Beszámolók


22.Június



Dominika ősszel azzal a kéréssel jelentkezett az alapítványunknál, hogy szeretne eljutni a Nyíregyházi Állatparkba.

A jó időre vártunk, a szervezkedés elején kiderült, mivel a családnak nincs autója, meg kell oldanunk a közlekedést is a két helyiség közötti 420 km-es távolságon.

A Főtaxi az utaztatást vállalta, illetve a kislányt vendégül látta a budapesti családi napjukon június 10-én annak apropójából, hogy a cég 1913-ban alakult és ez az 1913-as sorszámú kívánságunk.

A Nyíregyházán élő támogatóink és önkénteseink is munkához láttak, a Fundamenta kollektívája teremtette meg az anyagi fedezetét a nyíregyházi látogatásnak. A kislány június 9-én reggel kilenckor lépett be az állatparkba, bár igazán meleg, nyári napunk volt, nagyon sokat sétáltunk, gyönyörködtünk a hatalmas park nyújtotta látnivalókban. Lenyűgöztek a hatalmas méretek, a kalandos hidak, utak, mintha dzsungelben lettünk volna…

Na és az állatok! Dominika szívesen időzött mindegyiknél, de természetesen lettek kedvencei Kora délután találkoztunk a Fundamenta képviselőjével, Vacsi István úrral, aki bemutatta egy kicsit a várost is vendégeinknek.


A mama és a kislány így emlékezik erre a hosszú hétvégére:

"Mivel Dominka osztálykiránduláson járt, Budapesten tudtunk találkozni Tihanyi Sándor úrral, a Főtaxi képviselőjével, aki elvitt minket egy állatfarmra, ahol kisállatokat simogattunk és a Dominika lovagolt.

Másnap reggeli után elmentünk a Budapesti Vidám Parkba, ahol mindent kipróbáltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Délután indultunk Nyíregyházára. Egy pihentető éjszaka után indultunk a Nyíregyházi Vadasparkba.

Sok szép és érdekes állatot láttunk. Dominikának legjobban a nagyvadak tetszettek. A majmok is nagyon aranyosak voltak. De lámát is etettünk. Vacsora után visszamentünk a szállodába, ahol a jakuzzi volt a fő esti program.

Másnap reggel indultunk vissza a Főtaxi nyíregyházi kollégáinak segítségével Budapestre. Ott a Főtaxi rendezvényén vettünk részt (bohóc, óriáscsúszda, állatok), ahol volt minden, ami megkoronázta ezeket a csodálatos napokat. Este nyolc órakor indultunk haza Budapestről, fáradtan, de tele élményekkel. Köszönjük a Csodalámpának és külön köszönjük Tihanyi Sándor úrnak, aki hazaszállított bennünket, és mindenkinek, aki bármilyen módon segítette, hogy ez a kívánság teljesülhessen."





A kérés a Fundamenta kollektívája támogatásával és a Főtaxi segítségével valósult meg.

Köszönjük mind a két cég támogatását!!








Köszönjük a Airport Hotel Stációnak, hogy vendégül látta Budapesten Dominikát!








/ 6






Dr. Magyar Judit és Alaginé Enikő
kívánság-koordinátorok
Budapest - Nyíregyháza, 2012.06.12.

Archívum



Belépés