Beszámolók


6.December



Egy igazi kis hölgyet láthattam vendégül, amikor egy kórházi vizsgálat után találkoztam vele és családjával az egyik debreceni cukrászdában. Szövetkezve édesanyával, egy csellel sikerült Daniellával találkoznom, mert ő úgy tudta, hogy édesapja munkahelyére mennek, bár egy idő után már gyanús volt neki is a helyszín. A meglepetés azonban feledtette a huncutságot, amikor bemutatkoztam és elmondtam neki, hogy megérkezett számára a régóta várt meglepetés, a laptop.

Mivel pár nappal később ünnepelte a születésnapját, ezért egy rövid kis „előszülinap” keretében leültünk egy szelet süteményre. Természetesen hamar előkerült a laptop is egy kis ismerkedésre, bár hosszú idő nem volt a barátkozásra, mert indult haza a család, ahol nővérke várta őket. Daniellán látszott, hogy már alig várja, hogy elinduljanak, és otthon végre nyugodtan, egyedül nekiállhasson böngészni az új kedvencén.

Kedves Daniella, kívánjuk, hogy gyógyulj meg hamar, és sok hasznos dologgal ismerkedj meg a laptop segítségével, és tölts a társaságában sok-sok érdekes és szórakoztató órát’




A kívánság az AXA csoport Magyarország Közhasznú Támogatási Programja keretéből teljesült.






Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2012.11.01.

Archívum



Belépés