből a huncutság és az öröm, és majdnem egy órán keresztül folyamatosan hintázott.

/ 6



„Sokat hintáztam Noellel, eközben sokat beszélgettünk, amiből kiderült, hogy vannak tervei, van jövőképe! És az ajándékon kívül ez a legfontosabb, hogy a teljes gyógyulásig eljusson!”

Princz Alexandra
Fundamenta Személyi Bankár

„Büszke vagyok arra, hogy ez a merész álom alig másfél hónap alatt teljesült!
Kedves Noel! Nőj nagyra, légy egészséges, hagyd magad mögött komisz betegségedet! Ezúton is továbbítjuk köszönetedet és örömödet, annak a több száz Személyi Bankárnak, akik megteremtették számodra ezt a nagy boldogságot.”

Dr. Szabó Éva
Fundamenta Személyi Bankár

Így is van, ezt kívánjuk mindannyian! Köszönjük a Fundamenta Személyi Bankárainak támogatását!


Újfalusi Ildikó és Bock Márton
kívánság-koordinátorok
Gyúró, 2015.04.09.

Archívum



Belépés